/Astrid/

Egy sikátorban tértem magamhoz, véres kezekkel, egy késsel a kezemben és egy leszúrt hullával. Halálra rémültem, gyorsan eldobtam a fegyvert, sikítottam. Nem volt ismerős az áldozat, csak annyit tudtam, hogy egy férfi volt, akinek hófehér pólója átázott bíboros vérétől a mellkasánál. Kétségbeesetten feltápászkodtam a férfi lábán ülő helyzetemből és elrohantam onnan segítségért:

-Segítség, segítség! Valaki!!! Egy férfit megöltek ebben a sikátorban!!! Kérem, segítsenek!!!-a körülöttem lévők vagy őrültnek tartottak, vagy megrémültek véres kezeim láttán, vagyis senki se volt hajlandó szóba állni velem. Nem tehettem mást, ott kellett hagynom a holttestet, nehogy a végén még a nyakamba varrják a gyilkosságot.
Egész álló nap lelkiismeret furdalásom volt és csak menekültem a másik énem elől. Már negyedjére ontottam ki ártatlan ember vérét, az akaratom ellenére. Nem megy ez nekem, képtelen vagyok irányítani magam...

/Peter/

A Kapitánynak és Natashának már rég vissza kellett volna érniük a tetthelyrõl. Valami azt súgja, hogy baj történt. Tony idegesen járkál fel-alá a nappaliban már egy órája és mindenféle elméleteket szõ, vajon mi történhetett. A többiek tanácstalanul üldögélnek a kanapékon, néhányan a kommunikátoron próbálják elérni társaikat. Eltelt még egy óra, s Vasember megelégelte e tehetetlen várakozást:

-Na jó, elegem van! Tuti elkapták õket, megyek és kiderítem, mi a rosseb folyik itt!-nagy lendülettel megindult a páncélterme felé, én pedig követtem õt:

-Mr. Stark, várjon! Önnel tartok!

-Kizárt dolog, kölyök! Szépen itt maradsz, egyedül megyek!

-Tony, ez badarság, nem mehetsz csak egymagad! Mi van, ha egy egész seregnyi kommandós fog várni rád?-szólalt meg Pepper, aki eddig csak csendben figyelte az eseményeket, s aggódva megragadta a férfi karját.

-Nyugalom, drágám! Túlreagálod a helyzetet, a S.W.A.T. biztos szabadságon van! Amúgyis, Clint majd vigyáz rám! Jól mondom, pajtás?

-Ha szükség van rám, benne vagyok!-felállt a fotelból és kezébe vette íját és nyilait.

-Vigyázz magadra!-mondta az aggódó titkárnõ, majd egy gyors csókot lehelt kedvese ajkaira...

/Steve/

Már egy órája, hogy Nattel itt ülünk egy cellában és tanakodunk, mikor fognak végre észhez térni a zsaruk, hogy nem mi vagyunk azok, akik meggyilkolták azt a szegény hölgyet.

-Nem ülhetünk itt tétlenül, Steve! Ártatlanok vagyunk, ehhez nincs joguk a zsernyákoknak!

-Ne aggódj, a kihallgatás során rá fognak jönni, hogy nem hazudtunk! Csillapodj le, ezzel csak azt a látszatot kelted, hogy bûnös vagy!-a nõ hangosan sóhajtott egyet, majd tenyerébe temette arcát, mire az egyik nyomozó benyitott hozzánk:

-Steve Rogers, kérem jöjjön velem! Romanoff ügynököt a társam veszi kezelésbe.-karon fogott és elvezetett egy kihallgatóterembe, a bilincsemet az asztalhoz erõsítette, majd leültetett és elkezdett kérdezõsködni:

-Maga Bosszúálló, ha nem tévedek... Igaz?

-Igen.

-Akkor mégis miért ártott egy ártatlan, idõs hölgynek?

-Nem bántottam õt, ezt már megmondtam a fõnökének is! Ami vele történt, valami embertelen lény mûve volt!

-Embertelen? Haha, és én ezt higgyem is el, mi?

-Igen, pontosan ezt várom magától! Már megbocsájtson, de én és Romanoff ügynök nem rendelkezünk emberfeletti képességekkel! Én szimplán szupererõs vagyok, nem tudom kés nélkül elvágni valaki torkát!

