[Név] - a neved/karaktered neve

≫────≪ 🦙 ≫────≪

Csendesen ültél Pacha mellett, és tekinteted falutok makettmására szegezted. Nevelőpád szomorúan lehajtott fejjel ücsörgött, kezében kis házatokat forgatva, te viszont némán gyönyörködtél a részletes makettben. Tökéletes volt, és az itteni [Név] emlékei folyamatosan az elmédbe tódultak, ahogy egy-egy részletet jobban szemügyre vettél. Hallottad Kuzco-t és az öreget, akit kidobatott az ablakon, így tekinteted a makettről a kissé távolabb álló alakokra esett, akik egymással beszélgettek. Kuzco teljesen más embernek tűnt, és ha őszinte akartál lenni, noha örültél, hogy sikerült visszaváltoznia emberré, kissé hiányzott az önző láma. De végül is, embernek sem volt rossz.

Némán figyelted, ahogy az öreg elmegy, Kuzco pedig mosolyogva néz utána. Aztán a király felétek fordult. Egy pillanatig találkozott a tekintetetek, majd fejeddel Pacha felé biccentettél. Kuzco értette a célzást, legalábbis ezt vetted le a szomorú arckifejezésből, ahogy a nevelőapádra nézett. Pár másodpercig még állt ott, egymaga, majd ismét rád nézett, és felétek indult. Figyelted egyre közeledő alakját, amíg végül elétek nem ért.

- Rájöttem, hogy hazudtatok nekem – mondta, mire Pacha felnézett a kis házatokról. Te csak fél szemöldököd felemelve néztél a királyra, és mindent megtettél, hogy ne mosolyodj el.

- Hazudtunk? – kérdezte értetlenül Pacha, ahogy a királyról rád nézett. Te csak tanácstalanul megvontad a vállad.

- Ne rám nézz, tudod, hogy Kuzco hajlamos... - kezdted, de az említett király azonnal félbeszakított.

- Igen, hazudtatok – mondta, és jelentőségteljesen nézett rád. Te csak az ajkadba haraptál, és szórakozottan a levegőbe emelted a kezeid, ezzel megadva magad. – Szó szerint azt mondtátok, hogy ha rásüt a déli nap, ez a hegy dalra fakad. Hát én bizony keresztül-kasul bejártam a hegyet, de nem hallottam semmiféle dalt. Úgyhogy muszáj keresnem a nyaralómnak egy varázslatosabb hegyet. Sajnos.

- Látom már, hogy téged nem lehet átverni – mondta mosolyogva Pacha, ahogy átnyújtotta Kuzco-nak a makettházatokat.

- Mondtam, hogy a mi bölcs királyunk át fog látni a szitán – mondtad, mire Pacha halkan nevetett, és bólintott.

- Így van, résen vagyok haver – bólintott Kuzco, elvéve a házat, majd visszatéve a hegytetőre. – Úgy tűnik kénytelenek lesztek ottmaradni azon a daltalan hegytetőn.

Azzal mellétek lépett, és leült közétek. Mosolyogva néztél rá, mire feléd fordult. Ahogy találkozott a tekinteteddel ajkai enyhén megrándultak a visszafojtott mosolytól, de a szemeiben csillogó jókedvet nem rejthette el.

- Jut eszembe, a szomszédos hegyorom mintha néha fütyörészne – mondta Pacha a csendbe, és lenézett rád, mintha megerősítést várna. Te csak mosolyogva bólintottál.

- Igen, én is szoktam hallani esetenként – felelted vidáman, majd Kuzco-ra néztél. – Érdekel esetleg?

Küldetés teljesítve: Mentsd meg a falut!

≫────≪ 🦙 ≫────≪

Elégedetten heverésztél a tó partján, élvezve a nap meleg sugarait. Mióta Kuzco megépítette a hegyetek melletti kisebb hegytetőre a házát sokszor előfordult, hogy eljött ide kikapcsolódni. Ilyen alkalmakkor semmilyen nyugtod nem volt, a király, noha tanult és fejlődött a kalandotokból, egy dologban ugyanolyan volt. Nem tudott leszállni rólad. A sok piszkálódás és flörtölés szórakoztató volt, de néha kellettek az ilyen nyugodt percek is. Persze, semmi sem tarthat örökké.

Hangos csobbanást hallottál, és még éppen időben kaptad fel a fejed ahhoz, hogy meglásd, ahogy Kuzco után Pacha is a tóba veti magát. A férfi súlya meglehetősen sok vizet szorított ki a medréből. Éppen annyit, hogy téged is teljesen ellepett, pedig te a parton heverésztél. Nevetve pattantál fel a kellemes napozóágyból, és az éppen a vízből kiszálló Kuzco-ra néztél, aki a haját szárította egy törölközővel. Pacha mögötte a vízben volt még, a gyerekekkel nevetett. A király tekintete feléd fordult, és ajkaira boldog mosoly költözött, amint észrevett.

