- Készen áll a művésznő? - zengte be a szobát Réka hangja. Réka szőke haját hullámos copfba fogta, egy fekete toppot és egy szakadt csőfarmert viselt, rövid szárú cipővel. Sminkje erős, de nem túlzott volt, pontosan az alkalomhoz illett.
- Mondtam már, hogy ne szólíts így! - ripakodott rá Rebeka a nap folyamán már sokadszorra, s vetett még egy pillantást magára a szobában álló, egész alakos tükörbe. - De igen, mehetünk.
  Rebeka egy fehér, rövid csőtoppot viselt, rövidnadrágot, neccharisnyát és barátnőjéhez hasonló cipőt, szemhéját csillogó, fekete festék díszítette. Ritkán öltözött ki, egyáltalán nem az ő műfaja volt ez, de most volt ok az ünneplésre, így Réka könnyedén meggyőzte, hogy tartson az akadémiásokkal, hogy megünnepeljék azokat, akiket Apáti Bence kiválasztott, és felvételt nyertek a Budapesti Operettszínházba.
- Az igen, anyukám - nézett végig rajta Réka elismerően. - Nem aprózod el. Akkor ma kirúgunk a hámból!
   Réka megragadta a lány karját, s elkezdte kivonszolni a szobából, hogy aztán a folyosó végén lévő lépcső alján csatlakozzanak a többiekhez. Mindenki olyan kihívó ruhát viselt, mintha csak egy színdarab jelmezei lennének rajtuk.
  Nem volt ott az egész akadémia, de jó páran összegyűltek ezen az estén. Az egész iskolából csak három embert vettek fel, s köztük volt Rebeka is. A másik két szerencsés diák a huszonöt éves, izraeli cserediák, Delilah volt, illetve a szőke, kócos hajú Martin, akivel korábban Rebeka együtt ebédelt. Tudta, kik ők, több közös órájuk is volt, de valójában nem ismerte szerencsés társait, bár Rebeka sejtette, hogy ez meg fog változni a jövőben.

  Tizenhatan indultak útnak, hogy áttáncolják az éjszakát az Akvárium Klubban. Az alkohol hamar elborította Rebeka agyát, régen kapcsolt ki ennyire és ivott ilyen sokat, már szinte napját sem tudta. Több fiúval is táncolt, sokan meghívták egy-egy italra, ami bár az ő szempontjából pénztárcabarát dolog volt, de közel sem mondhatta előnyösnek, hogy ilyen sokat ivott.
  Éjjel tizenegy körül lehetett már, vagy azon is túl, mikor úgy döntött, egy kis friss levegőre van szüksége. Közel húzta magához Rékát, a zenét túlharsogva ordított a lány fülébe, hogy megmondja neki, kimegy egy kicsit levegőzni. Bár Réka megkérdezte, hogy vele menjen-e, ő csak nemet intett a fejével - a szórakozóhelyen lévő zsúfoltság után egy kicsit egyedül akart lenni.
  Tántorogva ment fel a lépcsőn, és szinte felszabadultan szívta be a friss levegőt, mikor kiért. Néhányan kint is álltak, cigarettáztak, nevettek, csókolóztak, de közel sem voltak olyan sokan, mint bent a túlzsúfolt helyiségben. Borzasztóan jól esett bódult fejének, hogy egy kicsit végre pihenhet a benti zajongás után. Ekkor érezte csak meg, mennyire berúgott. Szédült, és bár most már a körülötte lévő emberek mind álltak, ő mégis úgy érezte, mintha még mindig a táncoló tömegben lenne. Le kellett ülnie. A járda szélén lévő padra ült le, lejjebb csúszott, s fejét a támlának döntötte, hogy először csak felnézzen a csillagos égre, majd behunyja szemeit és pihenjen egy keveset.
- Na, mi van, királylány, elfáradtál? - ült le mellém hirtelen egy férfi, és szólította meg őt.
  Először nem ismerte meg a hang tulajdonosát, de aztán a kaján vigyorral ránéző alak felé fordult. A férfi világosszürke pólót viselt és farmernadrágot, haját hátrafésülte, s a hosszú nap ellenére is mosolygott. Éppen a túloldalon sétált, mikor meglátta a túl lassan imbolygó lányt, akit nem mondott volna beszámíthatónak mozgása alapján, de azonnal felismerte. Sejtette, hogy a lány szórakozni jött ide, de mégis úgy érezte, hogy oda kell mennie hozzá.
- Hallom, felvettek a színházba. Gratulálok - folytatta tovább Homonnay Zsolt a térdére könyökölve, miközben Rebeka a tenyerébe temette az arcát, és megdörzsölte, hogy magához térjen egy kicsit. Felfogta, hogy kivel beszél, mégsem érezte úgy, hogy ilyen állapotban illően tudna kommunikálni vele. Vagy bárkivel. Mégis csak a kétszer idősebb kollégájáról volt szó, akit valójában nem is ismert rendesen.
- Kösz - Ezt mind sikerült kinyögnie a lánynak. Megrázta a fejét, és beletörődött, hogy ilyen bódult állapotban kell beszélnie a férfival, így felé fordult. - Hogy kerülsz ide?
