~~~~~~~~~~~~~~~Katina~~~~~~~~~~~~~~

Első ránézésre ez egy átlagos reggelnek indult. Mármint az átlagosnál is átlagosabb, mivel, révén, hogy nyár van, még csak az ágyból sem nagyon szoktam kikelni. Márpedig az átlagos napjaim azzal indulnak, hogy valahogy kikászálódok az ágyból és egy kis kávé legurítása után kezdek magammal valamit. Ám nyaranta még ennyit sem teszek meg. Pontosabban nem ilyen korán. Merthogy, félreértés ne essék, én egy rendkívül aktív ember vagyok és aktívkodom én eleget, de az általában délután szokott lenni. Vagy inkább estefelé. Ez csakis abban az esetben változik, ha valamelyik rokonom úgy dönt, hogy állatkertet/műhelyet farag az otthonunkból (az előbbi általában édesapám, az utóbbi pedig a bátyám és a folyton változó hobbijai). De mivelhogy jelen pillanatban nem élek ezekkel a személyekkel, sőt, Kayleet, nagybátyám nevelt lányát leszámítva, kifejezetten nyugodt emberekkel élek, így ilyen eset nem szokott előfordulni. Ám ezen a párás nyári napon, ahogy fordultam egyet az ágyamban, átdobva a lábamat az egyik oldalról a másikra egy elegáns mozdulattal, elkapott egy furcsa érzés. Majd egy pár pillanattal később megéreztem a palacsinta édeskés illatát, mely bejárta az egyszerű kis japán ház szobáit. Ezen csábító tényező hatására, még számomra is meglepő módon, egy macska fürgeségével ültem fel. Valaki reggelit csinált. Mégpedig finomat. Ha jobban belegondolok, ebben semmi furcsaság nincsen, hiszen Kay koránkelő típus, mindíg ilyenkor ügyködik a konyhában. Nem is ezért pattantam fel ilyen hirtelen, habár ezt akkor még nem tudtam. Valamit nagyon furcsálltam, mintha elfeledkeztem volna valami fontosról. Utólag visszagondolva szégyellem is, hogy elfelejtettem, milyen napra ébredtem. De hát nem lehet mit tenni, ha egyszer félálomban voltam. Még nem funkcionált rendesen az elmém. Ám amikor kócosan, az álom emlékével a szememben kiballagtam az étkezőbe és megpillantottam a falon a naptárat egyből leesett, de annyira, hogy, s erre a mai napig megesküszöm, hallottam a fejemben visszhangozni a koppanást.
-Jó reggelt-mondtam álmosan Kaylee-nek aki idegesen sürgött-forgott a konyhában.
-Jó reggelt-köszönt vidáman-palacsintát?-nyújtott felém egy tányért, megpakolva egy nagy kupacnyi palacsintával, s hozzá félszegen mosolygott. Gondolom a reggeli gyártásával próbálta felejteni a rá váró nehéz órákat, a mosollyal pedig engem próbált hitegetni, affelől, hogy márpedig ő teljesen rendben van. Amatőr hiba azt feltételezni, hogy nem szagolom ki.
-Aha, köszi-mondtam majd fel is pakoltam a felkínált ételből egy jó adagot a tányéromra. Ekkor Melina lépett a konyhába. Mint mindíg, ő már most indulásra kész volt. Szerintem sohasem láttam még őt rögtön kelés után. Valahogy mindíg úgy libben ki a szobájából, mint egy álom. A gesztenyebarna haja fésülten, besütve zuhant a vállára és egy kifejezetten csinos ruhát vett fel a felvételi kedvéért.

-Nāehnae. Katina. Targaryen. Qoherys.-tagolta nagyon lassan a nevemet-Tudod hogy Kaylee ma felvételizik.
-Ja-válaszoltam egyszerűen, nem értve, hogy mi a probléma már megint.
-Akkor miért ő csinál reggelit, te pedig csak ülsz ott mint egy kényes kis hercegnő ahelyett, hogy te sürögnél körülötte amíg ő pihen és lélekben felkészül? Nem erre kéne koncentrálnia.-tette csípőre a kezét rosszallóan megrázva gesztenyeszín tincseit.
-De hát legalább addig is lefoglalja magát-védtem magam egy igen jó érvvel, megpróbálva elsunyizni, hogy kis híján átaludtam a felvételit.
