Harry Potter:

   Hermione és Ron meredten nézett rám, mikor meghallották a hírt. 

- Nem, Harry, ez lehetetlen ! Nem mehetsz át a Mardekárba ! Főleg nem miatta ! - Fakadt ki a lány. 

- Így van, haver, te ízig-vérig Griffendéles vagy ! - Helyeselte barátja, s annyi levegőt sem hagytak, hogy meg tudjak szólalni. 

- Befognátok egy percre ?! - Kiáltottam rájuk félhangosan, mire mind a ketten elhallgattak. - Köszi. Nem tervezem, hogy ott maradok. Ez csak a tervem része. - Magyaráztam. - Átmegyek, kitolok azzal a görénnyel és visszajövök. Ennyi az egész. 

   Barátaim csak pislogtak rám, majd szépen lassan felfogták, hogy mi is fog történni. A terv részleteit ekkor még én sem tudtam, de a lényeg megvolt. 

Nagyon meg fogod bánni, Draco Malfoy...

   Felmentünk a hálókörletekbe, s az ágyamon már ott voltak az új ruháim:

   Talár, kardigán, sapka, sál, nyakkendő. Mind smaragd-ezüst színekben.

- Huhh.. Ez aztán a gyors váltás. - Jegyezte meg Ron, ahogy végignézett az új színekben pompázó ruhatáramon.

- Igen.. - Feleltem szintén kissé meglepetten, bár nem tudom mire számítottam. - Ma már náluk alszom. Nem tudom, hogy készen állok e erre. 

- Menni fog, haver.. - Bátorított a mellettem álló, de legalább olyan bizonytalan volt, mint én magam. 

   Ron kiment a szobából én pedig elkezdtem öltözni. 

  Kibújtam taláromból, s magam előtt tartottam egy darabig, majd elengedtem, s néztem ahogy az anyag a földre hullva finoman fodrozódik a levegőben. Kioldottam nyakkendőmet, végiggomboltam a fehér inget, lerúgtam cipőimet, kicsatoltam övem, s kibújtam nadrágomból. 

  Ceremonikus érzés volt magamra öletni a smaragd színeket. Az alap öltözet ugyan az maradt:

  Fekete nadrág, fehér ing, nyakkendő és talár. 

Elindultam a társalgó felé, de mielőtt kiléptem volna az ajtón egy pálcaintéssel rendbe szedtem a széthagyott Griffendéles ruhákat. Kissé fájó szívvel néztem, ahogy ruháim összehajtódnak, s az ágyamra lebegnek, de tudtam, hogy hamarosan újra hordom majd őket.

   Hermione és Ron lent vártak rám. A helység teljesen üres volt. A meleg, vörös színeket csak még kellemesebbé tette a kandallóban lobogó tűz, s az égő fa pattogó, ropogó hangja. A nagy karosszékek üresen álltak, a szőnyeg néhol fel volt gyűrődve. A hirdetőtábla is majdnem üres volt és a portréalakok is horkoltak már kereteikben. Minden csendes és nyugodt volt, velünk ellentétben.

- Remekül nézel ki. - Mondta Hermione elcsukló hangon, s legördült egy könnycsepp az arcán, de sietve letörölte. - Csak a nyakkendőd... meg a talárod kicsit.. - Nem tudta befejezni, helyette egy pálcaintéssel megkötötte nyakkendőmet, s behúzta talárom derekát. - Tessék.. Így most jó.

   Odamentem, s megöleltem a lányt. Vállamba fúrt arccal sírdogált, én pedig hátát simogattam. Hosszú, barna haja sörényként omlott lapockáira. 

- Ez csak átmeneti. Hamar visszajövök. Ígérem. 

A lány letörölte könnyeit, majd nekidőlt a mögötte álló dívány háttámlájának. Ronnal is kezet ráztam, majd kiléptem a portrélyukon és elindultam a pincék felé.

***********************************************************************************************

  A Mardekárosok körletének bejáratát az egyik vízköpő őrizte. 

   Smaragd Halál.

Milyen találó jelszó egy háznak aminek az egyik legfőbb jellemzője a sötétség, a másik meg a smaragd szín...

  A jelszó hallatán a hatalmas kőszobor a föld alá süllyedt, s egy szűk nyílást fedett fel, ahonnan hűvös levegő áramlott ki. Vettem egy mély levegőt és enyhén remegő lábakkal léptem be a sötétségbe. 

   Az alagút végén zöldes félhomály derengett, s ahogy átértem egy hatalmas teremben találtam magam, tele óriási kőfaragványokkal, hideg, derengő fényekkel és persze Mardekáros diákokkal. A hely szögletes volt, s minden sötét színű kőből volt faragva, köztük a velem szemben lévő hatalmas kandalló is, melyben smaragd lángok lobogtak. A sarkokban kőoszlopok álltak, melyek mindegyikét egy-egy óriási faragott, smaragd szemű kígyó fonta körül. Meglepetésemre ablakok is voltak, méghozzá nem is kicsik, ám ahogy kinéztem fodrozódó növényeket, halakat és a távolban talán sellőket is látni véltem. 

Ez a hely a Fekete-tó alatt van ! 

   Beletelt pár lépésembe, mire bárkinek is feltűnt a jelenlétem, s először egy fekete hajú fiú bámult meg, majd egyre többen fordultak felém és kezdtek sugdolózni. 

- Betolakodó ! - Kiáltotta egy fekete hajú lány. Hosszú, szürke, térdei fölé érő zoknit viselt, s fehér ingét szoknyájába tűrve viselte. Talárja mintha csak rá lett volna öntve, tökéletesen illett hozzá. Haja rövid, válláig érőre volt vágva, s  kiengedve hordta. Egyből felismertem, hogy ki is ez. Pansy Parkinson. -Te meg hogy jutottál be ide ?! És... Micsoda... Ez egy Mardekáros talár.. 

