Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

6.

  Másnap Rebeka borzalmas fejfájással ébredt, s azt kívánta, bár csöndben maradna egy időre az egész világ - bár csak ő hallott mindent túl hangosnak, valójában minden normális volt, mint bármelyik másik napon. A tegnap esti ruhája, sőt még a cipője is rajta volt, úgy aludt el, s bár nem vallotta volna be még maganak sem, halvány lila gőze sem volt róla, hogyan jutottak vissza a kollégiumba és mikor.
  Mikor kinyitotta a szemét, örömmel konstatálta, hogy hajnalban volt még egyiküknek legalább annyi esze, hogy lehúzza a redőnyt, így nem vakította el a délelőtti napsütés, csak az enyhe émelygéssel és a fejfájással kellett megbirkóznia.
  Ébredés után még legalább tíz percig feküdt mozdulatlanul, miközben úgy érezte, hogy egész teste olyan fáradt, mint még soha. Már éppen újra elaludt volna, mikor a mellette fekvő telefonja hangosan megcsörrent. Grimaszolva kapta el a fejét, mintha a hang megpofozta volna, majd nyöszörögve a készülék után nyúlt. Egy számára ismeretlen szám állt a kijelzőn, így összeráncolt szemöldökkel, de végül megnyomta a zöld gombot, és fogadta a hívást. Akkor tanulta meg, hogy fel kell vennie azt is, mikor ismeretlen számot jelez a telefon, mikor egy ügynökség hívta fel néhány évvel ezelőtt, de nem szokta fogadni az ismeretlen hívásokat, így csak utólag, későn tudta meg, hogy szerződés miatt keresték őt. Miután a fülébe jutott a dolog, azonnal felkereste az ügynökséget, de ők közölték, hogy már találtak helyette valaki mást. Ekkor tanulta meg, hogy mindenki helyettesíthető, és mindig fel kell venni a telefont.
- Igen? - Igyekezett összeszedni magát, de hangja így is túl nyűgösre sikeredett.
- Na, kialudtad magad? - reccsent a férfihang a vonal másik végén.
- Ki beszél? - köszörülte meg a torkát Rebeka.
- Na, csak nem mentetted el a számomat, mi? Pedig még rád is szóltam, mikor a kolihoz értünk - nevetett a férfi.
- Szóval, kivel is beszélek?
- Zsolt vagyok, Homonnay Zsolt - felelte. - Lassan kezdek megsértődni, hogy nem ismered meg a hangomat.
- Úristen - nyílt tágra Rebeka szeme hirtelen, s feltámaszkodott az ágyon, bár a hirtelen mozdulat miatt fejébe nyilallt a fájdalom. - Nekem megvan Homonnay Zsolt telefonszáma?
  A férfi nem felelt, csak hangos hahotába tört ki a vonal túlsó végén.
- A hangodból és a döbbenetedből ítélve, elég sok minden kieshetett tegnap éjjelről - folytatta már komolyabban a férfi.
- Hát, nem mondom, hogy emlékszem mindenre... - dörzsölte meg álmosan szemeit, s teljesen felült már az ágyán, hogy lerúgja cipőjét. Csak ekkor vette észre, hogy egyedül van a szobában, Réka sehol sem volt.
- Az egyáltalán megvan, hogy találkoztunk?
- Igen, persze, az Akváriumnál - bólintott a lány. - De onnantól kezdve... Nem sokra emlékszem...
- Meghívtál egy italra - kezdte Zsolt. - Aztán én hívtalak meg téged. Majd bemutattál a barátaidnak.
  Ahogy egyre több infót osztott meg a férfi Rebekával, a lány egyre jobban szégyellte magát. Homonnay Zsolt az egyik színész, akire a leginkább felnéz társaival együtt, ráadásul most már a kollégája is, nagy részt neki is köszönheti, hogy bekerült a társulatba, mert beszélt Apáti Bencével az énektudásáról, erre ő mit csinál? Részegen beszél vele és megpróbálja leitatni. Égett az arca a szégyentől.
- Aztán elmentünk páran karaoke-zni - fejezte be a történetet a férfi.
- Hogy mi van? - A lány szinte felsikoltott ijedtében. Hamar összekapcsolta az információkat: Homonnay Zsolttal töltötték az estét, ráadásul énekeltek, szóval egészen biztos volt benne, hogy készült videó az estéről, ha fel nem is ismerték a férfit ott helyben.
- Igen - szinte látta, ahogy a férfi bólint. - Átlinkelem a videókat.
- Az is van? - szörnyedt el Rebeka, s ha eddig égett az arca, most valósággal lángra kapott. - Na, várj! Mi az, hogy átlinkeled? Ezek kint vannak az interneten?
- Igen, Instagramon, de szerintem Facebookra is kikerül néhány - felelte Zsolt.
- Néhány? - visított fel a lány, s szinte azonnal kiszállt az álom a szeméből. - Azt hittem, maximum egyről van szó!
- Rebeka, nyugodj le kérlek! - szólt rá a férfi. - Mit szólnál hozzá, ha meginnánk egy kávét, csak hogy lenyugodj? Beszélgetünk kicsit.
- Oké - fújta ki a levegőt, miközben a forró arcbőrét hűtötte hideg kezeivel.
- Odamegyek a kollégiumhoz, rendben?
- Várlak - felelte remegő hanggal Rebeka, majd köszönés nélkül kinyomta a hívást.

