Körülnéztem a szobámban. Felért egy kis lakással. A falak 3 színben pompáztak:fehér, szürke és rózsaszín. Volt benne egy hatalmas, gyönyörű franciaágy, fehér puha paplannal, takaróval és lepedővel, rengeteg díszpárnával és két fehér alvós párnával. A díszpárnák rózsaszín és szürke színűek voltak, így a helység nem ért el kórház hatást. A parketta sötét barna színt viselt, és középen volt egy hatalmas fehér szőnyeg. A gardrób szekrény hihetetlenül nagy volt, vagy egy egész szoba, viszont nekem kábé egy polcra lesz szükségem. Kaptam külön fürdőszobát, és erkélyt. Egyszóval, hatalmas és csodálatos. Az asztalra kiteszem a rajzos füzetemet, és még jobban körülnéztem. Lehuppantam az ágyra, ami baromi puha és süppedős volt. Majdnem elaludtam, amikor rájöttem, hogy Chris odalent valószínűleg engem vár, szóval gyorsan a gardrób és a mosdó felé vettem az irányt.

Gyorsan felvettem egy farmert fehér pólóval, és egy fekete bőrdzsekivel. A hajamat összefogtam egy laza copfba, és felvettem egy egyszerű fekete cipőt. A bőr hátitáskámat a vállamra dobva indultam le az emeletről Chris felé. Rajta zöld pulcsi volt farmerrel, és edzőcipővel, és zöld szeme csak úgy világított. Épp a fekete, lapos Iphone-ján beszélt valakivel.

- Nem! Igen, persze hogy tudom! Jó! Értem! Igen, ez egy dolog, de őszintén szólva szarok bele! - kiáltotta a telefonba,majd letette.

- Rólam volt, szó, ugye? - kérdeztem félve, mire rám tekintett. Arcára kiült egy fáradt mosoly.

- Igen cica. De nincs semmi gáz. Csak a popszakma -mondta nevetve.

- De figyelj! Biztos van valahol a környéken valami mo...- mondtam, de azonnal a szavamba vágott.

- Nem! - kiáltotta, amitől kicsit megijedtem. Ezt észre is vette, majd közelebb lépett, és a kezébe vette az arcomat. A hátam már a falnál volt.

- Cica, nem mész te innen sehová! Jó helyen vagy! Nem hagyom hogy elvesszél ebben a városban! Melletted kell lennem! És melletted akarok lenni! - jelentette ki, mire szégyenlősen elmosolyodtam.

- Köszönöm - suttogtam.

- Nincs mit megköszönnöd. És most indulás!!! - kiáltott egy nagyot a végén, majd nevetve megfogta a kezem, és elindultunk a kocsi felé. Ahol a kezeink találkoztak, jól eső bizsergés futott végig a karomon, amit Chris szerencsére nem vett észre, vagy ha észre is vette, legalább nem tette szóvá. Kinyitotta előttem a fekete hatalmas terepjárónak az ajtaját. Csodás kocsi volt, baromi nagy, és plató is tartozott hozzá. Nagy nehezen felmásztam, de közben Chris mögöttem állt.

- Hé! - mondtam nevetve - Nem hiszem hogy ennyire jó seggem van, szóval szerintem szállj be a kocsiba és induljunk!

Ő is elnevette magát, majd átfutott a másik oldalra, és bepattant. De még mielőtt ráfirdította volna a kulcsot, felém fordult, és a szemembe nézett.
Mondani akart valamit, de inkább csak elmosolyodott, és megrázta a fejét. Az autó elindult, szóval mi is száguldottunk San Francisco utcáin. Színes családi házak, rengeteg virágos mező, majd hatalmas plázák mellett haladtunk el. Nem tudtam lenevenni a szemeimet a tájról, annyira magával ragadott az egész. Egy új, idegen város, más kultúra, más szokások.

- Biztos ennyivel kell menned? - kérdeztem, miközben még mindig az utat kémleltem emellett görcsösen kapaszkodtam az ajtómba. A reakciómra elnevette magát.

- Persze, hogy ennyivel kell.

- De lehet is?

- Részletkérdés, cica. Részletkérdés - mondta, mire elnevettem magam.

- És hova megyünk? - kíváncsiskodtam. Nem tehetek róla. Születésem óta ilyen vagyok. Egyesek idegesítőnek tartanak emiatt, viszont én csak egy érdeklődő természetű embernek.

- Titok.

- De mondd el! - könyörögtem.

- Akkor nem lenne titok, Lor - mondta nevetve,mire felém fordult. Zöld szemeiben vidámság és felszabadultság tükröződött. A tekintetében átsuhant valami, de aztán újra az útra szegezte a figyelmét.

Az út viszonylag csendesen telt. Nem az a kínos csend volt köztünk, hanem olyan nyugodt, és laza. Nem mindig kell beszélnünk, hisz sokszor felesleges lenne. A szőkésbarna haját az út alatt bőven ki tudtam tanulmányozni, ugyanúgy, ahogy a szemét. Az ajkait is jól megfigyeltem, és észrevettem, hogy nem mindig hordja az ezüst karikát a szájában, de ma például benne volt.
- Cica, szerintem elég a bámulásból - jelentette ki nevetve, mire zavaromban lesütöttem a szememet.

