Másnap reggel én voltam az, aki hamarabb ébredt fel. Az ablaküvegen beszűrõdõ Nap vakító fénye miatt jó néhány másodpercnek el kellett telnie ahhoz, hogy képes legyek rendesen is kinyitni a szemeimet, de miután retináimnak sikerült hozzászoknia ehhez a hatalmas világossághoz, egy ásítást, valamint néhány nyújtózkodást követõen ki is kászálódtam a takaró alól és óvatos mozdulatokkal résnyire kinyitottam az ablakot. A hűvöskés, reggeli levegõ frissítõen hatott egész elmémre, így néhány mély lélegzetet véve máris sokkal éberebbnek érezhettem magam. Szerettem a reggeleimet ezzel indítani, hiszen ezekben a korai órákban még senki sem járkált az utcákon, így ezt a csendes, békés hangulatot mindössze a madarak vidám csiripelése, illetve a szellõ lágy süvítése zavarhatta meg.
Néhány perccel késõbb, miután úgy éreztem, hogy sikerült kellõen felébrednem ahhoz, végre elindíthassam a napomat, visszasétáltam az ágyhoz, méghozzá abból a célból, hogy beágyazzak, azonban tekintetem akaratlanul is a még békésen szuszogó Porco-ra tévedt, aki a hasán feküdve, kissé elnyílt ajkakkal aludta az igazak álmát. Egy halovány mosollyal az arcomon foglaltam helyet a fekvõalkalmatosság azon részén, ahol õ helyezkedett el és gyengéd mozdulatokkal elkezdtem kisimítgatni kócos tincseit, amik a szemeibe lógtak, ezalatt pedig bõven volt idõm tanulmányozni nyugalmat tükrözõ arcának minden egyes apró négyzetcentiméterét, valamint elgondolkodni azon, hogy mégis hogy lehet egy férfi ennyire tökéletes és gyönyörű. Elképesztõen szerencsésnek éreztem magam, amiért az életem részévé vált, hiszen rengeteg dologért tartoztam neki hálával, éppen emiatt minden egyes adandó alkalmat meg szerettem volna ragadni arra, hogy éreztetni tudjam vele a szeretetemet és gondoskodásomat, mert úgy gondoltam, hogy Porco bárkinél jobban megérdemli azt, hogy törõdjenek vele, hiszen bár elsõ ránézésre talán egy kissé arrogánsnak tűnhet, de valójában õ egy nagyon is jólelkű és figyelmes ember, aki a szerettei érdekeiért, valamint biztonságáért bármit hajlandó lenne elkövetni.
Annyira sebezhetõnek és törékenynek tűnt, miközben mozdulatlan teste fölé hajolva ujjaimmal végigcirógattam puha arcocskáit, illetve selymes, aranybarna hajkoronáját, ami a megszokottaktól eltérõen most össze-vissza meredezett. Ebben a helyzetben olyan volt, mint egy védelemre szoruló kisfiú, ami miatt ha nem lettem volna tisztában azzal, hogy Porco valójában mennyire erõs, bátor és határozott a mindennapok során, egyszerűen képtelen lettem volna róla megmondani, hogy igazából õ egy harcos, aki az Állkapocs titán erejének birtokában áll, és aki számtalanszor bebizonyította már a rátermettségét, valamint az elkötelezõdését a Marley birodalom irányába, miközben a társaival karöltve sorra vívta meg a legembertpróbálóbb, legveszélyesebb háborúkat csak azért, hogy az ország és a benne élõ emberek egyszer, s mindenkorra végre békében élhessék az életüket.
