- Azonnal öltözz át - mondta Szilveszter a közönség felé fordulva, majd hirtelen partnerére, Vágó Zsuzsira kapta tekintetét, s elüvöltötte magát. - Menj már!
  A színpad leforgott, amíg Janza Kata énekelt, s Szilveszter számára véget ért az első felvonás. A férfinek határozott szándéka volt felhívni Rebekát, hogy jól van-e. Borzalmasan aggódott érte és bűntudata volt, amiért előadáson van, nem pedig otthon a nővel. Otthon lett volna a helye, de Rebeka egyenesen ráparancsolt, hogy menjen el dolgozni.
  Ahogy lelépett a forgószínpadról, Zsoltot látta meg, aki teljes Max de Winter jelmezben és sminkben feszített a színfalak mögött.
- Hát, te? - lépett hozzá Szilveszter, s kezet fogtak.
- Vészhelyzet esetére ugye itt hagytad a telefonodat oldalt - intett Zsolt a férfi telefonjával, majd átadta neki a készüléket. - Az egyik hátsós hallotta meg a csörgést, és bátorkodott felvenni. A szomszédod, valami Ibolya hívott. Rebekának lemerült a telefonja, ezért nem tudott szólni...
- Nyögd már ki a lényeget! - szólt idegesen a férfi, de már sejtette a választ.
- Megindult a szülés - vigyorgott Zsolt és vállba veregette barátját. - Apa leszel, gratulálok!
- Melyik kórházba viszik? - kérdezte Szilveszter, s már félig kikerülte Zsoltot, hogy gyorsan levethesse magáról a jelmezt. Barátja egyértelműen azért érkezett, hogy leváltsa.
- Azt mondta, hogy már nem fognak beérni, szóval haza menj.
  Szilveszter holtsápadtan rohant az öltözője felé, ahol már egy gyorsöltöztető és egy sminkes várta. Szerencsétleneket úgy lökte félre, mintha csupán bábuk lennének: türelmetlen és ideges volt. Nem érdekelte semmi, elborította ágyat a köd. Ledobta magáról Maxim frakkját, lerúgta lakk cipőjét, s szinte letépte magáról a mikroportot, hogy aztán a többi ne is érdekelje. Miközben cipőjét vette fel, a sminkes mégis odahajolt mellé, s igyekezett lemosni az alapozót, valamint azt a kevés szemceruzát. Smink téren szerencséje volt, Maxnak ugyanis nem volt sokra szüksége: sokkal nagyobb bajban lett volna, ha aznap este Elisabeth Halálát alakítja.
  A darabhoz tartozó nadrágban és ingben, lakkozott hajjal, bőrdzsekiben rohant a kocsijáig, hogy hazavezessen.
Nem igaz, hogy pont most merült le Rebeka telefonja, pedig kifejezetten megkérte, hogy legyen mindig elérhető! Pont az ilyen eset miatt! Hát, nem igaz az a lány!

  Még a társasház liftjét sem volt türelme megvárni, így kettesével szedte a lépcsőfokokat egészen a harmadik emeletig.
  Szerencséjére nyitva volt az ajtó, nem zárták kulcsra. Amint belépett a lakásba, meghallotta Rebeka zokogásba torkolló kiáltását, melytől megfagyott benne a vér. Nem, nem lehet baj. Ezúttal nem!
  Szinte berontott a hálószobába, ahol egyel többen voltak, mint amire számított. Rebeka az ágyon feküdt, izzadságtól nedves haja szétterült a párnán, arcán a kín és a kétségbeesés egyvelege játszott, miközben az ágyon mellette térdelő Ibolya kezét szorongatta. Ibolya a társasház legrégebbi lakója volt, még két évtizeddel ezelőtt költözött ide a jelenleg hatvanas éveiben járó néni. A harmadik alak az ágy mellett, a földön térdelt a lány lábánál, s hol Rebekára nézett, hol be a nő lába közé. Egy fiatal, Rebekával egykorú férfi volt hidrogénezett hajjal, atlétában és kisgatyában. Egészen biztosan nem szülést tervezett erre az estére, mindinkább egy kiadós alvást.