  Nem telt egy percbe sem, mire Zsolt átküldte Rebekának azt a három-négy videót, amiket mások instagramon osztottak meg. Mindegyik videón meg volt jelölve Homonnay Zsolt és ő is, bár el sem tudta képzelni, hogyan tudták meg, kicsoda ő, s hogyan találták meg a profilját. Félve választotta ki az első videót, hogy megnézze, mi is van rajta, feljebb vette a hangerőt és várt, hogy elinduljon a borzalom.
  A videó helyszíne egy kis kocsma volt, melynek apró színpadán álltak ők ketten. Rebeka kezében egy pohár ital volt - talán fröccs, bár nehéz volt kivenni -, Zsolt egy pohár sört szorongatott, és a színpad mellett álló sráccal beszélgetett, aki a karaoke-hoz tartozó zenepultot kezelte.
  Ahogy Rebeka nézte a videót, eszébe jutott pár emlékfoszlány. Emlékezett, hogy a férfi megkérdezte, milyen zenét szeret igazán, mire ő azt felelte, hogy rockot, musical dalokat, könnyűzenét és magyar, retróslágereket.
  A következő pillanatban a videón elindult egy ismerős dallam, de addig a lány nem tudta, melyik dal is az, amíg a videóban szereplő férfi el nem kezdett énekelni.
- Sétál a korzón a szende kisleány, a nap fénye szétomlik hullámos haján, s hogy illegve-billegve tippen- toppan ő, szemközt az utcán egy úr feléje jő - dalolta Homonnay, s közben jobbra-balra lépkedve, egyre közelebb araszolt a fröccsöt kortyolgató lányhoz. - Hetykén kacsint rá és nyomban mellé lép - énekelte tovább a férfi, s átkarolta a lány vállát. - Ó nagysád, szól hozzá: ,,Ön rettentően szép!"
  Ekkor a videóban lévő Rebeka is átkarolta a férfit és eljátszotta, hogy zavarba jön. Míg a férfi énekelt, a lány csak illegett-billegett mellette, eljátszotta a szende kislányt, akit zavarba hoz egy udvarló.
- Suttogva szólal meg a kis szende nő: ,,Jaj, kérem, énnálam a házasság a fő" - dalolta a lány, miközben letette kiürült poharát, s a pult felé intett, hogy kérne még egyet. Borzasztóan kínosan érezte magát a lány, s az sem segített neki, hogy a Messengeren megosztott linkek egyre csak arra emlékeztették, hogy ezekről mindig videó készült és kikerült a közösségi médiában.

