Harcos

– Bár nem tudom, igazából velünk akarsz-e jönni – vetem hátra a vállam felett idegesen, holott tudom, hogy Vanda biztosan velünk akar majd jönni. De elengedte Lilit. Ez pedig egy időre – vagy talán végleg – elintézte őt a szememben.

Vanda mestere a hangtalan mozgásnak, így nem hallok semmit a hátam mögül, de tudom, hogy követ. Nem fog semmit mondani, nem fog bocsánatot kérni. Ő Vanda. Inkább csendben szenved a bűntudattól, de nem fogja beismerni, hogy hibázott. Eddig nem érdekelt különösebben, még humorosnak is találtam a modorát, és a Lilivel vívott szócsatáit, most azonban különös módon bosszant, hogy képtelen bocsánatot kérni, képtelen veszteni. De én sem mondok semmit, nem fogok könyörögni neki.

A folyosóra befordulva már csend fogad minket, Kamilláék nem kiabálnak, és nem dörömbölik a bezárt szoba ajtaját. Várok pár másodpercig, hátha Vanda akar valamit mondani, amíg kettesben vagyunk, de csak némán kizárja az ajtót. Ha semmi, akkor semmi. Belépek, utánam Vanda is ezt teszi.

Gergő és Kamilla az egyik emeleteságy felső részén ülnek – természetesen kézenfogva – és halkan beszélgetnek. Az érkezésünkre Kamilla reagál előbb: felkapja a fejét, majd egyetlen gyors mozdulattal leugrik az ágyról. Csak egyszer pillant rám a legelején, majd összehúzott szemekkel Vandát méregeti.

– Semmi baj – mondom neki, bár semmi kedvem megvédeni Vandát. Meg egyébként is, nem mintha védelemre szorulna. – Lili átkától mondta azokat a hazugságokat, meg kellett akadályoznia, hogy Lili után menjek.

– Tudtam, hogy hazudsz – néz keményen Kamilla Vandára.

– Nagyon jó – forgatja meg a szemeit. – És szerinted én azt akartam mondani, ami elhangzott? Mert ha nem, akkor nem nekem kéne eldicsekedned ezzel.

– Tudom – sóhajt Kamilla. – Csak ezek után nem tudom, hogy viszonyuljak hozzád. Az elején megismertem egy távolságtartó Vandát, aki nem ismeri a félelmet, aztán ma este egy olyan Vandát, akinek támogatásra van szüksége, és megosztja velem a félelmét, aztán egy olyat – bár ez nem is te voltál –, aki megpróbálta manipulálni Harcost, hogy Lili ellen fordíthassa. Most akkor ki vagy te?

Vanda nem válaszol, csak megvonja a vállát. A mozdulatban azonban nincs semennyi nemtörődömség, sokkal inkább bizonytalan, mintha ő a sem lenne biztos benne. Nem esik meg rajta a szívem. – Na mindegy – folytatja Kamilla. – Akkor úgy vesszük, mintha most találkoztunk volna először.

Vanda furán néz rá, mintha mindjárt elröhögné magát, de végül bólint.

– Felőlem. Azt hiszem, ez nekem is jól fog jönni.

Nem ismerem őt. Komolyan mondom, nem ismerem ezt a lányt. A mostani Vanda és a legutóbbi Vanda –, akit azt hittem, hogy ismerek – jelleme szöges ellentétben áll egymással. Elmerengenék még ezen, de Kamilla sürgető hangsúllyal szakít ki a gondolataimból.

– Jól van, nagyon jó, de most már tényleg ki kéne találnunk valamit, hogy értesítsük Lilit.

– De hiszen már megmondtuk – mondja Vanda. – Megegyeztünk, hogy utána megyünk.

– Te is? – kérdezem gúnyosan, holott tudom, hogy nem önszántából tiltakozott.

– Nem vagy képes felfogni, hogy azok nem voltak igazak? – fakad ki hirtelen Vanda, amire megint nem számítottam.

– Bocs, de nehezen tudok hinni neked azután, hogy elengedted Lilit – vágok vissza. Vanda épp válaszra nyitja a száját, hogy válaszoljon, de Kamilla közbevág:

– Harcos, ez nem segít.

