- Készen állsz? - kérdezte Szilveszter még utoljára, mikor leparkoltak az autóval a Mozsár utcában, és a művészbejáró felé pillantottak.
- Igen - bólintott mosolyogva a lány, s még egyszer megszorította a férfi kezét, hogy aztán ő legyen az, aki elsőként kiszáll az autóból.
Rebeka idegesen lépkedett a színház felé, majd be a művészbejárón. Szilveszter idefelé elmesélte neki, hogy tegnap már Rebecca, a Manderley ház asszonya musical próbát tartottak, és ma is az van terítéken, ráadásul már nagyon jól fognak tudni haladni, ha a lány is velük próbál ma, hiszen ő fogja játszani Mrs. Danverst.
Szilveszter a lány mögött sétált, együtt haladtak a próbaterem felé, szíve a torkában dobogott, ő tudta jól, mi vár rájuk, amint belépnek kollégáik közé, hiszen figyelmeztette Zsoltot, hogy jönnek.

Mikor beléptek a próbaterembe, mindenki ott volt. A szólisták, a váltótársak és Rebeka táncos társai is. Egyként harsant fel a lány üdvözlése, s annyira megijedt Rebeka, hogy összerezzent a váratlan kiáltástól, s a mögötte álló Szilveszter mellkasának ütközött.
Rebeka szíve egész testében lüktetett, gondolta, hogy örülni fogni neki, de nem hitte volna, hogy így összegyűlik mindenki és hangosan köszöntik
- Jesszusom - kapkodta a levegőt, s szívére tette kezét, miközben végignézett a társaságon. Mindenki ott volt, akivel az elmúlt fél évben jóba lett, s ez megmelengette a szívét.
Martin volt az első, aki kilépett a tömegből, s baráti mosollyal elé lépett.
- Örülök, hogy jól vagy - mondta, s megölelte a lány. Szilveszter érezte, hogy elönti a féltékenység, holott semmi oka nem volt rá. Nem volt együtt a lánnyal, és Rebeka is megmondta, hogy ami Martin és közte történt, az nem azért volt, mert vonzódna a fiúhoz. És mégis végigmarta testét a keserű érzés. - Ezt közösen vettük neked - folytatta, mikor elengedte a lány, s felemelte a zacskót, amiről Szilveszter pontosan tudta, hogy mit rejt, hiszen ő és Zsolt voltak az ötletgazdák. - Úgy hallottuk, a másikat nem lehetett megmenteni - mondta, s közben Szilveszterre pillantott, kinek szemei még mindig szikrákat szórtak.
- Srácok, ne hülyéskedjetek már - nevette el magát Rebeka, pedig még csak a szatyrot vette el Martintól, fogalma sem volt, mi van benne. Mindenki vigyorogva nézte, ahogy Rebeka belenyúl a szatyorba, majd előveszi a kis, fehér dobozt. - Ugye nem...? - pillantott fel a köré gyűlt tömegre, s mosolya lehervadt. A lány gyűlölte, ha mások költenek rá, így is rosszul érezte magát, amiért Szilveszter ruhákat vett neki, most pedig kollégái álltak elé egy új telefonnal. Az tény volt, hogy sajátja odaveszett a tűzben, de kész volt újat venni, és egyáltalán nem számított rá, hogy ezzel fogják meglepni. - Ne csináljátok ezt - folytatta, mikor kinyitotta a dobozt. - Nem fogadom el... Nem fogadhatom el!
- Dehogynem! - lépett előre Janza Kata, és mosolyogva nézte Rebekát. - Mindannyian csak egy egészen keveset tettünk hozzá, talán nagyjából egy kávé árát - nézett körbe nevetve. - Fogadd el, úgyis vettél volna egy újat.
- Nem tudtom, mit mondhatnék - hatódott meg a lány. Eddig is tudta, de talán ez volt az a pillanat, mikor tényleg tudatosult benne, hogy ezek az emberek nem csak a barátai és kollégái, de a családja is.
- Mondd azt, hogy elfogadod, és egészséggel használod - mosolygott Kata, s egyenesen a lányra nézett.
- Így lesz - szipogott meghatottan Rebeka, majd mikor mindenki elégedetten bólintott, és egymás között kezdtek sutyorogni az előttük álló próbáról, lehalkította hangját, és szavait csak Katához címezte. - Köszönöm, hogy segítettél Szilveszternek ruhákat találni nekem.
- Szívesen tettem - mosolygott rá a nő, s ölelésre nyitotta karjait.
Rebeka boldogan karolta át Katát, s tényleg hálás volt neki, de eszébe jutott, milyen ruhákat is vettek neki.
- Hálóing? Komolyan? - súgta a nő fülébe.
- Biztosan nagy sikert aratott - felelte Kata, mire Rebeka hirtelen szakadt ki a nő karjai közül, és felvont szemöldökkel nézett rá, mintha csak némán kérdezné, miről beszél. Kata szintén felvonta a szemöldökét, szinte az arcára volt írva, hogy "nem vagyok vak", s egy mindentudó pillantás után elfordult. Rebeka egészen biztos volt benne, hogy még le fog csapni a témára a nő.
- Mindannyian nagyon örülök, hogy rendben van, Rebeka, de ennek örömére elkezdhetnénk talán a próbát – harsant fel Kero hangja a helyiség túlsó feléből.
- Természetesen – mosolygott a lány, és a teremben lévő egyik székhez lépett.