Gondolatmenetem végéhez érve egy apró, lágy csókot helyeztem a mellettem fekvõ férfi homlokára, majd még egy utolsó, szeretettel teli mosolyt küldve felé fel is álltam addigi helyemrõl és a konyha felé kezdtem sétálni, ugyanis meg szerettem volna lepni Porco-t egy finom reggelivel, azonban mielõtt még kiléphettem volna a hálószoba ajtaján, egyik pillanatról a másikra egy kellemetlen érzés fogott el. A füleim zúgni kezdtek, a fejembe belehasított a kíméletlen fájdalom, ami miatt annyira megszédültem, hogy kénytelen voltam nekitámaszkodni a szemközti ajtónak, máskülönben félõ, hogy egyensúlyvesztésemnek köszönhetõen azon nyomban a padlón kötöttem volna ki, a gyomrom pedig annyira felkavarodott, hogy végül figyelmen kívül hagyva pillanatnyi gyengeségemet, jobb kezemet a szám elé tartva kezdtem el futni a fürdõszoba irányába, ahol aztán ki is adtam magamból gyomrom tartalmát. Kis idõ elteltével, miután úgy éreztem, hogy már semmi sem maradt bennem, amit kihányhatnék, a mosdókagyló fölé hajoltam és miután remegõ kezeimmel megnyitottam a csapot, elkedtem megmosni arcomat jéghideg vízzel annak reményében, hogy ettõl majd legalább egy kicsit jobban fogom magam érezni, de sajnos ez nem így lett, hiszen miután egy száraz törülközõvel megtöröltem nedves arcomat és a falra felszerelt tükörben megláttam, hogy mennyire pocsékul nézek ki, kedvem lett volna újra hányni. A szemeim alatt sötét karikák húzódtak, amik fáradtságomról árulkodtak még annak ellenére is, hogy múlt éjszaka remekül aludtam, a bõröm színe vetekedett egy frissen meszelt fal fehérségével, az ajkaim pedig teljesen ki voltak száradva a vízhiány miatt, ennek ellenére mégsem éreztem azt, hogy most egyetlen kortyot is le tudnék erõszakolni a torkomon, hiszen még mindig erõteljesen gyötörte a testemet a rosszullét, ami miatt biztos voltam abban, hogy a gyomrom jelenleg semmit nem tudna magába fogadni, mert azzal a lendülettel, ahogy oda kerülne, rögtön ki is jönne belõlem. Rettenetesen kimerültnek éreztem magam, amirõl heves légvételeim és a megeröltetéstõl remegõ végtagjaim is tanúskodtak, így a falnak támaszkodva szépen lassan lecsúsztam a padlóra és felhúzott térdeimet átölelve karjaimmal lehajtottam fejemet, és igyekeztem egy kicsit lenyugtatni magam, valamint némi erõt gyűjteni ahhoz, hogy képes legyek újra talpra állni, ám néhány perccel késõbb hangos és rendkívül szapora léptek hangjára lettem figyelmes, amibõl arra következtettem, hogy Porco nagy valószínűséggel felébredt a zajongásom miatt, ezt követõen pedig bármiféle kopogás vagy engedélykérés nélkül be is rontott a helyiségbe, ahol jelenleg tartózkodtam. A kezdetleges értetlenség, ami az arcán tükrözõdött, a másodperc töredéke alatt váltott át ijedtségre, miután megpillantotta, ahogyan a földön gubbasztok, aminek láttán nem is tétovázott egy másodpercet sem, azon nyomban odasietett hozzám és letérdelve mellém, két tenyere közé fogta arcomat és félelmet tükrözõ íriszeit az enyémekbe fúrta.
-Jól vagy? Mégis mi történt?-kérdezte aggódástól csengõ hangon, miközben akaratlanul is erõteljesebben szorította össze arcocskáimat a hatalmas mértékű stressz és zaklatottság miatt, ami eluralkodott egész teste felett, azonban ez számomra nem járt semmiféle fájdalommal, sõt, kifejezettem jól esett, ahogyan kissé hideg ujjbegyeivel hozzáért az én felforrósodott bõrömhöz, aminek hatására egy jólesõ borzongás szaladt végig gerincem vonalán.
-Sajnálom, hogy felébresztettelek. Nem volt szándékos.-mondtam erõtlenül, teljesen figyelmen kívül hagyva iménti kérdését, miközben haloványan elmosolyodva ráemeltem félig lehunyt állapotban lévõ szemeimet.
-Ne foglalkozz ilyen hülyeségekkel, hanem inkább válaszolj a kérdésemre!-emelte meg egy kissé hangját, miközben idegesen összeráncolta szemöldökeit, ezzel némi szigorúságot eröltetve arcára, ám azon még így is sokkal látványosabban rajzolódtak ki az aggodalom legegyértelműbb jelei.
-Kérlek ne aggódj miattam, nincs semmi bajom. Ez csak egy kis rosszullét, bárkivel elõfordulhat néha ilyesmi.-mondtam higgadtan, megpróbálva némi határozottságot varázsolni magamra, ugyanis semmiképp sem szerettem volna, hogy Porco miattam idegeskedjen, azonban úgy tűnt, hogy nem igazán sikerült õt meggyõznöm szavaimmal, hiszen még mindig kételkedve, magyarázatokra váró tekintettel fürkészte arcomat.
-Mégis mióta tart ez az egész?-tette fel újabb kérdését gyanakodva, kissé megemelve szemöldökeit, bennem pedig kérdése hallatán egy pillanatra még az ütõ is megállt, ami miatt egyszerűen képtelen voltam bármit is válaszolni neki, így csupán lesütött szemekkel, tekintetét kerülve meredtem magam elé, abban reménykedve, hogy így talán majd annyiban hagyja ezt az egészet, bár jól tudtam, hogy erre az ég világon semmi esély nincs.
-Nem hallottad, hogy mit kérdeztem? Mióta tart ez az egész?-ismételte meg újra kérdését, ezúttal már sokkal türelmetlenebb és dühösebb hangnemben, aminek hallatán testem akaratlanul is összerezzent a félelemtõl, aminek láttán Porco igyekezett egy kicsit lefékezni az indulatait, hiszen egyáltalán nem állt szándékában megijeszteni engem, viszont az egyre erõteljesebbé váló rossz elõérzete igencsak megnehezítette õt ebben a dologban.
