Rebeka csak délután ébredt fel kollégiumi szobájában, s azonnal egy aggodalmas Rékával találta szembe magát.
- Jól vagy? - rohanta le azonnal szobatársa, mindenféle köszönés nélkül, amint észre vette, hogy a lány felébredt.
- Azt hiszem, igen - felelte Rebeka, s ülő pozícióba tornászta magát, miközben álmos tekintettel pillantott Rékára. Hajnalban még a lány aludt, mikor Rebeka visszaért a kollégiumba, s olyan halkan mozgott, hogy ne ébressze fel szobatársát.
- Reggel láttam, hogy itt vagy, pedig nem kellene, hogy itt legyél. Mármint ne érts félre, tökre örülök, hogy itt vagy, csak bár ne ilyen körülmények között jöttél volna hamarabb vissza - hadarta. - Aztán utána olvastam a cikket a viharról, meg minden, és... Mi van rajtad?
Réka teljesen belemerült a fecsegésbe, közben Rebeka kitakarózott, hogy kimenjen a mosdóba, s barátnője csak ekkor vette észre öltözékét. Hajnalban olyan fáradt volt már a lány, hogy átöltözni sem volt energiája, így elsántikált az ágyáig, s azonnal mély álomba zuhant. Még mindig Szilveszter fekete, pólóját és nadrágját viselte, bal lábán pedig kötés díszelgett.
- Öhm... - jött zavarba hirtelen. Ismerte jól Rékát, tudta, hogy ha most valami olyat mond, amibe a lány kapaszkodhat, akkor azonnal túlkombinálja majd a dolgokat, és olyanokat fog mondani, ami miatt mindketten pirulni fognak, Rebeka pedig soha többé nem fog tudni Szilveszter szemébe nézni. - Tegnap elfelejtettük bezárni a teraszajtónkat, és beesett az eső, mert egész nap vihar volt, eláztak a cuccaim, szóval kaptam kölcsön ruhát éjszakára.
Réka hirtelen lendült előre, s orrát szorosan Rebeka vállának nyomtam, úgy szívta be a ruha szagát.
- Uhh - távolodott el gyorsan, grimaszolva. - Ázott pasi szagod van. Kié is a ruha?
- Szilveszteré - ismerte be a lány. Semmi szégyellnivalója nem volt abban, hogy mentora sietett segítségére, mikor a ruhája használhatatlanná vált, mégis úgy érezte, mintha egy hatalmas titkot árult volna el.
- Ne csináld! - nevetett fel Réka, s Rebeka tudta, hogy mostantól ezt fogja hallgatni. - Szabó P. Szilveszter ruháiban vagy? Mesélj csak, mi is történt ezen a vetélkedőn? - pillantott barátnőjére csábosan.
- Az égvilágon semmi - nevetett fel a lány is, de azonnal lelki szemei elé kúszott a kép, ahogy tegnap éjjel egymás mellett feküdtek az ágyban. Nem, ezt határozottan nem kellett volna.

Mindeközben Szilveszter a Budapesti Operettszínházban volt, ahol a többiekkel együtt a társalgóban ültek. Viszonylag nagy helyiség volt büfével, kávéautomatával és több, négy székkel ellátott asztallal. Az egyik asztalhoz húztak több széket is, hogy mind együtt tudjanak ülni, és megbeszélhessenek mindent.
- Még szerencse, hogy nem történt semmi komoly baj velünk - sóhajtott Detti. - Főleg veletek, Szilveszter...
- Igen, azt olvastam, hogy a villa felső szintje és a tető teljesen tönkrement, beszakadt, több fa is rádőlt - kontrázott rá Attila, s beleivott kávéjába.
- Még Rebeka is olcsón megúszta - bólogatott Kata.
A levegő megfagyott - mindannyian féltek szóba hozni a lányt, hiszen egyikük sem tudta, pontosan mi történt vele. Kata megszólalására Szilveszter megfeszült - mással sem telt a délelőttje, mint ideges cigarettázással és fel-le járkálással, miközben szörnyűbbnél szörnyűbb diagnosztikák futottak át a fején. És, ha hamarabb kellett volna kivenni a szilánkot? És, ha apró szilánkdarabok fúródtak a lány talpába, mert nem vigyázott rá eléggé, mikor levitte a szobából? Ha többé nem tud táncolni, mert olyan ideget talált el az üveg?
