Jisoo egy széles mosoly és integetés kíséretében köszönt el, én pedig mindenféle viszonzás nélkül bámultam a gép után, ahogy felszáll és elhagyja a környéket. Egyedül maradtam. Csak én és a csönd. Ha tehetném, nem is mennék emberek közelébe. Jó nekem így.

De egy halk nesz kiszakított a gondolataimból. A nagyváros folyamatos zaja mellett, amik a hangos reklámok, zene és kocsik hangjából adódott össze, egy cipő kopogását hallottam meg, ahogy a betonnak ütődik, miközben, minden bizonnyal felém közeledett.

− Min Yoongi, üdvözöllek Szöulban! A kocsi már indulásra készen áll, kérem, kövessen! – Egy idősödő öltönyös férfi lépett oda hozzám, illedelmesen mutatva a sötét kocsira, ami nem sokkal mögötte parkolt. És amit eddig észre sem vettem. Rápillantottam a telefonomra, amin már ott várt az említett SMS, hogy hol is fogok lakni. Hazudnék, ha azt mondanám, megörültem neki, mert a leghalványabb lila fingom sem volt róla, hogy mégis milyen lesz az adott környék. Nem ismertem Szöult, utána sem néztem. Mert nem érdekelt. Majd úgyis megtudom. Nemsokára.

Követtem a férfit a sötétített ablakos autóhoz, s amikor odaértünk, az eddigi szerepéhez híven, kinyitotta nekem az ajtót. Úgy éreztem magam, mintha egy chaebol fia lennék, aki hosszú világkörüli útjából tért éppen vissza.

− Hova lesz a fuvar? – nézett hátra a férfi, amikor már kényelmesen elhelyezkedett a vezetőülésen.

Ismét némaságba burkolózva, csak felmutattam neki a telefonom, amin tökéletesen láthatta az SMS-ben leírni címet. Egy halvány mosoly és bólintás kíséretében indította be a motort, majd az új lakásom felé vette velem az irányt.

Arcomra nem ült ki az az érzelem, amit a város látványa váltott ki belőlem. Rezzenéstelenül néztem a rohanó embereket, a színes reklámokat és boltokat, a megannyi kávézót és cukrászdát, a párokat, akik kézenfogva sétáltak. A hatalmas épületeket, amiknek az ablakai olyan tiszták voltak, hogy szikráztak a fényes napsütésben.

Ideje lesz egy napszemüveget venni…

− Megérkeztünk – közölte a férfi néhány perc elteltével. De persze, lehet, hogy sokkal több volt, csak nem vettem észre, hogy esetleg a dugóban álltunk egy órát, mert akkor is el voltam foglalva az új látnivalókkal.

Hátitáskámat szorongatva pattantam ki, majd végigfuttattam tekintetem az épületen. Egy fényűző panel, ugyanolyan tiszta ablakokkal, mint amilyen a szöuli épületek mindegyike volt. Ismét megnéztem a pontos címet, amiben a 811-es szám szerepelt.

A férfit és a kocsit hátrahagyva léptem be az épületbe, ahol a portás azonnal az arcomba vágódott, amit egy kelletlen morgással jutalmaztam. Meg persze a szokásos gyilkos tekintetemmel.

− Jó napot! Biztosan ön Yoongi, ugye?! – Nem szólaltam meg, még bólintani sem bólintottam, de látszólag ez nem érdekelte az idős hölgyet, ugyanis töretlen jókedvvel és szorgalommal folytatta: − Ez itt a kulcsa. A lakása pedig a nyolcadikon van. Ha bármi nem működik, szóljon csak nekem, mindent elintézek. Egyébként, bármire van szüksége, ugyanúgy hívhat.

Látszólag még szívesen beszélt volna, én viszont annál kevésbé szerettem volna őt hallgatni, így kikaptam a kezéből a kulcsot, majd köszönöm elmormolása után faképnél hagytam szegény nénit. Gondolom, most biztosan átkozza a mai fiatalságot.

Beálltam a liftbe, megnyomtam a gombot, amin a nyolcas szám virított. Az ajtók bezáródtak, én pedig elindultam az új életem felé. Tegnap még gyilkoltam, ma pedig már emberek közé megyek, mintha én is egy lennék a normálisak közül.

Csilingelő hang jelzi, hogy megérkeztem a lakásomhoz, s amint az ajtók engednek, elindulok a keskeny, de ízléses folyosón, hogy megkeressem a 811-es lakást. Nem is kell túl messzire mennem, ugyanis a folyosó végén meg is találom, a 810-es lakással szemben. Csendesnek tűnik, ami máris egy jó pont.

Kis híján szívinfarktust kapok, mikor a szemben lévő lakás ajtaja kicsapódik, egy csaj rohan ki rajta, látszólag úgy, mint aki bárkit képes megölni, majd nyomában egy magas, jól szituált férfi, aki nagyjából velem egykorú lehetett. Persze. Most kell a szerelmes párnak cívódnia, nehogy nyugodtan tudjak bámészkodni meg gondolkodni!

− Várj már meg, Misoo!

− Dehogy várlak! – állt meg szavaival ellentétben a lány, a férfi felé fordulva. – Nem tudom, hogy volt merszed azzal gyanúsítani, hogy megcsallak! Mégis miért tettem volna?! Az én helyzetemben te vagy a legjobb lehetőség és ezt soha nem szalasztottam volna el. De már nem érdekel az sem, hogy mennyi pénzed van! Ha nem bízol meg bennem, nem is kellesz!

