{Amelia}

ÖT ÉVVEL KÉSŐBB

Reggel a kislányom csilingelő hangjára kelek.

- Anya! Anya!- kiabál majd elkezd suttogni- A műapám azt akarja hogy menj le a trónterembe...- igen. Azért hívja műapának, mert az ígéretem betartottam. Tudja hogy ki az igazi apukája. Csak azt nem tudja hogy néz ki. Viszont Paris-t a közelében Atyámnak hívja. Camilla a dadusa és a lánnyal annyira közel kerültünk egymáshoz. Mondhatni ebbe a hülye palotába ő az egyedüli bizalmasom... Arról nem tud hogy ki Caroline apja de gondolom sejti. A bátyámat már megkoronázták. Ő sem szerelemből házasodott. Egy igazi hárpiát vett el. Az a nő minden egyes apróságért kiveri a hisztit. Viszont apám őt is szereti. Ugyanis ő egy fiúgyermeknek adott életet. Firen minden hatodik napon eljön Nevneába és velünk tölti a napot. Caroline nagyon szereti a bátyám. Általában ezeknél a látogatásoknál Briette is jönni szokott. Ő már betöltötte a 16-ot és valószínűleg még ebben az évbe házasodni fog. Briette nagyon szereti Caroine-t és Caroline is Briette-t. Paris. Nos igen... A nászéjszakán kívül egyszer sem engedtem, hogy hozzám érjen. Elfogadta ezért ő a hűtlenséget választotta. Engem meg nem érdekel. Azt csinál amit akar. Elvette az én egyetlen szerelmem. Ja igen... Ardon... Nem volt rendes temetése ugyanis a testét nem találták meg. Szinte minden este eszembe jut a mosolya, a hangja, az ölelése és az érintései. Viszont így évekkel később ezek az emlékek egyre halványabbak... És ezt nem akarom... Amikor időm engedi kimegyek a lányommal a fához. Igen ahhoz a fához. Camilla olyankor egy kicsit lefoglalja Carolt én pedig a jelnek suttogva mesélem el a történteket. Mostanában már nem sírok régen viszont azt hittem megfulladok a könnyektől. Nehéz túl lépni ezen. Én soha nem is fogok. Nos igen... Röviden Ez az új életem.

- Megyek!-mondom és kikászálódok az ágyból. Közös ágyunk van Paris-sal, de ő általában máshol tölti az éjszakákat. A kislányom nem engedte, hogy felöltözzek így az alvóruhámban mentem a király elé.

- Atyám!- kiált boldogan- Itt van a mama!- fut boldogan Parishoz aki mosolyogva felkapta és megpörgette a levegőben. Paris jó apa... Lenne... Vagyis de van egy lánya. Csak nem vér szerinti. A nevelés terén nem lehet panasz rá. De nem tehetek róla... Én nem tudom ezt értékelni. Megölte életem szerelmét. Ennek az ártatlan kislánynak az édesapját. Én ezt nem felejtem el.

- Szia pici hercegnő!- üdvözli egy puszival- Megkeresed Camilla dadust? A mamával négy szemközt szeretnék beszélni...- itt nyeltem egyet. Caroline bólintott egyet és kirohant a teremből.

- Miért nem öltöztél fel?- kérdezi rideg hangon.

- Caroline nem engedte... Azt mondta azonnal látni akarsz.- a fejem lehajtom és a kezem összeteszem magam előtt.

- Végülis mindegy hogy állsz előttem...- mondja és megvillantotta a fogsorát- Azt akarom hogy ma menj be Caroline-nal a városba hogy a királyság látja a hercegnőjét. Világos?

- Igen.-mondom- Mikor induljunk?

- Most! Öltözz fel és Caroline is öltözzön fel csinosba. Mutassátok meg kik vagytok!- a hangja olyan nyugodt a testtartásából viszont tudom hogy ideges. Bólintok és azonnal kifutok a teremből. Megkeresem a lányom aki szokás szerint Camillla-val játszik.

- Gyere kicsim!- szólok lágy hangon- Felöltözünk és megyünk sétálni jó?

- Igen!- ugor fel a lányom- Kimegyünk ahhoz a fához?- kérdezi izgatottan.

- Nem. Most nem. A király kérte hogy menjünk ki a városba sétálni.- Camilla lesápadt ahogy meghallotta- Esetleg baj van?- kérdezem mikor felé fordulok.

- Felség! Nem mehet ki!- mondja suttogva.

- Miért nem?- nézek rá értetlenül. Caroline-ra néz- Kicsim! Menj a szobádba és válaszd ki a legszebb ruhád. Jó?- a kislányom hevesen bólogat és már fut is.