– Miért én? – képedek el, tekintve, hogy a vitatkozáshoz ketten kellenek.

– Mert te vagy az, aki láthatóan szívesebben veszekszik ahelyett, hogy Lilin segítene – olt le egy pillanat alatt.

– Oké, rendben van, abbahagytam – adom meg magam.

– Nagyon helyes – bólint Kamilla. – Akkor az első kérdés az, hogy hogyan tudjuk meg, hol van Lili.

– Van rá egy varázslat – felelem. – Bárkinek a tartózkodási helyét meg lehet határozni vele.

– Arra nem lesz szükség – jegyzi meg Vanda. – Nem feltétlenül Lilit kell megkeresnünk, ott lesz ahol a sötétek fejedelme, azt pedig tudom, hol van. Apámnak van egy állandó főszálláshelye, egy föld alatti barlangrendszer, oda kell mennie Lilinek.

– Honnan tudod, hol van a barlangrendszer? És honnan veszed, hogy most ott is van? – kérdezem kételkedve, pedig nem is akartam megszólalni. Akaratlanul is kételkedek minden információban, ami Vandától származik.

– A lánya vagyok – indokolja meg röviden.

– Jól van, Harcos, ha annyira akarod, végezzétek el a varázslatot – legyint Kamilla mérgesen, látva, hogy nem lettem meggyőzve. – Á, végül is nem vesztünk vele semmit, csak egy kis időt, azt, amire a leginkább szükségünk lenne! – förmed rám újra. Már nem is jegyzem meg, hogy a veszekedéshez ketten kellenek. Közben Vanda lehunyja a szemét és csendben elvégzi a varázslatot, majd felnéz.

– Ott van, ahol mondtam.

– Igen, Harcos, igazat mond – pillant rám Kamilla morcosan, mielőtt firtatni kezdeném Vanda igazát. – Bízzál már benne egy kicsit, neki is fontos Lili!

– Akkor miért engedte el? – kérdezem, és úgy érzem, ezzel győztem. Vanda hallgat, viszont Kamilla nem gondolkodik, már mondja is a választ.

– Mert akkor, abban a percben az tűnt a legjobb megoldásnak, és mert veled ellentétben ő nem kételkedik Liliben. Hogy várhatod el Vandától, hogy előre tudja, te haragudni fogsz rá, ha elengedi, amikor te nem is voltál ott Lilivel abban a pillanatban?

Sakk-matt.

– Nem tudom – sóhajtok. – Azt hittem, ugyanúgy szereti Lilit, mint én.

– De, Harcos...

– Hagyd, Kamilla – szakítja félbe Vanda, amiért hálás vagyok, Kamilla biztosan tudott volna tovább érvelni a káromra. – Úgysem tudod meggyőzni. Van ennél fontosabb dolgunk is.

– Ebben nagyon igazad van – vágja rá Kamilla, de közben engem néz éles tekintettel. Kénytelen vagyok elkapni a pillantásom. – Akkor azt döntsük el, hogy kik, és hányan megyünk el.

– Hogy érted, hogy hányan? – kérdezem. – Én egyedül elmegyek, szólok Lilinek és segítek neki.

– Nem, nem, nem – rázza a fejét Vanda. – Ezt én fogom tenni.

– Mi van? Te elengedted, akkor miért akarnál utána menni?

– Hagyd már abba! Éppen azért akarok utána menni, mert elengedtem.

– Bocs, hogy félbeszakítalak titeket, de én biztos, hogy megyek. Lili legjobb barátnője vagyok – jelenti ki Kamilla, mire elröhögöm magam.

– Ne szórakozz már.

– Eszemben sincs – vágja rá a szemembe nézve.

– Nélkülem nem mész sehova – lép Kamilla mellé Gergő.

– Na, jó, mindenki álljon le, még viccnek is rossz – mondom. – Nem viszek magammal senkit.

– Nem emlékszem, hogy kértem volna, hogy magaddal vigyél – feleli Vanda kedvesen pislogva.

