Az emberek furcsák, erre akkor jöttem rá, amikor Aiden meghívott Leo bulijába. Akkor a viselkedése minden képzeletemet felülmúlta, viszont volt valami a tekintetében, amit nem értettem, olyan bánatosnak tűnt. Lehet megbántottam azzal, amit mondtam? Ugyan, dehogy.

Viszont végül arra gondoltam elmegyek a buliba, hátha történik majd valami jó is. Szóltam a lányoknak is, plusz megkérdeztem jönnek-e, Ice Tee egyértelműen a tudtomra adta, hogy teljességgel ki van zárva, ez azt jelenti nem. Mondjuk ezen nem lepődtem meg, biztosan nem akarja, hogy Leo a nyakán lógjon, pedig elég kedves srácnak tűnik. A diákok nagyon kedvelik őt, bár nem igazán beszél sokat, csupán mindig mosolyog, és jókedvűnek tűnik, főleg, ha Ice Tee közelében van. Szerintem beleszeretett a lányba, aki taszítja magától a szerelmet. Sajnálom szegény fiút, de azért szurkolók neki. Roni viszont jön, mielőtt ezt mondta megkérdezte Aiden is megy-e. Nem igazán értem miért, szóval nem igazán izgat.

Kicsit izgulok, ugyanis félek nagyon szarul festek. Nem öltöztem kihívóan. Lábamra fekete bokacsizmát húztam, a ruha szettem pedig egy bőrszoknyából, ami a combom közepéig ért, és egy hosszú ujjú, szürke, csillogós pulóveeből állt, aminek mindkét vállánál ki van vágva, és rövid az alja így kicsit kilátszik belőle a hasam. Ez lehet mégis kirívó? Jah, és egy sötétbarna harisnya is volt rajtam, ez a legfontosabb.

Felvettem a bőrkabátomat, majd kezembe vettem a telefonomat. Kilenc óra volt, talán Aiden is kész lehet már. Apropó Aiden, a fiúnak még nem szóltam, hogy megyek, ez meglepi, bár tuti azt fogja mondani ,,Minek jössz?'' vagy ,,Semmi keresni valód ott.'' És sok hasonló dolog. Nem szeretném felsorolni, mert akkor egész évben itt álldogálnék a szobámban.

Vajon vigyek táskát? Hm.. Ugyse viszek magammal semmit csak a telefonomat, az meg belefér a kabátom belső zsebébe.

Okés, akkor mehetünk is. Remélem azért nem felejtettem el semmit. Elvileg a hajam rendben, csupán kikellett fésülnöm, a sminkem is okés, nem kentem magamra sokat, csupán alapozót, korrektort, szempillaspirált meg tust, oh meg egy kis pirosítót, hogy ne tűnjek úgy, mint egy zombi.

Megelégedve magammal léptem ki a szobámból. Szerencsére Aiden is pont akkor csukta be az ajtját.

Mosolyogva megálltam a folyosón, és gyorsan végig koslattam rajta a tekintetem míg nem figyelt. Elég hétköznapian öltözködött. Egy egyszerű kapucnis, fekete pulcsi, amire apró betűkkel ez volt íra bad boy, igazán egyedi. Lábait fekete farmerba bújtatta, és végül az összhatást a fekete sport cipője koronázta meg. Hova megy ez, temetésre? Vagy lehet depressziós? Nem nagyon szokott csupa feketébe öltözni.

- Hát te? - szólalt meg ezzel kizökkentve engem a bambulásomból.

- Öhm..én? Úgy gondoltam, ha már elhívtál a buliba elmegyek. Talán.....nem kéne? - az utolsó mondatnál a hangom elvékonyítottam, s kissé oldalra döntöttem a fejem.

A fiú egy ideig elbambult, majd kinevetett.

- Ne nevess! - mondtam durcás arcot vágva.

- Nos, akkor menjünk. - mondta abbahagyjva a hahotázást.