Mosolyogva intettél neki, majd magad mellé pillantottál, ahol Chicha állt. Kuzco felétek indult, és megállt előttetek. Láttad rajta, hogy mondani készült valamit, de Chicha ekkor elővette a neki készített poncsót, és felhúzta rá. Kuzco boldogan szemlélte meg a családotokba tartozása jelét, melyet egy aranyos láma díszített. Ezt látva halkan felkuncogtál, míg Kuzco boldogan megölelte Chichát vigyázva, hogy a nő hátán nevető Yupit ne szorítsa meg túlzottan. Amikor a király meghallotta a nevetésed feléd fordult, és egyik kezét kinyújtva könnyedén az ölelésbe húzott, ami csak még boldogabb nevetésre késztetett, mely akkor teljesült ki igazán, mikor Pacha, Tipo és Chaca is megérkezett, és csatlakoztak a csoportos ölelésetekhez.

Amikor elváltatok a gyerekek azonnal visszarángatták az apjukat a vízbe, míg Chicha leült egy száraz napozóágyra kissé messzebb a tótól. Te csendesen mosolyogva néztél utánuk, majd fejedet a melletted álló király felé fordítottad. Kuzco téged nézett, gyengéd mosollyal.

- Mi a helyzet felség? – kérdezted, kissé oldalra döntött fejjel. A szólított fél szemöldöke a magasba lendült. Nagyon jól tudta, hogy csak akkor hívtad így, amikor éppen rajta szórakoztál.

- Semmi, miből gondolod, hogy van bármi is? – kérdezte, és úgy tett, mintha teljesen nem érdekelnéd. Erre csak a szemeid forgattad, és csípőre tett kézzen elé léptél. Kuzco lepillantott rád.

- Milyen érdekes védekező reakció volt ez – mondtad, és vigyorogva nézted, ahogy rájött, hogy a kérdésed mögött valójában nem volt semmilyen rosszindulat vagy hátsó szándék. – Csak azt kérdeztem, hogy vagy mostanában. De azt hiszem elárultad magad, ostoba láma.

- Már nem vagyok láma – ellenkezett, és két kezét az arcod elé emelte, az ujjait mozgatva. – Látod, a népies beugrató-játékodat is tudom már játszani.

- Az nem egy beugrató-játék volt – nevettél, és megfogtad a kezeit, lejjebb emelve azokat az arcodtól, hogy a szemeibe tudj nézni. – És aki egyszer láma, az mindig láma.

- Babám, neked a lámák az ideáljaid? – kérdezte, mire meglepetten pislogtál, majd hangosan felnevettél. – Tudod mit, érted lehetek láma, már úgyis jól belejöttem.

- Mióta vagy ilyen édes Kuzco? – kérdezted, majd lenéztél a kezeitekre, amik még mindig össze voltak kulcsolva. A király ujjai kellemes gyengédséggel fonódtak össze a tieiddel. – Azt hiszem, rendben vagyok az emberi alakoddal is.

- Szóval végre bevallod, hogy tetszem neked? – kérdezte vigyorogva. Ajkaid szóra nyíltak, hogy letagadd, de végül egészen más szavak hagyták el a szád.

- Igen. – A sokk Kuzco arcán ezerszeresen megérte ezt az egy szót.

- Várj, mi? – kérdezte, látszólag még mindig nem értette meg, amit mondtál. – Igen?

- Igen – bólintottál mosolyogva, és vártad, hogy végre felfogja. Láttad a fogaskerekeket dolgozni a fejében, és azt is láttad, ahogy az arcán felismerés villan.

- Te... én... - dadogta, ezzel újabb nevetést váltva ki belőled.

- Annyira lassú vagy – fejezted be a mondatot helyette, és a kezeinél fogva közelebb rántottad magadhoz. Kuzco kikerekedett szemekkel hajolt hozzád, ahogy ajkaidat az övéhez érintetted. Nem csók volt ez, csak egy apró puszi, de a férfi még ettől is teljes sokkot kapott. Aztán amikor az elméje végre újraindította magát, és sikerült felfognia, hogy mit csináltál, azonnal ismét hozzád hajolt, és ezúttal valódi csókra húzott.

Ajkai tapasztalatlanul mozdultak a tieiden, de ebben az ügyetlen csókban annyi szeretet volt, amennyi még téged is mélységesen ledöbbentett. Kuzco nem volt jó abban, hogy közvetlenül kifejezze az érzéseit, az elkényeztetettség és egoizmus mögé bújt, még akkor is, amikor elmondta nektek, hogy nem fogja a házatok helyére építeni Kuzcotópiát. Ez a csók azonban talán élete egyik legőszintébb gesztusa volt, amitől a szíved megőrült, a térdeid pedig elgyengültek.

Amikor elváltatok egymástól a király szemei éppen olyan boldogsággal csillogtak, mint a tieid, ajkain pedig pontosan az a végtelenül felhőtlen mosoly virított, amit a te arcodon is láthatott.

- Tudod mit gondolok? – kérdezted, és vártad, hogy válaszoljon. Kuzco csak a fejét rázta, és várakozón nézett rád, úgy tűnt az iménti események eléggé elvették a szavát. – Azt, hogy a legjobb dolog volt a lámává változásod.

- Tudod, hogy én mit gondolok? – kérdezett vissza, mire mosolyogva a fejed ráztad. – Hogy ebben egyetértünk.

Ezekre a szavakra elégedetten elmosolyodtál, és felnevetve újabb csókra hajoltál.