- Igen, Pansy. Mardekáros vagyok. - Feleltem megjátszott higgadtsággal, s kiélveztem a lány hisztérikus tekintetét. 

- Ez csak valami rossz vicc... Piton professzor ! 

- Netán ellenvetésed van ? - Kérdeztem hűvösen. 

- Még kérdezed ?! Hát persze, hogy van ! Takarodj innen ! 

- Mert mit csinálsz, ha nem ? 

   Válasz helyett talárja belső zsebéhez nyúlt, de még mielőtt elvonhatta volna pálcáját én már vártam a támadását. Egy pillanatra meghökkent, majd ő is rám szegezte saját, szegényesen faragott, fényes fekete pálcáját. 

- Stupor ! - Küldte felém az első támadását, de egy könnyű mozdulattal hárítottam azt. Mindenki körénk gyűlt, s feszült figyelemmel nézték a fejleményeket. Körbenéztem a tömegen, de sehol sem láttam őt. - Expulso ! - Kiáltotta a lány, s habár támadása kissé váratlanul ért, még volt annyi időm, hogy kitérjek előle.

- Expelliarmus ! - A sárgás színű nyaláb a lány felé süvített a levegőben, aki gyorsan, s ügyesen, teátrális mozdulattal tért ki előle, így az az egyik tömegben állót találta el. Pansy egyre hevesebben szórta a rontásokat, s egy idő után kiismertem, majd tervet eszeltem ki ellene. - Expulso ! - Átkom pont a lány lába előtt csapódott földbe, amitől elvesztette egyensúlyát. -Locomotor Mortis ! - Az ige hatására lábai összekulcsolódtak, majd hanyatt esett, pálcáját a levegőben elejtve. - Accio ! - bűvöltem meg, s az a kezembe röppent. Egy darabig csak álltam és kiélveztem a diadalmas győzelmet, miközben a földön idegesen fetrengő lányt néztem. 

   A tömeg ismét sugdolózni kezdett, majd egy ponton szétnyílt és Piton professzor lépett a kör közepébe. Végigmért, majd egy szó nélkül ellenbűbájt küldött Pansyre, melynek hatására újra tudott járni. A professzor sarkon fordult, s csak ennyit szólt:

- 10 pont a Mardekárnak. 

   Kissé értetlenül néztem, majd megláttam a tejföl szőke fiút a terem másik végében, aki egyenesen rám meredt, s szemei tágra nyíltak. Féloldalas, kissé gonosz mosollyal tetőztem pillantását, majd megfordult és elindult, én pedig követtem, át a tömegen.

  Egy folyosón futottunk végig, a falakon smaragd lánggal égő fáklyák adták a félhomályt. A Mardekárosok körlete olyan volt, akár egy labirintus, de én csak követtem az előttem loholó szőkét, egyenesen a hálókörlet ajtajáig. Azt becsapta maga mögött, majd fehéres fény szűrődött át a kulcslyukon, tompa szavak kíséretével.

- Aberto ! 

Bezárta, mintha ez távol tarthatna. 

- Alohomora ! 

   A zár kattant, s könnyedén löktem be az ajtót, ám a fiú nem volt sehol. 

- Mit csináltál, Potter ? - A szőke kilépett z ajtó mögül, azt egy pálcaintéssel ismét bezárva. 

- Semmit. Mostantól egy házban vagyunk, Draco. Jobb lesz, ha megszokod. - Mondtam, s egy lépést tettem felé, mire rám szegezte pálcáját. Még egy lépést tettem, s láttam, hogy keze enyhén remeg. Egyre közelebb álltam hozzá, majd ujjamat pálcája végéhez érintettem, és finoman meglöktem lefele, mire az a koppanva hullott a kőpadlóra. Mire Malfoy észbe kapott, s leguggolt érte, én egy könnyed mozdulattal arrébb löktem a galagonya pálcát. Ő felegyenesedett és csak nézett.

- Hoppá - Mondtam, majd a hideg falnak löktem, csípőmmel odaszorítottam, s kezeit feje fölött összefogtam. Próbált szabadulni, de nem engedtem. Erősen szorítottam, s oly' szorosan simultam hozzá, hogy moccanni sem bírt. A szobában égő smaragd lángú fáklyák felcsaptak és szikráztak. Malfoy feladta a próbálkozást, s csak meredt rám, szemei mintha csak ezüstből öntötték volna őket, csillogtak, szinte lángoltak. Előre hajolva megpróbált megcsókolni, de én visszalöktem a falnak, s félmosolyra húztam ajkaim. Nagyon élveztem  helyzetet, ám hatalmas önuralom kellett, hogy nemet tudjak mondani a kísértésnek, hogy ott helyben rálökjem az egyik ágyra, s szétszedjem.

- Nem, nem. Ezt most nem kapod meg. - Nadrágja feszült, s én elemelkedtem tőle, mire ő a fal mentén a földre rogyott.

- Mit akarsz, Potter ? - Nézett fel rám a földön ülve, de én nem válaszoltam, csak kinyitottam az ajtót, s magára hagytam a fiút. 

Játszani akarsz, Malfoy ? Akkor játszani fogunk.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Üdv, kedves olvasóim ! 

Szeretnék itt is bocsánatot kérni, amiért ennyire elhanyagoltalak titeket. 

Nem tudom, hogy mi volt a baj, vagy hogy miért halt ki belőlem az ihlet, de nem voltam képes rávenni magam, hogy leüljek és írjak. Egészen április óta. Viszont, mint minden csalódás után, új erőre kaptam és most itt vagyok, ismét, a várva várt 6.résszel ! 
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek és a továbbiakban is követitek majd az események alakulását.