– Várjatok, kérlek szépen, logikusan kell végiggondolnunk – előzi meg Kamilla egy újabb vitánkat. Elhallgatunk. Valamiért mindannyian felnézünk Kamillára, jó vezéregyéniség, és képes logikusan gondolkozni. – Azt, miszerint Harcos menjen, teljesen észszerűnek tartom, Vanda ezt neked is be kell látnod. Lili a barátnője. Viszont azt is logikusnak tartom, hogy Vanda vele menjen, mert a segítségére lehet, és neki is fontos Lili.

– Nem – jelentem ki. – Ő nem jön velem.

– Harcos! Hagyd. Már. Abba! – emeli fel a hangját Kamilla. Nem emlékszem, mikor oltott le így egy lány utoljára, ráadásul rövid időn belül már sokadszorra. – Senkinek, de senkinek nem lesz jobb, ha te utálod Vandát. Megadom neked a lehetőséget, hogy válassz, kit akarsz magaddal vinni, de ne a saját érdekeidet nézd, hanem Liliét! Vanda pedig segít Lilinek. Oké?

– Oké – morgom.

– Akkor most jön az a rész, hogy nekem is jogom van elmenni – folytatja rezzenéstelen arccal. Nem, tehát nem viccnek szánta.

– Csak hátráltatsz minket – csóválom a fejem gondterhelten.

– Először is, ahogy mondtam, Lili a legjobb barátnőm. Ez még nem jogosít fel rá, de az viszont már igen, hogy ez az egész ötlet tőlem származik. Ha nem kerestelek volna meg, te mit csinálnál, Harcos? Ülnél itt, és Lilin gondolkodnál?

– Akkor is utána mentem volna, ha nem találkozunk – válaszolom mérgesen, hogy ilyet feltételez rólam.

– És akkor mi lenne, ha utána mennél? Végignéznéd, ahogy Lili meghal, esetleg, hogy nem tudja megölni a fejedelmet, így emiatt veszít?

Hallgatok. Igen, valószínűleg ez történt volna.

– Nélkülem most sehol nem tartanál. Nem érdemlem meg, hogy cserébe azt kérjem, hogy vigyél magaddal? Már csak az eszem miatt tartsatok magatoknál.

Nagyot sóhajtok. Nem igaz, hogy Kamilla ilyen jól érvel! De hát nem kell hinnem neki, a kezembe adta a döntést, ha úgy akarom, nem viszem magammal. Ezt viszont nem érzem fairnek, Kamilla többet tett Liliért, mint én.

– Jó, jöhetsz – biccentek.

– És ő? – int Gergő felé Vanda.

– Hát, ő velem akar jönni – mosolyodik el Kamilla zavartan.

– Ez így van – bólogat Gergő serényen. – Nem tudsz megakadályozni, veletek megyek mindenképp – bólogat tovább, mire akaratlanul is elmosolyodom. Vicces látni a buzgóságát, pedig nem is akarom megakadályozni. Nem akarom megakadályozni, mert jelenleg úgy érzem, elég, ha mi Lilivel távol vagyunk egymástól, nem szabad még egy párnak elszakadnia. – Mi az? – kérdezi Gergő engem vizslatva. Nincs tisztában vele, hogy nem fogom megakadályozni. Kamilla zavartan elneveti magát, látva, hogy Gergő szembeszállna velem, hogy együtt maradhassanak.

– Velünk jössz – közli vele bujkáló mosollyal Vanda, mire Gergő láthatóan megnyugszik. Ennek olyan happy end-jellege van, mindenki mosolyog, mindenki jóban van mindenkivel, nagy az egyetértés. Szinte már hallom történetünk boldog befejező zenéjét, amikor nyílik az ajtó és a nyugalom megszűnik. Egy fiú és egy lány jön be – természetesen kézenfogva, mintha direkt eszembe akarnák juttatni, hogy az én párom hol is van. A lányt biztos, hogy sosem láttam még, de a fiú mintha ismerős lenne valahonnan. Egyből Kamilláékra néz, Vandán és rajtam végig se fut a pillantása.

– Kamilla – üdvözli. – Hol van Lili?