  Rebeka végignézte a videókat, s közben azt kívánta, bár elnyelné a föld. Elismerte, hogy nincs olyan rossz hangja, valóban, de igazán jónak sem mondta volna. Nem szerette a hangját: véleménye szerint túl mély és rekedt volt egy lányhoz képest. Ennek ellenére végighallgatta és nézte az összes videót, amit a férfi átküldött neki. Volt olyan, ahol Zsolt még ölbe is vette a lányt táncolás közben, vagy épp a hátán vitte ki a kocsmából az utcára. Úgy néztek ki, mintha legjobb barátok vagy egy pár lennének, pedig valójában alig ismerték egymást, a tegnap estét kivéve csak egyetlen egyszer beszéltek, akkor is röviden. A videók alatti kommentszekció szinte felrobbant: a többség azt találgatta, ki is lehet a lány azon kívül, hogy Gebhauer Rebeka az instagram profilja szerint, mások viszont azt pedzegették, hogy vajon van-e kettejük közt valami. Ekkor látta csak meg, hogy milyen nagy mértékben megszaporodott követői számára, illetve a privát üzenetei, amiket nem volt hajlandó elolvasni.

  Rebeka idegesen dobta ágyára a telefonját, majd inkább a szekrényéhez lépett, hogy átöltözzön, és lassan elinduljon a kollégiumi kapu felé, ahol a színésszel fog találkozni. Még mindig kótyagos volt a feje és a gyomra sem volt még teljesen rendben - ehhez mérten választotta ki szakadt farmernadrágját, fekete bakancsát és egy ujjatlant, amire rávette a Szent Vitus Táncakadémia logójával ellátott pulóvert, ami egy számmal nagyobb volt az ő méreténél. Meg sem fésülködött, csak lemosta az éjjel elkenődött sminkjét, s mindenféle cicoma nélkül indult el, miután zsebre vágta a telefonját, és a pénztárcáját.
Fejére húzott kapucnival, fekete napszemüveggel állt a kapuban, s várta újdonsült barátját, aki nem sokkal később, autóval érkezett meg. Rebeka először nem vette észre a férfit, mert nem nézett be a kocsi ablakán, de aztán Zsolt kinyitotta az anyósülés felőli ajtót neki.
- Inkognitóban vagy? - vigyorgott a férfi, s bár ő is megivott jelentős mértékű alkoholt tegnap este, közel sem nézett ki olyan ramatyul, mint a lány.
- Nem - felelte mogorva hangon a nyűgös nő. - Másnapos vagyok.
- Na, szállj be - nevetett fel Zsolt.

  Az egész délelőttöt együtt töltötték. A férfi igyekezett megnyugtatni a lányt, hogy nincsen rossz hangja, és bár az újságok lehet, hogy csámcsogni fognak azon, hogy mennyire közvetlenek voltak egymással, de nem engedi, hogy kára származzon ebből Rebekának. Hogy lecsitítsa a kedélyeket, Zsolt úgy döntött, jó ötlet, ha készítenek egy közös képet, amit mindketten kitesznek instagramra olyan szöveggel, ami egyértelműsíti, hogy nincs köztük semmiféle romantikus szál. még a feltételezés is furcsa volt, hiszen a férfi könnyű szerrel az apja lehetett volna.
  Rebeka ismetelten rácsodálkozott arra, hogy tízszeresére nőtt követőinek száma, mikor megnyitotta az alkalmazást. Nem volt sok képe, alig használta ezt a fajta közösségi médiát, így rendesen elámult ezen a nagy számon. Ez is a mellette ülő férfi miatt volt.
  Rebeka képén a lány még mindig napszemüveget viselt annak ellenére, hogy bent ültek a kávézóban, bár kapucniját már levette, kinyújtotta a nyelvét a kamerára, és peace jelet mutatott, Zsolt pedig átkarolta és ránevetett a kamerára. Ezzel ellentétben a férfi képe két egyszerű, mosolygós művészt ábrázolt, akik éppen kávét tartanak a kezükben. Közös megegyezés alapján került ki a kép "Színház-barátok" felirattal és barátságra utaló hashtagekkel.
  Azt már egyikük sem látta, milyen sok és milyen minőségű komment érkezik mindkét képre.

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro