- Sötét vagyok, mint az éjszaka. Mit akar ez jelenteni? - suttogtam magam elé, miközben a padomban ültem.

Roni és Ice Tee elmentek a büfébe, így azon tanakodtam, amit tegnap Roni mondott. Úgy látszott eléggé bosszatja valami, ezért rajtam töltötte ki a dühét, pedig nem csináltam semmit sem, amivel kiérdemeltem volna, hogy ilyen módon viselkedjen velem. Mindig is olyan személyiség volt, aki lobbanékonj, ez az a dolog amit utálok benne. De ezt félretéve, vajon miért volt olyan dühös, és Ice Tee sem állította meg, csupán figyelt a háttérben ülve. Lehet tudnak valamit, amit én nem? Ki tudja. Nem is érdekel.

A terem szinte üres volt, mivel ebédszünet volt. Ilyenkor mindenki kiment vagy a büfébe, vagy az udvarra, aztán becsengőig vissza se jöttek.

Olyan magányosnak érzem most magam.

Tehetelenül kifeküdtem a padra, amint arcom érintekezett a hideg padlappal lehunytam a szemem.

Fáradt is vagyok. Most, hogy belegondolok négy óránál többet nem is aludtam, mivel youtube videókat néztem, aztán valamikor bealudtam.

Kinyitottam a szemem, majd kezem a zsebembe csúsztattam, hogy megnézzem hány százalékon van a telefonom.

- Mii?! Öt százalék? Reggel még húsz volt, és nem is használtam. - motyogtam magam elé, közben felegyenesedtem.

- Vanessa...- szólított meg valaki, mire felnéztem az illetőre.

Zöld szempárba meredtem, amely rabul ejtette a tekintetemet. Már  azzal, hogy rám nézett a fiú elkezdett zakatolni a szívem. Mégis ki lehet ez?

- Igen? - kérdeztem továbbra is őt csodálva.

A fiú gyermetegen elmosolyodott, megtámaszkodott tenyerével a padon, s közvetlen az arcomhoz hajolt, amitől megfagyott körülöttünk a levegő.

- Öhm...ízé, túl közel vagy. - mondtam utalva arra, hogy behatolt a személyes körömbe.

- Közel? Dehogyis, még mindig messze vagyunk egymástól, ugyanis semmink sem érintkezik. Nincs igazam? -

Ez a srác..... Talán egy nőcsábász? Nem, ahhoz túlságosan más a kisugárzása, szerintem más van a háttérben. Jobban belegondolva, nem láttam őt még itt.

- Öhm...szeretnél valamit tőlem? - kérdeztem hátrébb csúszva  a székkel együtt, hogy távolabb kerüljek tőle. Nem igazán vagyok hozzászokva, hogy a fiúk ilyen közel legyenek hozzám.

Apropó. Honnan tudja a nevem?

- Szeretnék-e valamit tőled? - kezdett el töprengeni. - Oh, nem, csupán jöttem beköszönni a rég nem látott gyerekkori feleségemhez. - mondta mosolyogva.

- Tessék? - néztem rá ledöbbenve.

- Ne mondd, hogy elfelejtetted! - nézett rám szomorúan.

Azt se tudom ki ez! Gyerekkori barát? Feleség? Egyáltalán nem mond nekem ez semmit sem.

- Bocsi, de ki is vagy te? - kérdeztem olyan kedvesen ahogy csak tudtam.

- Elfelejtettél. - hajtotta le szomorúan a fejét.

Mondjuk az meglehet, ugyanis a baleset után eltűnt pár régebbi emlékem, de sohasem hiányoltam őket.

- Mindegy is. Timothy Burn vagyok, de hívj csak Timnek. -

A lehangoló kisugárzása eltűnt, s helyébe újból visszatért a vidám énje.

Meglepően gyors hangulatváltozásnak voltam szemtanúja.

- Timothy Burn. - suttogtam magam elé. Áh, tényleg nem mondd semmit sem ez a név, sőt az arca sem. Még egy halovány emlékképem sincs róla. - Sajnálom, de tényleg nem emlékszem rád. - ezúttal én hajtottam le a fejem.

- Semmi gond, amúgyse voltunk olyan közeli viszonyban egymáshoz. Csupán óvodai játszótársak voltunk, ennyi az egész. Ne is törődj vele. - mondta.

Éreztem ahogy kezét a fejembúbjára teszi, majd megsimogatott, mint egy kiskutyát.

Ez az érzés... Ismerős.

Fejemben halk nevetés hallatszódott, s egy halovány kép suhant át az agyamon.

Hirtelen éles fájdalom nyílalt a fejembe. A testem a kíntól összerándult, s a szemem is erősen összeszorítottam, néhány könnycseppem is kicsordult.

