- Angyalt, mi? Na gyere, együnk valamit, mielőtt felfalok egy lovat- húzta arrébb Liam a megkövülten álló Harryt, hogy a kantibnba vezesse. Harry biccentett egyet a fejével, mintegy üdvözlésképp az őt bámuló testvéreknek, aztán barátjával tartott. Két tojás... aha. Csak azt felejtette el közölni, hogy az egyik kiskakas. De még micsoda kiskakas...

*****

- Kik voltak ezek, hugi?

- Az egyik Liam Payne. Ő itt az osztályos főorvos. Nagyon jó fej, azt hiszem, sebész. Nem vizsgált még ugyan, de ezt hallottam róla. Jobb is... valahogy nem szeretnék a karjaiba ájulni. - Louisa ajkai lebiggyedtek, ahogy ezeket kimondta.

- Ugyan már, Stokeban is vizsgáltak férfi orvosok és nem volt mindig rohamod. Talán a változás hozta ki, vagy a stressz. - nyugtatta testvérét Louis. - És ki volt a másik?

- A másik mi? Jaaa... ő Harry Styles. Ő az a gyógytornász, aki miatt idejöttem. Illetve idehoztak...

- Szóval vele volt az a reggeli affér? Az ő karjaiba én is szívesen beájulnék... álmodj csak, nyomi...

- Aha. Szegény szerintem jobban megijedt, mint én. Amikor magamhoz tértem, csak aggódva figyelt és próbált megnyugtatni, hogy nem kell félnem tőle. Nem is ért utána hozzám, behívott egy nővért és ő rendezte el rajtam a paplant meg hozott valami gyenge nyugtatót, ami egy kis időre kiütött. Mikor felébredtem, már nem volt itt. Annyira szégyellem magam, Lou...

- Semmi szégyellni valód nincs, Kispaszuly. - vonta újra ölelésbe a lányt Louis, és örült, hogy régi beceneve hallatán egy kissé ellazult. - Nem neked van szégyellni valód. Akinek pedig van, hidd el, hogy megbűnhődik minden fájdalomért, amit okozott, erről gondoskodom. - Louis hangja egyre ingerültebb lett, ahogy felidézte magában az eseményeket. A pillanatot, mikor közös otthonuk ajtaján belépve a húgát félholtra verve találta a földön, saját vérében feküdve.

" Hugi! Hugi! Neee!!! Mi történt veled??? Hallasz? Hugi?? Élsz még??? Istenem, neee!!! - Ordította magából kikelve. Gyorsan kitapintotta a nyakán a pulzusát, ami lassú volt és gyenge, mintha már készült volna kiszállni belőle az élet. Azonnal tárcsázta a 999-es segélyhívót. - Kérem, jöjjenek azonnal, a húgom... - Segélyhívó 999. Rendőrség vagy mentő? - szólt bele egy unott hang a vonal másik végén. - Mentő! Mentő! - kiabálta Louis. - Halló, mentők. - Kérem, jöjjenek azonnal, a húgom...- kezdte volna, de újra beléfojtották a szót. - Lélegzik a beteg? - Iiigen. -Vérzik a beteg? - Igen nagyon! Kérem, azt hiszem, haldoklik, jöjjenek gyorsan! - rendben, kérem, mondja el a körülményeket, addig indítom az autót, a címmel kezdje. - Iiiiigen.... 12 Orchard Way London, SM1 4HL. - Majd el- elakadó hangon elhadarta, amit látott és tapasztalt, ahogy hazaért. Mire befejezte, már hallotta is a szirénákat, kisietett ajtót nyitni, hogy beengedje a mentősöket. Egy barna bőrű fiú volt, talán Zayn, ha jól emlékszik a nevére, aki felvette az adatokat, míg kollégái stabilizálták Louisa állapotát és elhelyezték a hordágyon. - Nagyon jól tette, hogy nem mozgatta, valószínűleg gerincsérülése is van a húgának, beszállítjuk az ügyeletes kórházba, velünk tart? - kérdezte Zayn a még mindig reszkető fiút. - Persze igen, mindenképp. Kérem... ugye... ugye meg tudják menteni? Ugye nem veszítem el őt is???- de ekkor már zokogott. - Nézze, Mr Tomlinson, nem garantálhatok semmit, de megtesszük, ami tőlünk telik. Természetesen hivatalból értesítettük a rendőrséget is. Menjünk, fiúk"

- Lou! Lou! Figyelsz rám? - aggodalmaskodott Louisa. - Ugye nem készülsz semmi ostobaságra? - Louis nem válaszolt, bár már eljutottak hozzá a húga szavai, gondolatai még mindig azon az estén jártak. -Lou! LOOOUUU!!! Kérlek, nekem már csak te vagy ezen a világon, ne tegyél olyat, ami miatt évekre börtönbe kerülhetsz! Akkor aztán tényleg egyedül maradok... egyedül, mint az a béna kisujjam...- újra könnybe lábadtak az azúrkék szemek és megnyugvást kerestek tükörképükben a bátyja arcán.

- Nem teszek semmit, ígérem. Itt leszek neked, és túl leszünk ezen is. Felgyógyulsz, aztán hazamegyünk és új életet kezdünk valahol messze innen, ahová nem köt semmilyen emlék. Te választhatsz, hm? Mit szólsz? Csak ráböksz a térképre és ahová mutat az ujjad, oda megyünk.

- Biztos vagy ebben, bátyus? Abban, hogy felépülök? Hogy elmegyünk innen? Hogy akárhová megyünk, nem kísértenek majd a múlt démonai? - Lou rásimította a tenyerét húga kézfejére és amennyire meggyőzően csak tudta, ezt felelte: - Biztos.

- Annyira irigylem a hited, Lou... Hogy mindazok után, amin keresztülmentünk, ilyen erős tudtál maradni. Bár én is ilyen lennék... Louis átölelte a testvérét, mint mindig, mikor támogatásra volt szüksége. "Én sem vagyok erős, kicsim. Ha tudnád, mennyire nem vagyok az..."

Three... Ehhez most nem fűznék semmit, fogadjátok szeretettel. :)