Szilveszternek már energiája sem volt azon mérgelődni, hogy mit is érez a lány iránt, mert gondolatai egészét az aggodalmaskodás és a borzalmas képzetek töltötték ki.
- Sziasztok! - lépett be hirtelen Szulák Andi, s mögötte néhány férfi nagy csomagokkal követte őt. Akkor egészen hasonlított a Rebeccában megformált Mrs. Van Hopperre. - Nézzétek, mit hoztam!
A lepakolt bőröndök mind-mind a színészek ruháit, telefonjait rejtette, s minden egyéb dolgot, amit meg tudtak menteni a vihartól. Egyedül Rebeka és Szilveszter poggyásza volt hiányos, de a fontos dolgokat ők is megtalálhatták. Miután mindenki átnézte a cuccait - csak Rebekáé maradt érintetlen - Andi széles mosollyal intett háta mögé.
- És valamit találtam még útközben - szólt sejtelmesen.
Ahogy Szilveszter felpillantott, az ajtóban egy bicegő, zavarban lévő Rebekát pillantott meg, s nagyot dobbant a szíve. Nincs mese, muszáj volt beismernie magának, hogy igenis tetszik neki a lány.
Ahogy Rebeka belépett, mindenki felpattant a helyéről, s szinte lerohanták őt, mintha valami háborús sérülést szenvedett volna. Szilveszter csak állt egy helyben, bőröndje mellett, és nem tudta levenni szemeit a fiatal nőről, olyannyira megkönnyebbült, hogy láthatóan jól volt. A többiek nagy mosolyt varázsoltak arcára, s ez csak még inkább nyugalomra késztette Szilvesztert. Ha mosolyog, nagy baj nem lehet.
Rebeka a Szent Vitus Táncakadémia szürke, túlméretezett pulóverét és egy fekete rövidnadrágot viselt, ami alig látszódott ki a pulóver alól, bal lábán kötés feszített, lábait strandpapucsba bújtatta. Szilveszternek csak ekkor tűnt fel, milyen hosszú a lány kávébarna haja, mely leért egészen a dereka alá, s most kócosan gubancolódtak össze a tincsei, mintha ébredés után volna. A többiek egymás szavába vágva kérdezgették a lányt a történekről, a kórházról, és magyaráztak neki, ők hogyan élték meg az egészet és mennyire aggódtak érte. A kavalkádban Rebeka felpillantott, s Kata mellett elnézve, tekintete találkozott Szilveszterével.
A férfi felvonta szemöldökét, mintha csak némán kérdezne rá, hogy van a lány, mire Rebeka halovány mosolyt varázsolt arcára, és megvonta vállait. Ezzel üzent, hogy jól, de majd lesz jobban is. A férfi szívét furcsa melegség járta át a gondolatra, hogy szavak nélkül is értették egymást és ezt a furcsa párbeszéd csak övék volt, ugyanis senki nem vette észre.
- Viszont ne haragudjatok - szólt bűnbánóan Detti. - Nekem most már tényleg haza kell mennem.
- Igen, én is csak a cuccaimra vártam már csak - húzta el száját Máté.
Kijelentésük után sorra bátorodtak fel az színészek, és lassacskán, miután mindenki beszélt még néhány szót Rebekával, mind távoztak. Ketten maradtak - Rebeka és az egyik széken ülő Szilveszter.

Mikor Rebeka a helyiségbe lépett, a többiek azonnal lerohanták, s azóta sem jutott beljebb, csak mikor kollégái szállingózni kezdtek hazafelé. Csak most, mikor végül ketten maradtak, ekkor indult meg Szilveszter felé, aki talán csak illemből, de felállt, hogy üdvözölje a nőt. Rebeka nem bírta megállni, ép lábával lábujjhegyre állt, s a férfi nyaka köré fonta karjait, hogy aztán szorosan megölelje. Borzasztóan hálás volt neki, amiért tegnap éjjel mellette volt.
Szilveszter teljesen lemerevedett a hirtelen jött ölelés miatt, talán még soha nem volt ilyen közel hozzá a lány, de végül ügyetlenül visszaölelte. Tegnap éjjel ugyan a karjaiban tartotta őt, mégsem volt ahhoz hasonlítható, mint mikor most az egész teste hozzásimult, és Rebeka az ő vállaiba temette arcát, miközben szorosan megölelte. A lány illata az orrába fészkelte magát, s elborította egész elméjét - túl édes meggysampon illata lengte körbe a lány haját, ami hozzáért a férfi lehajtott arcához, de érezte azt a megmagyarázhatatlan, csak a lányra jellemző illatot is, melyről tudta, hogy nem fogja tudni elfelejteni.
- Magának is jó estét - köszörülte meg a torkát Szilveszter, mikor Rebeka végre elengedte, és leültek.
- Ne haragudjon - sütötte le a szemét Rebeka.
- Hogy van? - kérdezte Szilveszter, miközben hátradőlt a székében, és a lány is helyet foglalt mellette.
- Nem zavarja, ha felteszem a lábam? - kérdezett vissza, s közelebb húzott magához egy másik széket.
- Ha ettől kevésbé fáj a lába... - legyintett a férfi, s megvárta, míg a lány felteszi a lábát. - Szóval? Hogy van?
- Még fáj, de összevarrták a sebet, és kaptam rá kenőcsöt, meg mondták, hogy mikor menjek varratszedésre - felelte, s Szilveszterre nézett. Tekintetük összekapcsolódott, s egy pillanatra elnémultak. Talán mindketten arra gondoltak éppen, mi történt tegnap éjjel, s hogyan vitte karjaiban a lányt. Végül Rebeka szólalt meg - Köszönöm.
- Nincs mit megköszönnie - ingatta a fejét a férfi.
- De igen, hiszen kihozott onnan - Rebeka akaratlanul is, szinte automatikusan fogta meg Szilveszter vállát. - Ha maga nincs ott, nem jutok ki.
- Bárki megtette volna a helyemben - erősködött tovább a férfi.
- Hagyja már, hogy megköszönjem, maga makacs öszvér! - emelte fel a hangját Rebeka hirtelen.
- Hogy mondja? - szaladt magasra Szilveszter szemöldöke a homlokán, s bár valóban megdöbbentette a lány szabad szóhasználata, meglepődve vette észre, hogy inkább megmosolyogtatta Rebeka bátorsága, mintsem felidegesítette.
- Úgy értem... - jött zavarba hirtelen a nő, mire Szilveszter nem bírta tovább, és kirobbant belőle a nevetés. Az elmúlt huszonnégy óra feszültsége és az aggodalom mind belesűrűsödött ebbe a nevetésbe. Rebeka zavartan mosolygott, és nézte a férfit. Valóban hálás volt neki, amiért kivitte a szobából, mely emlékeiben úgy élt, mint valami háborús övezet, de most hálán kívül valami egészen mást is érzett. Boldog volt, amiért nevetni látja mindig mogorva, elzárkózó mentorát, és őt is mosolyra késztette a férfi arcára kúszó, önfeledt vigyor.
- Örülök, hogy jól van - mondta végül Szilveszter, s még mindig mosolygott. Furcsa, szívmelengető érzés kerítette hatalmába a lányt, ahogy ezt a mosolyt nézte.
- Hát, annak én is - bólintott még mindig mosolyogva. - Ha minden igaz, egy hét múlva már újra úgy tudok táncolni, mint ezelőtt, szóval azt hiszem, minden rendben...
- Remek. Oh, amíg el nem felejtem, itt vannak a cuccai - mutatott oldalra. - Az enyém kicsit hiányos volt, szóval ne lepődjön meg, szerintem, ha valamit nem talál, de ha minden igaz, a mobilja megvan.
Rebeka nem nézett a bőröndre, végig Szilvesztert figyelte. Fogalma sem volt, hogy miért, de nem bírta levenni róla a tekintetét - egyszerűen csak figyelni akarta a mozdulatait, a mimikáját.
- Ezek csak tárgyak - felelte végül Rebeka lágy hangon, mire a férfi ismét ránézett. Tekintetük összekapcsolódott, s a lány úgy folytatta. - Ezek pótolhatóak.