{Amelia}

Amikor bevágta az ajtót hallottam ahogy hív magához valakit, majd később már csak a kulcszörej hangját hallom.

- Ne! Atyám! Kérem ne zárjon be!- kiabálok sírva.

- Mostantól csak kísérettel mehetsz akárhová is! És hozzád is csak engedéllyel jöhetnek be!- kiabál vissza az apám. Az ajtóhoz rohanok és elkezdem a kilincset rángatni. Az ajtó meg sem mozdul. Sírva rogyok le a földre. Bezárt... A saját apám... Hangokat hallok mire átmászom az ágyamra és igyekszem eltüntetni a sírás nyomait. Az ajtó nyílik és a dadusom utána pedig a bátyám lépett be. A dadus hozzám rohan és magához ölel.

- Jaj lányom! Ne sírj!- mondja és elkezdi törölgetni az arcom. A bátyám csak végigmért majd megszólal.

- Ki a fiú?- kérdezi miközben összefűzi a karjait.

- Na de Firen!- ja igen. A dadusunk titokban tegez minket- Hogy kérdezhetsz ilyet?

- Úgy hogy ismerem a húgom és látom, hogy más is van a háttérben.- mondja a bátyám szeretetteljes hangon.

- Igaz ez lányom?- fordul felém Dadus.

- Hát...- elmondjam vagy ne?- Igen. De nem lehet szólni róla senkinek...

- Ez természetes.- vágja rá egyszerre a két személy.

- Na halljuk ki az!- mondja a bátyám. Mély levegőt veszek. Vajon jó ötlet elmondani? Hisz akkor Ardon bajba is kerülhet. Persze bízom mindkettejükbe de Firen sose szerette a fiúkat körülöttem. És ha majd megtudja hogy Ardon nem nemes? Azt fogja hinni hogy csak  címemért van velem...

- Ardon Liver.- nyögöm ki. A dadus a szája elé teszi a kezét de a bátyám csak kérdőn néz rám.

- Mi a nemesi címe?- és az aduász. Na most hogy vágjam ki magam... A dadus rám pillant hogy ő mondja-e meg. Megrázom a fejem.

- Ardon-nak nincs nemesi címe.- mondom lehajtva a fejem.

- Hogy?-kérdez vissza Firen.

- Nincs nemesi címe.- mondja a dadus- Ő az istállós fiú. Nagyon aranyos ifjú. Igazán illedelmes és...

- Ez mind szép és jó, de mi van akkor ha ez a fiú csak a címedre vágyik. Vagy éppen másra...-kezd bele a bátyám.

- De Ardon nem olyan!- állok fel az ágyamról és Firen elé állok- Ő aranyos, kedves, megértő és segítőkész.

- Mióta?- vág bele a mondandómba Firen. Nem válaszolok- Amelia! Mióta?

- Akkor mondom el ha megígéred hogy nem fogsz elítélni...- a bátyám bólint- Ma reggel ismertem meg...

- És mikor szerettél így bele?- sóhajtott lemondóan Firen. Elmosolyodtam és örömömben a nyakába ugrottam. Először nehezen állt meg a lábán de utána erősen tartott.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!- mondom miközben majd kiszorítom belőle a szuszt.

- A szerelem útjába nem állhatok. Meg se próbálom.- sóhajt újra a bátyám- Mikor találkoztok legközelebb?

- Holnap 10-kor.- mondom egy levakarhatatlan vigyor kíséretében.

- Akkor majd szólok apának, hogy én foglak követni. Remélem engedni fogja...- mondja Firen.

- Tessék?- kérdezek vissza.

- Apa is azt hiszi hogy egy fiú van a dologban. De ő azt hiszi hogy nemes. Ezért őrök vagy éppen én vagy dadus fogunk kísérgetni minden hova. Nem akar egy pillanatra sem elengedni a szeme elől.- mondja mire nekem kikerekednek a szemeim. Apa egy kicsit túlzásba viszi.

- Ez A kegyetlenség ne továbbja!- kiáltok fel mire mind a ketten felvonják a szemöldöküket- Nem óvodás vagyok akire folyamatosan vigyázni kell! Az hogy Briette-tel van mindig valaki az más hisz ő kicsi. De én lassan 18 vagyok az Isten szerelmére! Bezár a szobámba mint valami rabot! Nekem ez az otthonom nem pedig a börtönöm!- kelek ki magamból. Dadus rögtön magához ölel. A bátyám átölel mindkettőnket.

- Nyugodj meg! Rendben?- suttog a fülembe Firen. Én bólintok- Apa ezt azért teszi, mert....

- Mert?- kérdezek vissza mert a bátyám nem folytatta.

- Nem tudom. Egyáltalán szeret minket?- kérdezi Firen a dadusra nézve.

- Persze hogy szeret titeket! Hogy juthat ilyen az eszetekbe?- kezd el kioktatni minket Dadus- Az apátok azért csinál mindent, mert azt akarja hogy nektek jó legyen minden. Nektek és Briette-nek. Úgy hogy tessék ezt a baromságot kiverni a fejetekből.- szid le.minket dadus- Most pedig nyomás aludni. Gyerünk gyerünk!- átöltözöm hálóingbe majd lefekszem aludni. A zárt ajtóra néztem majd Ardonra gondoltam és elnyelt az álom.

