A fiúcska képtelen levenni tekintetét a lőfegyverről. Ereiben megdermedt a vér is, a vesztét várva kishijján elsírja magát.
Scar ahelyett, hogy meghúzná a ravaszt, kipattintja a fegyver hengeres tárát majd egy töltényt kivesz s markában tart, míg a többit a lőfegyver elfordítása után hagyja a földre hullani. Azt az egy szemet vissza tárazza, majd bepörgeti a tárat s úgy kattintja vissza.
-A játék neve orosz rulett. -miközben beszél kibiztosítja a revolvert s a srác homlokának nyomva el is süti. Semmi nem történt.
A következő lövés előtt elmondja, mi is a játék lényege, azaz hogy a golyó véletlenszerűen bármely lövésnél jöhet.
A második és harmadik ravasz meghúzás közti idő néma csendben telik. Ez idő korlát jóval hosszabb az előzőnél, a földön térdeplő arcára lassacskán egyre jobban kiül a rémület.
A negyedik lövés előtt Scar elmeséli, mi is lesz ha ilyen közelségből lövi le a fiút. A megkötözött fél eddig bírta idegekkel. Hangosan felzokog, a könnyei patakokban folynak le az arcán. Fejét lehorgasztva szorítja össze szemeit.
-Kö-könyörüljön... én nem... én nem akarok meghalni még!
-És ez engem hol érdekel? -az ötödik lövést is elsüti.
Ekkor a fiúcska ismét felemeli arcát s a gyilkos szemébe néz kivörösödött, könnyeitől csillogó szemekkel. Arcára könyörgés ül ki, hangját már nem találja így csak némán tátog, érthetetlenül. Scar ahogy szemébe néz mindent torzulni vél a fiú arcán, mígnem azt látja benn, amit soha nem hitt volna. Önmagát, a gyerekkori énjét. Ő is ilyen esdeklőn nézett ellenségeire, kik sosem kegyelmeztek neki. Ő is ilyenné vált. Olyan ember lett belőle, akit szívből megvet.
Ekkor az árnyak csoportosan szállnak rá, szemét teljesen elhomályosítják, ahogy elméjét is. A fejében érthetetlenné válnak a parancsok, a szavak összefolynak. Füle éktelenül cseng s a világ forogni kezd.
Szabad kezét halántékához kapja, arca grimaszba torzul.
Érzi hogy kezei remegni kezdenek, fegyverét elejti s hátra is lép. Keze vértől ázik, pedig még nem történt semmi.
Mély levegőt vesz s bár érti, az ájulás szélén van sietős léptekkel indul meg a pince feljárata felé. A lépcsőket kettesével sorolja, majd az ajtót maga után bevágva zárja kulcsra. Vállait a fa szerkezetnek vetve csúszik a földre levegő után kapkodva. Ilyen szintű dolog még sosem történt vele mikor ébren volt. Álmaiban volt már szörnyűbb is, de ez mégis csak a valóság. Azaz nem, ez már maga az őrület.
Mégis mit csinálsz?! Le kellett volna lőnöd, erre otthagyod egy egész tárnyi tölténnyel és fegyverrel?! Szedd már össze magad!
-Majd ráér. Úgysem jön rá, hogy ha belelő a zárba azzal elrontja és ki tud jutni. Most pihennem kell... -azzal felkel a földről s elindul lassú léptekkel szobája felé.
Na, végre valami olyant is csinálsz, aminek hasznát is látjuk. Utána viszont öld meg azt a... áh, ez jelzőket sem érdemel.

**********************************************************

Nah, ezt a részt nagyon is örömömet lelte, hogy végre leírhattam. Így talán kicsit érthetőbb maga az egész főszereplő lénye, vagy csak még zavarosabb? ^^" Minden esetre most már azt hiszem érthető, hogy is értettem hogy nem épp a legjobban vannak az idegei karban tartva xD