[Név] - a neved/karaktered neve

≫────≪ 🍫 ≫────≪

   Wonka a csokifolyó partján állt meg, így a csapat is lefékezett mögötte. Ismét dúdolást hallottál, majd a csokifolyó fölött átívelő híd alól előbukkant egy hatalmas valószínűleg keménycukorból készült hajó. Egy csikóhalat formázott meg, és kék ruhába öltözött Umpalumpák hajtották. Ők voltak azok akik dúdoltak. Az egyikük a csónak elejében állt, és dobolt.

   Ahogy a csónak leparkolt, az Umpalumpák rátok néztek, és a dúdolást abbahagyva nevetgéltek. A hangjuk vékony volt, mintha héliumot szívtak volna, és a nevetésük ragályosnak bizonyult. Ajkaidon mosoly ült, és a nyelvedre kellett harapnod, hogy ne nevess te is velük.

   - Min röhögnek? - kérdezte Violet, neki nyilván nem volt annyira vicces ez a hang, mint számodra.

   - Ez annak a fránya kakaóbabnak a hatása - mondta Wonka kissé közelebb hajolva hozzátok. - Jut eszembe, tudjátok gyerekek, hogy a csokoládé fokozza a szervezetben az endorfin termelődését? Szerelmesnek érezzük magunk tőle.

   Kényelmesen figyelmen-kívül hagytad a tényt, hogy utolsó szavai közben rád nézett. Kerülted a tekintetét, és remélted, hogy nem vette észre, mennyire hevesen dobogott a szíved. Ezen egyértelmű vonzódás és a különös harag között hánykolódtál, akárhányszor csak a férfira gondoltál, és nyilvánvalóvá vált számodra, hogy valami olyat tett veled, amitől mérges voltál rá. Talán a kirúgás dühített fel, vagy azért mentél el, mert mondott vagy tett valamit, ami miatt nem akartad többé látni. Bárhogy is, a kapcsolatotok túl bonyolult volt, hogy kényelmesen érezhesd magad a közelében.

   - Na ne mondja - kacérkodott Violet anyja Wonkával, mire undorodva néztél rá. A kifejezésed kissé hasonlított a különc csokigyároséhoz, a különbség csak annyi volt, hogy te kevésbé rejtetted el.

   - Beszállás! - mondta végül Wonka kínosan elfordulva a nőtől. A csapat beszállt a csónakba, minden ülésen ketten ültek, gyerek és szülő. Charlie és te az utolsó ülésen foglaltatok helyet, azonban Wonka hátra lépett hozzátok, és elfoglalta a melletted maradt üres helyet. Kissé grimaszoltál, de nem küldted el, vagy húzódtál odébb. Bár a közelsége feszélyezett, valahogy mégis kellemes volt, és egy részed vágyott rá. Így hát csendesen viselted saját szíved furcsa szeszélyét, ahogy a férfi intett a doboló Umpalumpának. - Előre!

   Az Umpalumpa dobolni kezdett, amitől a többiek evezésbe kezdtek. A csónak lassan indult útnak a csokifolyón. Tekinteted a veletek szemben ülő kis emberekről a szoba nyújtotta tájra terelted, míg melletted Wonka az előttetek ülő gyerekeket és szülőket nézte. Aztán, ki tudja honnan, elővett egy rózsaszín merőkanalat, és a csokifolyóba merítette. Csak akkor vetted ezt észre, amikor megszólalt melletted, és eléd tartotta a csokival telt kanalat.

   - Tessék - mondta, te pedig elvetted tőle a felkínált csokoládét. Nagyon finomnak tűnt, ahogy csöpögött a kanál alján, és alig vártad, hogy megkóstolhasd. Talán ha Augustus nem lett volna olyan falánk, akkor most ő is kaphatna a finom csokiból, annak a veszélye nélkül, hogy beleeshet a folyóba. - Igyátok meg, úgy nézem rátok fér. Olyanok vagytok mint két csontváz.

   - Köszönöm - mondtad kissé a szemeid forgatva az utolsó szavaira, majd ajkaidhoz emelve a merőkanalat a csokiba kortyoltál. Az édes íz elöntötte a szádat, majd lefolyt a torkodon. Azonnal ittál még egy kortyot, majd vonakodva ugyan, de átadtad Charlienak a kanalat. Neki egyrészt jobban szüksége volt rá, másrészt jobban meg is érdemelte nálad. Wonka csak mosolygott a nyilvánvaló kelletlenségen az arcodon, de mivel nem volt több kanala, nem tudott ismét adni neked csokit.

