Nem ismerte a fiút. A bárpultnál ült zakóban. A szőke haja belelógott a szemébe. Valószínűleg hátravolt nyalva, de a rakoncátlan tincsek útnak eredhettek. A kezében egy whisky-s pohár, a tartalma pedig a bódító hatású lé. Bal kezével felemelte az üvegpoharat, belekortyolt aztán dühösen csapta vissza a márványból készült pultra. Keze megfeszült a poháron, így jól kirajzolódtak a kékes-lilás erei. Ideges lehetett. Mégis oly ismerős volt a lány számára.

Az a tartás.

Az a kéz.

Azok az apró gesztusok.

Draco Malfoy.

A lány gúnyos mosolyra húzta a száját. Elindult a pultnál ülő szőkeség felé, de megtorpant. Mit mondana neki? Gúnyolódna vele? Az idegeit tépné? Nem. Azt nem akarta. Válaszokat várt, a kérdéseire. De azt sem tudta hogy mit kérdezzen tőle. Hogy hogy került ide, Norvégiába? Hogy miért nem az apját majmolja otthon? Hogy miért egy mugli bárban iszogat? A lány kíváncsisága oly nagy mértékű volt hogy ténylegesen elindult a fiú felé.

A fiú mintha megérezte volna. A fejét egy kissé balra biccentette, és  jégszínű szeme sarkából meglátott egy lányt. Nem ismerte, nem tudta kivenni hogy ki ő. Aztán a fejét még hátrébb fordította, és szembe találta magát a szőke ciklonnal. A lány haja hosszú volt, épp, hogy nem a derekát ölelte. A szeme olyan volt mint maga a kék ég. Ezeknél a szemeknél szebbet még sosem látott. A lányt valószínűleg fűtötte valamilyen érzelem. Lényegtelen volt hogy fájdalom, csalódás, szerelem, vagy bármi más. Ezért volt ilyen sugárzóan szép a szeme. 

A fiú belül már régóta kihűlt. Az ő szemei ezért hasonlítanak legjobban a jégre. Neki érzelmei sem voltak. Nem táplált senki, és nem érzett senki iránt semmilyen érzelmet.

A lány egyre közelebb ért, végül a fiú előtt megállt. A fiú már féloldalasan ült, s a lányt végigmérte, tetőtől-talpig. A fiú felismerte, s legszívesebben imádkozott volna hogy ne tegye. A lány ugyancsak végigpásztázta tekintetével a fiút. A Malfoy ivadék elegáns volt mint mindig. Lakk cipőjével dobolt a padlón, és a kezében a pohár remegett. A lány szintén szépen volt felöltözve. Fekete ruha volt rajta, és egy fekete blézerrel takarta a vállait.

A lány köszönésre nyitotta a száját, de egy hang sem tudott kijönni rajta. Lassan becsukta a két puha ajkát, és inkább szemkontaktust vett fel a fiúval. Látott valamit azokban a jégszínű szemekben amit máskor nem. Nem tudhatta hogy mi az mert egy másodperc múlva már el is tűnt, ugyanúgy mint a lány előbbi bátorsága. A lány helyet foglalt a fiú melletti széken. Nem rendelt semmit, csak ült és nézte a szemben lévő italokat a polcon. A fiú nem méltatta se szavakra, se egy lopott tekintetre. Visszafordult az italához, és belenézett. Elkezdte lötykölni a pohár tartalmát, és végül megitta. A kristályból készült üveg felett megrökönyedve ült, nem tett semmit. Egy mély női hang kérdezett tőle valamit. Miután a nő elismételte a kérdést a fiú felnézett, s a szemében csak szánalom volt. A pultos nő volt az, kezében egy jófajta Whiskyvel és megkérdezte a fiút hogy kér-e még. A fiúnak választania kellett. Itt nem egy egyszerű italról volt szó. Ha itt marad akkor muszáj lesz beszélnie a mellette ülő lánnyal. Nem akarta a múltbeli sebeit felszakítani egy apró köszönéssel sem. Ha viszont elmegy akkor nem tud hová menni. Nem tud hol aludni. Ennek a bárnak a motelszobájában tengeti mindennapjait. Éhbérért dolgozik a közeli erdőben, mint favágó. Tudta hogy nagyon megfog változni az élete ha elhagyja Anglia kapuját. Ő megtette. Eljött a világvégére, egy olyan helyre ahol szinte örök tél uralkodik, és nincsenek varázslók. Teljesen elszigetelten él, nem érintkezik Nacissá-val, az anyjával sem, se a barátaival. Hogy is érintkezhetne egy olyan meggyaláztatás után amit ő átélt? Elakart felejteni mindent. Erre pedig a legjobb ha elmegy. S most, itt van Norvégiában, ahol muglik veszik körül. Nincs tekintélye, nem tisztelik, sőt félrelökik mint egy koszos kutyát. Ám, itt van mellette ez a lány. Mindig is semleges szerepet játszott az életében, de arról biztos hallott hogy megfosztották az erejétől. Arról mindenki tudott; tudták a fák, tudta a szél ami folyamatosan azt susogta, tudták az állatok amik folyamatosan gúnyolódtak rajta, és persze tudta az egész varázsvilág. Akkor ez a szőke lobonccal megáldott lány miért ne tudott volna?