- Oh, Roni is velünk jön, ha nem baj. Azt mondta a házunk előtt megvár minket. Vajon már itt van? - kezdtem el magyarázkodni, miközben lesétáltaunk a földszintre.

- Roni? Nekem azt írta délután, hogy nem jön. - mondta a fiú.

- Ohho, szóval már ilyen szoros közöttetek ez a kötelék? - kérdeztem szarkasztikusan.

Egyáltalán nem tetszett még az a tény, hogy ezek ketten ilyen jól kijönnek. Ráadásul Roni tud a fiú titkos dolgairól is, vagyis nem vagyok benne biztos, de ezt szűrtem le. Félreértés ne essék, nem vagyok féltékeny, csupán féltem Ronit, nem akarom, hogy megsérüljön ennek a baromnak a hibájából köszönhetően.

Talán túl aggódom ezt az egészet.

- Nem értem miről beszélsz. -

- Arról, hogy elég közel kerültetek egymáshoz. -

- Talán féltékeny vagy? - kérdezte kihangsúlyozva a féltékeny szót.

- Én aztán neeem. -

- Csodálkoznék, ha igen. És még tudod min csodálkoznék ennél is jobban? - kérdezte, közben egy futó pillantást vetett rám, hogy figyelek-e rá.

- Nem. -

- Azon, ha lenne barátod. - felelte felnevetve.

Ez fájt. Ez azért tőle is sok volt.

- Lehet nem vagyok egy modell alkat, lehet nem vagyok olyan szép, mint Roni vagy Ice Tee, lehet a fiúk nem csorgatják rám a nyálukat, lehet nem vagyok vonzó, de azért egy párkapcsolat nekem is megjár. Nem gondolod? - miközben ezeket mondtam erős fájdalom nyílalt a mellkasomba. Mi lehetett ez?

- Szerintem úgy vagy tökéletes ahogy vagy. - motyogta.

- Heh, mit mondtál? - kérdeztem.

- Semmit. -

Lehet rosszul hallottam, ő ilyet sosem mondana nekem.

Aiden kinyitotta az ajtót, majd kilépett a hideg, tavaszi éjszakába. A szellő kellemesen cirógatta az arcomat és a harisnyába burkolt lábszáramat.

Igazából szeretem a tavaszt, olyan megnyugtató, és ez az az évszak, ami közelebb visz a nyárhoz, meg a szabadsághoz.

- Nem kocsival megyünk? - kérdeztem a fiútól, aki már a kapun túl volt.

- Nincs itthon se anya se apa kocsija. - válaszolta.

- Jah, értem. Bocs, hogy kérdeztem. -

Amikor én is kapun kívülre kerültem megpillantottam Roni ragyogó arckifejezését. Úgy látszik valaki félig lerészegedett otthon. A lány kicsit bizonytalanul lépkedett Aiden felé, majd a belé karolt.

- Sziaa. - köszönt a fiúnak, közben tenyerével végig szántotta a fiú haját, ezután apró puszit lehelt arcára.

Aiden a lányra nézett, majd tekintete átvándorolt rám. Amikor tekintetünk összefonódott különös érzelmeket pillantottam meg íriszében, már amennyiben a gyér fényben láttam. Zavart ez a helyzet, ezért gyorsan elkaptam a fejem.

- Menjünk. - indultam meg előre.

Egész álló uton Roni hangját, és Aiden morgását hallgattam, amire nem voltam kíváncsi. Teljesen feleslegesnek éreztem magam, lassacskán azt se tudtam minek jöttem el a buliba. Legszívesebben megfordultam volna, és teljes sebességre kapcsolva futottam volna haza, azonban mégsem így cselekedtem.

Leo háza hatalmasnak tűnt kintről nézve, viszont belülről még tágasabb volt. Az épületben sötét volt, csupán a színesfények világították meg az egyes helységeket, mint például a nappalit, ami még a miénknél is nagyobbnak viszonyult. Őszintén szólva nem hittem, hogy ennek a srácnak a szülei ilyen gazdagok. Egy osztályba járunk mégsem tudok róla szinte semmit sem, csak annyit, hogy alig beszél, kedves, mindig vidám, és ennyi.

