- Szia, Kiscsillagom! - üdvözölte szeretetteljesen Liam Louisát. Miután Zaynt kitette Lou házánál, visszament a klinikára. Dolga már nem volt ugyan, de a legfontosabb személy az életében ott várt rá, és ő rohant hozzá amilyen gyorsan csak tudott. Fölé hajolt, megtámasztotta magát a párnán és szerelmesen, mélyen csókolta meg. LouLou csak erre várt egész nap, karjaival átölelte Liam nyakát és lágyan viszonozta a csókot. - Mmmmm de finom, kérek még - morogta Liam és nyelvével megsimogatta a lányét, aki ettől felsóhajtott és fogai közé véve Liam nyelvét picit megszívta. Liam a feje búbjától a nagylábujjáig megborzongott, majdnem rázuhant LouLoura, ahogy a karjai elgyengültek a hirtelen heves ingertől. Le kellett ülnie az ágy szélére - Édes Jézus, most legyél velem... - suttogta.

- Mit mondtál?

- Csak erőt kértem a Jó Istentől, hogy abba bírjam hagyni, mielőtt baj lesz - felelte rekedten. Fátyolos tekintettel pásztázta a lány arcát, majd mikor pillantásuk találkozott, ugyanazt a sóvárgást vélte felfedezni rajta is - Gyönyörű vagy és én megőrülök érted...

Louisa végigsimított Liam borostáján, élvezte ahogy az apró szőrszálak csiklandozzák a tenyerét. - Segíts felülni, kérlek - A doki a vállát átkarolva a saját erejével egészítette ki a lányét, míg sikerült egy kényelmes ülő pozíciót felvennie. Így már majdnem egy szintbe került az arcuk. - Szinte nem is láttalak még civilben - mosolygott LouLou, és a szemét legeltette a férfin.

- És? Tetszik a látvány?

- Igen. Nagyon - vallotta be őszintén. Ujjbegyeivel elindult a doki nyakán lefelé követve a póló V alakú kivágását. Liam légzése felgyorsult, bőre bizsergett az érintés nyomán. Louisa tökéletesen érezte a nyaki ütőerén keresztül, milyen erőteljesen és gyorsan ver a férfi szíve. Egyre gyorsabban...

- Ezzel most nem nyugtatnál le...

- Ho..hogy mondod?

- Amikor először rohamom volt, a kezem a mellkasodhoz fogtad. A lassú, egyenletes szívverésed segített visszatérnem a Földre akkor. De ez most nem lassú és nem is egyenletes... - Liam megfogta Louisa kezét és megpuszilta az ujjbegyét.

- Mert most nem is vagyok nyugodt - tekintete izzott a kimondatlan vágytól. - Itt vagy mellettem, érzem az illatod, a tested hőjét, az ajkaid ízét a számon. Hogy lehetnék nyugodt, Csillagvirág?

- Ne haragudj... - sütötte le a szemét a lány.

- LouLou én nem haragszom! Én szeretlek. Csak azt próbálom elmondani neked a magam szerencsétlen módján, hogy milyen hatással van rám a közelséged. Az minden vágyam, hogy csókoljalak, kényeztesselek, hogy érezzem a bársonyos bőröd a kezem alatt, halljam a sóhajaid... mhmhmhm.... - hunyta le a férfi a szemét egy pillanatra, hogy kontrollálni tudja a gondolatait. Louisa nagyon is értette, miről beszél kedvese, ő is ugyanezt érezte mellette. Már pár órával ezelőtt az a tánc felkorbácsolta az érzékeit, csak aztán beütött a krakk és mással kellett foglalkozniuk. De most itt, kettesben újra feltámadt benne is a vágy.

- Csókolj meg, Liam. Úgy, ahogyan szeretnél, ne úgy, ahogy hiszed, hogy én szeretném.

- Louisa, ezt...ne...

- Gyerünk, szerelmem, mutasd meg nekem... - Liam eddig bírta és nem tovább. Kezei közé fogta LouLou arcát és éhesen tapadt a szájára. Nyelve vad tangóba hívta a lányét, szenvedélyesen a hajába túrt és annyira közel húzta magához, amennyire csak tudta. Érezte a mellkasán a feszes melleket és ettől a vágya már majd' elvette az eszét. Keze lecsúszott a lány nyakán és a vállán át a keblek ívéig. Nem merte kitapintani a bimbókat, de a piciny halmok így is végzetes hatással voltak rá. - Istenem, Liam... - nyöszörögte Louisa, miközben a doki szája a nyakán vándorolt - Liam, Liam, Liam...