-Na jó, öltözz fel gyorsan, elkísérlek az orvoshoz. Nem szeretném megkockáztatni, hogy valami komolyabb bajod legyen.-törte meg végül a közénk beálló kellemetlen csöndet már mérföldekkel nyugodtabb hangnemben, miután hosszú másodpercek elteltével sem voltam hajlandó válaszolni neki.
-Semmi szükség nincs erre, mert... pontosan tudom, hogy mi miatt van ez az egész.-válaszoltam a felettem eluralkodott idegesség hatására kissé akadozottan, miközben újra Porco-ra pillantottam, akinek arcára elhangzott szavaim hallatán némi megkönnyebbültség ült ki, de emellett úgy tűnt, hogy a kíváncsisága csak méginkább fokozódott, amit tökéletesen meg tudtam érteni, hiszen ellenkezõ helyzetben biztos, hogy én magam is azon lettem volna, hogy minél hamarabb válaszokat kapjak a bennem felmerülõ kérdésekre, fõleg akkor, ha annak a személynek az egészsége a tét, akit a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretek.
-Emlékszel, amikor tegnap este azt mondtam neked, hogy valami fontos dologról szeretnék veled beszélni?-kérdeztem ujjaimat tördelve, miközben mély lélegzetvételekkel igyekeztem egy kicsit lenyugtatni magam, illetve mérsékelni heves szívverésemet. Porco válasz gyanánt csupán csak bólintott egyet, aminek láttán szívem az eddigieknél is gyorsabb ritmusban kezdett lüktetni mellkasomban, a tenyereim erõteljesen izzadtak, a végtagjaim pedig látványos remegésbe kezdtek, hiszen tudtam, hogy végre eljött az a pillanat az életemben, amikor megoszthatom vele azt a hatalmas örömhírt, amit már hosszú hetek óta tartogattam magamban, arra várva, hogy szerelmem hazatérjen hozzám és ismét együtt lehessünk.
-Porco, én...Gyermeket várok.-mondtam ki végül némi hezitálás után egy halovány mosollyal az arcomon, miközben egyik kezemet alhasamhoz emeltem és gyengéden végigsimítottam rajta pólóm anyagán keresztül. Soha ezelõtt nem éreztem még olyan hatalmas mértékű izgatottságot, mint abban a pillanatban, hiszen nagyon kíváncsi voltam arra, hogy Porco-ból vajon milyen reakciót fog kiváltani vallomásom. Szerelmem hosszú másodperceken keresztül nem szólt semmit, csupán enyhén összeráncolt szemöldökökkel, némi értetlenséggel az arcán pillantott szemeimbe, ám ezt az érzést néhány pillanattal késõbb már teljesen más érzelmek vették át...Olyanok, amikkel ezidáig még soha sem találkoztam, emiatt pedig nem is igazán tudtam õket hova tenni.
-Te-Tessék?... Te komolyan...-motyogta maga elé hitetlenül, arcán pedig jól látszott, hogy még nem igazán sikerült feldolgoznia az elõbb elhangzottakat, ugyanis a szemeiben az összezavarodottságtól megkezdve az ijedtségig minden egyes érzelem tökéletesen kivehetõ volt számomra, aminek láttán egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy ne kuncogjam el magam.
-Jól hallottad. Nemsokára gyermekünk fog születni.-mondtam ki ismét egy széles mosollyal az arcomon, miközben megfogtam jobb kezét és tenyerét a hasamra helyeztem, pontosan oda, ahol az enyém is elhelyezkedett.-Apa leszel.-pillantottam ismét arcára végtelen örömtõl csillogó tekintettel, izgatottan várva, hogy az általam olyannyira szeretett férfi végre szorosan magához öleljen és a fülembe suttogja, hogy mennyire boldoggá tettem õt az imént elhangzott szavaimmal, azonban miután megpillantottam, hogy Porco tekintete az eddigieknél is erõteljesebb sokkoltságot, illetve félelmet tükröz, én magam is egyre kellemetlenebbül kezdtem magam érezni, miután pedig felfigyeltem arra, hogy hasamon pihenõ kezét egy hirtelen mozdulattal elrántja az enyémrõl, majd pedig teljesen el is távolodik tõlem, fölfelé görbülõ ajkaim a másodperc töredéke alatt egy egyenes vonallá préselõdtek a megilletõdöttségtõl, ami hirtelen eluralkodott testem felett, szívem pedig az eddigieknél is hevesebb ritmusban kezdett el dobogni a mellkasomban, viszont ezúttal már nem a boldogság okozta kellemes melegség hatására, hanem sokkal inkább az aggodalom, valamint a nyugtalanság érzése miatt.
-Porco?-ejtettem ki ajkaimon nevét némi bizonytalansággal, miután az aranybarna szemű férfi hatalmas lendülettel felpattant a padlóról, majd idegesen a hajába túrva elkezdett fel-alá járkálni a közepes nagyságú helyiségben.