Hirtelen eszébe jutott valami. Valami ami számára egy újrakezdés, egy esély lehet. És ő ki is akarta használni az alkalmat.

A nő újratöltötte a kristálypoharat, majd odébbállt a többi vendéget kiszolgálni.

Mosolyra húzta a szája sarkát, majd nagy levegőt vett.

Odafordult a mellette ülő Lunához és köszönt neki.

- Hello Luna. - Mondta kimérten.
- Szia Draco. - Válaszolt finoman az ifjú hölgy.
- Hogy hogy erre Malfoy? - Gúnyolódott Luna.

Malfoy kezdte felhúzni magát, sőt egyre erősebben szorongatta a poharat a kezében. Hogy merészeli hogy gúnyolódik velem?!

- Ezt én is kérdezhetném tőled. - Válaszolt nyugodtan Draco.

Most Luna akadt ki. Hát nem tudja?

- Az apámnak van egy újságja. Nem olyan szennylap mint a Reggeli Próféta. Nos, én ahhoz gyűjtök anyagot. Itt élnek a legkülönlegesebb Unikornisok Izlandon kívül. - Hazudott Luna. Messze ment, úgy érezte. Draco akár olvashatta még két éve hogy felbomlik a lap. Mégis a lány úgy érezte hogy ez a rögtönzés legjobb módja.

-Most válaszolj te. - Adta parancsba a lány.

A fiú vett egy nagy levegőt és kifújta.
Ha Luna játszadozik, és tetetti a hülyét, akkor én is beszállok a játékba.

- Én itt élek. Remek sorsom van itt, szeretek itt lenni. - Fokozta Draco a hazugságokat.

Ezzel a mondatával úgy érezte hogy a napja végleg tönkrement. Szeret itt lenni? Komolyan? Haragudott magára emiatt.

- Értem. - Felelte Luna. Nem volt hülye lány, sőt okosabb volt mint Hermione Granger. Sokan bolondnak hitték szegény Lunát a Roxfortos évei alatt, ám olyan dolgokat tudott amit az ő korosztálya még nem foghatott fel ép ésszel. Tudta hogy Draco nem ezért van itt. Az igazi okra viszont még nem jött rá.

A kínos csend beállt közéjük. Ez az amit nem akart Luna. Szeretett volna elbeszélgetni egy varázslóval anélkül hogy feszélyezetten érezné magát.

- Ha megbocsájtasz most megyek rágyújtani. - Emelte fel a cigaretta tartó dobozát a Malfoy fiú.
- Tarthatok veled? - Kérdezte a lány félénk hangnemben.

Draco Malfoy ezen elgondolkozott. Ha azt akarja hogy Luna megtegye amire majd kényszeríteni fogja, akkor normálisan kell vele viselkednie.

Ezután a fiú csak bólintott.

A lány felkelt a fából kifaragott székről, és követte a remegő kezű Dracot. Kimentek a bár ajtaján, s a havas utca sivár képe fogadta őket. A fiatal férfi nem látott semmit amely felderíthetné. Aztán megállapodott a tekintete a kezében lévő apró dobozon. Rájött hogy ez tartotta eddig életben. A cigaretta.