   - Nagyon finom! - mondta Charlie, te pedig kissé elmosolyodtál a fiú boldog arckifejezésén, és bólintottál. Wonka boldogan látta, hogy ízlett neked a csokija.

   - Az a titka, hogy a vízesés keveri - magyarázta, majd a többi vendég felé fordult, és hangosabban szólt, hogy ők is hallják. - A vízesésnek fontos szerepe van! Az keveri a csokoládét. Kvázi köpüli, úgy lesz könnyű és habos. Megjegyzem, nincs még egy csokigyár a világon...

   - Ezt már elmondta egyszer - szakította félbe Veruca. Noha igaza volt, mégsem volt helyénvaló félbeszakítani valakit, pláne ha az a valaki idősebb volt. Ezt persze megint csak nem a te dolgod volt megtanítani neki, így nem is szóltál semmit.

   - Miért vagytok ilyen pöttömök? - kérdezte néhány másodperces kellemetlen csend után Wonka, aki látszólag hamar összeszedte magát a lány szavai okozta zavarból.

   - Azért uram, mert gyerekek vagyunk - felelte Violet.

   - Az nem mentség, én sosem voltam ilyen mély növésű - vágott vissza Wonka. Egyik szemöldököd felhúzva néztél rá, de nem kommentáltad az ostoba állítást.

   - De biztos, hogy volt - ellenkezett Mike.

   - Nem voltam! - vágta rá Wonka. Úgy vitatkozott a gyerekekkel, mintha ő maga is az lett volna. - Tudod miért? Mert határozottan emlékszem, hogy kalapot tettem a fejemre. Te a rövid kis karjaiddal fel se éred a fejed.

   - Emlékszik a gyerekkorára Wonka úr? - kérdezte Charlie, ahogy a többi gyerek megunva az értelmetlen vitát előre fordult.

   - Ó, persze, igen - felelte a férfi, ajkain hatalmas mosollyal, hangjában nevetéssel. Ez azonban hamar megváltozott, ahogy a mosolya leolvadt az arcáról, és most szomorúan bámult maga elé. - Igen?

   A férfi nagyon nyilvánvaló módon éppen egy visszaemlékezés közepén volt, így végül ellazulva ismét a környezetetek felé fordítottad a figyelmed. Út közben érdekes dolgok mellett haladtatok el, és Charlie és te arról beszéltetek, hogy melyik édesség nézett ki a legfinomabbnak, amikor lassan elértétek az alagutat, ami kivezetett a csodálatos teremből.

   - Wonka úr - szólította meg Charlie a még mindig az emlékeibe mélyedt férfit. - Wonka úr! Egy barlang közeledik.

   - Ó remek - mondta a férfi, aki végre visszatért ugyan, de látszott rajta, hogy még mindig az emlékek hatása alatt állt. - Teljes gőzzel előre!

   A doboló Umpalumpa kissé gyorsított az ütemen, mire az evező Umpalumpák is így tettek, egy ritmusban a dobbal.

   - Hogy látják, hogy merre mennek? - kérdezte Violet.

   - Nem látják - felelte nyugodtan Wonka a nyilvánvalót. Ez a nyugalom egy kissé ijesztő volt, és hirtelen kényszered támadt, hogy megrázd kissé a férfit, hogy végre kirázd a fejéből az emlékeket. - Fogalmuk sincs, merre mennek. Világítás!

   A barlangban fény gyúlt, és megláttad az egyenesen tovább haladó járatot. Azonban ti nem arra mentetek, ahogy hirtelen a csónak szinte zuhanni kezdett. Olyan volt, mint egy hatalmas vízi-csúszda, és hazudtál volna, ha azt mondod, hogy nem élvezted. Ajkaidon hatalmas vigyor ült, és mire észrevetted, hangosan felnevettél a hirtelen adrenalinhullám okán. Wonka melletted szintúgy mosolygott, de ő sokkal inkább mert örült, hogy ennyire élvezted az utat. A nevetésed vidám dallamként verődött vissza a barlang falairól, bárki jól hallhatta belőle, mennyire felszabadult volt az örömöd.

   A hajó végül lelassult, ahogy a csúszdának vége szakadt, és most ismét kellemes tempóban úsztatok el egy adag kör alakú ajtó és ablak mellett.

