[Név] - a neved/karaktered neve

≫────≪ 🍫 ≫────≪

   A Rendszer igazat mondott a hányingerrel kapcsolatban – jöttél rá kelletlenül, ahogy egy WC fölé hajolva kiürítetted a gyomrod tartalmát. Sokáig maradtál így, a mosdó fölé görnyedve, arra várva, hogy mikor jön az újabb inger, de szerencsére sok perc elteltével sem kellett ismét hánynod. Végül mély légvételekkel eltávolodtál a vécétől, és tekinteted körbefuttattad a kis helyiségen. Egyszerű fürdőszoba volt, tehát nem sok látnivalót ígért. A figyelmed éppen ezért hamar elterelődött a környezeted vizsgálatától, a látóteredben folyamatosan látható információkra.

   Egy játék felületére hasonlított. Bal fölül a sarokban a neved állt, alatta két csík. Egy zöld, az életerődet jelölte, míg egy üres valami számodra ismeretlent. Arra hamar rájöttél, hogy az elsőnek valószínűleg nem lesz szerepe ebben a világban, tekintve, hogy a bolt választékai szerint nem tűnt veszélyesnek. Az utolsó csík azonban felkeltette a kíváncsiságodat.

   – Rendszer, mi az az üres csík a nevem alatt? – kérdezted hát újdonsült társadat, akinek hangja szinte azonnal megszólalt a fejedben.

   – Az a „boldogság mérőd" – mondta, mire összehúzott szemöldökkel néztél az említett adatra. – Így hívjuk, mert a végcélod a boldogság elérése, de valójában a küldetések teljesítési sávja. Folyamatosan telni fog, amikor részben vagy teljesen teljesítettél egy feladatot. Ha teljesen megtelik, akkor sikeresnek tekintik a fő célodat, és automatikusan a világ nyerteseként kerülsz ki.

   – Van más módja is annak, hogy elérjem a „Happy Endet"? – kérdezted, abban a tudatban, hogy előfordulhat, hogy nem sikerül teljesítened egy küldetést.

   – Természetesen – felelte a Rendszer, mire várakozva néztél körbe. – Abban az esetben tekintjük elvégzettnek a feladatot, ha a történet végén van egy helyed a világban.

   – Értem – motyogtad elgondolkodva, majd tekinteted a jobb felső sarokba írt szavakra siklott.

„Happy End" 1.

Függőben 2.

Függőben 3.

Függőben 4.

   – Mit jelentenek a „Függőben" lévő küldetések? – kérdezted ismét csak összezavarodottan.

   – A küldetések a történet adott szereplőivel való viszonyodtól függenek – válaszolt végtelen türelemmel a Rendszer, te pedig hirtelen elgondolkodtál rajta, hogy valami nevet kéne adnod neki, mert olyan személytelen volt az, hogy „Rendszernek" nevezted. – Ha találkozol egy karakterrel, azonnal kaphatsz küldetést, ami később változhat annak függvényében, milyen kapcsolatot alakítottál ki vele. Más esetekben addig nem jelenik meg küldetés, ameddig egy bizonyos esemény be nem következik a szereplővel, amibe végül természetesen te is belekeveredsz.

   – Oké, értem – bólintottál, majd az ajtó felé fordulva, kiléptél a helyiségből. – És most mit kellene tennem?

   – A szereped szerint kell eljárnod – mondta a Rendszer. – Kizárólag a te számodra lett létrehozva egy karakter, aki elég közel van a főbb szereplők legalább egyikéhez, hogy bele tudj folyni a történetbe. Azt javaslom, hogy hagyd el a lakást, nézz körbe, és találd ki, melyik történet részese lehetsz.

   Engedelmesen kabátot húztál a kis lakás bejárati ajtaja melletti fogasról. A lakás egyszerű volt, és egyértelműen csak egy ember élt benne, nagy valószínűség szerint te. Az ablakon kilesve felfedezted, hogy mindent fehér fagyréteg borított, így természetesen kitaláltad, hogy tél volt. Melegen felöltöztél hát, és elhagyva a lakást gondosan bezártad annak ajtaját, majd elindultál felfedezni a környéket.

   Az emberek ruháiról, a boltok kirakataiban látható árukról, az autókról körülötted, és egyéb kis részletről hamar rájöttél, hogy a történet egyértelműen az 1900-as években játszódott. Mikor megkérdezted a Rendszert, ő tudatta veled, hogy pontosabban az 1920-as évek körül, habár ő maga sem tudott pontos időt mondani. Ezenkívül a város nyilvánvalóan valahol Angliában lehetett, amire a Rendszer is ráerősített, de ismét nem tudott konkrét városnevet vagy helyet mondani. Azonban nem ezek az információk segítettek rájönni, hogy pontosan milyen filmbe is kerültél, hanem sokkal inkább a város házai fölé magasan tornyosuló csokoládégyár, és a boltok kirakataiban lévő Wonka-csokik.

   Valójában, amikor kiléptél a házból az első dolog amit észrevettél az óriási gyár volt. A házad igazság szerint közvetlenül a gyár mellett foglalt helyet, és noha az ajtó nem arra az oldalra nyílt, mégis a csokigyár volt az első, amit az ember meglátott, ha kilépett az ajtón. Ezután láttad csak meg a szemben lévő boltban kirakodott csokikat.

