Scar ajkai közt egy égő szivarral, lassú s komótos léptekkel halad a fényárban úszó éjszakában. A szál parázsló végéből a füst lassan száll felfelé, s kissé lemaradva a férfitól, hogy egy idő után láthatatlanná váljon. Bár többé élő szeme nem pillanthatja, a káros füst továbbra is megvan, csupán jól fedő álcát ölt magára. 

Ebben a romlott városban az emberek épp olyanok, akár a cigarettád füstje, ahogy mi is. Egytől egyig egy egyszerű senkiként kezdte az összes, s a jobb jövő reményében teljesen maguk mögött hagytak mindent és mindenkit. Átgázolnak a gyengéken és magukat tornázzák fel a ranglétrán. Pénz, hatalom, vagy netán egy nemesebb cél? Egyik sem olyan édes, mint a mi bosszúnk. Hánynom kell ezektől a férgektől akikkel egy levegőt kell szívnunk. Végezzünk gyorsan és keressünk egy  olyan helyet, ahol nincsenek ilyen férgek. Ezektől a villogó neonoktól meg már káprázik lassan a szemem. 

-Jól van, sietek. -mormogja halkan a szavakat, hisz elég érdekes lenne maga a látvány is, ha valaki járókelő felfigyelne, hogy egy életerősnek tűnő, a húszas évei végén járó férfi magában beszél- De tudod mi is pénzből élünk. Ha munka van, hát munka van. 

Tudom, hisz ott vontam én is mikor az a gazdag fószer életképtelen kölyke megint ránk bízta, hogy iktassuk ki aki kikosarazta. A héten a harmadik ilyen megbízás tőle?

-Negyedik. -halványan elmosolyodik, majdnem fel is kuncog.

Pedig még csak kedd van. Édes mamám, ez az élhetetlen népség... 

Válaszul a férfi csak enyhe mosollyal ingatja meg a fejét. Mikor másik énje ilyesmi herótot kap, akkor egy lázadozó kisgyermeknek is elmenne, bár ritka az ilyen eset. 

***

Egyszer csak Scar cipőinek ütemes koppanásai alább hagynak, megáll. Egy egyszerű, nem a legelitebbek közé tartozó bár áll előtte, melyből hangos zene szűrődik ki. 

-Megjöttünk.  -a sötét, alaktalan árnyak körbeölelik a helyet. Mindenhol ott vannak, itt azonban még több gyülekezett, hisz tudják hogy ide akar belépni a férfi. Az első alkalmakkor még a frászt tudták hozni Scar-ra, ám mára szinte észre sem veszi, hogy körülötte lengnek s életét akarnák megkeseríteni, ám erejük egyre csak eltörpül. Az őrület egy magasabb foka lassacskán teljesen elnyomja ezeket az apró lényeket, mik csak próbálkoznak, de így nem elegek semmire. 

Itt kell lennie a csajnak, ugye? Szegény lány. Még olyan fiatal és nem tett semmi rosszat. Ha nem én lennék én, talán még meg is sajnálnám egy pillanatra. De én vagyok én, szóval csak annyit mondok, intézzük el hamar. Fontosabb dolgunk is van még ma. 

A férfi csak egy lemondó sóhajt címez válaszul mondhatni önmagának. Az emberség szó kikopott a szótárából, nem állna ki még önmagával szemben sem senkiért. Hogy miért? Megvan rá az oka, legyen elég annyi. Ráadásul nem is ismeri a célszemélyt. Talán jobb is így. Az ismeretlenek könnyen becserkésznek más, számukra idegen személyeket ilyen helyen, főleg ha valóban csak egy szárnyát bontogató kis tizenéves lányról van szó... 

**********************************************

Remélem tetszett ez a rész mindenkinek, annyit mondanék hogy a következő rész kicsit érdekesebb is lesz. Ti hogy bírnátok, ha egész nap egy ilyen belső hangot kellene hallgatnotok? Én még az elején ellennék, de tuti megunnám egy hét után hogy parancsolgat mag hegyibeszédet tart xD
A képet pedig köszönöm ezúton is a többi képpel egyetemben PiciDemon -nak ^^