   - Vendégek! - szólt Wonka, így mindenki felé fordult. Te is ezt tetted, ajkaidon még maradt az előző élmény okozta mosoly, amit a csokigyáros természetesen észrevett. A mosolygó, boldogságtól kipirult arcod látványára ő sem tudta megállni, hogy elmosolyodjon. - Tessék nézelődni, mert fontos termek mellett haladunk el!

   Tekinteted a kör alakú ajtókra, és az azok fölé neon betűkkel írt feliratokra siklott. Elolvastad az odaírtakat, így például a "tejhab", "habos kávé", és "hajfixálóhab" szavakat.

   - Minek kell a hajfixálóhab? - kérdezte Violet anyja, te pedig nem tudtad nem ismét a szemeid forgatni. Mennyire egyértelmű volt erre a kérdésre a válasz.

   - Fixálni a hajamat - felelte Wonka, barna haját pofozgatva. A nő ajkain lecsökkent a mosoly, nyilván nem erre a válaszra számított. Értetlenül néztél rá, el sem tudtad képzelni, mit gondolt, mi másra kellhet hajfixálóhab.

   Ekkor ostorcsattogást hallottál, s tekinteted a hang irányába fordítottad. Egy átlátszó üvegablakon keresztül megpillantottál egy tehenet amit egy állványon lógattak le, és Umpalumpák paskolták.

   - Ez a tejszínhab - mondta boldogan Charlie.

   - Pontosan - értett egyet nevetve Wonka, majd rád pillantott, noha te még mindig a tehenet nézted. - A valaha volt legzseniálisabb feltalálóm találta ki ezt a módszert.

   - Micsoda butaság - mondta Veruca, míg te magadban azon gondolkodtál, hogy vajon a múltbeli [Név] tényleg képes volt-e ilyesmit kitalálni. Azonban, nem gondoltad, hogy Wonka hazudott volna, így igaznak kellett lennie az állításnak.

   - Csak tájékoztatásul közlöm, a tehénmama tejéből csak akkor lesz tejszínhab, ha felverik. Ezt minden bolond tudja - mondta Wonka sokkal kevésbé vidáman. - És kérlek, ne kérdőjelezd meg egy nálad zseniálisabb elme kifogásolhatatlan ötleteit!

   A lány elhallgatott, és előre fordult, míg te Wonka felé pillantottál. A férfi tekintetében még mindig fellelni véltél egy kis haragot, ahogy a lányra nézett. Aztán, amikor érzékelte a tekinteted feléd fordult, és a harag nyomtalanul eltűnt, helyét vidámság vette át. Egy ideig néztél még rá, amikor a hajó hirtelen ismét gyorsulni kezdett, és ijedtedben a legközelebbi dologba kapaszkodtál. A férfi karjába.

   Wonka nyilvánvaló elégedettséggel hagyta, hogy fogd a karját, te viszont csak kapaszkodtál az életedért, mert ezúttal a korábbinál kissé rázósabb volt az út. A csónak pördült-fordult, és eszeveszett sebességgel haladt lefelé a csokin. A hajadba belekapott a menetszél, és kissé hunyorítanod kellett a szemeidet, mert az arcodba csapó levegőtől elkezdtek kiszáradni. Egyik kezeddel Wonka karját szorítottad, míg a másikkal Charliet ölelted magadhoz, nehogy a fiú véletlenül kiessen a csónak oldalán, ami veszélyesen közel és alacsonyan volt.

   Szerencsére ez az út sem tartott túl sokáig, és a csónak hirtelen lelassult, ahogy egy nagyobb terembe értetek. A barlang tetején ablakokból érkezett fény, megvilágítva a csónakot és a benne ülőket. Tekinteted a plafonra vezetted, be kellett vallanod szép látvány volt. Aztán lenéztél, és ekkor tudatosult benned, hogy még nem engedted el sem Charliet sem Wonkát. Gyorsan megtetted hát, és még véletlenül sem pillantottál a férfi irányába, aki csak mosolygott, de szerencsére nem tette szóvá hirtelen ragaszkodásodat.

   - Megállás! - kiáltotta helyette az Umpalumpáknak, majd izgatottan vigyorogva nézett vendégeire. - Mutatni akarok valamit!

   A csónak addig lassult, ameddig meg nem állt egy ajtó előtt, ami fölé kék neonnal a „feltalálóterem" szót írták. A csapat kiszállt a csónakból, és már te is éppen léptél volna ki, amikor egy kezet pillantottál meg a látóteredben. Willy Wonka állt előtted a talajon, és kinyújtott kézzel várta, hogy kisegíthessen a csónakból. Bár nem volt szükséged segítségre, a kezed automatikusan mozdult, és hagytad, hogy a férfi könnyedén kisegítsen a partra. Amikor ismét szilárd talajon álltál elengedted a kezét, és értetlenül bámultál a magától mozgó, áruló végtagra.