-Ezzel tisztában vagyunk, Kapitány! Ahogy azzal a ténnyel is, hogy az ön csapatában több különleges erõvel felruházott tag is van! Vegyük például a Skarlátboszorkányt! Varázserejû hatalma van, ahogy Thornak is! Ha elborul az agyuk, tuti képesek ilyesmire...

-Ne merje ok nélkül meggyanúsítani a barátaimat! Ehhez nincs joga!-olyan dühös voltam, hogy már majdnem szétszaggattam a bilincsemet.

-Hé, hé, nyugalom! Nem kell így felkapni a vizet!

-Akkor hagyja abba, amit csinál, mert csak az idejét fecsérli...

-Miért? Talán tud valakit, aki direkt oltaná ki egy ártatlan ember életét, csakhogy magukra kenje a gyilkosságot?

-Talán,...de nem biztos, hogy õ tette...-erre a kihallgatóm felállt és kíváncsian az asztalra támasztotta mindkét kezét:

-Árulja el,.....mégis kire gondol?

-Egy asgardira,....akit már régóta keresünk és õ a robbantások okozója is... Csak egy baj van...

-Mi az, Kapitány?

-Az, hogy egy gyermek...

-GYERMEK??? Maga teljesen zakkantnak néz engem, Steve? Komolyan el kéne hinnem azt a mesét, hogy egy gyerek képes ekkora felfordulást okozni New Yorkban?

-Nem tud még mindent, uram... A gyermek Loki lánya és varázserõvel bír!

-Álljon csak meg a menet, arról a Lokiról beszél, aki 2012-ben idehozta az ufókat, hogy lebombázzák a várost???

-Igen, nyomozó... De mivel a gyermekét keresi, most elméletileg békével jött!

-Elméletileg? ELMÉLETILEG???

-Tudja, Loki nem egy egyszerû eset... Nemigazán lehet hinni a szavának

-Értem... Vannak tanúk, akik alá tudják támasztani, hogy ez a gyermek valóban a városban kószál?

-Hogyne! Kérdezze csak meg nyugodtan Tony Starkot!

-Rendben!-ekkor sarkon fordult és elhagyta a szobát...

/Tony/

Bartonnal épp a quinjettel leszálltunk a tetthelyen, amikor Pepper szólt sms-ben, hogy hívtak a rendõrségrõl, hogy menjek be... Ajajj, remélem a Kapitányék nem csináltak valami orbitális marhaságot!

-Változott a terv, Clint! Irány a rendõrség!

-Mi? Miért?

-Steve és Nat bent ülnek és tanúskodnunk kell, hogy ártatlanok.

-Mi van??? Mi a fene történt?

-Fogalmam sincs, azt nem mondták....

/Nat/

Hála Istennek, "végre" visszakerültünk a cellánkba Steve-vel. Már nagyon idegõrlõ volt a felesleges kihallgatósdi!

-Hála az égnek, Stark mindjárt itt van és kiment minket!... Nálad mi volt? Ugye nem bántottak?-szólalt meg a Kapitány, mikor meglátott és az õr ránk zárta az ajtót.

-Ó, szuper! Alig várom, hogy hazamehessünk, megõrjít ez a hely! Hogy mi volt nálam? Kismilliószor megmondtam, hogy nem mi voltunk, de valahogy nem akart nekem hinni a vén róka. Nem bántottak, ne aggódj!.... Hogy sikerült meggyõznöd a pasit, hogy telefont adjon? Hogy sikerült beszélni Tonyval?

-Elmondtam az igazat, mert láttam rajta hogy a kövi lépés a hazugságvizsgáló lett volna...

-Értem...és akkor Tony a tanú, hogy igazat mondtál? Hogy egy asgardi csaj miatt van ez az egész hajcihõ?

-Igen...

-Itt a felmentõsereg! Most már hazajöhettek! Ja és szívesen!-mondta Vasember, mikor végre megjelent az õrsön, majd együtt hazamentünk...

Este...

