[Név] - a neved/karaktered neve

≫────≪ 🦙 ≫────≪

Bár valóban hosszú út volt, a „kitartás" nevű képesség amit megvettél sokat segített abban, hogy ne fáradj el egyáltalán. Igazából úgy érezted, hogy nagyon könnyedén képes lennél ezt a négy napot megállás nélkül lesétálni, és valószínűleg utána még haza is tudnál menni. Veled ellentétben azonban Kuzco nem volt hozzászokva a hosszú túrákhoz, elvégre még a palotán belül is volt, hogy a szolgálók cipelték. Így nem is volt hatalmas meglepetés, amikor csak pár órával az indulásotok után panaszkodni kezdett, hogy szörnyen fáj a patája, és nem tud tovább menni. Aztán, mikor egyikőtök sem sajnálta meg, makacsul leült, és nem volt hajlandó egy lépést sem tenni tovább.

Így esett meg, hogy Pacha végül megunva az ostoba makacskodását, és kettőtök szócsatáját felkapta a királyt, és a karjaiban vitte. Kuzco elégedettnek tűnt erre, majd rád nézett, és hihetetlenül gyerekes módon rád nyújtotta a nyelvét. Előző életed hosszú és békés volt, így noha ebben a világban még csak tizenéves voltál, éppen csak a felnőttkor hajnalán, a lelked mégis öreg volt már. Ennek ellenére a másik feled, amelyik ebben a világban született és élt, még nem volt ilyen idős és tapasztalt. Ez lehetett az oka annak, hogy a szemed forgatva te is rá öltötted a nyelved.

Kuzco-t persze ez nem igen hatotta meg, láthatóan felettébb jól szórakozott, és mivel kivételesen te voltál a vesztes pozícióban te sem erőltetted tovább a dolgot. Szóval így haladtatok tovább az úton, egészen addig, ameddig meg nem érezted az éhséget, ami meglepő módon még csak most tört rád. Tegnap nem vacsoráztatok, és ma nem reggeliztetek, szóval már ideje is volt, hogy megéhezz.

– Fáj még a patád? – kérdezte Pacha a továbbra is végtelenül elégedett képet vágó lámától, akire csak rá kellett nézni, és az ember azonnal látta, hogy nem fáj semmije.

– Igen, családi kórság – mondta a király, mire csak a szemeid forgattad.

– A lustaság? – kérdezted, de mielőtt a láma válaszra nyithatta volna a száját, a hasad hangos korgással jelezte, hogy most már igencsak vágytál egy kis élelemre. Pacha és Kuzco erre azonnal rád néztek, mire te csak vállat vontál. – Éhes vagyok. Ti nem?

– Igen, ideje ennünk valamit – bólintott Pacha, majd Kuzco-ra pillantott. – Attól jobb lesz a patád is.

– Mégis mi a fene bajotok van a biológiával? – motyogtad, de csak olyan halkan, hogy egyikük se hallja meg. Ebben a világban nyilvánvalóan nem volt fejlett orvostudomány, és egyértelműen oktatás sem nagyon. Így nem is volt csoda, hogy nem voltak tisztában bizonyos dolgokkal. Bár, az étel energiaforrás, szóval végül is talán mégis segíthetett a király baján.

Szerencsére Pacha jól ismerte a dzsungelt, így nem kellett azon aggódnod, hogy honnan szereztek magatoknak ételt. Hamarosan meg is láttátok "Husika kifőzdéjét", ami a fák között az egyetlen épület volt, és ami ennek ellenére is meglehetősen sok vendéggel rendelkezett. Az ajtó elé érve Pacha végre letette Kuzco-t, majd mindhárman az ajtó fölött kiszögelt táblára néztetek, amely egyértelműen jelezte, hogy lámáknak nem volt szabad belépniük.

Tekinteted a tábláról Kuzco-ra esett, aki ekkor rád és Pachára nézett. Egy pillanatig néztetek egymásra, majd a két férfi elvigyorodott, míg te csak szórakozottan mosolyogva a fejed ingattad, de nem állítottad meg őket cseles tervük végrehajtásában. Sőt, még segítettél is a dzsungel adományaival kisminkelni Kuzco-t, aki természetesen a te kezed alatt sokkal kellemesebb látványt nyújtott, mint amikor Pacha próbálta meg kiszépíteni.

– Hát, sem embernek, sem lámának nem voltál szép – mondtad a műved vizsgálgatva, csípőre tett kezekkel, szórakozott vigyorral. – De most, nőként... még rosszabb.