   Wonka csak vigyorgott nyilvánvaló vívódásod láttán, majd intett, hogy kövessétek, ahogy kinyitotta a kör alakú ajtót. Tudtad ugyan, hogy mi vár odabent, mégis rendkívül lenyűgözött amikor megláttad a különféle találmányok, üvegcsék, füstölgő csövek és hasonlók káoszát. Úgy tűnt, minden mindennel összekapcsolódott, nem tudtad megállapítani, hogy egyik kísérlet hol végződött, és hol kezdődött a másik. Hatalmas, színes gépek ontották magukból a füstöt, zörögtek és csörögtek, és az egész szobában mámorítóan édes szag uralkodott. Néhol felismerted gyümölcsök illatát, máshol fűszerek és hús illata kavargott. Valahogy mégsem alkottak büdös masszát, és élvezettel szagoltál a levegőbe, ahogy beljebb léptetek.

   - Nos kérem, ez itt a leges-legfontosabb terem az egész gyárban - kezdte Wonka felétek fordulva, de nem igazán figyeltél rá. Valahogy olyan érzésed volt itt, mintha haza jöttél volna, és sejtetted, hogy ennek ahhoz az állításához lehetett köze, miszerint feltaláló voltál a gyárában. Ezek szerint ebben a szobában eltöltöttél egy kis időt. Kíváncsi voltál, hogy az édességei közül, melyek voltak a te ötleteid. - Íme. Tessék bátran körülnézni! De ne nyúljunk semmihez, ha lehet. Helyes? Hess! Nyomás! Oszolj!

   A gyerekek ismét rohanni kezdtek, és a szülők is követték őket. Te csak álltál ott, és körbenézve a teremben megakadt a pillantásod egy nagy, fehér táblán, melyre fekete filccel egyenletek és jegyzetek voltak írva. Közelebb léptél hozzá, és felismerni vélted az írásodat. Néhány sarokban kis rajzok is voltak, édességekről, melyekhez vonalakkal különböző szavakat írtak. Elég valószínűnek tartottad, hogy ez volt a te dolgozó területed, bár az meglepett, hogy ezek szerint Wonka évek óta nem nyúlt a táblához.

   A szemeid végigpásztázták a bonyolult egyenleteket, és meglepő módon értetted őket. Aztán eszedbe jutott, hogy megvetted a boltból a „logika" nevű képességet, ami valószínűleg annak a kulcsa volt, hogy megértsd a korábbi éned által ide írtakat. Ez a bonyolult egyenlet valójában egy recept volt, azonban az utolsó részére írtak valaki más kézírásával szerepeltek ott. A régi éned nyilván félbehagyta a kísérletet, valószínűleg a kirúgás miatt. Valaki más pedig megpróbálta befejezni, de egyértelműen gondjai akadtak, és ahogy az egyenletre néztél hirtelen ötleted támadt. Felvetted a tábla mellett lévő filcet és szivacsot, kitörölve az egyenlet kellemetlenséget okozó részét, csak, hogy új számokat és betűket írhass a helyére.

   Hátraléptél, elolvastad az egészet, majd elégedetten bólintva letetted a filcet.

   - Nem csoda, hogy nem sikerült kijavítani a hibát - hallottál meg egy ismerős hangot mögötted, így megfordulva a most a táblát csillogó szemekkel bámuló Wonkára néztél.

   - Maga próbálta befejezni? - kérdezted, és az általad kijavított egyenletre mutattál. Wonka tekintete a tábláról rád siklott.

   - Sokszor megpróbáltam - felelte. - Annyira izgatott voltál ettől a cukorkától, de sose fejezhetted be.

   - Nos, talán ha nem rúgott volna ki... - morogtad, mire a férfi a cipőire szegezte a tekintetét, és lehajtott fejjel állt ott. Úgy nézett ki, mint egy kiskutya, akit a gazdája éppen most szidott le, és egy pillanatig kényszered támadt, hogy levéve a cilinderét megsimogasd a fejét, hogy megvigasztald. Azonban ellenálltál ennek a kényszernek.