- Ez annyira abszurd. Itt vagyok veled, a reptéren ismerkedtünk össze, vállaltál minden kockázatot, hogy nálad maradhassak pár hónapig... Egyszerűen csak nem értem. Miért pont én? Vagy alapjáraton is ilyen kedves vagy mindenkivel? Rettentően nagy a kockázat, a te részedről és az enyémről is. Ha kiderül hogy így szökött lányt befogadtál? Érted, plusz még annyira életképtelennek tűnhetek a szemedben... És akkor még engem kell szórakoztatnod. Chris, lehet hogy jobb lenne ha ezt az időt egy szállodában vagy valahol tölteném... - mondtam ki egy szuszra.

Ez már régen nyomta a szívemet, és jó volt kiadni. Christian értetlen szemekkel meredt rám, majd egy picit közelebb hajolt, már amennyire a kocsi adottságai engedték.

- Cica, ez ilyen random szófosás? - kérdezte röhögve, mire játékosan belevágtam a mellkasára. Kemény. Kockás. És még az én kezem sajdult bele. Fenébe az izmokkal!

- Nem! Csak alig ismersz!

- Pont ezért vagyunk itt - jelentette be fura mosollyal. Tipikus "mindenttudokdenemmondomel" vigyor. Imádom.

- Hol?

- Golden Gate mellett, lemegyünk a partra, aztán még elmehetnénk pár helyre, és megmutatom a belvárost, plusz a legjobb éttermeket. Felcsapok idegenvezetőnek - jelentette ki röhögve, mire én is elnevettem magam.

- Hé! Chris! - húztam vissza egy pillanatra felém a kezénél fogva, mire hirtelen elvesztette az egyensúlyát és majdnem rám esett. Ennek a kis malőrnéo köszönhetően egész közel kerültünk egymáshoz.

- Itt jó? - kiáltottam fel a partról a dombtetőre Chrisnek, aki így bólintással jelzett, hogy tökéletes. A partra ültünk le egy plédre, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a Golden Gate hídra, plusz a víz moraja is megnyugtató volt.
Elfeküdtünk Chrissel a takarón, majd ő szólalt meg először.

- Szóval, kitaláltam valamit. Játszani fogunk - jelentette ki boldogan, izgalomtól csillogó szemmel. Ez nem lesz jó...

- Na, ne kímélj! Halljam!

- Felelsz vagy mersz! - mondta nevetve, mire én is elnevettem magam. Chris nagyon sokszínű volt, és egyfolytában meglepett valamivel: egyszer gondoskodó, aztán vicces, utána komoly, és ez így tovább. Fiatalok vagyunk (főleg én), és magával ragadott a személyisége.
Levinél nem éreztem ekkora felfordulást magam körül. Nem éreztem olyan gyakran bizsergést, vagy a gyomromban feltörő pillangókat. Levivel a végén már szeretetből voltam, nem szerelemből.
De lehet az, hogy egy nap alatt megszeretsz valakit? Ha magával ragad a személyisége, ha egyszerűen csak a közelében akarsz lenni?
És vajon ő is érez ilyesmit?
Aljas dolog lenne ezt küderíteni valahogy a játék keretében?

- A Felelsz vagy mersz tökéletes lesz - mondtam bólogatva, mire egy féloldalas mosolyt küldött felém.

Akkor hát játszunk, Christian Collins.

- Mik a hobbijaid? - kérdezte az előttem ülő zöld szemű fiú. A kérdés hallatán elnevettem magam.

- Ne kímélj, Collins. De amúgy a rajzolás, és a futás. Ezeket az életem árán sem tudnám abbahagyni.

- Majd megmutatod miket rajzolsz? -kérdezte mosolyogva, majd végig feküdt a pokrócon, fejét az ölembe hajtotta, így én elkezdtem a szőkésbarna tincseit birizgálni.

- Talán - mondtam neki sejtelmesen, mire elnevette magát.

- Na és neked mik a hobbijaid? - kérdeztem tőle vigyorogva.

- Éneklés. Focizás. És extrém sportok.

- Mi? Extrém sportokat űzöl mint hobbi? - néztem rá döbbenten.

- Bizony. Kemény vagyok, mint a kádszéle! - jelentette ki, majd mind a ketten Elfeküdtünk a pokrócon, közben a fejünket fogtuk a nevetéstől.
- Te figyelj csak Chris. Ez nem is volt vicces - néztem rá tettetett komolysággal, mire még jobban szakadtunk. Felszabadultunk, és boldogak voltunk egymás társaságában.

- Most jöjjenek a komoly kérdések - jelentette ki Ő.
- Oké.
- Meddig maradsz? - kérdezte, mire megfagyott a levegő.

Örökre. Nem akarlak elhagyni Collins. Nekem te vagy most mindenem. Miattad vagyok boldog azokban a napokban, amikor sírnom kéne az exbarátom miatt. De te vagy a fény számomra az alagút végén. Bírlak.
Ám ezek helyett csak ennyit mondtam:

- Még másfél hónap. 45 napunk van, Collins.

- Azt csak hiszed, Hercegnő - nézett rám sokat sejtően.

Fenébe azokkal a kékes zöld szemekkel.
Miért vagy ennyire...
Ennyire...
...
Tökéletes???

Wow. Sziasztok babák :) nos, mit gondoltok az új részről? Írjátok meg nekem, hogy hogy tetszett😄😘
Köszönök mindent nektek, hétvégén jön a következő rész❤