Reggeli után Chris felajánlotta, hogy nézzünk valami filmet, mivel én úgy is csak délután fogok találkozni Ellával, szóval még volt időnk. Gyorsan elmosogattunk, majd felmostunk, mert Collins nem éppen a mosogatás nagymestere. Aztán miután ez benne is tudatosult, elkezdett fröcskölni, összehabozott mindent, egyszóval, szép kis disznóólat csináltunk a konyhából.

- Mit nézzünk meg? - kérdezte Chris, majd lepattant a hatalmas bőr kanapéra, majd odanyújtott nekem egy pokrócot. Én is leültem mellé, bár maradt köztünk egy kicsi hely. Összerogytam szemöldökkel nézett rám, és a gyönyörű zöld szemeivel kutatta az enyémeket. Majd elnevette magát.

- Cica... Gyere közelebb nyugodtan. Nem harapok - mondta, de aztán láttam valamit megcsillani a szemében - Vagyis, csak akkor harapok, ha te is akarod - jelentette ki egy kacsintás kíséretében. Nevetve a karjára csaptam.

- Perverz vagy - nevettem ki, majd közelebb húzódtam, és hozzá bújtam. A testéből áradó meleg hatására jóleső borzongás futott végig a hátamon, és még közelebb nyomódtam hozzá, mire felnevetett.

- Cica, össze fogsz nyomni.

- Bocsi - mondtam vörös fejjel, majd kicsit arrébb húzódtam, illetve húzódtam volna, de egyből visszarántott olyan helyzetbe, amiben a legutóbb voltam.

- Nem azt mondtam, hogy rossz, Szépségem - suttogta a fülembe, és meleg lehelletébe beleremegtem. Chris látta a reakciómat, amit egy győztes mosollyal nyugtázott, majd a tévé felé fordult.

- Te választasz, Hercegnő - jelentette ki. Haha. Ezt rosszul tetted, életem.

- Biztos? - kérdeztem sunyi mosollyal.

- Igen - felelte hátra se nézve. Hát jó. Nem én akartam.

- Szerelmünk lapjai - mondtam magabiztosan, mire megfordult, és olyan fájdalmas tekintettel nézett rám, hogy muszáj volt röhögnöm.

- Cica, most ugye szívatsz - kérdezte félve, majd közelebb jött, és megállt előttem a kanapénál. Lehajolt, és a kanapé háttámláján megtámasztotta a két kezét, így csapdába ejtve engem. Nagyon, de nagyon közel volt, a gyomromban pillangók ezrei, sőt, tízezrei csapkodtak. Kékes-zöld szemei átváltottak eggyel sötétebb árnyalatú zöldre. A szemem automatikusan letévedt a szájára. Most. Csókolj meg. A francba is, Collins, csókolj már meg!!!
Egyre közelebb és közelebb hajolt, de láttam a szemében a kérdést: Szabad?

Na nem. Ezt az alkalmat nem hagyom elveszni, nem úgy mint a múltkorit.

Megfogtam Christ a tarkójánál, és közelebb húztam magamhoz. Lassan kezdett el csókolni, finoman, mégis már ezzel bombákat robbantva bennem. Apró puszikat adott mindenhol a számra, mintha csak ismerkedne vele. Aztán mikor ezt megunta, elkezdte mélyíteni a csókunkat. Nyelve bejutásért esedezett, amit azonnal meg is adtam neki. Ezt egy mosollyal nyugtázott. A mosolya íze a számban... Csodálatos.
Hihetetlenül jól csókolt. Nem állt meg, egyszerűen vonzott magához, és én még többet akartam. A kezemet a kócos, dús szőke hajába vezettem, és beletúrtam, majd a tarkójánál lévő haját kezdtem el simogatni, néha néha belemarkolni. Nyelvünk őrült táncot járt, és csak jó pár perc után szakadtunk el egymástól levegő hiány miatt. Tekintete a lelkemig hatolt. A most zafír kék szemei csillogva kutatták az enyémet. Mosolyra húztam az ajkamat, mire ő is ugyanezt tette.