Majdnem hangosan felnevetek ezeken a kicsit sem logikus érveken és következtetéseken. Igazi érett viselkedésre vall…

− A… pénzem? – A férfi megtorpan, elhűl, és pont ugyanolyan színt vesz fel, mint a mellette lévő hófehér fal. Igazi kaméleon. – Misoo, te…

− Igen! A pénzed miatt voltam veled! Miért, szerinted van bármi más szerethető benned? Az örök pozitivitásod meg hiperaktív viselkedésed kikészít! A külsőd meg még az átlagostól is rosszabb. Tudod te, milyen megalázó volt, elmenni veled bárhová?! Mindenki megbámult, a barátaim meg egyfolytában azzal csesztettek, hogy hogyan jöhettem össze egy ilyen ronda pasival!

Mellékesen megjegyezném, a pasi, akit rondának titulált, még az én szememben is gyönyörű volt. Pedig férfi. Meg én is… Igaz, lehet, hogy nem mindenkinek jött volna be a pisze orra, szép kerek szeme a sötét íriszeivel, tökéletesen ívelt szemöldöke, tökéletes árnyalatú bőre, amin egyetlen hiba sem volt, meg persze azok a rózsaszín, enyhén telt ajkak, amik olyanok voltak, akár egy-egy virágszirom. Nem. Amúgy nem tudom, miért elemeztem ilyen részletesen ezt a srácot, de volt valami a kisugárzásában, ami kíváncsivá tett.

− Én tényleg szerettelek, erre ezt kapom?! Mindent megadtam és te csak a pénzemet láttad?! Soha nem találkoztam még egy ekkora, kétszínű és álnok kurvával, mint te! Takarodj a szemem elől és soha többé nem akarlak látni! – Már éppen megfordult volna, mikor mintha eszébe jutott volna valami, a lány elé lépett és kitépte a kezéből a telefonját. – Jut eszembe, ezt tőlem kaptad. Azt hiszem, illene visszavennem, hátha tudsz a pénzem nélkül is boldogulni.  A cuccaidat majd elküldöm. Talán.

A csaj feldúltan távozott, de nem mondott semmit. Hát ez azért nem volt semmi. Szöul egy érdekes hely. Ekkor a férfi megfordult és könnyes szeme egyenesen rajtam állapodott meg. Most, hogy így néztem, fél fejjel magasabb volt nálam. Francba, az apró termetemmel!

− Oh, szia! – köszönt a torkát köszörülve, nyelve egy hatalmasat, mintha ezzel próbálta volna meg elfojtani a könnyeit.

− Szia! – Még én is meglepődtem, hogy visszaköszöntem.

− Bocsi az előbbiért. – Megráztam a fejem. Nem az én dolgom, nem is fogok beleszólni. Amíg az én lakásomban ilyen nem történik, azt csinálnak és ott, ahol csak akarják. – Te költözöl a tizenegyesbe? – kérdezte pár perc mérlegelés után. Bólintottam. – Oh, hát akkor örülök a találkozásnak. Jung Hoseok vagyok, mint tudod, most már szingli és itt lakom a tízesben – vigyorgott kicsit kínosan, de még így is beragyogta a mosolya az egész folyosót. Komolyan… Azt a csajt, még a mosolya sem tudta elvarázsolni?! Ez az életemben látott legőszintébb mosoly. Legutoljára akkor láttam ilyet, amikor Yoonji még kicsi volt. És nem érezte a dolgok súlyát.

− Min Yoongi. Örülök! – Elfogadtam a felém nyújtott kezét, amit kicsit megszorítva megráztam. Elvárásaimmal szemben, miszerint Hoseok keze érdes lesz, inkább volt puha. Fura. Talán rendszeresen… Nem, nem érdekel, mit csinál rendszeresen, hogy a keze ilyen puha.

− Fogsz házavató bulit tartani? – kérdezte, fejét kicsit oldalra billentve. Mint egy macska, aki nagyon stíröl valamit.

− Nem.

− Akkor minden rendben. Csak azért, mert a harcias néni, akivel biztosan talákoztál, általában meghívatja magát és annak nem lesz jó vége, ha érted, mire célzok. Szóval jobban is jársz így. – Miért nem zavar, hogy ennyit beszél? Talán csak azért, mert érdekel. De miért érdekel? És miért beszélgetek magammal? Jó, jó, tudom! Néha értelmes emberrel is kell beszélni, de azért ami sok, az sok. – De lenne kedved esetleg meginni velem egy italt, ha már úgyis közeli szomszédok lettünk?! – Gondolom csak nem akar egyedül lenni. Egy szakítás után, ki akarna?! Igaz, hogy még soha nem volt barátnőm és nem is vagyok egy szóhuszár, akit könnyen megszerethetnek, vagy érzelmei lehetnek, de még engem is megviselne. Főleg, ha egy idegen előtt teszi ezt velem a csaj. Kurva.

Bólintottam.

De miért is?!

Mielőtt bármit tehettem volna, Hoseok széles vigyorral ragadott karon és egyenesen a lift felé vettük az irányt. Hogy lemenjünk valahová inni. Hát… ez érdekesen kezdődik.