-Igaza van-erősítette meg Kay-az nem jó ha túlságosan rákoncentrálok. Te is tudod hogy nagyon túl tudom gondolni a dolgokat.
-Na jólvan-adta fel Melie a szokásos könnyed, bársonyos hangján. Utáltam ezt a hangot, mert törékeny kislány hatást kölcsönzött neki. Márpedig Mel minden, csak nem törékeny kislány. Ugyanakkor furcsa lett volna, ha hirtelen megváltozik. Túl jól illett ez a hang a kedvességéhez és a jókislány presztízséhez.-de akkor sem kéne így kényelembe helyezned magad. Fogadjunk, hogy most kászálódtál ki az ágyból, mert teljesen elfelejtetted a mai napot. Hercegnő-mondta az utolsó szót könnyed, ám mégis sértő hangon.
-Haha-mondtam szemforgatva-Ne használd a címemet szitokszóként. Főleg ilyen igazságtalanul-mondtam durcásan.-És ne olvass a fejemben.-tettem hozzá méltatlankodva.
-Nem olvastam!-vonta meg a vállát hetykén, mégis kecsesen-Nincs rá szükségem. Együtt nőttünk fel, ismerlek már, mint a rossz pénzt-mondta-Na de. Inkább készülj össze, lassan indulnotok kell-nézett az órájára.
-Mi, én?-mutattam magamra meglepetten.
-Igen te-nézett fel rám higgadtan-Nyilvánvalóan elkísérjük Kay-t.
-Nyilvánvalóan-bólintottam-Aizawa?-kérdeztem ásítva.
-Már bent van a suliban. Ő is vizsgáztat, rémlik?-mondta Mel az értetlenkedésemet látva.
-Áh igen, igen-sóhajtottam fáradtan-csak reggel van még-tettem hozzá-Najó-pattantam fel majd amikor már éppen kanyarodtam volna be a szobámba Mel még utánam szólt.
-Ja és-kiáltotta-Ne kezeld szokásosan lazán a dolgokat. A suliban amúgy sem a nagybátyjánk, erre nagyon ügyelj. A tanárodként kell hallgatnod rá, mert nem tesz különbséget a diákjai között.
-Jólvan, jólvan-forgattam meg a szemem és finoman becsaptam magam után a szobám ajtaját.-Mintha valaha is hallgattam volna a tanáraimra... Vagy úgy bárkire.-morogtam még az orrom alatt

Kiléptem a szobámból és átszelve a folyosót a szemben lévő szobához érkeztem. Bekopogtam majd választ nem várva benyitottam.
-Indulhatunk?-kérdeztem az ideges Kayt.
-Hm?-zökkent ki a merengésből, s rám emelte réveteg tekintetét-Ja aha. Csak veszem a cipőm.-mondta és kiment az előszobába. Amikor utána mentem éppen a nagy tükör előtt állt és utoljára lecsekkolta, hogy minden jó-e. Csak egy kék, kényelmes, rugalmas sportnadrágot, fekete spagettipántos trikót és egy futócipőt vett fel. Gyorsan bedobtam a konyhában lévő vizes kulacsot és müzlit a bézs hátizsákomba a kulcsok és a neszeszerem mellé. Becsúsztattam a telóm a nadrágom zsebébe és odaálltam Kay mögé aki éppen próbált erőt gyűjteni.
-Héj-fogtam meg a vállát.-Jó leszel. A nyáron mindenre felkészültünk. Meg tudod csinálni. Mindketten tudjuk, igaz?-néztem a szemébe a tükörből. Ő csak egy aprót bólintott bizonytalanul. Fogtam egy hajgumit, fésüt vettem a kezembe és elkezdtem felfogni a vállára omló sötét, göndör haját-Ne gondolkozz Kaylee. Az nem tesz jót a mi fajtánknak. A véredben van érted? Meg FOGOD csinálni. Csak ne koncentrálj másra, a dolgok tétjére vagy akár a saját elvárásaidra sem. Csak arra gondolj, hogy miért csináljuk ezt. A nagy végső cél lebegjen a szemed előtt. És semmiféleképpen ne izgulj!-fejeztem be és még utoljára átfésültem az ujjaimmal a fufruját, megigazítva azt.
-Kész vagytok?-jelent meg ekkor a jellegzetes gesztenyebarna hajkorona és a hozzá tartozó személy az ajtóban.
-Uhum-bólintottam-Asszem-fordultam Kaylee felé megerősítést várva.