Aztán minden egy pillanat alatt történt. Az arcán átsuhant valami, talán az ijedtség? Vagy a félelem. Talán valami hasonló. Azonban emiatt az érzelem miatt, ami úgy tűnik így hirtelen megrohamozta, ellökte magát a kanapé háttámlájától, és távol ment tőlem. Mint aki szellemet lát. Miért? Miért csinálja ezt velem mindenki?

- Chris, mi a... - kérdeztem halkan suttogva. A hangomon érezhető volt a bizonytalanság. Mit tettem?
Ám nem hagyta, hogy befejezzem a mondatomat, átrontott a nappalin, ki az előszobába. Hallottam, ahogy felveszi a cipőjét, a kulcs zörög, kilép az ajtón, és bevágja maga után.

Akkor kapd be.

Ezt nem hiszem el. Valamit úgy tűnik nagyon elrontok a fiúk terén. Most azonban nem értettem, hogy mit. Visszacsókolt. Visszacsókoltam. Élvezte. Élveztem. Bírjuk egymást. Erre egy szó nélkül, miután megcsókolt, lelép. Egy kicseszett szó nélkül. Legalább annyit mondott volna, hogy mégse kellesz, bocs. De nem. Miért is mehetne minden jól a környezetemben?

Aztán egyszerre indult el a Szerelmünk lapjai, és jött egy üzenetem. Gyorsan odakaptam a fejemet a telefonhoz. Lehet hogy Chris az. Biztos. Hátha... De nem. Minden megfagyott körülöttem, és nem volt senki, aki meg tudott volna nyugtatni.
Ismeretlen szám: Baba, Baba, Baba... Remélem tudod, hogy tőlem nem szabadulsz meg. SOHA. Remélem tudod, hogy nincs egy szőke herceg sem, aki képes lenne téged megvédeni előlem.

A szemem könnyekkel telt meg. Mit akar tenni Chrissel? Hiába nem tud még róla, jól megérzi a dolgokat. De ha Őt bántani fogja, nem állok jót magamért. Nem érdekel, hogy megcsókolt, aztán szemét módon itthagyott. Csak hagyjon minket békén. Minket? Nincs olyan, hogy minket, drágám. Nem kellesz neki - suttogta egy kis gonosz belső hang.
Végső elkeseredésemben és persze unalmamban fogtam egy nagy doboz vanília fagyit (az egyetlen, amit szeretek) és leültem a tévé elé, hogy mint a filmekben, fagyival és romantikus filmmel ápoljam az összetört szívem.

✳❇✳❇
Miután végignéztem egyedül a filmet, felmentem a fürdőmbe megigazítani a sírástól elkenődött sminkem. Átöltöztem egy fekete farmerbe, és egy szürke egyszínű pólóba, a hajamat pedig kócos kontyba fogtam. Belebújtam a fehér cipőmbe, és még egyszer, utoljára, ugyanakkor az elmúlt 2-3 órában vagy századszorra a telefonomat, ami nem jelzett nekem semmit. Mérgemben majdnem a falhoz vágtam, de rájöttem, hogy már így is ripityára van törve a képernyőm, és nem kéne rontani a helyzeten. Félretéve minden büszkeségemet, felhívtam. Illetve hívtam volna, de ehelyett egy kedves, jól ismert felvettem hang szólalt meg:
Itt Christian Collins telefonja. Valószínűleg nem érek rá, vagy csak nem érdekel mit akarsz. Na jó, valószínűleg az első. De ne reménykedj. Próbálj meg később elérni.

Pont ettől tartottam. Idegesen a zsebembe vágtam a telefonomat, és elindultam az említett kávézó felé, hogy találkozzak Daniellával. Mert nem fogom lemondani egy ekkora idióta miatt. Tudod, hogy nem gondolod igazából idiótának... - Ilyenkor lőném fejbe a gonosz kis énemet. Amúgy mielőtt azt hiszitek, hogy skizofrén vagyok, tisztázzuk, hogy nem, csak sok Tom és Jerryt néztem kiskoromban.