– Nem kell féltékenykedned, hogy nőnek is szebb vagyok nálad édespofa – mondta, mire csak felnevettél.

– Igazad van, szerencsére nem is vagyok féltékeny – mondtad, hangodból színtiszta szórakozás csendült. – Inkább maradok ilyen csúnya, mint, hogy olyan gyönyörű legyek, mint te.

– Ugyan baba, nem vagy csúnya – vigasztalt a láma, egy kacsintás kíséretében, ami csak ismét nevetésre késztetett. – Utánam te vagy a legszebb hármunk közül.

– Azta, köszönöm a bókot – mondtad a könnyeket törölgetve a szemeidből. Kuzco vörös ajkain mosoly játszott, szemeiben szórakozás csillogott, és egy pillanatra a smink és a láma mögött megláttad az embert. Nem az önző, elkényeztetett királyt, aki senkivel sem törődött maga körül. Nem, azt a férfit láttad, akivel naphosszat elviccelődtél; aki megmentette az életed; aki remegve feküdt a hidegben; aki hálásan nézett rád csak azért, mert betakartad a poncsóddal. Akivel jól érezted magad.

Aztán a pillanat elillant, ahogy Pacha és ő elindultak az étkező irányába, te pedig kirántva magad a meglepett gondolataidból azonnal követted őket. Odabent a két férfi magabiztosan vezetett, és leültek egy szabad asztalhoz, majd rád néztek, hogy te is ülj le. A helyzet az volt, hogy Pacha termetes ember lévén majdnem elfoglalta az ő felén az ülést, és noha volt még mellette hely, Kuzco mellett több maradt, ami nyilván kényelmesebb lett volna. Így végül Kuzco mellé ültél, és igyekeztél nem figyelni a tényre, hogy még te is úgy érezted, csak kifogásként használtad ezt a gondolatmenetet, hogy a király mellé ülhess.

Bár a lámakirály nem volt a legjobb ember a földön, kétségtelenül nagyon jól szórakoztál mellette, és egyáltalán nem utáltad. Sőt, ami azt illeti, még téged is megrémített, mennyire kedvelted valójában. Ekkor azonban gondolataid megszakadtak, mert egy idős nő lépett az asztalotokhoz, és elkezdte szavalni a jól begyakorolt szövegét.

– Husika kifőzdéje nevében köszöntöm az urat és a... – kezdte, majd Kuzco-ra nézve habozott egy pillanatig, mielőtt folytatta volna. – És a hölgyeket. Mit parancsolnak?

– Három menüt kérnénk szépen – mondta Pacha, majd feléd és Kuzco felé fordult. – Egyetértetek, kedveseim?

– Ó, persze drágám, rád bízom magam – mondta Kuzco a szempilláit és a legyezőjét legyezgetve. Te csak visszafojtottad a nevetésed, majd megszólaltál, mielőtt a mai ebéded is megy a kukába.

– Én inkább egy kis sülthúst ennék – mondtad, mire a nő bólintva írta fel a rendelésed. – Egy kevés krumplival.

– Családi kiránduláson vagyunk – mondta Pacha közben a nőnek, míg te csak a szemeid forgattad, de nem szóltál közbe. – A lányom és én gyakran kirándulunk, de a feleségem ritkán mozdul ki, szóval úgy döntöttünk, hogy elhozzuk világot látni.

– Gratulálok a családjához uram – mondta a nő teljesen érdektelenül. – Szóval két menü, és egy sülthús krumplival. Még valami?

– Igen, egy hagymahasáb – mondta Kuzco a normális hangján. A nő rá nézett, mire a láma rájött hibájára, és a legyezőjét a szája előtt legyezve ismét elvékonyított hangon nevetgélt egy kicsit. – Mindhármunknak.

– Lesz két adag gyomorforgató, egy szenesgerenda három személyre, és egy turista kedvence – kiáltotta a nő, ahogy elment az asztalotoktól, hogy leadja a rendelést és kiszolgáljon másokat is. Ahogy elhagyta az asztalt, a két férfi melletted hangosan nevetni kezdett, míg te csak halkan kuncogva a fejed ingattad. Te is jól szórakoztál az imént történteken.

– El kell ismernem ez tényleg jó ötlet volt – mondta Pacha, ahogy abbahagyta a nevetést, mire Kuzco elégedetten hátradőlt az ülésen, és patás lábait annak háttámlájára tette. Az egyik lába mellette lógott, míg a másikat kinyújtotta, így a tarkódhoz súrlódott meglepően puha lámaszőre.

