Terhességem félidejében fiam már pontosan tudta, mi a helyzet. Bár feltételeztem, hogy fogalma sincs arról mi vár rá, és igyekeztünk úgy előadni a dolgokat neki, hogy számára pozitív legyen, ezért várja a kistesó érkezését.

Egyik nap a nemekről kezdtünk beszélni (csodálatos, hogy egy gyermeknek minden napra jut valami téma, amire az ember nem számít).

– Anya, én kisfiú vagyok? – kérdi hirtelen a fiam.

– Igen. Kisfiú, aki nagy lesz hamarosan.

– És a kistesó? Ő is kisfiú lesz?

– Nem. Ő kislány lesz – válaszolom mosolyogva. Nagyon örülök, hogy a második gyerkőc lányka lesz.

Gyermekem arca erre grimaszba torzul.

– Kislány? Mé'? Tevezzétek úgy, hogy kisfiú legyen!

Döbbenten nézem, de rajta látszik, hogy hajthatatlan. Neki kisöcsi kellene.

– Arról már lekéstünk – nevetem el magam.