- Tehát akkor tisztázzuk. Most szerelmes vagy Finn Wolfhardba vagy sem? - tette fel a kérdést ismét Agapé.
- Nem tudom, pont ez a baj! Szeretem őt, de hogy milyen formában, azt nem tudom.
- Jó, és akkor már nem gyűlölöd?
- De, gyűlölöm. Nem tudom eldönteni hogy amikor először találkoznánk, akkor megpofoznám, vagy megölelném. Talán egyszerre mind kettő...

Június 19

Ma van a névnapom. Persze ebben semmi különös nincs. Most is azt hittem, ugyan olyan lesz mint a többi.
De hogy én mekkorát tévedtem...

Épp vacsoráztunk, amikor anya megszólalt:
- Elmegyünk Vancouverbe.
- Hogy mi?? - kiáltottam fel. Ez biztos csak egy vicc. Hisz nem én vagyok a szüleim kedvence. Hanem a tesóm.
- És miért megyünk oda? - kérdeztem gyanakodva.
- Mert az öcséd látni akarja Vancouvert.
~ Hát persze, gondolhattam volna, hogy nem miattam megyünk...

Június 20.

A repülő út unalmasan telt. Én végig Stranger Thingset néztem, míg a többiek jól szórakoztak. Most már a hotelben vagyunk. Úgy döntök, sétálok egy kicsit.
- Anya, elmentem sétálni! - kiáltottam neki. Nem válaszolt. Hát oké, akkor én döntök. Nekem ilyen a felfogásom. Ha nem dönti el, hogy mi legyen, akkor majd eldöntom én. Mikor kiléptem az épületből lágy szellő csapta meg az arcom. A vizet kezdtem nézni, ugyanis közel voltunk hozzá. Emiatt nem vettem észre a közeledő alakot. Ő épp egy másik sráccal beszélgetett, ezért ő sem vett észre engem. És aztán...
- Au! - szisszentem fel, mikor rövid úton a földre kerületem.
- Bocsi, nem láttam, hogy jössz - szólt a fiú angolul, amit csak egy kicsit értettem. Bár abból amit értettem, már ki tudtam bogozni a mondat értelmét.
- Semmi baj - válaszoltam szintén angolul. Ugyanis Anya angol tanár volt még régen. Így én is tudok olyan alap dolgokat. Ránéztem a fiúra. Sötétbarna, göndör haja volt. Valahonnan ismerős volt. Az arcát épp nem láttam, mert lehajolt a napszemüvegéért, ami leesett. Mikor felállt, engem is felsegitett, így belenéztem a gyönyörű barna szemeibe. Pontosan olyan volt, mint...
- Finn Wolfhard... - suttogtam.