   – Melyik karakterrel állok kapcsolatban? – kérdezted, ahogy a havas utcán sétálva a kesztyűvel borított kezeid a zsebedbe süllyesztetted. A Rendszer egy pillanatig nem válaszolt, ahogy puszta kíváncsiságtól vezérelve a Picur család háza felé haladtál, és már azt hitted, nem kapsz választ a kérdésedre, amikor meghallottad a hangot.

   – Tinédzser korodban a fiatal Willy Wonka üzletében dolgoztál, Joe nagyapával együtt – felelte a Rendszer, mire megtorpantál, és elgondolkodva néztél a város szélén álló rozoga viskóra.

   – Azt akarod mondani, hogy ismerem a Picur családot, és Willy Wonkát is? – kérdezted végül jobban átgondolva a helyzetet. Persze semmi garancia nem volt arra, hogy Willy Wonka csak azért ismerne, mert neki dolgoztál, évekkel ezelőtt, ahogy Joe nagypapára sem emlékszik. Ettől függetlenül, az általad alakított karakter ha csak futó kapcsolatban ugyan, de akkor is valamilyen kapcsolatban volt vele.

   – Ami azt illeti, miután Joe nagyapát és téged kirúgtak, hamar találtál munkát, hiszen fiatal vagy és jó munkaerő, így sokat segítettél a Picur családnak – kezdte a Rendszer, nem éppen azt a választ adva, amire kíváncsi voltál. – Így szinte olyan vagy nekik, mint egy családtag, Joe nagyapa a lányaként tekint rád. Ami Willy Wonkát illeti, magadnak kell kiderítened.

   – Kösz a semmit Link – mondtad.

   – Link? – kérdezte a Rendszer.

   – Aha, így foglak hívni – felelted, és visszafordulva a lakásodba indultál. – A Rendszer túl személytelen és hosszú volt. A Link sokkal jobb.

   – Hova mész? – kérdezte Link néhány perces csend után. Nyilván az új nevén töprengett, te pedig nem akartad megzavarni benne.

   – Vissza a lakásomba – felelted természetesen.

   – Nem akarod meglátogatni a Picur családot? – kérdezte ismét, mire megvontad a vállad, habár mindketten egyértelműen tudtátok, hogy nagyon is el akartál menni hozzájuk.

   – Előbb kíváncsi vagyok valamire.

   Link nem kérdezett többet, és neked sem volt más mondanivalód, így az út további részét csendben tettétek meg. Amikor beléptél a lakásodba azonnal a mosdó melletti szoba felé vetted az irányt, ugyanis abba a helyiségbe érkeztél meg, amikor Link átszállított ebbe a világba. Érdeklődve kezdtél el kutatni a kanapé párnái között, majd a régi televízió környékén. Ez egyfajta nappali volt, azonban rendkívül kicsi, és valójában a kanapén és a tévén kívül szinte semmi más nem volt benne. Nyilvánvalóan nem voltál éppen gazdag, de ez egy cseppet sem zavart.

   Végül percekig való eredménytelen kutatás után halkan, megadóan felsóhajtottál.

   – Oké, szóval volt egy tárgy, amit megvettem – kezdted, de nem kellett ennél többet mondanod, mert Link azonnal megértette, mit kerestél eddig.

   – A küldetéstárgyak mindig nálad vannak, de csak akkor érhetők el, amikor eljött az idő a felhasználásukra – mondta, ezzel nyilvánvalóan arra utalva, hogy még nem vehetted elő, bárhol is volt. – Amikor a cselekmény elér a megfelelő pontra, a rendszer automatikusan megkérdezi, hogy szeretnéd-e felhasználni a tárgyat.

   – Oké, tehát akkor feleslegesen jöttem haza? – kérdezted, és esküdni mertél volna, hogy Link nevetését hallottad. – Legközelebb előbb kérdezek, és csak utána cselekszem.

   – Bölcs döntés – mondta Link, és noha egyértelműen próbált komoly lenni, a hangjában így is elfojtott nevetés hallatszott. Elhúztad a szádat, de ajkaidra apró, szórakozott mosoly húzódott, ahogy ismét elindultál, hogy elhagyd a lakásod. Hamarosan már a Picur ház ajtajában álltál, és idegesen néztél a ferde épületre.

   – Kopognom kéne? Vagy vagyok olyan jóban velük, hogy csak úgy bemenjek? – kérdezted Linket bizonytalanul.

   – Nos, az ebbe a világba beültetett [Név] sosem kopogott, szinte hazajön ide – felelte Link, ezzel kielégítő választ adva. Aprót bólintottál, hogy megértetted, majd kezed a kilincsre téve kinyitottad az ajtót. Egyszerre hat fej fordult feléd, abban a pillanatban, ahogy beléptél.

   – Szia [Név] – köszöntek szinte egyszerre a bent lévők, te pedig boldogan elmosolyodtál. Bár nem ebben a világban élted eddig az életed, és nem voltak emlékeid az ide beültetett [Név] korábbi tapasztalatairól, mégis ez a két szó azonnal az otthon kellemes, biztonságot nyújtó érzetét keltette benned.

   – Sziasztok Picurék – köszöntél boldogan új családodnak, ahogy becsuktad magad mögött a rozoga ház ferde ajtaját.

Új küldetés: Kísérd el Picur Charlie-t a Csokoládégyárba!