- Áh, Szilveszter, végre! - kiáltott fel Ibolya néni, s mint az atyaúristenre, úgy nézett a belépő férfire. Elengedte Rebeka kezét, aki gyötrődése közepette nem vette még észre a megérkező férfit. Az öregasszony Szilveszterhez lépett. - Hallottam, hogy a hölgy nincs jól, így átjöttem, ha nem haragszol meg a betörésemért. Mikor rájöttem, mi történik, hívtam Krisztiánt. Tudod, én mindenkit ismerek a házból, Krisztián pedig egy idén végzett orvostanhallgató a második emeleti nyolcas lakásból.
- Köszönöm, hogy átjött - csókolt kezet az asszonynak a férfi, majd szó nélkül ott hagyta, s az ágyra térdelt Rebeka mellé. Mikor megragadta a lány kezét, csak akkor vette észre őt. Könnyáztatta szemmel nézett a férfira, amitől Szilveszter szíve megszakadt.
- Szil...
- Uram - pillantott fel a Krisztiánnak nevezett alak. - Kérem, segítsen! Rá kell vennie a barátnőjét, hogy nyomjon, különben a babának baja eshet! Meg kell szülnie most!
- Nem - sírt a nő, s egyenesen a férfi szemeibe nézett. - Nem megy, nem... Nem megy!
- De igen, menni fog! - simította meg a nő izzadt homlokát.
- Nem! - zokogott fel. - Én úgy félek, én ezt nem akarom!
- Beka, nyugodj meg, kérlek - hajolt közelebb. - Minden rendben lesz, hallod? Megígérem!
- Ezt nem tudhatod! Noel is...
- Ez más, most itt vagyok én, rendben? - győzködte. Majd megszakadt a szíve a nőért. Rebeka rettegett, hogy születendő fiúk is első gyermeke sorsára jut. Azt már nem élné túl ő sem, nem bírja elviselni még egy gyermeke elvesztését.
- Annyira félek - zokogott fel hosszabb csönd után.
- Tudom, szívem - nyomott egy csókot a nő homlokára Szilveszter. - De bízz bennem kérlek! Ígérem, hogy minden rendben lesz!

  Rebekának fogalma sem volt, mennyi idő telt el, mióta Ibolya néni átjött a szomszédból, s csak haloványan érzékelte az idegen srác érkezését - az idős nő valami olyasmiről beszélt, hogy a festett szőke srác valamiféle orvos lehet, de a lány már ezt sem igazán tudta követni. A fájások és a rettegés mintha az őrületbe kergette volna. A vér dobogott a fülében, s azt kívánta, bár már vége lenne. Pedig ekkor még alig kezdődött el. Talán még a pánik roham előtt - vagy már közben? - érkezett haza Szilveszter, aki végig a kezét szorongatta, s bár Rebeka egy szót sem bírt volna visszaismételni, azt tudta, hogy nyugtatta és biztatta is őt.
  Hirtelen öntötte el a megkönnyebbülés, nem is tudta, miért. Szédült, s úgy elfáradt, mintha egy egész maratont futott volna le, arról nem is beszélve, hogy teste minden porcikája lüktetett a fájdalomtól.
  Könnyei még mindig folytak, mikor kezdett magához térni a bódult, de éber állapotból. Megpróbálta felemelni a fejét, de csak arra futotta, hogy a párnán oldalra döntse.
  A szobában már többen voltak: nem csak Ibolya néni, az orvos és Szilveszter voltak körülötte, de két mentős is az ajtóban állt. A szőke srác egy harmadik mentőssel együtt az ágy végében álltak.
- Mi történik? - fordult vissza a férfi felé Rebeka, s szíve nem nyugodott.
  Ám ebben a pillanatban betöltötte az egész lakást a hangos csecsemő sírás.
Rebeka felzokogott újra, ám most az örömtől, s szabad kezével eltakarta arcát.
- Minden rendben van - nyomott egy csókot a nő kezére Szilveszter, amit még mindig szorított. - Hiszen megígértem.