Levette kabátját, és a szék támlájára fektette, míg Szilveszter a mellett lévő székre pakolt le, hogy aztán táskájából elővegye a lány szövegkönyvét is. A próbaterem nem volt olyan nagy, így a szólistákon kívül mindenki kiment. Rebekát furcsa érzés kerítette hatalmába, amiért még mindig itt van, holott társai gyakorolni mentek. Túl idegen volt annak a gondolata, hogy ő most szólistaként, énekesként van jelen, nem pedig táncosként. A második sorban ült le, s mikor mindenki más is helyet foglalt, Kero megállt a helyiség centrumában lévő zongora mellett, és beszélni kezdett róla, hogyan fognak zajlani a próbanapok. Rebeka mindent megtett, hogy a férfi minden egyes szavát megjegyezze, mert úgy érezte, újra bizonyítania kell, mintha csak most felvételizne a színházhoz. Ez egy teljesen új terep volt a lány számára, hiszen elénekelt bármit, amit kértek, de most a színészi képességeit is bizonyítania kellett úgy, hogy még soha nem színészkedett.
Ahogy Kero elmondta, a mai nap folyamán váltótársanként fogják átvenni a darabot, zongorakísérettel, majd holnaptól kezdve kezdődik a bontásos próba. Ám Rebeka azt is megtudta, hogy ő nem fog sok próbára eljárni, mint a többiek, hiszen Mrs. Danvers nem táncol, és kevés jelenetben van benne, így csak egy-egy alkalommal kell majd bejárnia, illetve arra is rájött, hogy Polyák Lillát olyannyira megviselte a Zsolttal folytatott válása, hogy egy időre elutazott, és így kaphatta meg Rebeka a szerepet. Janza Katával váltották egymást, és a lány már most tudta, hogy rengeteg időt fognak együtt tölteni, hogy Rebeka mindent tökéletesen megtanuljon, eltanuljon a nőtől.
- Kérhetném Mrs. Danverst? – kurjantotta el magát Kero olyan tizenegy óra környékén. Eddig a lány a többieket – leginkább Szilvesztert – hallgatta és a leghátsó sorban Katával sutyorgott arról, hogyan is kellene jól megformálnia Mrs. Danverst. Annyi előnye volt, hogy számtalanszor látta már színházban és a könyvet is olvasta, ám rá kellett döbbennie, hogy olvasni, látni egyáltalán nem ugyanolyan, mint eljátszani. Rebeka azt is érezte, hogy bár ismerte a darabot, ez nem jelentette azt, hogy képes is eljátszani, megformálni egy karaktert, Kezdett kissé ideges lenni, amiért színpadra kell állnia és színészkednie kell.
- Menni fog – szorította meg a kezét Kata, s felállt, hogy Rebekával együtt sétáljanak a terem közepére, a zongorához.
- Az összes dalt végigvesszük, kezdve Mrs. Danvers első megjelenésével. Mehet, végszóra? – kérdezte Kero a zongorista mögött állva. – Rebeka?
- Mehet – vett egy mély levegőt, s átállt a szövegkönyvvel együtt a hangszer túloldalára. Még felnézett egy pillanatra, s tekintete összeakadt Szilveszterével, aki az első sorban ült Zsolttal együtt és mélyen a lány szemébe nézett, kimérte bólintott, amivel azt sugallta a lánynak, hogy minden rendben lesz és menni fog neki.
- Nos, így kell ezt, féltünk, végleg özvegy lesz, mégis most házhoz hoz, lám egy újabb Mrs. de Wintert! – énekelte Kero ütemesen, miután megmutatta a zongoristának, honnan játssza a dalt.
- Én nem hinném, hogy hercegnő, s e névre úgysem méltó ő, mert számomra nincs Manderleyben újabb Mrs. de Winter! Bár drága teste föld alatt, a szelleme az itt maradt, s a Manderley-ház asszonya nem más! – eresztette ki a hangját Rebeka, s próbált szigorú hangszínt megütni, bár fogalma sem volt róla, hogy ez mennyire sikerült. Hangja bezengte a termet, s egy pillanatra meg is ijedt az akusztikától, ami eszébe juttatta, milyen sok, nála sokkal tehetségesebb kollégája hallgatja.
- Jól van – szólt közbe az igazgató, mire a zongora leállt, és Rebeka is felnézett. Bár végig a szövegkönyvet nézte, nem olvasta a sorokat, csupán egy biztos pontot keresett, amit ha nézett, nem jött zavarba teljesen. – Szép lesz, csak ne a zongorának énekeljen. Nézzen ki egy pontot magának a falon, vagy a székek között, de ne lefelé énekeljen, mert a hangja nem jön ki jól. Emellett, Rebeka, az egyekre kérek hangsúlyt, a végére pedig crescendót. A „nem más" legyen erősebb egy kicsit.
Rebekának csak annyi szerencséje volt, hogy kistinédzserként tanult zongorázni, azt a kottára nézve pontosan tudta, mit jelentenek, és hol vannak az egyek, amiről a férfi beszélt, és azzal is tisztában volt, hogy a crescendo dinamikát jelent, s előrehaladóan egyre hangosabban kell énekelnie.
- Rendben – fújta ki a levegőt Rebeka, s felnézett, egyenesen Szilveszter szemébe, majd bólintott, hogy mehet újra.
Másodszorra már sokkal jobban ment a dal, és haladhattak tovább. Kettő óráig sikerült végigvenni az összes jelenetet, amikor Mrs. Danvers énekel, és Rebeka megjegyezte az utasításokat, beírta a kottájába is, és feltett szándéka volt, hogy a délután folyamán, mikor nincs szüksége rá senkinek, akkor elvonuljon és gyakoroljon. A maximálisat akarta nyújtani, s amennyire Mrs. Danvers karaktere ezt engedi, tündökölni akart a színpadon.