Míg én levettem a kabátomat, és felakasztottam addig a két jó madár eltűnt a hatalmas tömegben, ezzel magamra hagyva.

Tényleg nem is értem mit keresek itt.

Vajon, ha hazamennék hiányolnának? Valószínűleg nem.

Annak ellenére, hogy ezeket gondolom maradok.

Kezdésnek talán megkeresem a konyhát, és iszom valami erős italt.

Megindultam a diákokból álló tömeg felé, majd átgázoltam rajtuk, bár szerintem leginkább ők gázoltak át rajtam, ugyanis agyon taposták a csizmám. Hála nekik tiszta piszok lett.

Szerencsére megtaláltam a konyhát, ahova amint beléptem megpillantottam valaki ismerőst. Na ki volt az? Hát Josh. Szokásához hűen ma is szívdöglesztően nézett ki, ahhoz képest, hogy ugyanúgy öltözködött ahogy hétköznap is. A szívem először lassú ütemben dübörgött, majd egyre intenzívebb lett, ahogyan egyre inkább őt bámultam. Éreztem ahogyan a testem kezd felforrósodni. Az arcom és a fülem egyre inkább égett, és a tenyerem is elkezdett izzadni az izzgatottságtól. Ezekben a pillanatokban ébredek rá arra, hogy ez a fiú milyen hatással van nem csak a lelkemre, hanem a testemre is egyaránt.

A srác megérezhette, hogy valaki figyeli őt, milyen jó észrevétel, ezért elkezdett körbe tekinteni, majd a tekintete egyenesen az enyémbe fúrodott. Ajkát széles mosolyra húzta. Súgott valamit azoknak a fiúknak, akikkel beszélgetett. A két illető hirtelen rám nézett, ezután összemosolyogtak. Van egy olyan érzésem, hogy itt valami rohadtul nem stimmel. Az a nézés. Az az összemosolygás. Ez az egész nem tetszett. Főleg a közöttük lévő légkőrt furcsállottam. Azonban ezek az érzelmek elszálltak amikor Josh megjelent előttem, eltakarva a két fiút.

- Szia, Vanessa. Nem tudtam, hogy jössz. - mondta somolyogva.

- Szia. Úgy volt, hogy nem jövök, de aztán három órája meggondoltam magam. - mondtam, közben viszonoztam a gesztusát.

- Nincs kedved meginni valamit? - kérdezte, ezután karjával átkarolta a vállamat.

Éreztem a fiú testéből áradó  hőt, ami egyre inkább megbolondított. Úgy tűnik a szerelem előbb megrészegít, mint az alkohol.

- De van. - válaszoltam.

________

Egy vagy talán kettő órával később elkezdtem nagyon részegnek érzni magam annak ellenére, hogy csak kettő pohár alkoholt fogyasztottam. A világ elkezdett körülöttem forogni, az arcom égett, a levegő kezdett elfogyni körülöttem, ezért úgy éreztem majd megfulladok.

Kezemmel megtámaszkodtam a konyhapulton, ugyanis majdnem leszédültem a székről.

- Jól vagy? - hallottam meg Josh hangját mellettem. A közelemben volt mégis a hangja oly távolinak tűnt. Valami nagyon nem stimmelt a testemmel, szarul éreztem magam.

- Csak egy kicsi..... levegőre.... van..... sz-szükségem. - mondtam nagyokat lélegezve. Ezt az egy mondatot is nagyon nehezen tudtam kinyögni.

Felkeltem a székről, viszont amint a saját lábamra álltam összecsuklottam. Egy kar elkapta a derekamat, majd a kezemet megfogva a nyakára helyezte, ezután mennyasszony fogásban ki vitt az udvarra.

Nem tudom ki volt az illető, viszont ahol megérintett a testem elkezdett bizseregni, és egyre jobban felforrósodni.

