A férfi egyáltalán nem volt álmos, sőt ennél élénkebb nem is lehetett volna. Alaposan megnézte a mellette, meztelenül, félálomban fekvő lányt. Rebeka a hátán feküdt, kezeit a feje fölött nyugtatta a párnán, így Szilveszter jól láthatta minden porcikáját - s csak ekkor vette észre a lány bal melle alatt húzódó, a testrészhez tökéletesen ívelő tetoválást. Ez volt az egyetlen varrás rajta, s egy hat évvel ezelőtti, februári dátumot mutatott, mindenféle díszítés nélkül. Egyszerű betűtípussal varrt, fekete színű dátum volt. Nem bírta megállni: odanyúlt, s mutatóujjával óvatosan végigsimított a régi dátumon, mintha az így mesélni kezdene és elárulná a történetét.
- Te most taperolsz, ameddig alszom? - kérdezte halkan a lány, bár szemeit nem nyitotta ki, s nem is mozdult meg. Szilveszter elmosolyodott.
- Nem - felelte. - Csak a tetoválást néztem. Eddig nem láttam.
- Az lett volna a furcsa, ha láttad volna, még mielőtt leveszem a ruháimat előtted - kuncogott fel a lány, s Szilveszterre nézett.
- Mi volt hat éve, februárban? - kérdezte, bár már akkor, azonnal megbánta. Ha eddig nem mondta el, biztosan valami fontos időpont volt, amit nem szívesen emlegetett fel. De túl kíváncsi volt, egyszerűen mindent tudni akart a mellette fekvő nőről. Úgy érezte magát, mint egy szerelmes kistini. A lány arcára fagyott a mosoly, szíve fájdalmasan megdobbant. Régen gondolt már arra a napra.
- Majd egyszer elmesélem - mosolygott a férfira szomorúan. - Ne rontsuk el a hangulatot, kérlek.
Azok az elképesztő, csokoládébarna szemek, amivel felpillantott rá... A férfi úgy érezte, mintha megfagyott volna körülöttük az idő, s csak a lányt látta, semmi más nem érdekelte abban a percben.
- Gyönyörű vagy - súgta. Rebeka felkönyökölt, majd amint elért tudatáig, mit is mondott a férfi, lehervadt a mosoly a szájáról, komolyan nézett Szilveszterrel, majd előredőlt és megcsókolta. Ez nem volt olyan heves és szenvedélyes, mint a korábbiak, inkább lágy és... nos, és szerelmes.
- Köszönöm – súgta a lány, mélyen Szilveszter szemeibe nézve.
- Nagyon remélem, hogy most a bókot köszönted meg, és nem a szexet – grimaszolt a férfi viccesen, és a párnára hanyatlott.
- Egyiket sem – nevetett a lány, és mellé fekve simította meg Szilveszter arcát. – Azt, hogy itt vagy mellettem – súgta.
- Nem megyek sehova – mosolyodott el a férfi, s ő is az oldalára fordult, hogy megcsókolhassa a lányt. - Soha többé...

- Azt hiszem, most felöltözöm – suttogta, miután elhúzódott a csókcsatájuk után.
- Hova sietsz? – könyökölt fel a férfi, s úgy nézte végig, amint Rebeka összeszedi a ruháit, s egyesével magára veszi.
- Arra gondoltam – huppant vissza az ágyra Rebeka, mikor már melltartóját és nadrágját magára vette, s a férfi mellkasát cirógatta. – Visszamehetnénk a többiekhez.
- Unod a társaságomat talán? – mosolygott rá.
- Nem, dehogy – nevetett, de aztán miután gyors csókot nyomott a férfi vállára, felkelt az ágyról. – De lógsz nekem egy újévi csókkal – mosolygott sejtelmesen, s felvette ujjatlan pólóját is.
- Azt hittem, túlteljesítettem az éjféli csókos ígéretet – mondta Szilveszter, s bár arra utalt, hogy maradhatnának kettesben, mégis visszavette farmernadrágját, és fekete pólóját. Rebeka odalépett hozzá, és pólójánál fogva húzta közelebb magához egy hosszú csókra.
- Messze túlteljesítetted – súgta Szilveszter ajkaira, s vigyorogva gondolt vissza arra, milyen érzés volt, ahogy a férfi mozgott fölötte és csókokkal árasztotta el őt.

- Istenem, ne már! – sóhajtott hirtelen a belépő Detti, ahogy rájött, hogy ez az ajtó sem a mosdót rejti. – Jesszus, bocsi! – sikkantott, ahogy megpillantotta a csókolózó párt, akik hirtelen rebbentek szét.