_Másnap_

A reggeli feszülten telt hisz Firen és én tudtuk hogy nagy butaságot csinálunk azzal hogy a szüleink szemébe hazudunk. De nem volt mit tenni... Reggeli után apa elküldött készülődni és tájékoztatott arról hogy a bátyám jön velem lovagolni.

A hajam ma már valamivel bonyolultabb volt:

A ruhám viszont annál egyszerűbb:

Az ajtómba már Firen áll és rám vár. Együtt elindulunk az istálló felé.

- Tehát ha jól értem... Tegnap megismerted beleszerettél és még meg is jelöltetek egy fát?- kérdez vissza már hatodjára a bátyám.

- Igen. De siess mert a lovak már várnak ránk.- szaporázom meg a lépteim. Firen is gyorsít a tempón így utol ér. Elkezd meg beszélni valamiről de már nem figyelek hisz Ardon körül forognak a gondolataim. Gyorsan felpattanok a lóra oldalülésben és el is indulok azonnal a fánkhoz. Firen jó pár méterrel mögöttem jön de nem nagyon foglalkozok vele. A tisztás szélén állok meg hisz ő már ott van és rám vár. Amikor meglát feláll a fa árnyékából és elindul felém. Megállítom a lovat és szinte leugrok róla. Futva teszem meg azt a pár métert köztünk majd a nyakába vetődök. Szorosan magamhoz ölelem majd megcsókolom.

- Szia!- köszön amikor elválunk egymástól.

- Szia!- mondom mosolyogva. Ardon letesz a földre de a derekam nem engedi el.

- Khm... Khm...- szakítja meg a pillanatot a bátyám. Ardon rögtön elenged és arrébb áll mellőlem majd Firen elé áll és meghajol.

- Felség!- mondja Ardon.

- Csak Firen!- Ardon csodálkozva néz fel a bátyámra- 1: Amúgy is utálom ezt a felség dolgot. 2: Jó sokat fogunk találkozni.- csap bele a közepébe Firen.

- Ezt hogy érti... Érted?- kérdezi Ardon.

- Büntetésben vagyok.- mondom és a vállára teszem a kezem a fiúnak- Az apám bezárt a szobámba és csak kísérettel mehetek akárhová.

- Azért mert sokáig elvoltál?- kérdi Ardon.

- Részben. De azért is mert amikor vége lett az ebédnek rögtön idejöttem.- mondom lehajtott fejjel.

- Szóltam ugye?- nevet fel a fiú.

- Jó.- szól közbe Firen- Ti ketten eszméletlen aranyosak vagytok mégha ez tilos is! Úgy volt hogy végig itt leszek Amelia-val de látom hogy rád bízhatom én elmegyek egyet lovagolni. Sziasztok!- int majd felpattan a lovára és elvágtat.

- Ő a trónörökös igaz?- kérdi Ardon mire én bólintok- Nagyon jól jártál egy ilyen testvérrel ugye tudod?- kérdez megint mire én megint egy bólintással válaszolok közben pedig elmosolyodok.

- Na de végre itt vagyok!- mondom és újra megölelem.

- Így van!- helyesel a fiú- Meddig maradhatsz?

- Nem tudom. Gondolom ameddig Firen vissza nem jön.- válaszolom váll rántva.

- Felség!- szól egy hang mögülünk mire megfordulunk Ardonnal és szét rebbenünk- Önnek nem a palotában kéne lennie? Oh... Szia Ardon!- köszön a fiúnak aki egy bólintással válaszolt.

- Nem kell, ugyanis engedélyt kaptam arra hogy eljöjjek.- válaszolom rideg hangon.

- És ki figyel önre?- akadékoskodik tovább. Kezd idegesítő lenni ez a lány.

- Ez az ifjú itt mellettem.- válaszolom mire Ardonra pillantok.

- És úgy vigyáz önre hogy majdnem lenyeli?- néz rám szúrósan. Vagyis tetszik neki Ardon. Hurrá!

- Tessék?- kérdezek vissza.

- Jól hallotta! Vagy a vőlegénye már nem jó?- emeli fel a hangját. Ardon rám kapja a tekintetét a vőlegény szónál ám nem nézek rá ugyanis a lányt méregetem.

- Elárulná hogy miről beszél?- emelem fel én is a hangom- Nekem nincs vőlegényem. Egyáltalán meg hogy merészel velem így beszélni?!

- És a herceg? Kicsoda magának? Az ágypajtása?- kiabál velem. 

- Hogy merészeli?- kiáltom el magam- Az az alak soha nem fog hozzám érni! Magának meg amúgy sincs semmi köze hozzá! És mégis! Hogy merészel maga így beszélni velem?! Én még mindig a hercegnő vagyok míg maga egy szobalány! Szóval most azonnal forduljon meg és távozzon!-a kezemmel mögé mutatok mire a lány fújtatva arrébb megy.

- Hogy értette Camilla hogy vőlegényed van?- kérdi Ardon remegő hangon.

- Nem tudom...- megsimítom az arcát és érzem hogy könnyes az arca- Ardon! Nekem nincs vőlegényem! Hallod?

- Igen...-  a hangja még mindig remeg.

- Ardon! Szerelmem!- emelem fel a fejét. A szeme tele van könnyel- Én téged szeretlek! Senki mást! És senki sem ért még hozzám!- Ardon a szemembe néz majd elmosolyodik.

- Szeretlek!- mondja majd megcsókol.

- Én is!- suttogom a szájára- Én is!