-Jólvan-vett egy nagy levegőt Kay.
-Akkor mehetünk?-kérdeztem elmosolyodva
-Menjünk-bólintott határozottabban és viszonozta a mosolyt.

~~~~~~~~~~~~~~Sayura~~~~~~~~~~~~~~~

-Sayu. Induljunk, el fogunk késni.-tájékoztatott unottan az ikerbátyám. Figyelmen kívül és válasz nélkül hagyva a nógatást idegesen tovább járkáltam fel-alá a kesztyűmet keresve.-Sayura! Nem figyelsz, mi?-sóhajtott fel fáradtan, majd leült a lépcsőre és az állát a tenyerébe fektetve követett a tekintetével ahogy tovább mászkáltam.
-Indulnotok kéne-lépett ki ekkor anya a konyhából-Tessék, csináltam egy kis kaját-nyomott Toshi kezébe egy igen méretes kajás dobozt.-Mindkettőtöké benne van. Kincsem már megint a kesztyűdet keresed? Nézted már a kabátod zsebében?-kérdezte csilingelő hangon.
-Már miért lenne...-húztam össze a szemöldököm miközben elkezdtem a kabátom hatalmas zsebében turkálni-Anyaaa-néztem hátra bosszankodva, előhúzva a keresett kesztyűt.-Miért van itt?
-Mert oda tettem-felete egyszerűen.
-De miért?-tártam szét a karom értetlenül.
-Azért, hogy ne hagyd el.-felelte úgy, mintha ez egyértelmű lenne. Felhúztam a hajam színéhez illő lila kesztyűket és ellenőriztem magam a tükörben, megigazítva az övet a derekam körül, amibe a 8 késem volt behelyezve.
-Jó-bólintottam elégedetten.-Indulhatunk.
-Na végre-állt fel a bátyám a lépcsőről.

~~~~~~~~~~~~~~Kaylee~~~~~~~~~~~~~

Bevallom kicsit idegesen indultam el otthonról, de Katie nem véletlenül Targaryen. Bármilyen defektes is az a család, a lelki támogatáshoz rendkívüli módon értenek. Már befejeztük a papírmunkát, Mel eltűnt a wc irányában, Katie pedig éppen teát vett az automatából több kevesebb sikerrel, amikor is megláttam egy pár ismerős, de nem igazán ideillő arcot. Gondolom szurkolni jöttek és céljukat elérték, mert a jelenlétük határozottan felvidított és motivált.
-Héj srácok!-kiáltottam oda nekik lelkesen integetve, mire Kate felkapta a fejét, megpördült a tengelye körül és felvísított.
-Vááá. Itt van mindenki! Hát ez eszméletlen-szaladt keresztül a helyiségen magára vonva az előadásával az itt tartózkodók többségének a figyelmét. Amikor odaért egyessével szoros ölelésbe vonta az összes falkatagot.
-El sem hiszem, hogy ennyien eljöttetek-kezdtem én is az üdvözlést a hozzám legközelebb lévő személlyel, aki történetesen Stiles Stilinski volt.
-Ez csak természetes-mondta Queenie, Mel anyukája.
-Ügyes leszel bro-boxolt bele a vállamba a szokásos túlpörgött stílusában Daera, miután elengedtem Stilest.
-Héj, emberek! Igen ti, lehet menni tovább a dolgotokra!-kiáltotta el magát ekkor Katie, mire a még mindíg minket bámuló emberek összerezzentek és folytatták a dolgukat.
-Shouta hol van?-kérdezte Tina
-Anyaaa. Tudod, hogy ő itt tanít, most nem kéne megzavarni. Biztos ő is vizsgáztat-felelte szemforgatva Katie. Erre Tina csak halványan elmosolyodott, de a szeme úgy villant mint a szalamandrának.
-Tudod, hogy nem érdekel. Megbeszélni valóm van vele-magyarázta halkan, miközben elkezdte igazgatni Kate haját.
-Anyaaa hagyd már a hajamat.-bújt ki az anyai kezek alól az említett bosszankodva.

~~~~~~~~~~~~~Melina~~~~~~~~~~~~~

Amikor visszaértem ott találtam az egész családot az aulában. Na meg persze egy éppen az idegenekkel kiabáló Katie-t. Mosolyogva megráztam a fejem. Jellemző, Katie még akkor is a figyelem középpontjában van amikor azt akarja hogy, ne figyeljék. Tipik Targaryen. Erre a gondolatra még utoljára megforgattam a szemem és megindultam a család felé, ám ekkor valaki nekem jött. Méghozzá olyan erősen, hogy elestem
-Miért nem figyelsz od...?-ordította a velem szemben álló, ám megakadt félúton.
