- Az előbb nem volt benne az, hogy szexi.- vontam össze a szemöldököm.- Mellesleg, mióta érdekel ő téged?- tettem fel a legfontosabb kérdést, mire Ice Tee is kíváncsian fordult a megszeppent lányhoz.

- Nem érdekel, csak....nem tudom.- kezdte el zavartan rágni a szája szélét, s kezeit idegesen kezdte el tördelni.

- Olyan nem létezik, hogy nem tudod- vonta fel flegmán szemöldökét Ice Tee.

Én csak ültem, és figyeltem mikor fogja elmondani Roni azt, hogy menthetetlenül beleszeretett abba a bunkóba, akit szinte csak utálni lehet. De nem történt meg. A lány lehajtotta a fejét és nagyot sóhajtott, közben hajzuhataga beborította az arcát.

- Tényleg nem érdekel. - mondta, majd felnézett, s szemeit egyenesen a szemembe fúrta, majd folytatta- Fontosabb a barátságunk, mint ő, Vanessa. Ő csak egy srác, belőle van egy millió a bolygón, de legjobb barátnőből, mint te, csak egy van.- mosolyodott el halványan elhalványan, ami engem is arra késztetett.

- Ez aranyos volt. - néztem rá meghatottan.

Ice Tee megköszörülte a torkát, ezzel tönkre téve a megható pillanatott.

- Szerintem jobb, ha megyünk mielőtt késünk Ms. Parker órájáról. Tudjátok milyen, mint egy rossz boszorkány. Pff .. szerintem leragadt az őskorban az öltözködése alapján.-

- Na, ez bunkóság volt. - nevettem el magam, közben felkeltem a padról, s vállamra vettem a táskám.- Mellesleg van nála rosszabb tanár is, például az a fura nevű fickóé, akinek még a nevét se tudom.-

- Ejhaaa öregasszony, de rövid a memóriád. - viccelődött Ice Tee vigyorogva, miközben kezét a vállamra tette. Jól tudtam miért csinálta ezt, volt egy srác, aki öregasszonynak hívott, és mindig átkarolta a vállam. Nem azért, mert bejöttem neki, vagy valami, hanem, mert szórakoztatónak találta.

- Ha mégegyszer így hívsz, levetlek téged egy szikláról és hidd el, nem fogod megköszönni.- kacsintottam rá, miközben lelöktem a kezét.

__________

Ms. Parker matek óráján szinte nem értettem semmit se, főleg akkor mikor kihívott a táblához, na az maga volt a pokol. A többiek minden egyes megmozdulásom figyelték, s olyan csend volt a teremben, hogy még a saját lélegzetem is hallottam.

- Khm... Nem haladhatnánk gyorsabban kisasszony? Mindjárt elalszom itten. - ásított egyet a hatás kedvéért Ms. Parker.

Vettem egy mély levegőt mielőtt a tanárhoz fordultam.

- Ha ennyire zavarja a lassúságom akkor oldja meg maga!- mondtam gúnyoros hangnemben.

A tanárnő ravaszan elsomolyodott, míg a többiek csendben meghúzták magukat.

- Kérlek kedves Vanessa, fáradj ki az órámról, és csakis akkor gyere vissza, ha megbántad, hogy így módon beszéltél egy tanárral.

- Pff... legalább nem kell itt lennem.- morogtam az orrom alatt. Visszatettem a krétát a helyére, majd a padomhoz ballagtam. Ice Tee, aki minden matek órán mellettem ült, mosolyogva figyelt miközben elpakoltam a táskámba a cuccom.

A hátizsákom felkaptam a jobb vállamra, s kiviharzottam, de még hallottam Ms. Parker gúnyos hangját.

- A szüleid most nagyot csalódhattak benned odafent.-

Az ajtó nagy hanggal csapódott be utánam. Kezeim ökölbe szorítottam, miközben próbáltam vissza fojtani egyre csak erősödő sírásom. Mellkasomba leírhatatlan fájdalom nyílalt, ahogy visszagondoltam a balesetre. Ahogy az autó neki csapódott a fának, miközben a fülem sípolt, s próbáltam ébren maradni. Szemeim mögül alig láttam ki, de azért riadtan kerestem a szüleimet hátul ülve. Láttam a szüleim élettelen testét előre bicsaklodva. Na meg a sok vért, ami szinte mindent beborított. Aztán hallottam az ijedt kiáltást, majd nem sokkal később a mentőautó szirénázását, majd belezuhantam a feketeségbe.