- Hé, jól vagy? - kérdezte Tim aggódó hangon.

- A fejem....széthasad...- mondtam, ezután pedig elsötétült minden, és elkezdtem zuhanni. Jobban belegondolva sohasem bírtam, ha túl sok nyomás van rajtam, ezért általában a sok stressz miatt elájulok, mint most is.

_______

Ébredésemkor orrom megcsapta a fertőtlenítő szag, amitől grimaszt vágtam. Sohasem szerettem ezt az illatott, mivel ez a kórházra, és a szüleimre emlékeztett.

Kórház? Várjunk csak talán a kórházban vagyok?

Íriszem lassan nyitottam ki, hogy megbizonyosodjam arról hol vagyok. Amikor megpillantottam az ismeretlen plafont a pánik viharszerűen támadt rám.

- Ó, felébredtél. - ez a hang, ismerős hol is hallottam már? Már meg van, ez Tim hangja, a fiúé, akivel beszélgettem mielőtt elájultam. De valahogy úgy érzem mégsem akkor  hallottam először. Vajon miért nem emlékszem?

Nem sokkal később szemem előtt megjelent a fiú mosolygós arca. Túl közel hajolt hozzám, úgy mint a teremben, de úgy néz ki neki ez természetes, mint például levegőt venni.

Milyen emlékeim tűntek el, amiben ő is szerepelt? És miért pont most bukkant fel?

A jelenléte viszont most megnyugtatott, azt se bántam, hogy ilyen közel volt.

Ez az érzés is olyan
.
.
.
.
nosztalgikus...

- Egyébként, hol is vagyok? - kérdeztem.

Ami először feltűnt, hogy most már sokkal jobban érzem magam. Teljesen kipihent állapotban vagyunk. Mondjuk azt leszámítva, hogy farkaséhes vagyok, mivel reggel óta nem ettem semmit sem. Nem is volt annyira étvágyam, mert Roni szavai foglalták az agyam 99%-át. Jobban belegondolva, min is gondolkodtam? Ah, elfelejtettem. Na mindegy, lehet nem is volt fontos.

- A suli orvosi szobájában. Azt mondták biztosan a stressz hatása miatt ájultál el. Remélem már azért jobban érzed magad. -

- Öhm, ühm. Már jobban vagyok. - feleltem bólintva.

- Akkor jó. És mondd csak....- érdeklődve figyeltem ahogy arca még közelebb kerül az enyémhez, éreztem ahogy kezével megtámaszkodik a fejem mellett. A testem automatikusan reagált a fiú közelségére. A testem hőmérséklete folyamatosan emelkedett, ahogy a szívem egyre gyorsabb tempóra váltott. A torkom kezdett kiszáradni, ezért nyeltem egy nagyot. - ....eszedbe jutott valami rólam? - miközben ezt kérdezte, fülem mögé tűrte a hajam.

Ez a pillanat olyan romantikus hangulatú. Olyan mintha két szerelmes szív talált volna újra egymásra oly' sok idő múltán.

- N-nem...nem igazán. - válaszoltam zavaromban.

- Értem. Az arcod...- kezdte el.

- Hm? Mi van az arcommal? - kérdeztem ijedten.

- Nagyon vörös. - mosolya még szélesebb lett.

A levegő a torkomban akadt, s elfordítottam a fejem, bár nem ért valami sokat, mivel így is látta ahogyan egyre vörösebb leszek.

- Aranyos amikor elrejted a zavarodat, ez az egyik, amit mindig is szerettem benned. - mondta kuncogva.

Ez a fiú....túlságosan őszinte. Annak ellenére, hogy ilyen zavarbaejtő dolgokat mond, ő nem érzi kellemetlenül magát.

Vajon ki lehet ő?

Minél több időt töltöttem el vele abban a kis helyiségben, annál inkább felkeltette az érdelődésem.

Ő még a Josh iránt érzelmeim is elfeledtette velem...

Tetszett a mosolya, a kellemes hangja, a melegség, amit a közelsége okozott, mellette úgy éreztem megnyugvást nyerhetek, olyan érzés volt, mintha hosszú idő után hazaértem volna.

A múltamban kik lehettünk egymásnak? A testem emlékszik rá, mindenegyes mozzanatára reagált. Úgy érzem ez nem egy átlagos kötelék volt, annál sokkalta  több...

_______

Sziasztok!

Igaz, csütörtökre ígértem, de előbb végeztem, ezért úgy gondoltam ma kirakom.

Ha tetszett csillag, és írj egy kommentet. 😉😊

Oh, és köszönöm a 30k+ megtekintést. Nagyon jólesik. Igazából nem hittem volna, hogy ennyien fogjátok olvasni. 😭😭