-Ezt nem hiszem el...Ez nem lehet igaz...-mondogatta idegesen inkább magának, mintsem nekem, én pedig egyszerűen nem tudtam mire vélni viselkedését, így csupán csak annyira telt tõlem, hogy a döbbentségemtõl kissé elnyílt ajkakkal követtem tekintetemmel minden egyes mozdulatát.-Kérlek...Könyörgök mondd, hogy csak szivatni próbálsz és ez az egész csupán csak egy ostoba kitaláció. Kérlek mondd, hogy ez nem igaz.-állt meg végül elõttem, majd ismét lehajolva az én szintemre megragadta vállaimat és elkezdett azoknál fogva rázogatni engem, amit némán magam elé meredve tűrtem neki, miközben a szemeimben gyülekezõ könnyeim kezdték egyre inkább elhomályosítani látásomat.-Mondd már!-szorított rá a kelleténél egy kissé durvábban vállaimra, majd ismét rántott rajtam egyet, ezúttal azonban már olyan erõteljesen, hogy hátam nekicsapódott a kád szélének, aminek hatására egy fájdalmas nyögés szaladt ki ajkaimon, ezzel egyidõben pedig automatikusan összeszorítottam szemeimet félelmemben, aminek köszönhetõen sikerült is kipréselnem belõlük néhány könnycseppet, amik végiggördülve arcomon végül kézfejeimen fejezték be útjukat.
-De igaz...-mondtam magam elé erõtlenül, kerülve tekintetét, ugyanis rettegtem már pusztán annak a gondolatától is, hogy a szemeiben talán valami olyat fogok látni, amit soha az életben nem szerettem volna.
-De hiszen mindig is elõvigyázatosak voltunk ezzel a dologgal. Védekeztünk. Akkor mégis hogy történhetett meg mindez?-kérdezte inkább magától, mintsem tõlem, hangjában, illetve arcán pedig tökéletesen kivehetõek voltak a pánik és a félelem legegyértelműbb jelei.-A rohadt életbe már!-engedte el végül vállaimat, majd újra felegyenesedett és ismét ideges járkálásba kezdett, miközben arcát tenyerei közé temetve heves és egyben szapora légvételekkel igyekezett egy kicsit lehiggadni.-Mióta tudod?-kérdezte hűvös hangon, miközben ismételten megállt elõttem, ám az elõbbivel ellentétben ezúttal nem hajolt le hozzám.
-Nem sokkal azután tudtam meg, hogy elmentél.-feleltem néhány másodperccel késõbb, próbálva némi határozottságot eröltetni magamra és elnyomni a szívemet átjáró keserű érzéseket, amik egyre elviselhetetlenebb fájdalmat kezdtek nekem okozni.
Éreztem, ahogyan a torkomban lévõ gombóc egyre nagyobbá és nagyobbá válik, feltörni vágyó sírásomat azonban ajkaim erõteljes beharapásával, valamint ökleim összeszorításával sikerült visszafojtanom, azt azonban nem tudtam, hogy mégis meddig leszek képes magamban tartani azt a hatalmas mértékű bánatot, csalódottságot, illetve fájdalmat, amit Porco szavai okoztak nekem, hiszen egészen idáig egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy így fog reagálni erre a hírre, azonban az a mondat, ami a következõ pillanatban hagyta el ajkait, teljes egészében összetörte sajgó szívemet és végleg kioltotta az utolsó kis pislágoló reménysugarat is a lelkemben, ami még ezek után is képes volt engem rábírni a pozitív gondolkodásra, az örömre és a türelemre.
-Vetesd el.-mondta ki érzéketlenül, egy másodpercig sem törõdve azzal, hogy szavaival mekkora fájdalmat okoz nekem, számomra pedig ez volt az a pont, amikor végleg tudatosult bennem az, hogy a férfi, akit mindennél jobban szeretek, aki a világot jelenti nekem és akinek a boldogságáért bármit hajlandó lennék elkövetni, egyáltalán nem osztozik az örömömben, sõt, szabályszerűen rosszul van ettõl az egésztõl és még csak gondolni sem akar a családalapításra, ahogyan arra sem, hogy mindezzel olyan begyógyíthatatlan sebeket okozott a szívemben és a lelkemben egyaránt, amiknek a hegeit életem végéig mázsás súlyként fogom cipelni magammal.
-M-Mi?-kérdeztem hitetlenül, próbálva feldolgozni az imént elhangzott szavakat, miközben ráemeltem könnyekben úszó, riadt és egyben végtelen csalódottságot, valamint fájdalmat tükrözõ tekintetemet.-M-Miért vagy velem ilyen? Miért akarsz rávenni engem egy ilyen szörnyű dologra? A közös gyermekünkrõl van most szó és te ennek ellenére komolyan képes lennél...-Porco nem hagyta, hogy befejezhessem mondandómat, hiszen még mielõtt ez bekövetkezhetett volna, ideges arckifejezést produkálva szavamba vágott.