– Tanuld már meg, hogy nekem minden ötletem jó – mondta lazán, mire a szemeid forgattad, és összenéztél Pachával.

– Igen, zseniális ötlet volt egyedül elindulni a dzsungelben úgy, hogy nem tudtad az utat se – kezdted, és egyik kezed felemelve szórakozottan játszani kezdtél a melletted lógó patájával. – A jaguárok persze nem támadtak meg közben, és nem zuhantál le egy vízesésen majd fulladtál meg majdnem.

– Arról nem is beszélve, hogy hazudtál nekünk, hogy hazakísérjünk – egészített ki Pacha is, mire egyetértően bólintottál egyet.

– Jó persze, minden ötlet rossznak tűnik, ha így álltok hozzá – mondta Kuzco, de előző magabiztossága kissé megcsappant, ahogy a szabad patájával kínosan ütögette az asztal lapját. A másik még mindig a kezedben pihent, úgy tűnt nem állt szándékában elhúzni tőled. Ekkor lépett ismét az asztal mellé a nő, kezében három tállal.

– Két darab szaftos ropogós óriás ászka a boldog párnak, és egy adag frissensült hús, krumplival a kisasszonynak – mondta. – Jó étvágyat.

Mosolyogva nézted, ahogy elment, majd elengedve Kuzco patáját az ételed felé fordultál, ami kettejük bogarához képest sokkal finomabban nézett ki. Az illatáról nem is beszélve, sokkal szívesebben láttál neki az evésnek, mint a melletted undorodva az ételét bámuló Kuzco. Pacha vele ellentétben úgy ette a bogarat, mintha a világ legfinomabb étele lenne, így Kuzco most őt bámulta undorral az arcán, aztán feléd fordult, és szinte láttad a szájában csorogni a nyálat.

– Ez az enyém, rendeltél volna magadnak valami normális kaját – mondtad, majd fejeddel Pacha felé intettél. – Sajnos az apámnak szörnyű ízlése van az ilyenekben.

– Ha csak egyszer is megkóstolnád neked is ízlene – mondta a férfi, majd a szívószálával Kuzco bogarára koppintott, ezzel kinyitva azt neki. – Tessék, csak kóstold meg.

Kuzco erre undorodva elhúzódott tőled és az asztaltól, majd a konyha irányába indult.

– Most hova mész? – kérdezte Pacha tele szájjal, mire a láma megállt, és rátok nézett.

– Beugrom a konyhába, és beszélek a szakáccsal – felelte, majd megfordulva ismét elindult, de Pacha következő szavai megint megállították.

– Ha lebuksz kidobnak minket.

– Ne féljetek, ebben az álruhában láthatatlan vagyok – mondta, majd „kecsesen eltipegett". Te és Pacha csak néztetek utána, majd figyelted, ahogy az egyik férfi, aki a pultnál ült Kuzco után néz, hogy aztán felétek forduljon, és egyik hüvelykujját feltartotta Pacha felé, ajkain hatalmas vigyorral. Pacha viszonozta a gesztust, majd furcsán grimaszolva rád nézett, míg te a kezed mögé rejtetted a nevetést.

Már éppen ismét enni készültél, amikor a mellettetek lévő asztalhoz ült két ismerős személy, és beszélgetésük azonnal megütötte Pacha és a te füledet.

– Körbe-körbe szaladgálunk, mint a futóbolondok – mondta Yzma, aki valahogy élőben még borzalmasabb látványt nyújtott, mint a képernyőn. Az étvágyad is elment hirtelen, de szerencsére már eleget ettél, hogy ez ne okozzon gondot a nap folyamán később. Pacha azonban háttal ült nekik, így zavartalanul folytatta az undorító bogár megevését. – Ez volt az utolsó eset, hogy tanácsot kértem egy mókustól! Hogyha tudom, hogy ide jutunk, magam végeztem volna Kuzco-val!

– Ne emészd magad emiatt, árt az egészségnek – vigasztalta Kronk, míg te igyekeztél Pacha köhögését csillapítani valahogy, így áthajolva az asztal fölött a hátát ütögetted. A férfi szerencsére hamar abbahagyta, és most mindketten csendesen hallgatóztatok. Mivel pont rájuk láttál, így láthattad, ahogy Yzma dühében elferdíti a villát, és leejti, majd Kronk lehajol érte, hogy felvegye. – Szerzek egy másik villát.