A Malfoy fiú 20 éves korára igazi úriember lett. Ám a Mardekár ház vére csorgott az ereiben. Így a lelkiismerete harcolt hogy megkínálja-e a mellette lévő lányt, vagy ne. Végül rájött hogy szüksége van egy varázslóra aki megteszi neki azt amit már lassan egy éve megszeretett volna csinálni. Kellett neki valaki akit felhasználhat a felejtésre. S ezt azonnal elakarta kezdeni.

Odanyújtotta remegő kézzel a dobozt Luna elé. A lány ránézett először a jeges tekintetű fiúra, majd a dobozkára amiben szépen sorakoztak a cigaretták. A lány kihúzott egy szálat, majd két ujja közé fogta. A fiú addigra a selyemből készült nadrágjába csúsztatta a dobozt amely a menedéket jelentette neki minden, és mindenki elől. Azzal viszont nem számolt hogy a mellette álló gazellacsontozatú lányt épp most kínálta meg a menedékkel.

Draco két ajka megtartotta a cigarettát, és elővett egy Zippo típusú öngyújtót. Próbálta meggyújtani a dohány, s papír keverékét, ám mindezt sikertelenül. Nem tudott szikrát csiholni az öngyújtóval. Idegességében kiejtette a kezéből. A kis fém szerkezet hangos puffanással ért földet. Aki jól hallott, az hallhatta ahogy Draco lelke üvölt egyet. A fénysebességgel egyenlő idő alatt lehajolt érte majd felkapta a földről. Két kézzel fogta, mintha a legféltettebb kincse lenne. Draco egy pillantást sem vetett volna addig a lányra amíg nem sikerül meggyújtani a cigarettát. De a lány közbeszólt. Ilyen még nem történt Draco Malfoyyal mióta eljött otthonról. Vele eddig senki sem törődött. Luna kicsi, csontos ujjai között még mindig szorongatta a cigarettát amit a fiútól kapott, ám ahogy látta hogy nem tudja meggyújtani a segítségére sietett. Megérintette a fiú kezét, és némán kérlelte az ujjai mozdulataival hogy hagy gyújthassa meg ő. Draco agyában átfutott hogy szüksége van a lány segítségére, ezért hagyta neki. Luna úgy próbálkozott mintha az élete múlna rajta. Kétszer sikertelenül tette, majd harmadjára meghallották mindketten a szikra csiszolodást, s látták ahogy egy apró láng keletkezik. A siker lángja. Lunából egy apró sóhaj jött: a megnyugvásé. Nyugodttá tette hogy Draco Malfoynak nem okozott csalódást.

Azon a napon nem csak Luna gyújtott lángot. Valami más is történt. Valami komolyabb. Valami, ami nem csak Draconak volt fontos. Azon a napon nem arra gondolt hogy ez a boszorkány eltudja vele feledtetni a múltat. Másra is. Valami egészen merészre, bár ezt nem állíthatta biztosra.

Miután befejezték a cigarettázást, Malfoy elindult befele a bárba. Luna próbálta vele tartani az iramot, de sikertelenül. Draco visszament az eredeti helyére, és megitta a Whisky-jét. Ezután odafordult Lunához.

- És mondd csak kedves Luna Lovegood van szállásod erre a hideg téli éjre? - Kérdezte Draco.
- Nincs. Úgy terveztem hogy bebaranglom Norvégia különböző tájait, és nem maradok egy helyben. - Válaszolt elkötelezetten Luna.

Draco azt hitte hogy a lány hopponál. Tévedett. Luna egy fekete színű, erős csontozatú loval szökött meg Angliából.  Ám ebből a fiú mit sem sejthetett.

- Az klassz. - Füllentett Malfoy. A fiú felakarta ajánlani a motelszobáját a lánynak, és magánál szerette volna tartani.
Az új esélyéhez szüksége volt erre. Még akkor is ha az első varázsló aki szembejött vele, az anno Hollóhátas volt, és bolond. Legalábbis a fiú ezt hitte.

- Bár mostanában nagyon fáradt vagyok, és nem tudok ilyen állapotban továbbállni. Szóval örömmel elfogadnék bármely ajánlatot, ha esetleg lenne egy hely ahol alhatok. Nem tudsz kiadó szobát? - Kérdezte Luna miközben a jégszínű szemeket pásztázta.

Draco torkában gombóc kerekedett.