- Imádom a nevem a szádon, kicsim... de be kell fejeznünk, bármikor bárki bejöhet. - sóhajtotta reszketeg hangon a férfi. És bár senki sem tört rájuk, azért az ablakon keresztül egy nagyon büszke és nagyon boldog édesapa szíve is hevesebben vert kislánya boldogságát látva.

****

Harry hazafelé tartott épp egy kis mellékutcában, amikor a szélvédőn keresztül megpillantotta a legszexibb, legkerekebb feneket, amit valaha a Föld a hátán hordott. Gazdája szűk farmerbe bújtatta, ami csak méginkább kiemelte a figyelemre méltó formákat. A formás popsi lefelé feszes combokban, felfelé vékony derékban és izmos hátban folytatódott. Bizseregni kezdett a tenyere, hogy megérinthesse, hogy végigcsúsztathassa a szemrevaló idomokon. Lelassított és leengedte az oldalablakot.

- Szia, szépfiú. Elvihetlek hazáig?

- Szia, sajnálom, de van barátom és nem hiszem, hogy örülne neki, ha csak úgy beülnék egy idegen mellé...

- Akkor zárjuk rövidre ezt a kérdést, Harry Styles vagyok. Most már nem vagyok idegen...elvihetlek? - A fiú gondolkodott egy pillanatig, aztán végülis beült a smaragd szemű férfi mellé, akinek tekintete csak úgy izzott, amint a szemébe nézett.

- Hát... akkor igen, szia, Harry Styles, és Louis Tomlinson vagyok. A címem...

- Ki mondta, hogy hozzád megyünk?

- Aaazt kérdezted, hazavihetsz-e...

- Igen, de hozzám haza, nem hozzád, cicus.

- Rendben, akkor vigyél hozzád, csak gyorsan, mert nagyon kívánlak.

****

- Bocsáss meg nekem, Pocok. Mindenért. Tudom, hogy rengeteget szenvedtél, de hidd el, hogy én is. Sosem bocsájtom meg az apámnak, amit velünk tett és magamnak sem, hogy hittem neki. Mennyi elvesztegetett idő... - Zayn Niallel a karjában feküdt a hatalmas franciaágyon. Békülésüket szenvedélyes szeretkezéssel koronázták meg, épp arra vártak, hogy vérnyomásuk visszaálljon a normális tartományba.

- Sosem fogom megérteni az apádat - a szöszi Zayn vállán feküdt, ujjaival a férfi mellkasán levő néhány szőrszállal játszott - Miért jó neki az, ha a fia boldogtalan? - Zayn nagyot sóhajtott és homlokon puszilta szerelmét, mielőtt válaszolt.

- Tudod, odaát más világ van. Az emberek nem szerethetnek szabadon. A házasságokat többnyire előre elrendezik, a delikvenseknek nem sok beleszólásuk van. A férfiszerelmet pedig üldözik, s mivel én férfit szeretek, az apám - és a hazám- szemében bűnöző vagyok, aki nem érdemel kegyelmet. Esküszöm, néha elégedettséget láttam az arcán, amikor sírtam utánad.

- Sírtál utánam?

- Rengeteget. Pedig azt hittem, elárultál, de a szívemnek hiába magyaráztam, csak érted dobogott. Éjszakánként, mikor minden elcsendesedett, néha hallottam a hangod, amint szólítasz, a fejemre húztam a párnámat, de semmit nem segített, mert a hang belülről jött. A lelkemből. - Niallnek könnybe lábadtak a szemei a vallomástól. nem nézett fel, nem akarta, hogy Bagirája most sírni lássa.

- És... a feleséged? Mit szólt ehhez?

- Nem látta, külön aludtunk. Sosem értem hozzá, kicsim. Sem hozzá, sem máshoz.

- Hogy... micsoda? Miket beszélsz? - nézett fel mégis meglepetten Niall.

- Nem voltam senkivel utánad, Pocok. Én... nem tudtam, képtelen voltam... - Niall azt hitte, már nem tud meglepődni semmin, amit Zayn mond neki, de ezzel teljesen letaglózta. Négy teljes éve, hogy senki sem volt az életében... Milyen mélységes mély szerelem kell ehhez? Ő bizony volt, többször is. Próbálkozott. Persze soha nem talált senkit, akivel akárcsak megközelítőleg olyan lett volna, mint az ő szépséges fekete párducával.

- Édes, én...

- Tudom. Csak kérlek, ne beszélj róla, jó?

- Tudod?

- Igen. Láttalak. Többször is. - Niall felnyomta magát félig ülő helyzetbe, úgy nézett le Zaynre.

- Hogy mit csináltál? Azt akarod mondani, hogy ott voltál, láttál engem és nem jöttél oda...