Ekkor a férfi felegyenesedett a földről, és hátrafordult felétek. Tekinteted találkozott az övével, és ajkaidra mosolyt erőltettél, hogy még véletlenül se bukjatok le.

– Elnézést, szabad az a villa? – kérdezte, és az asztalon előttetek heverő villára mutatott, amivel egyikőtök sem evett.

– Persze – mondtad, majd felvetted, és ismét áthajolva az asztalon felé nyújtottad. Kronk elvette, míg Pacha minden erejével azon volt, hogy a férfi ne lássa az arcát.

– Hé, titeket ismerlek – mondta a férfi, ahogy elvette a villát, mire csak mosolyogva a fejed ingattad.

– Nem hinném, én nem emlékszem, hogy valaha is találkoztunk volna – mondtad, mire Kronk elgondolkodva nézett rád, majd bólintott, és Pachára pillantott.

– Nem birkóztunk együtt gimiben? – kérdezte, mire Pacha azonnal a fejét rázta, és hangosan is tagadta, hogy történt volna ilyesmi. Természetesen ebben nem hazudott. De Kronk hajthatatlan volt. – Rajzszakkör? Tudom már! Kreatív táncóra, jártam két évig, mindig hátul álltam, mert gyenge a bokám. Segíts már, neked nincs tipped?

– Nem, nincs, szerintem nem ismerjük egymást, sajnos mennem kell – mondta Pacha, majd felpattant, és elment.

– Nem gond, eszembe fog jutni – kiáltott mosolyogva utána Kronk, majd rád nézett. – Biztos, hogy nem ismerlek? Nagyon ismerősnek tűnsz.

– Nem, emlékeznék – mondtad, majd felállva intettél neki. – De mennem kell, apa és anya még a végén itt hagynak.

– Rendben, jó volt beszélgetni – intett ő is, mire csak mosolyogva a fejed ingattad, de Pacha után indultál a konyha felé. Alig értél oda, amikor Kronk is felállt az asztaltól és felétek indult, így ezt látva Pacha megragadott téged és Kuzco-t, és betolt benneteket a konyhából nyíló spájzba, majd magatokra csukta az ajtót. Halványan hallottad, ahogy a szakács kiakad Kronkra, de nem értetted jól a szavait.

– Te mit csinálsz? – kérdezte Kuzco, ahogy Pacha a kis ablakot próbálta valahogy kinyitni.

– Majd később elmondom, el kell tűnnünk – felelte a férfi, mire Kuzco rád nézett.

– Hiába mondanám el, úgyse hinnél nekem – tudattad vele nyugodtan. Ekkor Pacha végre kinyitotta az ablakot, és egyik lábát már ki is tette rajta, ahogy visszafordult felétek.

– Gyerünk! – mondta, azonban Kuzco-t nem hatotta meg.

– Nem megyek sehová, éhes vagyok – mondta, majd ellépve melletted elhagyta a kis helyiséget. Pacha utána akart kiáltani, de tartott tőle, hogy meghallják odakint, ezért csak suttogásra tellett. Kuzco közben kint volt, és most már Kronkhoz beszélt, aki átvette a szakács helyét. Pacha visszamászott az ablakból, és elindult a láma után, de ekkor nyílt az ajtó, és Yzma sétált be rajta. Így a nagydarab férfi azonnal az asztal alá vetette magát, míg te csak csendesen álltál a spájz rejtekében.

Az ezután következő jelenet elég komikus volt. Ahogy Yzma kiment az ajtón, a másik oldalon Kuzco lépett be, hogy mondjon még valamit. Amikor ő ment ki, Yzma visszatért, így az időközben elinduló Pacha kétségbeesésében a kifőzde figurája elé állt, magát tettetve annak. Ahogy Yzma elment, Kuzco ismét megjelent, és ahogy a láma kiment Yzma úgy jött vissza. Ez még megismétlődött egy párszor, majd végül mindketten az ajtóban álltak, és közölték Kronkkal, hogy inkább salátát akarnak. Miután mindketten elmentek előjöttél a kis szobából és Pachával együtt elhagytad a konyhát.

Kiérve a felszolgáló hölgy éppen előttetek haladt el, így Pacha megállította, és halkan a fülébe súgott.

– Legyen szíves, fel tudná köszönteni a hölgyet? Születésnapja van – mondta, Yzmára mutatva mire a nő egyik hüvelykujját felmutatva felelt neki.

– Hát persze uram, mások is kérnek ilyet.