   - Tévedtem, hogy akár csak egy pillanatig is megfordult a fejemben, hogy eladnád a receptjeimet - mondta, és ekkor megértetted. A férfi valószínűleg megvádolta a múltbeli [Nevet], hogy ő adta el a recepteket. Ebben bármennyire is rosszul esett bevallani, volt logika. Ki más lehetett az, mint valaki, aki ilyen közel volt a receptekhez? Aki maga találta ki az új édességeket?

   - Ha hasznot akartam volna húzni a receptekből, alapíthattam volna egy saját csokigyárat - mondtad, és figyelted a férfi reakcióját. Az kikerekedett szemekkel kapta fel a fejét, és ijedten nézett rád. Ez az ötlet nyilván nem tetszett neki, amit tökéletesen megértettél. A jelek szerint Wonka és te hasonló kreativitással bírtatok, ami az édességeket illeti. Ha minden jól menne, ti ketten lennétek a tökéletes pár, a legyőzhetetlen duó. Ha azonban rosszul mennek a dolgok, te lehettél a legnagyobb ellenfele.

   - Megbántam, hogy akkor azokat mondtam neked - mondta, te pedig aprót bólintottál. Igen, láttad a szemeiben a bűntudatot.

   - Rendben van, túléltem - mondtad legyintve, és egy kis mosolyt is ajánlottál béke gyanánt. Wonka mosolya sokkal szélesebb volt, úgy tűnt menten kicsattan örömében, és már éppen szóra nyitotta a száját, amikor mint ahogy már korábban többször is, egy gyerek úgy döntött, hogy megzavarja a férfit abban amit tett.

   - Wonka úr, elmondaná, hogy ez micsoda? - Kérdezte Violet, mire a szólított és te egyszerre kaptátok felé a fejetek. A kislány egy vízzel teli tartály előtt állt, Mike és a fiú apja mellett. Wonka izgatottan elmosolyodott, amikor meglátta, és elindult feléjük, te pedig csendesen követted.

   - Megmutatom! - dalolta boldogan, ahogy megállt a tartály előtt, és elvette az egyik Umpalumpa által felé nyújtott cukorkát. Közben a többiek is hozzátok léptek. - Köszönöm! Ez kérem az úgynevezett örök-cukorka. Olyan gyerekeknek, akik csak kevéske zsebpénzt kapnak. Egy évig szopogathatod, és mégis ugyanekkora marad. Jópofa mi?

   - Olyan, mint a rágó - mondta Violet, mire Wonka elkomorodott, ez a hasonlat nyilvánvalóan nem volt ínyére.

   - Nem - mondta. - A rágót rágni kell. De ha egy örök-cukorkát rágni próbálnál, kitörne az összes fogacskád. A zamata viszont pompás.

   Azzal a kezében fogva az örök-cukorkát elindult egy másik kísérlet felé. A csapat követte, és te Charlie mellé zárkózva figyelted, ahogy egy asztalhoz értetek, amin különféle kémcsövek és üvegek voltak, bennük különböző színű folyadékokkal.

   - Ez meg itt a szőrmentol - mondta a férfi, ahogy lehajolva felvett egy másik cukorkát. - Ha elszopogattok egy darabot ebből, akkor pontosan fél óra múlva vadonatúj sűrű selymes haj serken a kis kobakotok búbján. Kinő a bajuszotok, s a szakállatok!

   - Kinek kell szakáll? - kérdezte Mike.

   - Hát, hippiknek például? Népzenészeknek. Motorosoknak. Satöbbi - sorolta a férfi. - A sok menő, baró, világi jó, klassz, frankó csókának. De frigó vagy kiscsávó! Vágod a vakerom? Csikázod a púdert? Na, gyere, csúsztass nekem egy bőrös ötöst öcsisajt.

   Mindenki furcsán nézett a fiú felé nyújtott kezére, amely pacsit várt a gyerektől. Te magad csak azon gondolkodtál, vajon honnan jutott eszébe ennyi szleng.

   - Sajnos a receptúra még nem tökéletes - mondta a férfi visszahúzva a kezét, miután senki sem adott neki ötöst. - Tegnap egy Umpalumpa megkóstolta, és hát...

   Ekkor az említett Umpalumpa lépett elétek. A szegény kisember fejéről hosszú, hullámos barna haj omlott le a földig, és még ott is körbevette őt. El sem tudtad képzelni, hogyan látott át azon a sok hajon, ahogy azt sem, mi lehetett a haj alatt. Wonka állítása szerint ugyanis nem csak a hajat, de a bajszot és a szakállat is megnövesztette.