Kamilla megmerevedik, és kétségbeesetten rám pillant. Ekkor a fiú és a lány is követik a tekintetét.

– Harcos? – kérdezi a fiú meglepetten. Ahogy egymás szemébe nézünk, észreveszem, hogy hasonlít valakire, és eszembe jut, hol is találkoztunk. Ő Norbi, Lili ikerbátyja.

– Szia, Norbi – üdvözlöm én is.

– Hát te hogy kerülsz ide?

– Hát öö... – Most én pillantok bizonytalanul Kamillára, de a vállát megvonva jelzi, hogy nincs ötlete. Vandára nézek. Ő teljesen nyugodtan néz vissza, mintha nem értené, mi a bajom. Pff, nehogy most akarjon bosszút állni azért, mert kötekedtem vele. Egy kegyetlenül hosszú pillanatig pislogás nélkül, nyugodtan néz a szemembe, de aztán megszólal.

– Joga van tudni. – Ennyi. Ennyit mondott, ezt a három szót, amivel el is intézte, hogy el kelljen Norbinak mondani az igazságot. Nagyon mérges vagyok Vandára, remélem ez a tekintetemből is látszik, de ahogy tőle vártam, természetesen nem kapja el a tekintetét rólam.

– Kinek van joga, mit tudni? – érdeklődik zavartan Norbi. Kamilla felsóhajt, de aztán bólint, ezzel elvállalta, hogy beszél helyettem.

– Szóval... miért keresed most Lilit? – kérdezi bizonytalanul.

– Igazából nem is tudom.

– És körülbelül? – próbálkozik tovább Kamilla, és szinte látom, ahogy kattog az agya, hogy megfelelő magyarázatot találjon.

– Mondom, hogy nem tudom. Egyszerűen csak meg kell keresnem – magyarázkodik Norbi egyre idegesebben. Kamilla tanácstalanul néz a lányra, aki megvonja a vállát, mintha nem tudna semmit, csak belecsöppent volna ebbe az egészbe.

– Én sem tudok többet, ültünk Norbi szobájában, és egyszer csak közölte, hogy meg kell keresnie Lilit. Nekem sem tudta megmondani, hogy miért.

– Csak egy hülye megérzés volt, legyetek szívesek mondjátok már el, hol van a húgom! – fakad ki Norbi türelmét vesztve.

– Megérzés? – kérdezi Vanda félrebillentett fejjel. Összetalálkozik a tekintetünk. – Találkoztál Lilivel mostanában?

Norbi felsóhajt – nyilván nem díjazza, hogy figyelmen kívül hagyjuk az kérését –, de a lány válaszol helyette.

– Igen, találkozott vele, úgy egy-két órája a szobájában.

– És miről beszélgettetek? – puhatolózik tovább Vanda.

– Nem mindegy? Mindenféléről, teljesen hétköznapi dolgokról. Rólam, Liliről, arról, hogy minden rendben van vele meg Bencével, és örülök, hogy boldog.

Vandával most már nem lopva, hanem teljesen nyíltan nézünk össze. Lili nem ilyen. Odáig rendben van, hogy elbúcsúzik a bátyjától, ezt ki is nézem belőle, mielőtt elmegy. De miért hazudna neki? Hiszen semmi sincs rendben közte és Bence között. Ez nem vall Lilire, ő azt gondolná, a bátyja nem érdemli meg, hogy mindig hazudjon neki. Ez olyan furcsa, ahogy Norbi megérzése is, meg hogy nem tudja megmondani, miért keresi Lilit...

– Nem hazudna neki – jegyzi meg Vanda.

– Tudom – bólintok.

– De biztosan elbúcsúzott tőle.

– Tudom – bólintok újra.

– Biztos, hogy azt akarta, tudja a bátyja az igazságot, és valószínűleg el is mondta neki.

– Tudom.

– Akkor tudom már, mi történt.

– Én is – felelem. Más számára ez nem olyan egyértelmű, Kamilla türelmetlenül ránk szól:

– Elmondanátok, hogy mire célozgattok? Nekünk fogalmunk sincs róla. – Jó érzés, amikor végre Kamilla nem ért valamit, és mi igen.