A fejemet az illető mellkasára helyeztem, majd elkezdtem hallgatni ahogyan veszi a levegőt.

Az udvaron nyugodtság fogadott, csak tompán hallottam a bentről kiszűrődő zenét.

- Eléggé kiütötte ez a cucc. Mit adtál neki Josh? - hallottam meg egy mély hangot.

Eléggé kábultnak éreztem magam, viszont a szemem kinyitottam, hogy legalább arról tudjak hol vagyok.

Az udvar azon részén tartózkodtunk, ahová a fény alig ért el, ezért alig tudtam kivenni a többi két srác arcát, de az egyik Josh volt az biztos. 

Hirtelen, aki eddig tartott lerakott, majd neki nyomott a ház falának.

A fiú egyik kezét a fejem mellé helyezte. Arcán ördögi vigyor jelent meg. Tekintetével elidőzött a számon, a nyakamon, a kulccsontomon és a mellemen.

- M-mi folyik itt? - kérdeztem idegesen.

Már tudtam rendesen beszélni, úgy látszik a levegő jót tett, de a lábaimat és az egész testemet még gyengének éreztem, meg forrónak, olyan volt mintha egy egész kazán égett volna bennem, úgy éreztem majd letépem magamról a ruhát.

- Egy kicsit játszok veled, cicus. - mondta a srác, majd mutató ujját az állam alá vezette, felemelte az állam, majd oldalra fordította, ezzel rálátást kaptam Josh-ra és a mellette álló fiúra, aki úgy tett mintha semmi sem történne, csupán bújta a telefonját.

- Veled le rólam a mocskos mancsodat! - kiálltottam, közben a kezemnel próbáltam ellökni magamtól.

- Milyen idegesítő szád van neked. Csak fogd be, és engedd, hogy azt csináljak veled, amit jónak látok. - vetette felém.

Egyik kezével összefogta a két csuklóm, és a fejem fölé helyeztem.

A fiú lassan elkezdte csókolgatni a nyakamat, amire önkéntelenül is összerándult a testem.

Undorító.

Féltem.

A testem remegett.

Egyszerre fogott a hányinger, és a pánik.

Ezt az egészet nem akartam, nem akartam elhinni, hogy pont ez, pont most, velem történik meg.

Megfognak erőszakolni. Én ezt nem akarom! Teljességgel ki van zárva! Ezt nem fogadom el!

Valaki, kérem valaki segítsen!

A könnyeim maguktól elkezdtek pottyogni, de még ez sem érdekelte az emgem fogvatartót, sőt hármojuk közül egyiket sem.

Egyáltalán felfogták azt, hogy, amit tesznek az bűncselekmény? Felfogták, hogy börtönbe is kerülhetnek emiatt? Vagy azt hiszik  befogom a szám, és békésen élhetnek kedvük szerint? Azt leshetik.

Josh is. Ő is mit tett. A fiú, akit szeretek. A fiú, akiért mindent feladtam volna. A fiú, aki összetörte most a szívemet. Undorodom tőle. Kiábrándító egy alak.

Lehajtottam a fejem, ezzel a hajam az arcomba hullott.

- Undorodom tőletek. - szólaltam meg szarkasztikusan.

- Oh, hogy te még tudsz beszélni? - kérdezte az előtte álló. - Akkor fogjuk be a pici kis szádat. -

A fejemet erőszakosan felemelte, és ajkával az enyém felé közeledett.

Nem akarom. Ezt nem!

Ahogy csak bírtam elkezdtem fincánkolni a szorításában, de egyértelmű, hogy kettőnk közül ki volt a domináns fél.

- Ne mozogj, csak lazulj el és élvezd. - a szavaitól még a hideg is kirázott, persze rossz értelemben.

Ellazulni? Élvezni? Ezt mégis hogy tudnám megtenni?!

- Én ezt nem akarom. -

A fejem egyenesen az orrának ütöttem. A fiú fájdalmasan felnyögött, majd elkezdett szitkózodni. A kezeim kikerültek a fogságából, de mivel ő miatta tudtam megállni, ezért az összes erőm világgá ment, és lerogytam a fűre.