   - Hogy érzed magad? - kiáltotta Wonka az Umpalumpának. Az csak felemelte két hajjal borított kezét, és felmutatta két hüvelykujját. - Jó színben vagy.

   A csoport végül ismét tovább indult, amikor hangos zörgést hallottatok magatok felett. Tekinteted a fölöttetek egy talicskát toló Umpalumpára esett, és a csőre, amibe az imént öntötte bele egy bizonyos rágó alapanyagait. Aztán Wonkára néztél, aki nem messze állt néhány kar előtt, és a kezét az egyikre téve rátok vigyorgott.

   - Ezt nézzétek! - mondta, majd meghúzta a kart. A gép, ami előtt álltatok hirtelen beindult, zörögni és sípolni kezdett, a lámpák villogtak rajta, és gőzt fújt magából. Wonka a kartól hozzátok lépett, így mindenki kissé közelebb merészkedett a hangos géphez, várva, hogy mi fog történni. Végül a gép kis fémrészt hajtogatott elétek, aminek a végéből lassan egy rágó csúszott ki. Amikor teljesen kész lett, egy csippanással jelezte, majd a gép elcsendesedett. Violet természetesen azonnal elvette a rágót.

   - Ez a nagy durranás? - kérdezte Mike nem túl lenyűgözötten.

   - Tudod egyáltalán, mi ez az „ez"? - kérdezte Wonka válasz gyanánt, de a fiú helyett Violet válaszolt.

   - Rágó.

   - Igen. A világ legfantasztikszenzációsabb rágóját tartod a kezedben. Hogy miért? Hogy miért?! Mert ez a darab egy szál magában egy háromfogásos ebéd!

   - De kinek kellene ilyesmi? - kérdezte Veruca apja. Wonka vigyora eltűnt, és ismét a ruhájába túrt, hogy elővegye a súgókártyáit.

   - Nincs többé konyha, nincs több főzés! Egy darab Wonkaféle háromfogásos varázsrágó, és nem kell többé reggeli, ebéd, vacsora. Ez a darab például paradicsomleves, marhasült és áfonyafelfújt - mondta, ahogy leengedte maga elől a kártyákat, és vigyorogva várta a reakciótokat.

   - De, ugye tudja, hogy attól még, hogy az íze egy háromfogásos étkezés, nem fog jóllakni tőle? - kérdezted, és a rágóra majd Wonkára néztél, akin jól látszott, hogy erre nem gondolt. - Ha egy cukorka lenne mondjuk, amit az ember teljesen elfogyaszt és lenyel, még lenne rá esély, de a rágót nem szokás megenni. Miután elmegy az íze és megváltozik az állaga általában kiköpjük.

   - Nos, ez... - kezdte, de nem tudott rá mit mondani. Erre csak mosolyogva a szemeid forgattad, és legyintettél.

   - Persze, lehet, hogy az ízek beindítanak valamiféle kémiai reakciót az agyban, amitől az becsapva a testet úgy gondolja, hogy jóllakott - mondtad, hogy megvigasztald a férfit, aki valóban úgy nézett ki, mintha kissé jobban lenne.

   - Szerintem nagy butaság - mondta Veruca.

   - Szerintem meg nekem való - vágta rá Violet, de nem nézett a „legjobb barinőjére". Helyette kivette a rágót a szájából, és a füle mögé ragasztotta. Erre a látványra elhúztad a szádat.

   - Inkább hagyd kislányom, egy két dolog még nem teljesen... - kezdte Wonka, de Violet félbeszakította.

   - A rágózás világcsúcstartója vagyok, nem félek semmitől - mondta, és bekapta a rágót, kihívóan meredve a férfira. Wonka csak vállat vont, és nem akadályozta meg, hogy a lány megegye. Te némán álltál Charlie mellett, és noha nem szóltál, az arcodról lerítt, mit gondolsz.

   - Na mondd, milyen?! - kérdezte a lány anyja, mire Violet felnézett rá, arcán döbbenettel.

   - Fantasztikus! - mondta, és ismét Wonka felé fordult, ahogy folytatta. - Paradicsomleves, érzem, ahogy lefolyik a torkomon!

   - Remek, akkor köpd ki! - próbálta menteni a menthetőt Wonka, de természetesen Violet nem hallgatott rá, ahogy ismét megszólalt.

   - Most változik! - mondta. - Marhaszelet, sült krumplival. Ropogós és vajpuha.

   - Rágd kislányom - szólalt meg ismét a lány anyja. - Violet lesz az első ember a világon, aki rágót ebédel!