/Peter/

A Bosszúállók Torony tetejéről néztem a megannyi, fényes csillagot, melyek most is szinte túlragyogták New York fényeit. Imádok ilyenkor itt lenni és nézni az alvónak hitt, élettel teli várost, melynek utcáin csak úgy hemzsegnek az emberek.... Sokáig vágyakoztam én is ott lenni, ott lent, én is mulatni, bulizni akartam a többiekkel... De mikor megértem a 17-et, s hivatalosan is Bosszúálló lettem, megértettem, nekem nem ott van a helyem. Számomra többet tartogat a sors annál, hogy szarrá igyam magamat a haverok miatt vagy hogy felelőtlenül cselekedjek egy-egy szórakozás során és esetleg tönkretegyem a szervezetemet droggal vagy kábítószerrel. Tudom, hogy nekem feladatom van, nagyon fontos feladatom. Megóvni azokat az embereket, akik arra rászorulnak. Mert rengetegen vannak. Sok százan, ezren, tízezren... Sőt, számuk talán az egymillión is túllép. Egyszer rablók akartak bántalmazni egy hajléktalant, kötelességemnek érzem, hogy segítsek a hozzá hasonlóknak és megállítsam a kegyetlen zsarnokokat. Igaz, ehhez rengeteg akaraterő és önuralom szükséges, de Ben bácsi halálakor megfogadtam, hogy igenis harcolni fogok az igazságtalanság és a rossz emberek ellen...-merengésemből az rántott vissza a valóságba, hogy egy éles, fájdalmas sikoly hasított a fekete éjszakába.... Összerezzentem. Mi vagy inkább ki lehetett ez? A pókösztönöm azt súgta, segítenem kell. Felálltam hát az üldögélésből, felhúztam arcomra a maszkomat és hálóimat kilőve elindultam a hang irányába, mely még mindig ott csengett fülemben, s egyre csak kirázott tőle a hideg. A sötét sikátorok egyikéből jött a hátborzongató hang, mégpedig egy nőből. Leugrottam a talajra, de ekkor a sikoltáshoz robajlás, szélzúgás is társult, egészen horrorisztikus élményt nyújtva, amitől megint felállt a szőr a hátamon. Kezemmel védtem a fejem, de mivel nem nagyon tudtam a levegő felkapta törmelékektől előrébb jutni, elbújtam az egyik konténer mögé megvárni, hátha mindjárt abbahagyja. Nem így történt, ugyanis a szél egyre erősödött, egyre több mindent megreptetve a szűk sikátorban. Azt hittem, sosem lesz vége ennek a "viharnak", de mielőtt még feladtam volna a várakozást, a hely és a lány elcsendesedett. Halk sírás törte meg a néhány másodpercnyi csendet.

-Minden rendben?-óvatosan, lassan közeledtem felé, maszkomat lehúztam fejemről, hogy biztos felismerjen.

-Miért érdekel?-mikor a szemembe nézett, gyilkos fény villant meg íriszeiben, tudtam, ez csak egyet jelenthet. Most a gonosz énjével beszélek.

-Azért, mert a barátod vagyok! Segíteni jöttem...

-Nem szorulok segítségre!!!-hirtelen egyik kezével felém csapott a levegőbe, mire egy széllökés elrepített tőle vagy 4 méterre.

-Astrid, ne csináld ezt! Kordában KELL tartanod az erődet, különben még valaki megsérül!

-A nevem nem Astrid, hanem Loren! Ja és ne aggódj, ura vagyok a helyzetnek!-mondta ridegen, érzelemmentes arccal, majd a kis tornádó, amit eddig formálgatott kezeiben, most nagyobb lett és elkezdett tárgyakat reptetni.

-Ó, tényleg? Akkor miért? Miért sikoltottál???

-Az nem én voltam, nem sikítottam!

-Dehogyisnem! Messziről felismerem a hangodat! Megérzem, ha baj történik veled!-ekkor szóra nyitotta volna száját, de végül nem tette, csak elfordult tőlem és az éjszakai égboltot kémlelte.

-Érezted már magad megállíthatatlannak? Zabolátlannak? Tuti nem! Fogalmad sincs, milyen érzés ilyen hatalommal rendelkezni! Gőzöd sincs róla, mekkora felelősséggel jár ez!-mintha egyik pillanatról a másikra ok nélkül felkapta volna a vizet, olyan hirtelen bukott ki belőle mindez.

-Felelősséggel? FELELŐSSÉGGEL??? Ne, kérlek, ne gyere nekem ezzel a szlogennel!... Akaratod ellenére is feltéptél bennem egy régi sebet, Loren!... A bácsikám a halála előtt pont ezt mondta nekem!: "A nagy hatalommal.... nagy felelősség is jár!" ... És ne dobálózz ezzel a mondattal, miközben napról napra darabokra szakad körülötted minden!!!

-Peter, én nem...

-Elég! Kérlek, hagyd ezt abba... Látod? Megint csinálod!

-Dehát én nem csinálok semmit! Peter, miről beszélsz???

-Astrid...?