– Szép volt – mondtad felmosolyogva nevelőapádra, aki csak megkönnyebbülten nézett rád vissza. Ekkor Yzma elnézett a menü mellett, amit a kezében tartott, éppen Kuzco-ra. Szerencsére mielőtt felismerhette volna az étkező munkásai megjelentek az asztala mellett, és egy szülinapi dalt énekeltek neki, ezzel elvonva a figyelmét a lámáról. A nagy káoszban Pacha és te Kuzco-hoz léptetek, és a férfi megragadva a vállát kihúzta őt az étteremből.

– Miért rángattatok ki? – kérdezte Kuzco ahogy Pacha végül letette.

– Van bent két ember, akik téged keresnek – felelte a férfi mindkét kezével a láma két vállát markolva.

– Mi? – tette fel a következő kérdést az értetlen Kuzco.

– Egy nagydarab fickó és egy sovány nő – fejtette ki Pacha.

– Várj, a nő egy igazi rémségkirálynő volt? – állította meg a hadarásban Kuzco.

– Pontosan!

– Yzma és Kronk! Megmenekültem! – kiáltotta boldogan Kuzco, letörölve az arcáról a sminkedet.

– Nem azért jöttek, hogy megmentsenek – közölted vele, de a láma mintha nem is hallott volna.

– Visszavisznek engem a városba – mondta, majd vigyorogva felnézett rátok. – Kösz, hogy segítettetek, rendes volt tőletek, most már boldogulok!

– Kuzco, hallottál bármit is abból, amit mondtam? – kérdezted, ahogy Pacha elé lépett, ezzel megállítva abban, hogy a halálába rohanjon. – Nem megmenteni akarnak, hanem eltenni láb alól.

– Dehogy akarnak, ők a szolgáim – mondta hajthatatlanul Kuzco, és megint a kifőzde irányába indult.

– Nem, nem mehetsz oda – ragadta meg Pacha, mire a láma felétek fordult.

– Mi? Mi? – kérdezte először értetlenül, majd rátok nézett, és hirtelen felismerés villant az arcán. Te azonban tudtad, hogy nagyon helytelen felismerést tett. – Ohó, szóval innen fúj a szél!

– Kuzco – kezdted figyelmeztetően, de a láma megint nem figyelt rád.

– Nem szeretnétek, ha hazatalálnék! Azt akarjátok, hogy itt bolyongjak életem végéig! – kiáltotta, mire csalódottan a fejed ingattad.

– Miért akarnánk ezt? – kérdezted, de a szavak süket fülekre találtak.

– Csapdába csaltatok, és én majdnem bedőltem – adta az ártatlan áldozatot.

– Figyelj, ha végighallgatnál... – kezdte Pacha irritáltan, azonban a királynak nem állt szándékában így tenni.

– Ti hallgassatok végig engem! – szakította félbe a szavait. – Titeket nem érdekel semmi, csak az-az-az-az ostoba hegytető. Velem nem is törődtök! Látni se akarlak titeket! Induljatok!

– De – kezdted, azonban ezúttal is hiába.

– Tűnjetek el a szemem elől!

– Jól van! – kiáltottad végül, már te sem bírtad türtőztetni magad. – Elmegyünk. Ha meg akarsz halni, tedd egyedül.

Azzal sarkon fordultál, és vissza sem nézve otthagytad a kifőzdét, vele együtt az ostoba, makacs lámát. Pacha utánad indult, de szinte észre sem vetted őt, ahogy oda sem figyelve haladtál egyre messzebb és messzebb a kifőzdétől és a királytól. Csak akkor álltál meg, amikor egy ismerős lámákkal teli tisztásra jutottatok. Felismerve a helyet csak csendesen leültél egy fa tövébe, és fejed a törzsnek támasztva felsóhajtottál. Tudtad, hogy ez fog történni, de akkor is feldühített, hogy az az ostoba király nem bízott bennetek annyira, hogy legalább csak meghallgasson.

Pacha leült melléd, és csendben nézett rád.

– Biztos, hogy ott akartad hagyni?

– Ha nem hal meg, vissza fog jönni – felelted, és kezeddel az ekkor hozzátok lépő lámát simogattad. – Csak várnunk kell rá.

Bármennyire dühös is voltál rá, nem lettél volna képes hazamenni, és itt hagyni őt.

Már túl fontos volt számodra.

Új küldetés: Ne hagyd magára Kuzcot!

Ráadásul még Link is közbeavatkozik.