-Csakhogy én nem akarom ezt az egészet!-emelte meg a hangját, aminek intenzitása miatt akaratlanul is összébb húztam magam félelmemben, ugyanis még soha ezelõtt nem volt példa arra, hogy Porco ennyire ingerülten és elutasítóan viselkedett volna velem, emiatt pedig elképzelésem sem volt arról, hogy ebben az állapotában vajon mi mindenre lehet képes. Ott és abban a pillanatban, ahogyan széles vállaival, illetve izmos, határozottságot sugalló felsõtestével felém hajolt és onnan pillantott le rám dühtõl csillogó íriszeivel, rettenetesen védtelennek és sebezhetõnek éreztem magam, ami miatt ösztönösen fel is emeltem karjaimat, ezzel próbálva némileg megvédeni magam, mintha csak attól tartanék, hogy hirtelen felindulásból bármikor megüthet engem, Porco arcára pedig ennek láttán elõször meglepettség, majd pedig erõteljes bűntudat ült ki, ugyanis esze ágában sem volt rámijeszteni vagy valami olyat tenni velem, ami miatt tartanom kellene tõle, azonban most, hogy akaratán kívül is sikerült elérnie, hogy féljek tõle, borzasztóan haragudott magára és igyekezett minél inkább visszafogni az indulatait, amit rögtön azzal kezdett, hogy tett néhány lépést hátra, ezzel teljes egészében eltávolodva tõlem, majd miután meglátta, hogy ennek hatására szépen lassan leengedem kezeimet és újra arcára pillantok, ajkait beharapva fordított nekem hátat, majd zsebre dugta kezeit és lassú, kimért mozdulatokkal a nappali irányába kezdett sétálni, ahol az ablak elõtt megállva az odakint lévõ üres utcákat kezdte szemügyre venni.
-Nézd én...-kezdtem bele mondandómba bizonytalanul, miután én magam is megérkeztem az adott helyiségbe, ahol az aranybarna hajú férfi mögött megállva igyekeztem némileg összeszedni magam és bátorságot eröltetni magamra, illetve átgondolni, hogy mit is kellene neki mondanom, amivel lenyugtathatnám.
-Tudom, hogy váratlanul ért téged ez az egész, ahogyan azt is, hogy még soha ezelõtt nem esett szó köztünk errõl a témáról, éppen emiatt teljesen megértem, hogy most mennyire össze lehetsz zavarodva, de...Ez nem mentség arra, amit az elõbb a fejemhez vágtál.-mondtam határozottan, majd óvatosan a vállára helyeztem jobb kezemet, ezzel arra ösztönözve õt, hogy forduljon felém, amit végül néhány másodpercnyi tétovázás után meg is tett.-Ha esetleg...Amiatt félsz, hogy rossz apa leszel és nem fogod tudni helyén kezelni a dolgokat, akkor kérlek ne gyötörd magad ilyen gondolatokkal, mert senki sem születik úgy ezen a világon, hogy mindenhez ért. Ahogyan neked, úgy nekem sincs semmilyen tapasztalatom ebben a dologban, de biztos vagyok benne, hogy együtt képesek leszünk leküzdeni minden egyes akadályt, ami az utunkba kerül, ehhez viszont szükségünk van egymás támogatására és bizalmára, mert ezek nélkül semmi sem fog működni. Mindenkinél jobban ismerlek téged és pontosan tudom, hogy te egy nagyon jószívű, gondoskodó és figyelmes ember vagy hatalmas igazságérzettel megáldva, aki bármekkora áldozatot képes lenne meghozni a szeretteiért.-mosolyodtam el haloványan, majd tovább folytattam.-Többek között ezekért a tulajdonságaidért is szerettem beléd annak idején és hidd el, hogy nem én vagyok az egyedüli személy, aki így vélekedik rólad, hiszen aki csak egy kicsit is ismer téged, az tökéletesen tisztában van azzal, hogy milyen nagyszerű férfi vagy, ezt pedig a gyermekünk is biztosan így fogja gondolni és legalább annyira büszke lesz arra, hogy te vagy az apukája, mint ahogyan én.-öleltem végül magamhoz Porco-t, abban bízva, hogy az elõbb elhangzott szavaimmal legalább egy kicsit sikerült megenyhítenem a szívét és elérnem nála, hogy átgondolja a dolgokat, illetve belássa azt, hogy ez az egész helyzet, ami egyik pillanatról a másikra kialakult köztünk, nem olyan szörnyű, mint amilyennek elõ pillantásra tűnik, azonban amikor már kezdtem volna azt hinni, hogy a hosszú másodpercek óta tartó hallgatása annak köszönhetõ, hogy nagy hatással volt rá az iménti mondandóm, aminek végighallgatása után elkezdte belátni azt, hogy bizony igazam van, megragadott engem vállaimnál fogva, majd egy határozott mozdulattal eltaszította felsõtestemet saját mellkasától, ami annyira váratlanul ért, hogy néhány pillanat erejéig még levegõt venni is elfelejtettem és csupán csak annyira telt tõlem, hogy döbbenten pillantottam fel szemeibe, amikben az eddigieknél is intenzívebb haragot, elutasítást és határozottságot véltem felfedezni.
