- Én... sajnálom, hogy így kiborultam, Harry, nem tudom, mi ütött belém...

- Ne butáskodj, Louis, tökéletesen megértelek. Én is félteném a húgomat ezek után. "Arról már nem is beszélve, hogy átölelhettelek, te Isten csodája..." - Akarsz beszélni róla?

Louis nem volt biztos benne, hogy alig pár perc ismeretség után megnyílhat-e a göndör fiúnak, de a szemében őszinte együttérzést és érdeklődést látott és még valamit, amit nem tudott hová tenni. De teljes testével beleborzongott. - Tudod, nekünk nem volt apánk. A férfi, aki megtermékenyítette anyánkat, már a terhessége alatt elhagyta és soha többet nem hallottunk róla. Még a nevét sem tudjuk, anyánk a saját nevére anyakönyveztetett bennünket. 10 évesek lehettünk, mikor anya megismerkedett Simonnal aki később a nevelőapánk lett. Minden szép és jó volt egy darabig, egész pontosan addig, míg anyáról kiderült, hogy súlyos szívbeteg. Fel is vették a transzplantációs listára, de sajnos nem tudta megvárni az új szívet, meghalt.- Itt egy pillanatra elcsuklott Louis hangja a rátörő még mindig fájdalmas emlékektől- Mi Simonnal maradtunk, mivel tudomásunk szerint nincs élő rokonunk. Simon valami vallási gyülekezethez tartozik, amibe anyut is próbálta berángatni, sikertelenül. Ezért mikor elhunyt, azzal rémisztgetett minket, hogy mindez azért történt, mert anya nem tért meg. Szigorúan nevelt, de nem szenvedtünk hiányt semmiben, leszámítva a szeretetet. Abból nekünk nem jutott, mindet a gyülekezet kapta. De nem is hiányoltuk annyira, ott voltunk egymásnak, Louisa és én, és ez elég volt. Anya elég tekintélyes összeget hagyott ránk, amit a 18. születésnapunkon kaphattunk meg azzal a kitétellel, hogy további 3 évig még minden nagyobb kiadás miatt Simonnal kell egyeztetnünk. Alig vártuk, hogy elköltözhessünk tőle, bár a ház is a miénk volt. Addigra már eléggé megromlott a viszonyunk, Simont teljesen beszippantotta a szekta. Természetesen semmilyen kiadást nem engedélyezett nekünk, mégis folyamatosan fogyott a pénz. Mikor 21 évesek lettünk, a születésnapunkon elmentünk a bankba és a fennmaradó összeget átírattuk egy közös számlára, amihez Simon nem férhetett hozzá. Ideiglenesen kibéreltünk egy kis lakást, amíg találunk egy olyan házat, amit szívesen a magunkénak tudnánk.

- Miért mérgesedett el a viszonyotok a nevelőapáddal?

- Én... nos.. szóval megtudta, hogy meleg vagyok, ami a szemében Istentelenség, és onnantól a Sátán ivadékaként emlegetett. Megpróbált... khm.. szóval megpróbált visszatéríteni az általa helyesnek vélt útra, de...

- Várj, Lou, azt akarod mondani, hogy azért gyűlölt meg téged, mert meleg vagy? - Harry világéletében gyűlölte a homofób seggfejeket. Nem túl sokkal találkozott, mert az ő családja első pillanattól kezdve elfogadta a tényt, hogy ő a fiúkhoz vonzódik, és igyekeztek olyan körülményeket teremteni, hogy ne kelljen semmilyen hátrányos megkülönböztetést átélnie emiatt. Még a ház személyzetét is úgy válogatták össze, hogy kizárják ennek a lehetőségét. Persze előfordultak kisebb beszólások, de komolyabb atrocitás sosem érte. - Hát nem fogja fel, hogy ezt nem mi választjuk? Hogy ezt nem lehet csak úgy kinevelni valakiből?

- Nem. Ő... ezt másképp látta. Engem a homoszexualitásomért gyűlölt, LouLout pedig azért, mert nem volt hajlandó gyűlölni engem. Miután elhagytuk, minden sokkal könnyebb lett. Én dolgoztam, LouLou egyetemre járt, beosztással éltünk, így nem kellett félnünk, hogy kifogyunk a pénzből. Simonnak nem árultuk el, hol lakunk. Aztán valahonnan megtudta és az éjszaka közepén beállított hozzánk. Louisa egyedül volt otthon, mert én... egy barátommal moziztam. Simon rátörte az ajtót és ordítozva engem keresett. LouLou mondta neki, hogy nem vagyok otthon, de nem hitte el és... azt hitte, csak le akarja rázni. Ütlegelni kezdte, hogy kiverje belőle, hol vagyok. "Hol az a kis mihaszna buzeráns? Az a Sátán fattya? Mondd meg azonnal, vagy kiverem belőled a szart is, te kis szuka! Miattatok vesztettem el a presztizsem a gyülekezetnél! Elvettétek a pénzem! Elvettétek a jó hírem! Minden a ti hibátok, de most megfizettek mindketten!" - Lou reszketni kezdett és elakadt a mondandójában, de Harry úgy érezte, eleget is hallott. Ha tudta volna hogy mennyire nem...

- Nagyon sajnálom, Lou. Számomra ez teljességgel felfoghatatlan. Ennek az embernek a gondjaira voltatok bízva, az lett volna a dolga, hogy szeressen és támogasson benneteket. - szerette volna újra magához szorítani a fiút, aki most az emlékeibe temetkezve olyan elveszettnek tűnt. Tekintete tele volt szomorúsággal és bűntudattal, amiért nem volt ott, amikor a húgát bántalmazták. Szerette volna elmondani neki, hogy ő tudja, hogy Lou semmiről sem tehet és szerette volna biztosítani afelől, hogy mostantól minden rendben lesz. Szeretett volna mellette állni és támogatni, vigasztalni és megnyugtatni. Kezével megszorította a fiú kézfejét aztán gyengéden megsimogatta. Majd ujjaival Lou álla alá nyúlt, hogy felemelje a fejét és a szemébe nézhessen.

- Biztonságban vagy - akarta mondani, de valahogy összekavarodtak az elméjében a szavak és mire elhagyták az ajkait, már így hangzottak: - Gyönyörű vagy...

Hát sziasztok, ez itt a Five. Nem túl hosszú, de nem a méret a lényeg, mint tudjuk :) Jó olvasást ezen a borongós napon, én még dolgozom egy kicsit :)

Ui: A mai napon egy csodálatos ajándékot kaptam egy eddig ismeretlen olvasómtól. Felvett a "Legtökéletesebben megírt történetek" elnevezésű olvasólistájába. Nagyon köszönöm <3 Remélem, rajta maradok. :)