- Mi van haver, egy csaj megver? - kérdezte a Josh mellett álló.

- Nagyon vicces. Ez mégis hogyan tud mozogni. Josh, te szemét nem is itattál vele semmit, mi?! Megígérted, hogy azt csinálhatok vele, amit akarok! -

- Én megitattam vele. Nem tehetek róla, hogy annyira visszataszító vagy, hogy nem hat rá a szer. - felelte Josh gúnyos hangnemben.

- Hogy mit mondtál? -

- Hé, nyugodj meg! -

- Itt meg mi folyik? - hallottam meg egy ismerős hangot.

Lassan felnéztem az illetőre, aki elém sétálva megállt.

- Aiden. - ejtettem ki megkönnyebülve a fiú nevét.

A könnyeim újból elkezdtek lefolyni az arcomon, de ez már a megkönnyebüléstől volt. Úgy éreztem, hogy megszabadultam, és hogy vége ennek a szörnyűségnek.

- Ez Aiden...- a két ismeretlen fiú szinte egyszerre ejtette ki a fiú nevét.

- Utoljára kérdem, mi folyik itt? - a kérdést ezúttal egyenesen Josh-nak tette fel.

- Az aminek látszik. - felelte a fiú rám mutatva.

Aiden értetlenül rám nézett. És amikor tudatosult benne, hogy ki vagyok tekintetében hirtelen düh lobbant fel. Öklét erőteljesen összeszorította. Látszott rajta a tombolni akarás, amit magában elfojtott.

- Ugye felfogtad, hogy ez kiskorú elleni erőszak? -

Időközben a két ismeretlen alak felszívódott, ezzel magunkra maradni. A körülöttünk lévő légkör valamiért nagyon feszült lett.

- Nincs rá bizonyítékod. - felelte a fiú higgadt az kifejezéssel. - Mellesleg nem csináltam vele semmit, én nem. Ő önkéntesen sétált bele naivan ebbe az egészbe, egyértelmű volt, hogy mire megy ki ez az egész. Nem tehetek róla, hogy ilyen hígagyú. -

- Josh? - mondtam ki a fiú nevét.

Ez nem az a Josh, akit én ismerek. Ez nem az a személy, akibe beleszerettem.

- Mellesleg sohasem kezdenék ki egy ilyen egyszerű lánnyal, túl unalmas számomra. - folytatta tovább a lelkembe tiprását.

Úgy éreztem, hogy a szívem, és a lelkem egyidőben szép lassan összetörik, s semmivé foszlik.

Nagy nehezen talpra álltam, még az sem érdekelt, hogy a harisnyám kiszakadt a térdemnél.

Kezemmel Aiden karjába kapaszkodtam, hogy el ne essek.

- Te vagy a legszörnyűbb! - kiáltottam felé. - Egy évnyi szeretet volt bennem urántad, te pedig ezt csupán két perc alatt tönkre tetted! -

- Akkor folytatom tovább a szíved összetörését. Mondok ennél is megdöbbentőbb dolgot. - a fiú hirtelen Aiden- re nézett.

- Josh, most már elég lesz. -

- A szüleid halálát nem Aiden okozta...-

- Josh, fogd be! - szólt rá erélyesen Aiden.

- Hanem én. -

_______

Sziasztok!

Nem tudom mennyi idő telt el a legutolsó rész óta, de most itt a kövi.

Eléggé eseménydús lett. Szerintem.

Nos, kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok.

Mondjuk kicsit lehet beleéltem magam írás közben. 😂😂

Nos, ti mit gondoltok erről a részről?

Kinek, hogy tetszett?

Vajon mi lesz tovább?

Mit fog gondolni Vanessa?

Ha tetszett kérlek csillagozz!

Idő: 0:21.

Igazságszerint nem rég végeztem vele, szóval háláljátok meg. 🙄😉❤