-Elég legyen már ebbõl!-kiabált rám szigorúan, egyenesen a szemeimbe nézve, miközben erõteljesen rászorított vállaimra, ám a következõ pillanatban Porco vonásai teljesen megenyhültek és az arcán megfigyelhetõ indulatos érzelmek helyét a szomorúság, a félelem, a kétségbeesettség és a bűntudat kezdte átvenni, ujjainak görcsös szorítása pedig ezzel egyidõben teljesen abba is maradt.-Fogd be...-ejtette ki ezen szavait elhaló hangon, mélyen lehajtott fejjel, én pedig hiába is próbáltam volna tekintetét keresni annak reményében, hogy a szemeibõl kiolvassam azokat az érzelmeket, amiket mélyen magába fojt és amikrõl semmiképp sem szeretné, hogy tudomást szerezzek, ugyanis az elõttem álló férfi egy mély lélegzetet véve néhány másodperc elteltével ismét felém pillantott, viszont a korábbiakkal ellentétben az arca teljes mértékig érzelemmentes volt, amiknek láttán az összezavarodottság, valamint az értetlenség az eddigieknél is hatalmasabb méreteket öltött a szívemben, hiszen ennél a pontnál már egyszerűen képtelen voltam kikövetkeztetni azt, hogy Porco fejében jelen pillanatban mégis miféle gondolatok fogalmazódhattak meg, ez pedig rettenetesen megijesztett és egyben el is szomorított engem, ugyanis ezidáig még soha nem volt példa arra, hogy a jelenlétemben ilyen szinten magába zárkózott volna.
-Azt gondoltad, hogy néhány szép szó elég lesz ahhoz, hogy megváltoztasd a véleményemet? Komolyan ennyire ostobának nézel engem?-kérdezte egy gúnyos mosollyal az arcán, majd tovább folytatta.-Mondd, mégis miért esik olyan nehezedre felfogni azt, hogy a hátam közepére sem kívánom ezt az egészet? Nincs szükségem családra sem most, sem pedig késõbb, annak a gondolata pedig, hogy legyen egy kölyköm...-hallgatott el néhány másodpercre, ugyanis õ maga is érezte azt, hogy ha hirtelen felindulásból a képembe vágná azokat a gondolatait, amik hirtelenjében megfogalmazódtak a fejében, azzal lehetséges, hogy olyan hatalmas fájdalmat okozna a lelkemnek, amit egész egyszerűen képtelen lennék elviselni, így végül úgy döntött, hogy megálljt parancsol szavainak, hiszen bár szíve szerint bármiféle hezitálás nélkül megosztotta volna velem az õszinte véleményét és biztos, hogy ha másról lett volna szó, akkor egy pillanatig sem törõdött volna azzal, hogy vitapartnerét vajon mennyire bántja meg a szavaival, így azonban, hogy azzal a nõvel kommunikált, aki a legfontosabb volt számára és akit állítólag mindennél és mindenkinél jobban szeretett, kénytelen volt az ésszerűség, valamint a hidegvérűség mellett dönteni, ugyanis még ha jelenleg ennek a legapróbb jelét sem mutatta ki, valójában igenis törõdött azzal, hogy megkíméljen engem a szenvedéstõl, bár azt nem sejthette, hogy ezzel már réges-régen elkésett.-Még kimondani is röhejes.-hunyta le szemeit, miközben eleresztett egy apró kuncogást, amibõl csak úgy áradt a színtiszta gúny és szarkazmus.