   - Szerintem meg jobb lenne, ha hallgatna Wonka úrra, és kiköpné, amíg nem történik valami baj - mondtad, de amikor a nő lesajnáló pillantást vetett rád csak megvontad a vállad, és kissé odébb léptél, messzebb a lánytól. Természetesen Charlie-t is magaddal húztad.

   - Igen, engem egy kicsit aggaszt a... - kezdte Wonka helyeslően a szavaidra, azonban megint nem tudta befejezni.

   - Áfonyás felfújt fagylalttal! - kiáltotta Violet, akinek jól láthatóan nagyon ízlett a rágó.

   - Pontosan - bólintott Wonka.

   - Valami van az orrával - mondta Veruca, ezzel felhívva a jelenlévők figyelmét a lány lassal liluló orrára.

   - Egyre lilul - jelentette a nyilvánvalót Veruca apja. Violet még mindig a rágót rágva az anyjára pillantott.

   - Kék az orrod, mint az áfonya - mondta neki a nő.

   - Mi az, hogy kék? - kérdezte értetlenül Violet, ahogy az orrához nyúlt. Ekkor azonban már nem csak az orra volt lila.

   - Violet, lilul az egész fejed - mondta ijedten az anyja, majd ő és a kislány Wonka felé fordult. - Mi történik?

   - Mondtam, hogy nem tökéletes - védekezett a férfi. - Sajnos a desszertnél egészen különös jelenséget produkál. Az áfonyafelfújt a ludas. Szörnyen sajnálom!

   Ezekkel a szavakkal megragadta a kezed, és hátrébb húzott az egyre csak liluló lánytól, míg te Charlie-t fogva hagytad, hogy biztonságosan a mellettetek lévő gép mögé vigyen. Közben Violet teljesen lila lett, még a haja és a ruhája is, majd lassan dagadni kezdett. Egyre kövérebb és nagyobb lett, és egyre több hasonlóságot mutatott egy áfonyával. Másodpercek múlva egy óriási Violet-áfonya állt előttetek, a kislány végtagjainak csupán a végét lehetett látni, más különben egy tökéletes gömb volt.

   - Kipróbáltam vagy húsz Umpalumpán, és mindegyik áfonyaként végezte - mondta Wonka mögötted, ezzel kissé ugrásra késztetve. A szavait egyértelműen az áfonyává vált lány anyjának címezte. - Nagyon furcsa.

   - Nem nyugszom bele, hogy a lányom áfonya! - kiáltotta dühösen Violet anyja. - Így nem mehet majd versenyekre!

   - De gyümölcsversenyre mehet - mondta neki Veruca, nyilván nagyon viccesnek gondolva magát. Ezen nem segített, hogy Wonka kínosan kuncogott a szavain, így fél szemöldököd felhúzva néztél rá. A férfi azonnal abbahagyta a nevetést, és elkomolyodott. Ekkor azonban a gépek körülöttetek az addigi ritmustalan zajongásból hirtelen átváltottak dallamos zörgésbe, ami őszintén szólva jó összhangot alkotott. Az Umpalumpák is ismét megjelentek, jelezve a következő dal érkezését.

   Előléptél a gép mögül, és Charlie-val együtt a többi vendég közé sétáltál, miközben az Umpalumpák feketébe öltözött alakjai Violet felé sétáltak, mögöttük sűrű füst gomolygott. Wonka, aki most egyedül maradt a gép mögött szintúgy előlépett, és csatlakozott hozzátok, és nem kerülte el a figyelmedet, hogy igyekezett közel állni hozzád. Úgy döntöttél, hogy nem húzódsz el tőle, végül is nem volt rossz ember, csak a múltbeli [Név] furcsa érzései miatt kerülted eddig. És most, hogy a harag elmúlt a férfi burkolt bocsánatkérésével, sokkal kevésbé voltál összezavarodva.

   Közben az Umpalumpák megálltak Violet előtt, és elkezdtek énekelni, míg melletted Wonka táncolni kezdett a dallamra. Nem tagadhattad, te is egy kicsit ringatóztál a zenére.

Figyelj jól hogy tanulhass,

s halld, hogy járt miss Nyálias.

E sovány kislány, úgy mondják,

gumit kajál, gumit piál,

gumit, gumit rágicsál.

Gumit,vgumit rág a lány,

gumit, gumit rág a lány,

gumit, gumit rág a lány.