– Mindjárt mondom, csak előbb leszedem Norbiról Lili átkát – válaszolja Vanda teljesen nyugodtan. Nem tudom, hogy Kamilla, a számomra ismeretlen lány vagy Norbi képed el jobban, de Vanda nem hagy túl sok gondolkodási időt – nem arról híres –, rögtön cselekszik. Mire Norbinak alkalma lenne tiltakozni, már rajta sincs az átok. Nézem az arcát, tisztán lehet rajta látni a változást, ahogy lassan visszaemlékszik mindenre.

– Ó, ez nem lehet... – nyögi.

– Mit csináltál vele? – kérdezi aggódva a mellette álló lány.

– Megszabadítottam Lili felejtő átkától.

– Tehát Lili elmondta neki az igazságot, hogy aztán elfeledtesse vele? Mi értelme van ennek? – tárja szét a karját Kamilla.

– Lili megkombinálta kicsit a dolgokat. Tényleg elmondta neki az igazságot, majd valóban elfeledtette vele, de úgy, hogy csak ideiglenes felejtés legyen. Gondolom, hogy azért csinálta, Norbi ne menjen utána.

– Nem, nem ezt mondta – tiltakozik Norbi. – Azért kellett elfelejtenem, hogy ne keressem Harcost, és ne tudjak meg tőle valamit, amit nem kéne. Mi ez a valami?

– Nem tudom – rázom a fejem. Fogalmam sincs, mire gondolt Lili.

– Én azt hiszem, tudom – válaszol Vanda. – Akkor azt hitte, hogy esélye sincs a túlélésre, de neked ezt nem árulta el, és nem akarta hogy Harcostól megtudd.

– Esélye sincs a túlélésre? – döbben meg Norbi. – De hát...

– Nem, nem, nyugodj meg – nyugtatja Vanda. – Nagyon is van esélye a túlélésre, csak amikor veled beszélt, akkor ezt még nem tudta – magyarázza Vanda mutogatva.

– Aha – bólint Norbi lassan. Nem csodálom, ha nem minden világos neki.

– És meddig kellett elfelejtenie? – tudakolja Kamilla.

– Amíg viszont nem látom őt – válaszolja Norbi. – Azzal indokolta, hogy tudjam, hogy történt.

– Azt hitte meg fog halni – bólint Vanda. – De persze nem fog meghalni, csak akkor azt hitte, nem kell aggódnod – hadarja Vanda. Norbi rezzenéstelen arccal néz rá.

– Ebből az a lényeg, Lili nem fog meghalni – nyugtatom én is, de ez legalább annyira szólhatott volna magamnak is, mint Norbinak.

– Én még valamit nem értek – jelzi Kamilla. Amíg ő nincs tisztában mindennel, addig nem fogunk tovább menni, ebben biztos vagyok. – Miért érzett Norbi késztetést, hogy megkeresse Lilit?

– Valószínűleg azért, mert Lilinek nem sikerült hibátlanul elvégeznie a varázslatot – feleli Vanda. – Később is figyelmetlen volt, lehet, hogy Norbi szobájában is ez történt. Amikor rászórják valakire a felejtés átkot, az olyan, mint egy fal, ami meggátolja, hogy emlékezzen az illető. De ha azon a falon esik egy kis hiba, akkor a keletkezett sérülésen keresztül át tud szivárogni néhány emlékfoszlány. Norbi esetében is ez történhetett. Emlékezett valamire, amiről nem feltétlenül tudta megmondani, hogy mi az, de emiatt volt a rossz megérzése, hogy Lili bajban van. Ugye így volt? – fordul Norbi felé.

– Azt hiszem – bólint Norbi zavartan. Nem hibáztathatjuk, hogy össze van zavarodva, ez egyszerre sok lehet. Nála jobban csak a mellette álló lány lehet zavartabb, látszik az arcán, hogy egy mukkot sem ért abból, amit beszélünk. – És most mi lesz? Itt meg kell várnunk, hogy Lili visszatérjen?