- Amelia...- suttogja- Nevnea utálja Paris-t. És merényletet terveznek. Ha maguk most kimennek az magukon fog csattani és...

- Amelia!- hallom meg az én "drága" férjem hangját- Még nem készültetek el?

- De már öltözök is.- mondom és elindultam a ruháimhoz.

- Camilla. Maga pedig segítsen a hercegnőnek!- utasítja a lányt.

Már itt állunk a kapu előtt és Camilla a lányom ruháját igazgatja mi végül ez lett:

A haja csak egyszerűen lógott. De úgy látszik most a korona nem kellett a fejére. Az én ruhám valamivel egyszerűbb volt.

A hajam sem volt bonyolultabb:

Nagyon aggódtam amiatt amit Camilla mondott de nem tehettem semmit. Megfogtam a kislányom kezét és kiléptünk a kapun. Elméletileg 2 őr jön velünk de nem látom őket sehol.

- Kicsim!- leguggolok a lányomhoz és a csillogó zöldes barna szemeit nézem. A szeme hasonlít Ardon-éra. Annyi különbséggel hogy Caroline szemébe van egy kis zöld. Ugyanolyan a mosolya, mint az apjáé. Akármennyire nem akarom a szemem megtelik könnyel- Ha valaki megtámad minket vagy egyszerűen csúnyán viselkedik veled vagy velem azonnal szaladj vissza a palotához. Rendben?

- Igen anya!- bólogat hevesen. Hihetetlenül okos 5 évesen és igazán segítőkész. Nagyon aggódó és hatalmas szíve van- Megígérem!- mondja és egy puszit nyom az arcomra.

- Rendben! Akkor menjünk!- felállok és megfogom a kezét. Elindulunk és minden egyes kis rezzenésre megfeszülök. Nem tehetek róla. Aggódom. Ahogy sétálunk mindenki meghajol és köszönt minket. Caroline mosolyogva integet mire minden ember elmosolyodik. Én csak egyet bólintok mindenkinek. Sétálunk egy kicsit mikor meglátok egy férfit, aki kiköpött mása Ardonnak. De az nem lehet! Ardon meghalt! Elfordítom a fejem és sétálok tovább. Biztos csak képzelődtem... Annyira hiányzik hogy már ide képzelem... Meglátok egy standot ahol egy idős asszony teljesen lefogyva ül és egy két almát árul.

- Anya!- szól a kislányom- Az a néni miért néz ki... Így?- kérdezi. Nem válaszolok csak odamegyek a standhoz a lányommal.

- Jó napot!- köszönök illedelmesen. Mégis csak idősebb nálam.

- Csókolom!- köszön a kislányom is.

- Oh...- nyögi nehezen a néni- Felség!- megpróbál felülni de én azonnal mellé ugrok és "visszatolom" a székre.

- Erre semmi szükség asszonyom Mi csak almát szeretnénk vásárolni. Mint minden normális ember.- mondom és visszaállok a pult elé.

- A normális emberek nem nálam vesznek almát.- nyögi- Mert szerintük ezek elvarázsolt almák...- annyira nehezen formálja a szavakat. És elítélik. Boszorkányság. Ezzel vádolják... Én ezekben a babonákban nem hiszek és próbálom Caroine-t is erre nevelni.

- Pedig nagyon finomnak tűnnek!- mondja ez említett mire a hölgy elmosolyodik.

- Szeretném megvásárolni mindet.- mondom lágyan.

- Oh.. Felség! Az önnek...- kezdi ezt a szöveget.

- Rendes áron. Semmi kerekítés lefele.- mondom most már szigorúbban. A hölgy mondja az árat én pedig kifizetem. Éppen pakoltam volna az almákat amikor valaki a hátamnak szegezett valamit. A lányom felsikoltott és akármennyire nem akart el kezdett futni a palota felé. Mint mondtam nagyon okos.

- Engedje el!- mondja egy férfi hang. Ez a hang... Biztos hallottam már valahol... Lágy és mégis férfias...

- És ha nem?- na ez a hang aki megtámadott. Megfordított és a testéhez szorított a kihegyezett vasdarab pedig a torkomnál áll. 

- Képes lenne kioltani egy nő életét?- felnézek hisz nem a királynőnek hívott. Az pedig nem lehet hogy nem ismer... Amikor a férfi szemébe nézek egy ismerős barna szempár köszön vissza. Ez... Nem lehet... Nem lehet ő...

Boldog születésnapot!! TompaTiti! ❤❤🎁🎁🎉🎉🎂🎂