Valamikor elaludhattam, mert nagy veszekedésre ébredtem, ami a nappali felől jött. Óvatosan az ajtómhoz tipegek, és nagy szerencsémre nyitva volt.
Amikor kiléptem a szobából, a nappali felé vettem az irányt, és megpillantottam Scottot, amint egy nála körülbelül egy-két évvel idősebb sráccal veszekszik. Kicsit közelebb merészkedem, de ez egy rossz ötlet volt mert a srác észrevett, és hatalmas vigyorral a száján fordult Scott felé:
– Ah! Szóval ő az a lány, akit elraboltál öcsi! – szóval a tesója. Na de ő is tudja, hogy elraboltak?
A gondolkodásom Scott zavarta meg:
– Igen ő az! Most már menj innen Adam!
– Dehogy megyek! Szeretném megismerni ezt a kis virágszálat... Gyere ide baby mutatkozz be.
Én pedig csak ott álltam az ajtóban, mint, akinek odagyökereztek a lábai. Erre Scott mérgesen a bátyára förmedt:
– Ne hívd így! Ő az enyém! Senki másé! Nem veheted el tőlem! – ordibált.
Erre Adam csak még jobban vigyorgott:
– Nocsak-nocsak! Csak nem szerelmes a kis Scotty? – kérdezte, mire Scott csak még idegesebb lett.
Erre Adam megragadta a karom, magához húzott, és megcsókolt!?
Ami ezután következett, azt nem részletezem szívesen. Scott kirántott Adam kezei közül, majd nagy erővel a földre lökte Adam-et, és durván ütni kezdte őt. De Adam sem volt tétlen, megragadta Scott vállát, és ellökte magától.
Ezek után, már egymás után jöttek az események: Adam erős csapásokat mért Scottra egy idő után Scott már nem tudta kivédeni az ütéseket, és ájultan esett össze a földön. Erre Adam diadalittas mosollyal felkelt a földről, és kiment a szobából, magával rángatva engem is.
Scottot pedig otthagyta összeverve, eszméletlenül a nappali padlóján.
Tiltakozni akartam, de erősen tartotta a karom, ezért jobbnak tartottam beletörődni. Kirángatott az ajtón, majd betuszkolt egy fekete Mercibe, és elhajtottunk a semmibe már megint... Úgy, hogy nekem már megint nincs beleszólásom...
Most az egyszer remélem, hogy Scott megtalál, különben nem tudom, hogy mit tenne velem ez a Seggfej...