Egy világos szobában tértem magamhoz, a szemeim szinte egyből kipattantak.
A kezeimet és lábaimat is egy székhez kötözték, így egyáltalán nem tudtam mozogni. A számat bekötötték, így még segítségért sem tudtam kiabálni.

Körülnéztem a helységben és rájöttem, hogy ez egy társasház, már jártam itt.

Ebben a pillanatban nyílni kezdett az ajtó és 3 férfi lépett be. 
Egyikük arcát sem takarta kendő, innen már tudtam, hogy igazán bajban vagyok.

Az egyiknek barna rövid haja volt és zöld szeme, ez volt az aki a fiamra szegezte a pisztolyt.

A másik, akit lefejeltem fekete hajjal és barna szemekkel büszkélkedett.

De a 3., ő valóban a frászt hozta rám.
Vállig érő fekete haja a szemébe lógott és lesem vette a szemét rólam, egy pillanatra sem. Miért van olyan érzésem, hogy láttam már valahol?

-Na kiscsillag..-tett le elöttem egy széket az a vadbarom.-Levesszük azt a szart a szádról, ha pedig szépen dalolsz nekünk arról, amiről kell, akkor nem esik bajod.-

A fekete hajú levette a számról a kötést, majd visszaállt az ajtó mellé.
A pszichopata tekintetű odalállt az ablak mellé, és még mindig engem bámult.

-Hol van a pasid?-kérdezte az elöttem ülő.
-Hol van a fiam?-kérdeztem idegesen.
-Nem a kérdésre feleltél.-mosolygott.
-Tisztában vagyok vele. Miután tudom, hogy hol a fiam, esetleg beszélek.-jelentettem ki.
-Hát...nem kell aggódnod, a kisfiad még mindig a házban van, az már más kérdés, hogy élve vagy halva.-mondta gúnyosan és előhúzta a zsebéből Sam kedvenc kis játékát.

Elém dobta, jobban szemügyre véve rájöttem, hogy az rajta vér.
Szemeim könnybe lábadtak és ha nem lettem volna megkötözve mind a hármat a halálba küldtem volna.

-Azt hiszed beveszem?-néztem rá, érzéseket elfolytva.
-Tán a holttestét kellett volna hoznom??-vigyorgott önelégülten.
-Miután olyan olyan csúnyán viselkedtél. Az ellenállást nem hagyhattam szó nélkül, remélem megérted. Pedig erős gyerek lett volna belőle.-
-Rohadt gyilkos.-rángattam a kötelet, de semmi értelme nem volt.
-Én??-vágott meglepődött képet.-Te ölted meg a kicsikét, nem pedig én.-
-Te húztad meg a ravaszt. Várj csak addig, ameddig kiszabadulok.-
-Najó, téma lezárva. Kicsit eltértünk a tárgytól. Hol van a pasid??-
-Nem tudom, sőt ha tudnám akkor sem mondanám meg.-köptem a lábai elé.
-Van ám vér a pucádban. Jeremy.-nézett az ajtónál álló srácra.
-Mivan?-
-Büntesd.-

A srác megrázta a fejét, mellém lépett és gyomorszájon ütött.
Levegőért kellett kapkodnom, a fájdalom pedig rohadt lassan vált csak tűrhetővé.

-Megkérdezem még egyszer. Hol van Dylan?-
-Miért érdekel ennyire?-
-Erre nem érek rá bazdmeg.-állt fel idegesen és fellökte a széket.-Vagy elmondod, hogy hol van, vagy mégjobban kicsinosítom a pici pofidat.-vette elő a bicskáját.
-Nem ebben egyeztünk meg David.-nézett rá az ablaknál álló.

A hangja olyan ismerős volt..
Uram isten, ezt nem hiszem el.

-Tudom, hogy ki vagy.-suttogtam.
-Mi a szarról beszélsz?-fordult felém ezek szerint David.
-Bizony Sofi, mi ismerjük egymást. Igaz? Csak a hangomra figyelj és emlékezz vissza mi is történt 16 évvel ez elött..-mosolygott és lassú lépéseket tett felém.

Visszaemlékezés: 16 évvel ezelött.

2004. 07. 29. Egy szép nyári délután volt, ekkor Sofi még csak 4 éves volt. Robb aznap dolgozott mit sem sejtve, hogy ez lesz élete legrosszabb napja.

-Sofi kicsim, gyere csak.-mosolygott Emily.
-Anyuu. Játszótér.-nevetett a kislány.
-Szeretnél hintázni?-
-Igen.-

Emily belerakta a lányát a hintába és ott figyelte egész végig.

Egyszer csak kiabálásra lett figyelmes. Egy középkorú nő a gyerekét kereste.

-Anyuuuu.-sikított a kislány.

Emily megfordult és szemben találta magát egy kapucnis férfival aki vigyorgott, fekete haja pedig az arcába lógott.

-Mond meg a kislányodnak, hogy minden rendben lesz. Hazudj neki.-mosolygott és megvillant a kezében egy kés.

Emily tudta, hogy ennek nem lesz jó vége, így mosolyogva a lánya felé fordult.

-Sofi, kicsim. Nem lesz semmi baj. Kiveszlek, és menj el csúzdázni.-

Kivette a gyereket a hintából, Sofi pedig megszeppenve az anyukájára és a férfire nézett.

-Kérlek kicsim menj. Anyának még beszélni valója van a bácsival.-
-Rendben.-

A kislány elindult a csúzda felé, Emily pedig csak nézte Őt könnyes szemekkel.

-Kellj fel.-fogta meg a vállát a férfi.
-Kérem, ne tegyen hülyeséget. A férjem a rendőrfőnök.-
-Igen, jól tudom.-mosolygott és azzal a lendülettel gyomron szúrta a nőt.

Emily kezeivel a sebéhez kapott és a férfira nézett.

-Szép utat a halálba.-

Megforgatta a sebben a kést, utána ellökte a nőt és sarkon fordult.

Emily ott feküdt, és oldalra fordította a fejét.
Meglátta a kislányát aki zokogva futott felé.

Az egyik férfi elkiabálta magát, hogy hívják a mentőket.

-Anyuuu.-térdelt mellé Sofi.
-Kicsim, nem lesz semmi baj. Apu vigyáz rád.-
-Neeem. Te vigyázol. Szejetlek.-
-Csss...-simította meg a lánya arcát.

A mentők ugyan 7 perccel később megérkeztek, de Emily életét nem tudták megmenteni.
Robb a hír hallatán összeomlott, de ott volt a 4 éves kislánya. Megesküdött, hogy nem nyugszik addig, míg megnem találja azt a férfit, aki ezt tette a családjával.

Sofi és Ő ezután Break Fallsba költöztek és igyekezett mindent megadni a kislányának, bár tudta, hogy az édesanyját nem helyettesítheti.

Viszzaemlékezés vége

-Mond ki.-majd az arcán hatalmas vigyor jelent meg.