  Meglepően könnyen le tudta tegezni, bár ugyanezen a napon, reggel még nem gondolta volna, hogy ez ilyen könnyen fog menni. Az igazat megvallva, azt sem gondolta volna, hogy egyáltalán felveszik a színházba. Most mégis éppen azt ünnepelte a barátaival, hogy felvételt nyert. Hihetetlennek tűnt, pedig ez volt a valóság. Valóra vált legnagyobb álma, amit élete céljának tekintett.
- Csak sétáltam egyet - vont vállat a férfi. - Szeretek egyedül sétálni este munka után, így kiszellőztetem a fejem. Tudod, néha nem egyszerű visszazökkenni a saját életedben úgy, hogy előtte annyira beleélted magad valaki máséba.
  A lány elgondolkozott a hallottakon, de végül sokáig nem szólalt meg. Józan állapotában egy komoly, hosszú beszélgetés vette volna most kezdetét, s talán filozofáltak volna, hiszen mindig is nagyon érdekelte a téma Rebekát, mint minden más, ami a színházzal kapcsolatos - most viszont a lány szinte alig tudta ajkait megmozdítani, így megtartotta gondolatait magának. Csak nézett maga elé, az utcalámpák által nyújtott félhomályba, és élvezte, hogy rájuk telepedik a nyugodt csönd, annak ellenére, hogy nem ismerték egymást, és ennek a némaságnak kínosnak kellett volna lennie. De nem volt az, és bár alig tudtak valamit egymásról, mégis mindketten úgy érezték, mintha ezer éve ismernék a másikat. Rebeka azért jött ki a tömegből, hogy egyedül lehessen, most mégis örült Homonnay társaságának.
- Tudod, talán hiba volt eljönni ide ma este - szólalt meg hirtelen a lány, lebiggyesztette alsó ajkát szomorú- viccesen, és Zsolt vállára dőlt.
- Miért? - ráncolta szemöldökét a férfi, s kissé felé fordította fejét.
- Néha jólesik kikapcsolódni, inni, összejönni a barátokkal, de valójában soha nem voltam az a nagy, bulis típus - sóhajtott a lány, a férfi pedig felegyenesedett, átkarolta a vállát, s közelebb húzta magához, mintha csak nyugtatná. Rebeka jólesőn simult Zsolt karjaiba, arcát a férfi vállán nyugtatta, orra hozzáért a nyakához, s élvezte, ahogy karját egy kéz simogatja nyugatatólag.
  Egy ideig csendben voltak, egyikünk sem szólalt meg, s talán mindkettejüknek most erre volt szüksége.
  Ám nem messze tőlük megjelentek Rebeka barátai. Ugyan alkoholos mámorban fürödtek, de ettől függetlenül jól látták, amit láttak: Homonnay Zsolt éppen a barátnőjüket, Rebekát karolta át, egy padon ülve, s a lány úgy bújt hozzá, mint egy ötéves az apjához.
- Mi a... - valamiféle nyomdafestéket nem tűrő káromkodás hagyta el Réka száját, s ezzel egy időben Fanni és Hanna telefonja kattanva jelezte, hogy elkészült a fénykép.

  Mindeközben jó pár kerülettel arrébb, egy társasház harmadik emeletének lakásában Szilveszter éppen egy üveg vörösbort bontott ki. Cigaretta lógott a szájából, melynek füstje komótosan gomolygott ki a nyitott ablakon. Az igazat megvallva szeretett egyedül élni. Nem kellett igazodnia senki furcsa, számára elviselhetetlen szokásaihoz, nyugodtan rágyújthatott a lakásban, nem kellett kimennie az erkélyre emiatt, és mindenféle probléma nélkül megihatott éjjel tizenegy, tizenkettő körül pár pohár bort. Szerette az ilyen csendes estéket, amikor korán hazaért a színházból és egymaga lehetett, végre nem szólt hozzá senki, nem kérték meg semmire, és nem kellett azt a mogorva maszkot magára öltenie nyugalma érdekében, amit bár nem szeretett, ma már nem tudta volna elképzelni az életét nélküle. Az egyetlen dolog, ami hiányzott neki, azok a szövegkönyvei voltak, de még sok-sok évvel ezelőtt megfogadta, hogy soha nem viszi haza a munkáját, így nélkülöznie kellett őket reggelig.
  Sokszor gondolt rá, hogy vegyen otthonra egy zongorát, de végül mindig arra jutott, hogy felesleges volna, hiszen csak az éjszakákat tölti otthon, amúgy mindig a színházban van, s így csak porosodna a hangszer.
  Végül mégis kiment az erkélyre, és felnézett a csillagokra. Milyen sok verset írt magához Istenhez és milyen sok verse szól Istennel folytatott párbeszédéről! A csillagokról mindig ezek jutottak eszébe, s a gyermekkora, amit lelkész nagyapjánál töltött a nővérével. A lelkét megszállta egyfajta nyugalom, ahogy ott nézte a csillagokat és közben kortyolgatta borát. Nem hitte, hogy ő vagy az ő élete valaha tökéletes lehet, most mégis úgy érezte, hogy ez a jelenlegi, nyugodt állapot nagyon hasonlít a tökéletességhez.
  A csend körbeölelte a férfit, egyre jobban megnyugodva fújta ki a cigarettafüstöt, mert még nem tudhatta, hogy a holnapi naptól kezdve az élete teljesen megváltozik, s ennek a magányos nyugalomnak örökre vége szakad.