- Semmi gond – nevetett Rebeka.
- Nem akartam megzavarni semmi – húzta el a száját, s elkezdett kihátrálni.
- Nem zavartál meg semmit – mosolygott Rebeka, és egy pillantással jelezte csak Szilveszternek, hogy elindulhatnának le, miközben Dettihez lépett, és megfogta a kezét, hogy aztán miközben kifelé kezdte húzni a nőt, úgy súgjon oda a neki, hogy Szilveszter ne hallja. – Már nem zavarsz.
- Nem mondod! – tátotta el a száját, és bár nem akart, végül mégis ugyanilyen arckifejezéssel nézett vissza Szilveszterre a lépcső tetejéről, aki éppen az ajtót csukta be maga mögött. – Mindent el kell mesélned – susmorgott Rebeka fülébe, s elkezdte lefelé húzni a lépcsőn.
Bár azt hitték, nem hallja, Szilveszter tökéletesen hallott minden szót, ahogy Detti követelni kezdte Rebekától, hogy meséljen az elmúlt egy óráról. Szilveszter hitetlenül mosolygott azon, milyen kislányosan tudnak viselkedni felnőttként is, de még ez sem tudta kedvét szegni. Hirtelen úgy érezte, fogalma sincs, miért vártak eddig azzal, hogy lefeküdjenek egymással, és önmagát sem értette, miért utasította vissza a lányt annyiszor, hiszen most, hogy megtörtént, úgy érezte, ennél boldogabb nem is lehetne, és nem is lesz soha az élete során. Értelmetlenné vált a titkolózás, az összes félelem, és csak az számított, hogy szereti a lányt, és ő viszont szereti a férfit.
Mikor leértek mindhárman a földszintre, Szilveszter jól látta, ahogy Marika, Detti, Zsuzsi és Kata egy körbe gyűlve, halkan beszélnek valamiről, s bár szent meggyőződése volt, hogy róluk van szó, Rebeka ott hagyta őket és két pohár pezsgővel libbent a férfi elé.
- Még három perc – mosolygott rá, miközben Szilveszter kivette a kezéből az egyik pezsgős poharat, s lelépett az utolsó lépcsőfokról is, hogy aztán Rebekával együtt megálljanak a fal mellett. Szilveszter körbenézett a társaságon, aminek nagy része már igen csak ittas állapotban várta az újévet, aztán nagy levegőt véve Rebekához fordult.
- Arra gondoltam – kezdett bele a lányra lenézve, s félretűrt egy, arcába lógó, kósza tincset. – Hogy ne titkoljuk tovább, ami köztünk van, de még a médiát ne vonjuk be. A színház egy család, nem adják ki.
- Szóval, akkor együtt vagyunk? – vigyorodott el a lány, és nagy, csillogó szemekkel nézett fel a férfira. Szilveszter újra és újra képes volt rácsodálkozni, hogy milyen alacsony a lány, s olyan könnyen megfeledkezett erről, ahogy sok minden másról is. Mikor Rebekával kettesben volt, mindenről megfeledkezett, minden olyan egyszerűnek tűnt, s mikor társaságba keveredtek, csak akkor emlékezett rá, hogy a lány nem csak egy szív és egy lélek, hanem egy alacsony teremtés, aki tehetséges, okos, vicces, kedves, segítőkész és olyan múlttal rendelkezik, amiből nagyon sokat tanult, megerősítette, és aminek meglétét senki nem nézte volna ki belőle.
- Szeretnéd? – felelt kérdéssel a kérdéssel, holott nagyon jól tudta, hogy Rebeka már nagyon régóta vágyik rá, hogy megejtsék ezt a beszélgetést, és hivatalosan is együtt legyenek.
- Csak, ha te is – súgta a lány, s lábujjhegyre állt, hogy a férfi ajkai felé hajoljon, de végül nem csókolta meg.
- Szeretném – felelte halkan, s átkarolta Rebeka derekát, hogy magához húzva csókolja meg. Először feszélyezve érezte magát, amiért mások előtt csókolja őt, de ahogy ajkaik összeértek, minden aggálya kiröppent a fejéből, s csak a lány létezett a számára. Nem láthatta, hogy megannyi tekintet szegeződik rájuk, de azt hallotta, hogy az óra tizenkettőt ütött, és hirtelen hangos kurjantás hangzott fel, amivel az újévet köszöntötték a többiek, ám ők nem váltak szét, csak mikor valaki melléjük lépett.