-A francba már, akkor legalább annyit árulj el nekem, hogy miért nem akarod ezt az egészet?!-fakadtam ki végül én magam is, hiszen úgy éreztem, hogy képtelen vagyok egy másodperccel is tovább magamba fojtani azt a hatalmas mértékű frusztrációt, szomorúságot, dühöt és összezavarodottságot, amit az elõttem álló férfi szavai váltottak ki belõlem. Minél hamarabb magyarázatokat akartam kapni a viselkedésére, ezt pedig karja erõteljes megszorításával, valamint intenzív, érzelmektõl túlcsorduló pillantásommal igyekeztem a tudtára adni, azonban a határozottság, amit jelen pillanatban felé mutattam, elég bizonytalan talpakon állt, a rettegés pedig, ami az egész testemet átjárta, miközben azon gondolkodtam, hogy Porco valami olyan válasszal fog elõállni, amire egyáltalán nem vagyok felkészülve lelkileg, illetve amit talán soha az életben nem szerettem volna az õ szájából hallani, csak méginkább rontott az így is katasztrofális helyzetemen, viszont ezeket a nyomasztó érzéseket igyekeztem olyan mélyen magamba fojtani, hogy még csak véletlenül se szúrhasson neki szemet az, hogy a látottakkal ellentétben valójában mennyire gyenge és kétségbeesett vagyok.-Pedig én...-lazítottam szorításomon, miközben bánatosan lehajtottam fejemet.-Soha életemben nem éreztem még magam annyira boldognak, mint azon a napon, amikor megtudtam, hogy gyermekünk fog születni. Annyira...Annyira csodálatos érzés volt belegondolni abba, hogy azzal a férfival alapíthatok családot, akinek a megérkezésére hosszú évekig vártam, és akinek a szeretete gyógyírt jelentett minden egyes fájdalmamra, amiket életem során el kellett szenvednem. El sem tudod képzelni, hogy mekkora mértékű izgatottsággal a szívemben vártam arra hosszú hetekig, hogy végre hazatérj hozzám és megoszthassam veled ezt a hatalmas örömhírt. Fogalmad sincs arról, hogy a távolléted alatt mégis hányszor képzeltem el azt, hogy széles mosollyal az arcodon, boldogságtól ragyogó tekintettel magadhoz ölelsz engem és a fülembe suttogod, hogy mennyire örülsz annak, hogy lesz egy kisbabánk...Hogy a meghitt, békés estéinken a hasamra hajtod a fejedet és lehunyt szemekkel hallgatod, ahogyan a szívem alatt növekvõ aprócska élet mozgolódik, miközben azon vitatkozunk, hogy vajon kislányunk, vagy kisfiúnk fog születni. Elképzeltem, hogy mennyire meg fogsz hatódni, amikor a kezeid alatt elõször megérzed az apró rúgásait, vagy amikor elmondom neked azt, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy mindezt melletted tapasztalhatom meg, hogy melletted válhatok anyává, hogy melletted tarthatom majd legelõször a karjaimban a gyermekünket, hogy melletted nevelhetem õt fel és a te támogatásoddal, valamint segítségeddel kísérhetem õt majd végig azon az úton, amit a sors neki ajándékozott. Melletted segíthetem õt az elsõ megtett lépéseinél, az elsõ kimondott szavainál, hogy melletted nézhetem végig, ahogyan elkezdi az iskolát, barátokat szerez magának, rátalál az igaz szerelemre, majd pedig végleg elengedi a kezünket és érett felnõttként egymaga igyekszik boldogulni a nagy világban, persze azzal a biztos támponttal a szívében, hogy tudja, bármi is történjék az életében, bárhol is legyen a világban, ránk bármikor, bármilyen körülmények között számíthat majd, hiszen mi, a szülei mindig ott leszünk neki. Én...Komolyan elhittem, hogy ez lehetséges, de te...-emeltem rá ismét könnyes íriszeimet, amikbõl immáron sikerült is elõtörnie néhány könnycseppnek, amik végigfolyva kipirult arcomon, végül a padlón fejezték be útjukat.-Egy pillanat alatt darabokra törted az álmaimat, vele együtt pedig a szívemet is.
-Vetesd el a gyereket.-mondta ki érzéketlenül, teljesen figyelmen kívül hagyva elõbbi mondandómat, majd kikerülve engem, az emelet iránya felé kezdett sétálni, valószínűleg abból a célból, hogy egy kis idõre elvonuljon, ezzel magának is és nekem is teret adva arra, hogy rendezni tudjuk a gondolatainkat.
-Erre már...Nincs lehetõség.-ejtettem ki ezen szavaimat esetlenül, elhaló hangon, miközben üveges telintettel meredtem magam elé, egyetlen pontot szugerálva, hiszen még mindig hatása alatt voltam Porco nemrégiben kimondott szavainak, illetve elutasító, rideg viselkedésének, azonban az aranybarna hajú férfi ahelyett, hogy bármit is reagált volna mondandómra, csupán elkerekedett szemekkel mért végig engem tetõtõl-talpig, a kezdetleges sokkhatásból feleszmélve pedig ökleit erõsen összeszorítva egy ideges "tch" hangot hallatva fordított ismét hátat és azzal a lendülettel el is kezdte megközelíteni a bejárati ajtót, ám amint sikerült ráeszmélnem arra, hogy Porco mire is készül éppen, kétségbeesetten kaptam csuklója után, ezzel próbálva õt visszatartani, ugyanis amiatt rettegtem, hogy ha egyszer kilép azon az ajtón, akkor soha többé nem is fog visszajönni hozzám.
-Kérlek szépen, ne csináld ezt velem! Üljünk le és beszéljük át a dolgokat nyugodtan. Biztos vagyok benne, hogy sikerül majd találnunk egy olyan megoldást, ami mind a kettõnknek tökéletesen megfelel, csak...Légyszíves ne hagyj most magamra...-kérleltem õt könnybe lábadt szemekkel, minden erõmmel azon igyekezve, hogy visszafojtsam feltörni vágyó zokogásomat, Porco azonban ahelyett, hogy eleget tett volna kérésemnek, egy ideges morgás kíséretében kirántotta karját szorításom alól és anélkül, hogy egyáltalán a szemeimbe nézett volna, bármiféle szó nélkül kisétált az ajtón, majd pedig egy jól irányzott mozdulattal, teljes erejébõl be is csapta azt maga után.