-Mi, én?-kérdeztem enyhén kikerekedett szemekkel.
-Igen te! Mégis ki más?-ordított rám ismételten, mire felhúztam a szemöldököm.
-Hát mondjuk te. Igazán odafigyelhetnél, olyan nagy lendülettel jössz.
-Hogy mi...-kezdte volna megint.
-Higgadj már le.-szakítottam félbe várakozón kinyújtva a kezemet-Egy szimpla bocsánat is megteszi. Nem kell rögtön puffogni meg lehurrogni másokat-tettem még hozzá. Egy pillanatnyi gondolkodás után felém nyújtotta a kezét, én elfogadtam azt, ő pedig felhúzott a földről és durcásan félre fordította a fejét. Amikor az arcunk a legközelebb volt egymáshoz, meghallottam a gondolatait.
-Ezt bóknak veszem-mosolyodtam el édesen, ám a szemem villant-Ne aggódj, mindenki ezt gondolja amikor meglát-tettem hozzá látva az értetlen tekintetét, mire mégjobban ledöbbent. Még vártam egy pár pillanatot, állva a mérges vörös íriszeinek égető pillantását-Bakugou Katsuki-tettem még hozzá nagyon lassan kiejtve a nevét.
Erre csak meglepetten pislogott rám aztán mérgelődve továbbállt.
-Melinaaa-ordította el magát nyilván kellemetlenül hangosan Katie.
-Köszi-sziszegtem oda Katienek aki erre csak vigyorgott.
-Héj Daera azt mondja, hogy amint, ez fontos, hogy nem ha hanem amint-szakította félbe a saját monológját-Kayleet felveszik csinál egy bulit odahaza.
-Jó-bólintottam megvonva a vállam.-Nem!-ellenkeztem hirtelen kikerekedett szemekkel, amikor kiolvastam a gondolataiból, hogy mit akar.
-Miért nem?-kérdezte sunyin elmosolyodva, majd a fiú után fordult. Egészen dögös.
-Jesszus Katie. Mióta használsz te ilyen szavakat? Najó verd ki a fejedből a gondolatot és menjünk-javasoltam, majd a többiek felé fordultam, hogy ezt nekik is bejelentsem-Ideje kimenni. Ne zavarjuk a felvételizőket.-mondtam majd kivonultunk az épületből, mielőtt Aizawa észrevette volna, hogy az aulában rontjuk a levegőt.

~~~~~~~~~~~~~~~~Sayu~~~~~~~~~~~~~~~

Amikor bementem volt egy kis tájékoztató, ahol láttam egy dühös süni szerű illetőt, meg egy brokkoli kinézetű gyereket mellette. Ez a páros azért ilyen említésre méltó, mert hamar magukra vonták a figyelmet, ugyanis a zöld hajú folyamatosan magában beszélt, mire a tüsi hajú elkezdett vele veszekedni.
Ezek után megírtuk az írásbelit, ami nyilván egyszerűen ment, hiszen sokat készültem rá.

Majd jöhetett a gyakorlati rész. Amikor kinyitották a kaput hagytam, hogy beáramoljon a tömeg és én egy kicsit hátrébb indultam el, hamar leválva a bátyámról. Amint nagyjából felmértem a terepet, ami egy nagyobb város utcáit ábrázolta, elindultam az egyik kisebb utcában és megpróbáltam minél kevesebb emberrel összetalálkozni. Amint hatalmas robajjal megjelent egy 2 pontos robot halkan elkezdtem fütyülni, mire a kések az övemben megrezegtek. Egy kisebb sikátorban bújtam meg és amikor a robot éppen előttem járt gyorsan elrugaszkodtam és felugrottam a lábára. Innen elkezdtem felmászni a roboton és itt kezdődtek a nehézségek, ugyanis eléggé lassan haladtam. Felmerült a probléma, hogy ha így folytatom nem lesz időm elég robotot elintézni, sőt akár el is lophatják tőlem a pontokat ha valaki megjelenik és gyorsabban leveri, így taktikát váltottam. Megálltam a robot "térdének" a közelében és elfüttyentettem magam, remélve, hogy nagyjából megtalálom a fejét.