- Kicsim, ne felejtsd el, hogy azt hittem, elárultál. Hogy azon a pénzen mulatsz, amit az apámtól kaptál. Csak kínoztam magam azzal, hogy néztelek a távolból és főleg mikor láttalak mással elmenni...

- Istenem... - sírta el magát a szőke fiú.

- Csss...ssss... ne sírj, Pocok - vonta magához a férfi - Vége van. Most már minden rendben van, itt vagy velem. Szeretlek. Szeretlek.

- Soha ne hagyj el többet, Bagirám!

- Nem foglak, Pocok. Te vagy az életem - lehelte az ajkaira és aztán órákon át bizonygatta még az ágyban, hogy mennyire komolyan gondolja.

***

- Mit szólnál, ha benéznénk Louisához, mielőtt hazamegyünk? - kérdezte Harry a mellette ülő Louistól.

- Jó ötlet, úgyis útba esik és el sem búcsúztam tőle, mikor Ni után szaladtam. Remélem, minden rendben van velük.

- Hát annyi biztos, hogy a landlord elmesélt mindent Zaynnek, és totál kikészült. Liam elvitte utána a házadhoz, de hogy odabenn mi történt, azt nem tudhatjuk.

- Remélem, az, amire gondolok - mondta álmatagon Lou.

- Én is remélem, kicsim.

- Figyelj, Hazzy!

- Hm?

- Arra gondoltam, ha hazamentünk, megpróbálhatnánk újra ...azt a ...

- Mit, édesem?

- Az ujjaidat. A fenekemben... - Harry akkorát satuzott, hogy a fele gumiabroncsot az úttesten hagyta. Körülötte dudáltak, mutogattak, de nem érdekelte senki nyomora.

- Lou... törölte meg az arcát a tenyerével - ilyet nem mondhatsz nekem vezetés közben! Kinyírom mindkettőnket, te kis buta! - Lounak talán fogalma sem volt, milyen hatással lesz a mondata Harryre, de most, hogy látta a remegő kezeit, izzadó tenyerét, feszülő nadrágját, már belátta, hogy nem a legjobbkor vetette fel a témát.

- Legközelebb, ha hasonló, megjegyzem, csodálatos ötleted támad, csak akkor mondd el nekem, ha tudsz is utána mit kezdeni velünk.

- Veletek?

- Velem és az erekciómmal. Lou... én most legszívesebben... ahh... legszívesebben betömném a gyönyörű szádat a farkammal...

- Hazzy...

- Tudom, kicsim, de mit csináljak, ezt érzem...

- Én... szívesen...

- Hogy? Itt? Most?

- Azért az úttestről menjünk le szerintem....

****

Végül csak odaértek Louisához, akinek nagyon jó kedve volt és ők ennek nagyon örültek. Egy-egy pohár kávéval a kezükben köszöntötték, természetesen neki is vittek egy forró csokit.

- Szia, hugi, csak gondoltuk, rád nézünk, mielőtt hazamegyünk, mert elég hirtelen kellett elmennem és tudni akartam, jól vagy-e.

- Szia Lou, szia Harry, nagyon siettetek?

- Nnnnemmm... Miért?

- Mert neked kifordítva van a pólód, Harrynek meg lecsúszott a slicce - kacagott Louisa önfeledten.

- Na ezt már szeretem, mikor mindenki jó kedvű - lépett be Jeff a szobába. Csak elbúcsúzni jöttem be, letelt a hosszú műszakom, minden jót, Louisa!

- Viszlát, Stevens doktor!

- Nade LouLou, olyan hivatalos ez a Stevens doktor, nem tegeződhetnénk?

- Végülis, miért is ne, ha már a te véred kering bennem...

Harry kiköpte a kávéját, Jeff elejtette a táskáját. Mindketten egymásra bámultak.

- Én nem mondtam nekik semmit! - védekezett Harry - még csak nem is utaltam rá.

- Akkor honnan? Honnan...

- Mit honnan, doki, mi ez az egész? - kérdezte idegesen Louis.

- Honnan tudjátok, hogy...

- Mit? Hogy adtál vért? Talán titok? - kérdezte LouLou. De Lou addigra összerakta a puzzlet.

- Nem, hugi. Hanem azt, hogy miért ADHATOTT vért neked. Hogy honnan van az a ritka vércsoportunk. Ugye, ez a probléma, Jeff doki? Vagy hívjalak inkább apának?

Csók, drágáim!

Átléptük a negyedik ikszet, hittétek volna az elején? Én nem gondoltam, megmondom őszintén. De örülök, hogy még mindig velem tartotok és követitek a kis szerelmeink kalandjait.

xx