Amint Porco magamra hagyott engem, úgy éreztem, mintha a lábaimból hirtelen minden csepp erõ elszállt volna, így térdeimre zuhanva, arcomat tenyereim közé temetve kezdtem keserves zokogásba, ezzel igyekezve kiadni magamból minden fájdalmamat, gyötrelmemet, csalódottságomat és félelmemet. Többé már nem akartam, és nem is tudtam erõs maradni, hiszen azzal, amit Porco tett velem, egy világ dõlt össze bennem, amitõl úgy éreztem, hogy végleg eltört bennem valami...Valami, amit már soha többé nem lehet helyrehozni.
Ahogyan könnyeimet potyogtatva bánatosan lehajtottam fejemet, tekintetem akaratlanul is a hasamon állapodott meg, ami ismét eszembe juttatta azt a gondolatot, hogy egy aprócska, ártatlan élet növekszik a szívem alatt jelenleg, akinek az egyetlen bűne az, hogy bennem fogant meg, és akinek lehet, hogy nem fogom tudni megadni azt a boldog, gondtalan gyermekkort, amit mindennél jobban szeretnék, hiszen lehetséges, hogy úgy kell majd felnõnie, hogy még csak sejtése sem lesz arról, hogy hogyan is néz ki az édesapja, ez a gondolat pedig borzalmasan kétségbe ejtett.
Próbáltam magam meggyõzni arról, hogy minden rendben lesz, hogy a férfi, akit szeretek, vissza fog jönni hozzám, miután egy kicsit lehiggadt és sikerült elfogadnia a kialakult helyzetünket, azonban valahányszor csak felidéztem magamban a kegyetlen szavait, amiket a fejemhez vágott, a haraggal, valamint végtelen megvetéssel teli tekintetét, amit rám szegezett, kezdtem egyre inkább azt érezni, hogy ennek az esélye igencsak csekély, ez pedig csak mégerõteljesebb zokogást váltott ki belõlem.
Fogalmam sem volt arról, hogy mihez kellene kezdenem egyedül, egy ilyen lehetetlennek tűnõ helyzetben, hogy kihez fordulhatnék segítségért, vagy tanácsokért, viszont a jelenlegi szituációban, amibe hirtelenjében belekényszerültem, nem is igazán tudtam ilyen dolgokkal foglalkozni, ugyanis a mellkasomba szökõ fojtogató érzés, amit még soha ezelõtt nem volt alkalmam megtapasztalni, annyira megbénított, annyira elködösítette a gondolataimat és a józan ítélõképességemet, hogy képtelen voltam erõt venni magamon és legalább megpróbálni elterelni valamivel a figyelmemet, bár jól tudtam, hogy a történtek után ez egyenesen a lehetetlennel lenne egyenlõ.
Ott és abban a pillanatban, ahogyan a földre kényszerülve, hasamat átölelve sírdogáltam, elképesztõen gyengének, sebezhetõnek és haszontalannak éreztem magam. Egyfolytában azt kérdezgettem magamtól, hogy mégis mi rosszat tettem, amiért ezt érdemlem, hol hibáztam az életemben, amiért most el kell viselnem azt a bánásmódot attól az embertõl, aki a legfontosabb számomra, de mivel képtelen voltam válaszokat találni ezekre a kérdésekre, így a magam iránt érzett harag, valamint gyűlölet az eddigieknél is erõteljesebbé vált, azonban Porco iránt egyszerűen képtelen lettem volna ilyen negatív érzéseket táplálni, hiszen túlságosan is szerettem õt. Csalódott voltam, ugyanis még csak meg sem próbálta elmagyarázni nekem azt, hogy mégis miért óckodik ettõl az egésztõl ennyire, emiatt pedig teljesen egyértelműen hiába is próbálkoztam, nem tudtam megérteni azt, hogy mit érezhetett, vagy mit gondolhatott, amikor hozzám beszélt, és emiatt elképesztõen sajgott a szívem, mert ez azt jelentette, hogy képtelen volt annyira megbízni bennem ahhoz, hogy megossza velem a gondolatait.
Akárhogy is, az egyetlen dolog, amit jelenleg tehettem, az a várakozás, valamint a reménykedés volt abban, hogy elõbb vagy utóbb haza fog térni hozzám, abba pedig még csak belegondolni sem szerettem volna, hogy vajon mihez fogok kezdeni akkor, ha ez soha nem fog bekövetkezni.

𝓣𝓸 𝓫𝓮 𝓬𝓸𝓷𝓽𝓲𝓷𝓾𝓮𝓭...