Nem bírtam, s nem is tudtam az emlékre visszatartani a könnyeim, így hát halk zokogásba kezdtem. Remegő kezem arcomra tapasztottam. Hátam a hideg falnak nyomtam, s annak mentén lecsúsztam. Hiába próbáltam visszatartani ezt a rossz emléket, nem ment. Olyan volt mintha újból és újból átéltem volna. Emlékszem mikor eleinte megálmodtam újból és újból. Utána pedig már elaludni se mertem. A hozzám közel állók nagyon megijedtek, hogy nem tudom majd átvészelni ezt az időszakot, de valahogy mégis sikerült.

Az egész folyosót az én szipogásom töltötte be, majd nem sokkal később a dübörgő léptek, melyek egyre szaporábbak lettek.

Erőteljesen letöröltem könnyeim, majd nagy nehezen feltápászkodtam. Mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam egyre gyorsabban verő szívemet. Fejem lehajtottam, így hajzuhatagom az arcomba hullt.

Ellenben mielőtt elindulhattam volna egy kar elkapott , s maga felé fordított. Ijedten pásztáztam a padlót, miközben egy pár nagyon ismerős Converse cipőt pillantottam meg. Aiden.

- Nézz rám Nessa!- mondta parancsolóan.

Nagyot nyeltem, mielőtt eleget tettem volna kérésének. Tekintetem kómotosan vezettem rá. Aiden amint megpillantotta kisírt szemeim összeszorította az állkapcsát. Ahelyett, hogy megkérdezte volna mi bajom elmosolyodott.

- Na mi van? A nagy Nessa kislány módjára sír a folyosón?-

Szégyenkezve lehajtottam a fejem, s kiszabadítottam magam a szorításából.

- Néha olyan bunkó és érzéketlen vagy. - jegyeztem meg suttogva mielőtt hátat fordítottam neki és ott hagytam. Gondolataim újból előtörtek győzedelmeskedve fellettem. A kórház fehér falait pillantottam meg először, majd egy alakott, aki mellettem feküdt egy székben. Az alakja nagyon ismerős volt, de mégis meglepődtem. Az a kérdés merült fel bennem, mégis mit keress itt Aiden Knight a gimi egyik legnépszerűbb fiúja. Az emlék itt meg szakadt , és előugrott egy újabb. Ahol tudatták velem, hogy Aiden hívta ki a mentőket és a rendőrséget, ezért ült mellettem. Azt is megtudtam , hogy ő okozta a balesetett. Akkora fájdalom nyílalt akkor belém, hogy csak bámultam magam elé. Aiden pedig csak egy ,,bocs'' félét mondott. Azóta a napóta gyűlöltem meg őt igazán. Sohase tudtam volna megbocsátani neki ezért. De szerintem senki se.

Mélyet sóhajtottam nehogy elsírjam magam ismét, azért az már gáz lett volna, hiszen milyen nevetséges egy lány, aki csak úgy bőg a folyosón, miközben üveges tekintettel bámul maga elé.

__________

A nap hátra lévő idejében csak a szobámban guvasztottam. A lányok egésznap próbáltak jobb kedvre deríteni, plusz mondták ne is figyeljek Ms. Parkerre. Úgy is nem sokára átmegy egy másik suliba, mivel a diákok panaszkodtak a tanárnő módora miatt, így eltanácsolták. Ez sem nyugtatott meg, hiszen az emlékek ettől függetlenül bennem maradtak.

Az ágyamon feküdtem magzat pózban, miközben egy párnát szorítottam magamhoz. Levegő vételem egyenletes és nyugtató hatású volt. Szemem lassacskán lehunytam, hogy aludni próbáljak. Ellenben ekkor nagy hanggal kinyitódott az ajtó. Iríszeim nem nyitottam ki, hogy megtekintsem a behatolót. Csupán hallgattam az ajtó halk csukodását, és a halk lépteket. Alig észrevehetően nyeltem egy nagyot. Ez alatt pedig az ágy besüppedt mellettem, szívem kicsit gyorsabban dobogott a kelleténél, ahogy meghallottam a szuszogó lélegzetvételt.

- Tudom, hogy nem alszol. - hallottam meg Aiden rekedtes hangját, ahogy suttogni próbál.

- Minek vagy itt?- szegeztem felé a kérdést szaggatottan felsóhajtva. Szemem lassan kinyitottam, majd morcosan rá néztem.

- Csak megakartam kérdezni meg leszel-e egyedül, mivel én megyek el. Akadt egy kis dolgom, valahol. - válaszolta elgondolkodva. Kicsit meglepett, hogy ezt megkérdezte, mivel eddig egy szó nélkül szokott elmenni.

- Nyugi, nem fogom felgyújtani a házat, ha most ettől félsz.-

Halkan felnevetett.

- Akkor megyek is. Pá Hercegnő.-