- 2017. június 25. vasárnap. - a szobájában ült, egy fokkal nyugodtabb volt az arckifejezése, viszont a mosolya ugyanúgy szomorú volt, szemei fáradtan pislogtak. - Esik az eső. - mormogta dacosan. - Nem szerettem az esőt. - egy kis szünetet tartott a mondatok között. - Te szeretted. Egy nap itt ültél ezen az ágyon, és esett az eső. - fátyolos lett tekintete, nem mert pislogni, mert félt, hogy ezzel a mozdulattal egy könnycseppet is kicsalt volna szemeiből. - Azt mondtad, hogy sosem csókolóztál még esőben, és mindenképpen ki akarod próbálni. - a hangja mintha kicsit lágyabban hangzott volna. - Ezért kimentünk az udvarra és megcsókoltuk egymást. - kicsit felnevetett, szerette ezt az emléket. - Egyáltalán nem romantikus az esőben csókolózni. És nem is olyan, mint a filmekben! - idegesen hadonászott, mint aki az igazát akarná. - De olyan szép voltál. - itt elhalkult, kicsit a hangja is megrezdült. - A bájos mosolyod megmelengette a szívem, az elfúló „hyung”-od pedig újabb csókokat csalt ki belőlem. - megigazította a haját, törökülésbe lendítette a lábait és maga elé tett egy párnát. - Talán az esőtől elázva, dideregve, remegő, vörös ajkaiddal voltál valaha a legszebb. Azóta szeretem az esőt. Megszerettetted velem. - fájdalmas sóhaj hagyta el őt, majd felállt és lekapcsolta a kamerát.

<szerk>

ne haragudjatok, amiért ilyen sokára hoztam a részt. remélem, hogy most aktívabb tudok lenni.

—m