- Jól van, turbékoló tinédzserek, majd később smárolhattok, most kérek egy újévi koccintást – vigyorgott rájuk Peller Karcsi, és koccintásra emelte poharát, mire Rebeka nevetve hozzáérintette a sajátját.
- Boldog újévet – kezdte, s míg végig nem ért az összes vendégen, egyre csak ezt ismételgette.
- Annyira örülök nektek! – ölelte magához Kata egyszerre mindkettejüket, s újévi kívánsága helyett inkább ezzel köszöntötte őket.
Természetesen az újévi kívánságok nem is lehettek volna igaziak a Szilveszternek szánt születésnapi köszöntések nélkül. Mikor aztán már mindenki koccintott mindenkivel, a zenét visszahangosították, és újabb kör pálinka járt körbe, hiszen ahogy Zsolt is mondta, „idén még nem ittak semmit". Szilveszter egyenesen Rebeka szemébe nézett, mikor koccintottak a röviditallal.
- Köszöntelek így a boldog új küszöbén – grimaszolt viccesen a férfi.
- És boldog születésnapodat – szólt ugyanúgy Rebeka, majd felhajtották az italt.
Szilveszter nagy levegőt vett, miután a pálinka eltűnt a poharából, s felkészült arra, amit tenni készült. Tudta, hogy ez egy szükséges lépés a pletykák elkerülése végett, és a jelenlévők mind olyan barátai, akikkel amúgy is megosztotta volna, mégis idegesen nézett pohara fenekére, hogy aztán inkább letegye a pultra, s valamivel hangosabban szólaljon meg. Igyekezett nem kiabálni, mégis túlharsogni a zenét és a beszélgetés zaját. Ellépett a fal mellől, miközben Rebeka kíváncsian figyelte, hogy mire készül, s figyelmet kért barátaiktól. Máté lejjebb vette a JBL hangerejét, s pár pillanattal később már az összes szempár Szilveszterre szegeződött.
- Ahogy jó néhányan már tudjátok, de legalábbis sejtitek, Rebeka és én... - zavarba jött, így a lányra pillantott, mert tudta, hogy ezzel erőt gyűjthet. – Mától egy pár vagyunk. – Még folytatta volna, de a nyaralót hangos taps és füttyögés töltötte be, s elnyomta az ő hangját. – Jól van, jól van – nevetett kínosan, s a lány is lesütötte a szemét. – Kedvesek vagytok. Tudjuk, hogy ez nem egy hétköznapi dolog sok szempontból, de szeretjük egymást, így nem szeretnénk eltitkolni, és természetesen nagyra értékeljük, hogy ilyen jól viszonyultok a helyzethez. Elvégre még senki nem öklözött az arcomba – tette hozzá halkabban, mintha csak magának mondaná, de olyan hangosan, hogy mások is biztos hallják. A társaság egyöntetűen nevetett fel, csak a háttérben álló Zsolt arca maradt komor. Tudta jól, hogy az általa tanusított reakcióktól fél a páros, viszont még mindig nem változott a véleménye a kapcsolatról, csupán kontrollálta magát, hogy csöndben maradjon, ahogy ígérte. - Viszont még nem akarjuk média elé vinni a dolgot, ezért arra kérünk benneteket, hogy ez maradjon a színház falai között.
Több helyeslő bólogatás, majd a rövid beszéd után vállveregetést kaptak ezért, s Rebekát már senki nem tudta volna meggyőzni arról, hogy a színház nem a családja. Olyan kedves és elfogadó társaság vette körül, amilyen a saját családja soha nem volt, és ez borzasztóan meghatotta.
- Jól vagy? – karolta át Szilveszter, miután mindenki váltott velük pár szót, hogy biztosítsák őket, a titkuk biztonságban van, és gratuláljanak. A férfi a bejelentés után már sokkal felszabadultabban mozgott, és ezzel saját magát is meglepte.
- Persze, csak... Elfáradtam nagyon – sóhajtott Rebeka és mosolyogva pillantott fel a férfira.
- Feküdj le akkor, gyere, felkísérlek – tette le a poharát Szilveszter.
- Jaj, nem, dehogy – legyintett a lány, és kibújt az ölelő karok alól. – Maradj csak, nem akarom, hogy miattam kimaradj a buliból.
Szilveszter újra közelebb lépett, ismét átkarolta Rebekát, és úgy szólt hozzá, hogy más ne hallhassa.
- Tudod, hogy mindig szívesebben vagyok veled.