- De tudok. - Válaszolt egy nyugodt női hang.
- Van kiadó szobánk, de maximum 3 napig veheti használatba. Valamint borsos ára lesz hölgyem. - Folytatta a pult mögött álló nő.

3 napja volt Draconak az újrakezdésre. 3 napja volt arra hogy egy teljesen tiszta lappal indítson. Ez idő alatt kellene meggyőznie a lányt, aki mindent megváltoztatna.

- Remek. Akkor szeretném azt a három napot itt eltölteni. - Mosolygott udvariasságból a lány a pultosra.
- Gyere Virágszálam, beszéljük meg a részleteket. - Ragadta karon a nő, majd bevezette egy ajtón, s ezzel a cselekedetével magára hagyta Dracot.

A fiú csak állt ott. Lehet hogy ezt ő maga nem tudta volna elmondani Lunának. Merlin-nek elmotyogott egy imát, majd elindult egy ajtó felé.

Ahogy belépett a mosdóba megcsapta azt a kifinomult orrát az eszméletlen bűz szaga.
Kinyitotta az egyik ajtót, majd belépett. Az illemhely volt az egész bárban a legrosszabb állapotban. Mégis, ez a fiú mindennap itt végezte a dolgát.

Már csak emlékként élt benne a Malfoy-kúria. Emlékszik még minden egyes festményre ami mellett elment minden reggel. Emlékszik a finom paplanokra, amelyekben órákat heverészett, s arra is amikor azok mentették meg egy-egy rossz álomtól. Emlékszik a párnára amelybe belefúrta fehér arcát, amikor az apja a sírás határáig húzta a húrt. Emlékszik a konyhára ahol késő éjjelenként a házimanójuk készített neki édességeket hogy felviduljon. Emlékszik a bálteremre ahol a Parkinson lánnyal tanult meg táncolni. Emlékszik minden egyes hegedűszóra amit a saját estélyeiken hallott. Mindenre emlékszik.

De már hiába. Tudta: az emléke s minden dolga elfog veszni, ha nem gondol rá elég erősen. Neki rengeteg dologra gondolni kellett; az anyjára, a régi otthonára, a Mardekárosokra, a Roxfortra, Potterékre, az Azkabanra, a Mágiaügyi Minisztériumra, a Halálfalókra. S persze arra hogy ő nem mugli,  s arra hogy nem itt a helye. Ám száműzetésben fogja leélni az életet. Ebben nagyon is  biztos volt.

Ezért kellett neki egy varázsló: szerette volna minden emlékét elfeledtetni. Semmi mást sem szeretett volna jobban. Ha már teljesen muglik között él, akkor ne is legyen fogalma a varázsvilágról.

De a fiú teljesen nem nem felejthette hogy honnan jött: egy apró varázslat még volt az életében. Menyétté tudott változni. Az animágia nemes tudománya megmaradt. Hiába akart volna mindent elfelejteni, nem ment neki.

Luna megszeppenten beszélt a muglival. Tudta hogy most már ő is az.

Nem maradt neki semmi. Az önkéntes száműzetés teljesen az idegeire ment. Már nem az a csinos, kedves, okos, 20 éves lány volt akit fél éve ismert önmaga. Most már a reggelije, s vacsorája az ideg volt. Az apja halála, az idegösszeroppanásai, a dühkitörései, az antiszociális élet végleg megkeserítette a lányt. Úgy döntött nincs szüksége varázslatra. Ez tette tönkre az életét. Emiatt halt meg az apja, emiatt volt része egy háborúban, ahol több fontos embert elvesztett. Hatalmas próbatétel volt neki, de ő megtette. Lemondott a varázslatról. Lassan fél éve. Azóta egy kirekesztett mugliként él, és keresi azt a bizonyos másikat aki ugyanúgy elvesztette az erejét mint ő. Úgy gondolta ha megtalálja a kirekesztett lelkitársát, akiről a szél susogott neki, akkor valószínűleg boldog lehet mugliként.

De Luna azt is tudta hogy nem akarja elfelejteni hogy honnan jött: hogy mi elől szökött meg. Hogy mi az, amitől távol kell magát tartani.

Bár sikerült kiszakadnia a varázsvilágból, mégis megbélyegezték. Tudta hogy áldozatok nélkül semmi sem történik.