San Francisco utcáin sétálni hihetetlen érzés volt. Mindent megnéztem magamnak, próbáltam minden egyes illatot és látványt az agyamba vésni. Pörög az élet, az egyszer biztos. Betoppantam a kávézóba, ahol azonnal megcsapott a kávé ínycsiklandó aromája. Barátságos hely volt, fa borítással mindenhol, fa asztalokkal és székekkel, modern csillárokkal és hatalmas üvegablakokkal. A hely hangulatát égősorok segítették. Kedvesnek tűnő pincérek sétáltak oda-vissza a térségben, kávéval a kezükben, és süteményekkel.
Csodálatos hely.
Az egyik sarokban egy nálam talán kicsit idősebb lány olvasott, néha pedig elmosolyodott. A terem közepén lévő asztalnál egy pár ült, akik halkan beszélgettek. Volt egy fiatalabb srácokból álló csoport, akik szintúgy tudtak csendben maradni. Halk zene szólt a pultnál. Valami művész kávézónak nézném ezt a helyet. Nem forgalmas, csendes, és otthonos. Az ablak mellett észrevettem Ellát, ahogy kifelé néz az ablakon. Meghatározó személyisége volt, már ránézésre is. Barna, göndör haja csak simán a vállára omlott, zöld szemeivel kutatta a város nyüzsgő utcáit. Odasétáltam hozzá, majd öleléssel köszöntöttük egymást, mintha ezer éves barátnők lennénk.

- Szia - mosolygott rám feldobottan. A jelenlegi kedvemhez képest én is ejtettem egy mosolyt felé. Ilyen helyzetekben mindig is jó színész voltam, legalább is azt hittem. Eddig.

- Valami baj van, ugye? - kérdezte őszinte érdeklődést mutatva. Lehet,hogy naiv vagyok, de megbíztam benne. A lányba, akit látásból ismerek. De nem is baj. Egyszer élek, és kit érdekel már? Mert engem aztán nem. És ha ezt nem beszélem meg valakivel, beleőrülök. Szóval nekiálltam,és mindent elmeséltem Daniellának. A kávénk kortyolgatása közben átbeszéltünk mindent. Meséltem, majd ő is mesélt. Nevettünk, elszomordtunk, csodálkoztunk, vagy csak leesett állal figyeltük a másik történetét.
A kávézó lassan bezárni készült, amit észre is vettünk, de nem nagyon törődtünk vele. Egészen addig nem, amíg egy barna hajú, kék szemű, talán 17 év körüli pincér oda nem jött hozzánk.

- Lányok, nem akarok semmit sem megzavarni, de lassan zárunk. 8 óra - mosolygott ránk kedvesen. Nekem is mosolyognom kellett,olyan aranyos és ragályos volt, amit csinált. Majd a barátnőmről rám kapta a pillantását, én meg lehajtottam a fejemet. Rajtakapott, hogy őt néztem. Gáz.

Kihozta nekünk a számlát, majd miután fizettünk, valamit a kezembe nyomott. Érdeklődve néztem meg, mi is lehet az. Telefonszám. Mosolyogva néztem rá, majd, Ellával kiléptünk a sötétbe. A barna hajú ciklon gyorsan kikapta a kezemből a papírt.

- Fel kell hívnod!!! - mondta nekem elkerekedett szemekkel.

- Nem - jelentettem ki határozottan.

- De! De! Légyszi! Akkor csak gondold meg! - ugrált előttem, mint egy 5 éves, aki fagyit szeretne enni.

- Jó, átgondolom - néztem rá, mert tudtam, hogy amúgy úgy sem hagyná annyiban a témát.

- Szuper! Nem kell neked egy olyan srác, aki megcsókol és lelép! - mondta, majd egy ölelés kíséretében elviharzott.

Dehogynem kell nekem.

_________________________________________

Sziasztok! Úgy alakult, hogy tudom hozni ezt a részt most :) 1300+ szó telefonról,remélem elnyeri a tetszéseteket ❤ várom a kommenteket, köszönök mindent nektek!💘💘💘
Xx Lilla