-A fenébe-szitkozódtam, amikor a robot nem esett erőtlenül a földre-Meg kell próbálnom messzebbről.-gondolkodtam fennhangon, majd lecsúsztam, végül leugrottam a robot lábáról és ismételten elfüttyentettem magam. Sajnálatos módon, ilyen messzire már nem ért el a hangom, így ezzel a módszerrel sem jött össze. Ekkor a szívem elkezdett hevesebben verni, de egy pár mély lélegzettel nyugodtságot erőltettem magamra. Körbepillantottam, majd jobb híján úgy döbtöttem, hogy megpróbálok bejutni az egyik épületbe. Az ajtó ugyan zárva volt, de egy jól célzott rugással megoldottam ezt a problémát, ami egyben újabb problémát vont magával, hiszen az is a feladat része volt, hogy vigyázzunk a környezetünkre, miközben elintézzük a robotokat. Ezzel a bajjal nem foglalkozva elindultam fel a tetőre. Mire felértem teljesen leizzadtam és hevesen vettem a levegőt, de innen végre elértem a robotot, így amint levegőhöz jutottam erőteljesen elfüttyentettem magam, minek hatására mind a 8 késem belefúródott a robot fejébe, majd feltűnt a másik oldalon. A robot szeme villogott egy kicsit majd végleg lekapcsolt, a teste pedig erőtlenül hullott előre, betörve az út betonját. Elégedetten bólintottam, majd további pihenőt nem hagyva magamnak elkezdtem átugrálni egyik tetőről a másikra újabb robotot keresve magamnak. Végül sikerült leszednem még két 2 pontosat és egy 3 pontosat is. Amikor az időnk már a vége felé közelített hirtelen hatalmas robajt hallottam meg a közelben így odasiettem és megpillantottam a legnagyobb robotot, a 0 pontosat. Mindenki menekült előle, ám a brokkoli hajú fiú, aki ott feltűnősködött a tájékoztatón, valami érthetetlen okból kifolyólag szembe ment a gépezettel. Egyenesen a feje felé száguldott a levegőben, majd akkorát ütött a robotra, hogy az egyből hátraborult és már vége is volt. Szóval feltételezem, hogy valami nagyon erős képessége van, valami szupererő vagy ilyesmi. Ám valami baj van ezzel, úgy látszik nagyon nem tudja irányítani, mivel a következő pillanatban elkezdett tehetetlenül zuhanni.

~~~~~~~~~~~~~~Kaylee~~~~~~~~~~~~~~~

Meglepően egyszerű volt a felvételi, habár az elméleti részére való felkészülést nem vittem túlzásba, de kompenzáltam a gyakorlati részen, ahol a vérfarkasok szupererejét és gyorsaságát bevetve elég sok robotot elintéztem. A vizsga vége felé közeledve óriási robajt hallottam meg tőlem pár utcányira, így a kíváncsiságtól hajtva arra vettem az irányt. Még nem pillantottam meg a jelenetet, amikor már meghallottam Present Mic-et, ahogy ordítva bejelenti, hogy már csak 2 perc van hátra. Amikor odaértem a következő jelenet fogadott:az óriasi nullás robot éppen szétvert arccal dőlt az egyik irányba, a másik irányba pedig a brokkoli fiú zuhant magatehetetlenül. Gondolkodás nélkül elugrottam, hogy elkapjam, ám nem számítottam arra, hogy ennyire erőteljesen fog becsapódni amikor összetalálkozunk, így a becsapódás hatására egyensúlyt vesztettem és hiába kalimpáltam a lábammal nem bírtam úgy fordítani magunkat, hogy talpra érkezzek. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy az sem baj ha a gerincem törik, hiszen pár óra alatt beforr, ellenben a fiúnak nem lett volna jó ha becsapódik a betonba, szóval mindenféleképpen megérte. Összeszorított szemekkel, vicsorogva vártam a becsapódás pillanatát, ami sosem jött el. Éreztem, hogy valaki megérint, minek hatására hirtelen súlytalan lettem. Amikor kinyitottam a szemem megpillantottam egy barna hajú lányt, akinek éppen ki volt nyújtva az egyik keze felénk, így feltételeztem, hogy a súlytalanítás az ő képessége.