   Az előző alkalmaktól eltérően most vetted a bátorságot, hogy nagyon halkan, suttogva az Umpalumpákkal énekelj. Azok elég hangosak voltak, hogy elnyomják a te hangodat, noha Wonka rád vetett pillantása egyértelműen elárulta, hogy ő hallott téged. Meglepetésedre a férfi egyszer csak megragadta a kezedet, és összefűzve az ujjaitokat hullámoztatni kezdte a saját és a te kezed. Egy pillanatra felmerült benned, hogy kirántod a kezed az övéből, de végül meggondoltad magad. A férfi láthatóan nagyon élvezte a dalt, és te magad is hasonlóan jól szórakoztál. Így hát hagytad, hogy a furcsa mozdulatok átjárjanak, és igyekeztél te is a lehető legjobban együtt hullámoztatni a kezed a férfival.

   Wonka rád mosolygott, barna szemeiben öröm csillogott, te pedig csak felnevettél, és a fejed ingatva néztél ismét az Umpalumpákra. Akik egyébként ekkor meglöktél Violetet, aki így gurulni kezdett. A felettetek a vashídon álló Umpalumpák leugrottak, egyenesen Violetre, és most a lányon egyensúlyozva gurították előre. Könnyedén fent maradtak, és még táncolni is jutott idejük.

A képén cudar dudor nő,

Mer' olyan bőszen rágcsál ő.

Egy kigyúrt arc és cingár test,

s mint egy hörcsög pont úgy fest!

Gumit, gumit rág a lány,

gumit, gumit rág a lány,

gumit, gumit rág a lány.

   Ekkor még két Umpalumpa csatlakozott a Violeten lévő háromhoz, és mintha a lány csak egy trambulin lenne, feldobta őket, így könnyedén a másik három vállára érkeztek. Ezután még egy leugrott, és visszapattanva a piramis tetejére került. A hat Umpalumpa ebben a helyzetben is könnyedén a lányon maradt, és tovább gurították, míg Violet hangosan sikoltozott, amikor a feje elérte a földet, csak hogy tovább gördüljön.

De a rágicsát nem hagyja el,

hisz azzal fekszik, azzal kel.

És meglásd végül vesztére

a lány a nyelvét rágja le.

Ha kidurrantjuk rágóját,

megmentjük miss Áfonyát.

   Az Umpalumpák felétek gurították a lányt, majd leugrálva egymás válláról a földre érkeztek. Végül már egyetlen Umpalumpa sem maradt Violeten, helyette a földön állva lökték tovább felétek, pontosabban a tőletek nem messze lévő kijárat felé. Amikor elgurították előttetek, a többi Umpalumpa sorban elhagyta a "színpadot".

Gumit, gumit rág a lány,

gumit, gumit rág a lány

gumit kajál, gumit piál

gumit, gumit rágicsál.

Gumit, gumit rág a lány,

gumit, gumit rág a lány...

   Az ajtóhoz érve nyilvánvalóvá vált, hogy Violet nem fog rajta átférni, mert ő maga nagyobb volt, mint a nyílás. Kissé arra emlékeztetett, amikor csupán percekkel ezelőtt Augustus szorult be a csőbe. Violet Wonka nevét kiáltotta, aki még mindig a kezed fogva illegett-billegett. Ekkor feleszmélve elengedted a kezét, mire a férfi megállt a táncban, és lenézett rád, az ajkain addig ülő mosoly kissé zavartan lejjebb apadt. Aztán a mellé lépő nőre nézett, aki történetesen Violet anyja volt, és rendkívül dühösnek tűnt.

   - Gurítsátok át Nyálias kisasszonyt a hajóra, és vigyétek őt át a facsaróterembe! - mondta most mosoly nélkül az előttetek álló Umpalumpának. Az a korábbi mimikával jelezte, hogy megértette, miközben Wonka Violet anyja felé fordult.

   - Facsaróterem? - kérdezte a nő kissé ijedten. - Mit csinálnak ott vele?

   - Nos, nyilván kifacsarják - felelted a szemeid forgatva.

   - Így van, kinyomják. Akár egy pattanást - értett egyet veled Wonka. - Sürgősen ki kell facsarni belőle a levet.

   A nő ijedten rohant a lánya felé, aki őt szólongatta, majd egy pillanatnyi habozás után az Umpalumpákkal együtt lökni kezdte, hogy ki tudják gurítani a szűk ajtón. Ekkor Wonka ismét felétek fordult.

   - Gyerünk! - mondta. - Húzzunk bele!