– Nem. Utána fogunk menni – mondja Kamilla, majd elmeséli neki a tervét.

– Mikor indulunk? – kérdezi Norbi eltökélten. Felkapom a fejem a többes szám első személyre.

– Mi együtt nem indulunk sehova – rázom a fejem.

– Pontosabban te nem indulsz sehova – tiltakozik Vanda is mellettem.

– Már miért ne indulnék? – kérdezi Norbi felhúzott szemöldökkel. – Nem tilthatjátok meg nekem, hogy veletek menjek.

– De megtiltottuk – mondom. – Nem sodorlak veszélybe még téged is, elég, ha Kamillát meg Gergőt állandóan védenem kell.

– Ők mennek? – háborodik fel Norbi és vádlón néz rám. – Őket elviszed, de engem nem? Kamillának mennyivel több joga van menni, mint nekem? És Gergőnek?

Hallgatok, hiszen Kamilla ezt úgyis megválaszolja helyettem, azonban ő is hallgat. Kérdőn nézek rá, de láthatóan nem áll szándékában érvelni. Ez azt jelenti, hogy jogosnak találja, hogy Norbi eljöjjön. Tényleg nincs kevesebb joga hozzá, mint Kamillának.

– Rendben van. Eljöhetsz velünk – mondom.

– Harcos – szól rám Vanda. – Ez nem jó ötlet.

– De akkor mit csináljak, Vanda? Nem tehetem meg, hogy őt nem viszem magammal, Kamilláékat meg igen!

– Akkor ne vidd őket se – vágja rá Vanda, de Kamilla olyan hangosan kezd tiltakozni, hogy azonnal módosít. – Jó, oké, értettem, jöttök velünk.

– Bizony – bólint Kamilla elégedetten. Vanda bosszúsan pillant a számomra ismeretlen lány felé.

– Őt is magunkkal visszük, mi? – ironizál. – Úgysem vagyunk még elegen.

– Igen, én is megyek – jelenti ki felemelt állal a lány. Két másodpercig csend van, Vanda döbbenten hallgat, én meg azon gondolkodom, hogy ez a szituáció egyre jobban hasonlít egy tragédiára, és egy komédiára is.

– Nem – jelenti ki Vanda, akinek először jön meg a hangja. – Nem jön velünk még egy potyautas. Nincs is semmi közöd Lilihez.

– De nagyon is...

– Egyáltalán ki vagy te? – érdeklődök.

– Korina vagyok, Norbi barátnője – mutatkozik be büszkén.

– Lili nem bír téged – mondom ki egyszerűen, de láthatóan nem vette a szívére.

– Nem érdekel. Ha Norbi megy, én is megyek – köti az ebet a karóhoz. Lehunyom a szemem és hatalmasat sóhajtok. Miért ilyenekkel foglalkozunk, amikor Lilinek kéne segítenünk?

– Nem érdekel, mit csináltok – mondom halkan –, nem érdekel követtek-e, nem érdekel, ki jön velem. Azt tesztek, amit akartok, senkinek nem tiltok meg semmit. De én ebben a minutumban elindulok Lilihez, és senkire nem fogok várni, senkihez nem fogok alkalmazkodni, úgyhogy, ha valaki velem szeretne tartani, akkor az készülődjön.

Elég fenyegetően nézhettem, mert a szobában síri csend van, mindenki engem bámul mozdulatlanul. Nem fogalmaztam volna világosan?

– Most! – teszem hozzá erélyesen, mire valamennyien felpattannak és jelzik, hogy indulásra készen állnak.

Én megyek ki először az ajtón, de a többiek szorosan mögöttem vannak. A folyosón futva indulunk el, nincs több idő. Azt fogom tenni végre, amit akarok. Én pedig menni, menni akarok, addig, amíg meg nem látom Lilit, a törékeny testét, a gyönyörű piros arcát, sötét, intelligens szemét, amíg meg nem hallom a hangját, azt a hangot, amely a fejemben most is azt mondogatja, hogy szeret engem, és ezt nem sajnálja.

Most már tényleg jövök, Lili. Jövök, és nem állok meg, amíg újra együtt nem leszünk.