Elindultam az utcán, de hirtelen valaki befogja a számat egy kendővel és minden elsötétül...
Egy poros pincében ébredtem egy székhez kötözve, iszonyatos fejfájással. Hirtelen minden eszembe jutott és sikítani akartam, de egy kendő a számon megakadályozott ebben az elhatározásomban. Egyszer csak lépteket hallottam a lépcső felől. Egy alak rajzolódott ki a sötétben, de ez csak percekig tartott, mert hirtelen felkapcsolódott a villany. Egy magas fekete hajú, kék szemű, egész jóvágású, velem egykorú fiú állt a lépcső alján. A fiú odasétált mellém és egy perverz vigyor kíséretében megsimította az arcom. Legszívesebben pofon csaptam volna, de mivelhogy még egy legyet sem tudnék lecsapni a kezemet, és lábamat tartó szoros kötelek miatt, ezért csendben tűrtem. Hirtelen egy kést kapott elő a farzsebéből, és a nyakam hátsó részéhez irányította azt. Egy pillanat alatt leperget a szemem előtt az egész életem, de mielőtt belenyugodtam volna a halálba, elvágta a számat takaró kendőt. Furcsa nyugodtság lett úrrá rajtam, ami ebben a helyzetben egy csöppet sem helyénvaló. Az idegen fiú közelebb hajolt a fülemhez, és halkan megkérdezte:
– Hogy hívnak?
– Luna – mondtam remegő ajkakkal.
– Milyen Luna? – kérdezte.
Nem válaszoltam.
– Azt kérdeztem milyen Luna? – mondta indulatosabban.
Erre már megszeppenve válaszoltam:
– Luna Fly.
Körüljárta a széket, amin megkötözve ültem, és jég kék tekintete már-már égette a hátam. Egy idő után vettem a bátorságot, és megkérdeztem a nevét:
– Scott Black. – válaszolta, és valami furcsa csillogást véltem felfedezni a szemében, ami egyáltalán nem illett egy bűnözőhöz.
– Mit akarsz velem tenni? – kérdeztem, mert már nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezeknek a gyönyörű szemeknek a tulajdonosa miért rabolt el. Várjunk csak...én tényleg azt mondtam, hogy gyönyörűek a szemei? Nem vagyok normális, hisz elrabolt, és megkötözött.
– Ha akarnám megölnélek – mondta.
– Akkor tedd meg – mondtam.
– Mondom ha akarnám. – mondta valamivel kedvesebben.
Várjunk, akkor meg miért rabolt el?
– A-a-akkor miért raboltál el? – kérdeztem, hisz csak jogom van tudni, hogy miért vagyok itt.
– Először is: nem adtam engedélyt, hogy kérdezz! Másodszor: szükségem van rád! Ez az oka, hogy elraboltalak.
Már nem is figyeltem rá egy mondat kattogott a fejemben: " Szükségem van rád " . Kioldotta a kezemet, és lábamat tartó köteleket, és felvezetett azon a lépcsőn, amelyen először megláttam jég kék szemeit.