Másnap (Augusztus 11)

Pontosan 4-kor keltem és főztem két pohár kávét. Felhívtam még Amy-t is. Szólt, hogy Ashley egyre többet sír. Meg arról faggatott leginkább, kinél aludtam. Amikor letettem harmincöt volt, így hát felmentem, és amikor kinyitottam az ajtót meglepődtem.

Hát hogy lehet így aludni. Takaró a földön, a lába lelóg az ágyról. Sőt ez a szoba soha nem látott napfényt?

Felhúztam a redőnyt, csak duzzogott és fetrengett.

- Öltözz! El fogunk késni!

A kávéért lementem, majd Watson is követte a példámat.

- Jó reggelt. –vigyorogtam.

- Neked is. Köszönöm az ébresztést. Mehetünk? –bólintottam.

Beérve a Metropolitanbe (megjegyzem mi voltunk az elsők) majd megnéztem az analizálás eredményét. Megdöbbentett és azonnal odahívtam Watsont.

- Kié az ujjlenyomat? – szürcsölve kérdezte mielőtt megnézte volna.

- Elisabeth Victoria Parker? –Mi van – ez jutott eszembe.

- De... hogy... mi. – elállt a szava.

- Várj egy percet a zsák külsején lévő vért analizáltattam. Ugyan abba az időben ölték meg Parker-t és Bluet?

- Mi van akkor, ha csak megsebezték Lisát. A zsákot pont úgy vághatta ki, hogy Lisát is érje. – találgatott Watson.

- Várj egy pillanatot Wilson White-on kívül tűnt még el valaki a négyesből? – jó volt ezt kimondani.

- Parker szülei viszont közölték velem azt, hogy Lisa esténként eljárt otthonról. Egy VIP-s belépőt találtak nála. The Walking Tiger. – intettem az ajtó felé.

Gyorsan odaértünk mivel nem volt messze a Great Scotland Yardtól. Ezt azért tudom, mert sokszor elment Amy a barátnőivel mulatni oda. Akkor mindig én vigyáztam Ashley-re. Soha nem bántottam ez miatt. Ő fiatal volt és buliznia támadt. Bár én is ilyen lettem volna! Watson beszélni kezdett a tulajjal, amíg én körülnéztem. Egy egész elegáns hely fogadott. A kinti asztalok mondjuk inkább kávézóra hasonlítottak. Amikor a raktárból gyűjtöttem bizonyítékot a telefonom csörögni kezdett. Mint mindig csak felvettem nem néztem meg.

- Jó napot Winter. – szóltam a bele.

- Mad, infóm van számotokra. – Beth volt az a beszédéről megismertem.

- Mond.

- Nem lesz étvágygerjesztő dolog, de te úgy is bírni fogod. Amber Angelnek eltávolították a máját és... - nyelt egy nagyot. – a méhét. – Valamelyik ügyre nagyon emlékeztetett.

- Ez nagyon beteg dolog, nem?

- De. Watsonnak is mond el. – válaszoltam.

- Oké, de ti nem egy helyszínen vagytok.

- Igen csak ismersz. Szia. – nem vártam meg az elköszönését leraktam.

A raktárban nem volt semmi dulakodás, vér vagy ilyesmik. Tiszta. Watson már kint várakozott rám.

- Jót beszélgettél? –böktem oldalba.

- A tulaj nem mondott újat. Beszéltél Beth-szel?

- Igen. Amúgy gyorsan tárcsázhatott, mert az előbb raktam le. Amikor bent voltam. – akkor éppen azon gondolkodtam mire hasonlított Angel ügye.

Egész úton szótlanul mentünk egymás mellett, majd az ajtónál Beth fogadott minket. Nekem pedig eszembe jutott a másik ügy. Az nagyon régen volt. Akkor nem hogy én, de még mamám sem született meg. 1888. szeptember 8. Ezt a dátumot soha nem fogom elfelejteni. A második gyilkosság.

- Min gondolkozol Winter? –kizökkentett, ezt az embert.

- Soha nem szoktál így hívni.

- Úgy 2 perce szólítgatlak, azt hittem majd erre válaszolsz és igen. Na, min agyaltál?

- Az Angel ügy nagyon emlékeztetett egy másik ügyre.

- Melyikre? – érdeklődve kérdezte. Annyira belemélyültem a mesélésbe.

- 1888. szeptember 8. A második. Az első augusztus 31.-e.

- Kinek? – aggódóan nézett rám.

- A Hasfelmetsző Jacknek. Az általános öt. - rohantam az asztalomhoz majd a kezébe nyomtam.

Átnyálaztuk volna az egész aktát, ha nem hívatnak:

- Winter, Watson az irodámba! – ordította a parancsnok.

- Hogy haladnak az üggyel? – határozottan kérdezte.

- Hát... egész. jól. – válaszoltam majd Watsonra néztem.

- Akkor sehogy... hát mondhatom fantasztikus. 11.-ke van és még semmi. Jó legyek kegyelmesebb, mert új a társa... – akkor meg volt a megoldás majd elindultam az ajtó felé.

- Winter hova is megy? –felemelte a hangját.

- Megoldani az ügyet. –elbizakodott voltam.

Watsont is kihívtam és közöltem vele a tervem. Amik a következők:

- Lisa Parker halálának oka

- élő rokonok kihallgatása

- A Hasfelmetsző és a mi gyilkosunk hasonlóságai és különbségei

- Nem rossz terv, de adok valamit, ami megcáfolja. – kezembe adta Eddowes és Kelly aktáját.

- Mit is cáfol meg? –egyszerűen nem értettem.

- Mary Jane-t megcsonkították, Catherine-nak néhány testrésze hiányzott.

- Mire akarsz itt kilyukadni? Bluenak hasi vágása, Parkernek még ezt se tudjuk.

- Ideje lenne benézni Beth-hez. – a labor felé vettük az irányt.

- Mad, de jó hogy jöttél. Annyi mindent el kell mondanom. – bólogattam a kezdés érdekében. – Lisa Parkernek jobb vállán egy lövés félautomata pisztollyal. Vágások (amik eléggé mélyek) a lábán, a kezén és a torkán.

- Az őrület és a stressz okozta a halálát, ha jól raktam össze a képet. Még valami Beth? – mondatomra Watson kiment és leült az asztalához. Nem bírta tovább.

- Holnap új gyakornok jön. Nem tudtad? Christina Chapman.

Elköszöntem tőle majd kinéztem az ablakon. Innen is láttam a gyönyörű Temzét, amin a nap tükre csak úgy csillogott. Mivel késő tájban jártunk így nem csodálkoztam. Watson asztalához menve belebotlottam Wood parancsnokba:

- Winter menjen haza. Kérem. – soha nem mondott még ilyet a 6-7 évem alatt. Egy „rendben" hagyta el a számat. Kifelé egy cetlit dobtam a társamnak:

„Félhétkor a Westminster hídnál."

Hazafelé a napokon járt az eszem. – Hát persze hogy csütörtök van. –nyögtem fel hirtelen. A munkarendemen is elgondolkodtam. Otthon amint átléptem a küszöböt Amelia már el kezdte a kérdezősködést:

- Na, mi volt? Mondd már! – még ő is gyereknek számított a szememben.

- Figyelj, csak kis időm van. Olvasnom kell. – leráztam, de okkal.

Frederick Abberline életrajzáról olvastam 4 órán keresztül. Tiszteltem a munkásságát. Ő is itt a Metropolitanan dolgozott. Mellesleg Frederick a Hasfelmetsző Jack ügyéből is kivette a részét. Róla jut eszembe számításokat csináltunk Watson-nal. 7 nap Blue és Angel között. Mindjárt fél hét, el fogok késni. - azonnal rohanni kezdtem.