-Kioldás-mondta fáradtan, mire mind a hárman a földre estünk. Egész testemben remegtem az adrenalintól és még mindíg görcsösen szorítottam a fiú pulcsiját, aki szintén remegett, a két lába és a jobb karja tehetetlenül hevert mellette. Oldalra pillantottam a lányra, aki ekkor riadtan a szája elé emelte mindkét kezét, majd előre hajolt és szépen kiürítette elénk az ebédjét. Az ujjaim lassan felengedtek, ahogy kezdtem megnyugodni, s ekkor legnagyobb meglepetésemre a fiú lecsapta ökölbe szorított kezét és elkezdett kúszni a földön.
-Legalább...egy pontot-nyöszörögte közben erőtlenül. Kikerekedett a szemem. Ennyire kész van és még mindíg megy előre? Na ha ezt ezek után nem veszik fel egy ritka kitartással bíró személyt veszítenek el. Kicsit emlékeztet Narutóra.
-Az idő lejárt!-kiáltotta el magát ismételten Mic.
-Á gratulálok mindenkinek-jelent meg egy nagyon alacsony, bottal járó, öreg néni, mire hirtelen felültem.-Szép munka volt, szép munka-mosolygott kedvesen.-Tessék gumicukor-nyújtotta ki felénk a kezét és beleszórta a cukrokat a nyitottan várakozó tenyerekbe-Vegyétek, egyétek-mosolygott kedvesen.
-Köszönöm, köszönöm-hajlongott az a fiú, akinek éppen a tenyerébe szórt egy adagot.
-Gyere, neked is adok-indult meg felénk a hölgy.
-Nahát-hallottam meg valakit a tömegből.
-Ez a Mademoiselle az iskola szíve, lelke-tájékoztatta a csodálkozó tömeget egy lenyalt hajú piperkőc.
-A mindenit!-csodálkozott el végignézve a brokkolin.-A saját képességeddel sikerült így megsebezni magad?-kérdezte, majd a következő pillanatban az ajkát csücsörítve cuppogott, a szája kinyúlt mint valami űrlénynek és megpuszilta a brokkoli fejét.
-Öh-hökkent meg valaki a tömegben-Mit csinál?
-Ő a U.A. ápolónője-folytatta a francia.-Az öhökifjú hősnő Szanitécia. A képességével felgyohsítja a gyógyulás folyamatát. A U.A. csak azéht szehvezhet ilyen veszélyes felvételit, meht ez a hölgy a hendelkezésükhe áll.-miközben a szőke tört japánnal mondta a kis monológját a zöld hajú sebei szemmel láthatóan teljesen begyógyultak.
-Kérem a következőt! Vannak még itt sebesültek?-pillantott körbe majd megakadt a tekintete.-Hmm. Lássuk csak-mondta miközben közelebb jött és az államnál fogva gyengéden felemelte a fejemet és tüzetesen megvizsgált.-Nahát!-csodálkozott el megint-Egy karcolás sincs rajtad.
-Gyorsan regenerálódom-vontam meg a vállam.
-Értem-bólintott elmerengve-Pompás! Na kinek kell még segítség?-ment tovább.

-Óriási voltál!-ugrott azonnal a nyakamba Daera amint kiléptem a U.A. épületéből.-Tudtam én, hogy nem hiába edzettünk a nyáron-borzolta össze a hajam.
-Az a brokkoli sem volt semmi. Kíváncsi vagyok milyen képessége lehet, amivel így megsebzi magát.-tette hozzá Katie.
-Midorya Izuku nem sokra megy a nagy erejével, ha valakinek őt is meg kell mentenie-szólalt meg lágy hangon kritizálva őt Melina-Hálás lehet neked és az Ochako nevű lánynak.
-Kaylee is hálás lehet annak a lánynak, hamár itt tartunk-szólalt meg szemrehányón Aizawa, aki eddig karba tett kézzel, az oszlopnak támaszkodva figyelte a jelenetet.-Az a botlás a landolással amatőr hiba volt. A gerinctörés pedig akkor sem kellemes, ha nyomtalanul begyógyul pár óra alatt.-tette hozzá, miközben elindultunk haza.
-Héj! Kikérem magamnak még nem is vagy a tanárom és máris kioktatsz?-fortyantam fel.
-Ugyan Kaylee, soha nem is lesz a tanárunk hiszen az nem lenne igazságos, ugye?-legyintett Mel, majd puha homloka finom ráncba szaladt amikor nem kapott választ-Ugye?-nézett most egyenesen a nagybátyjára megerősítésben reménykedve.
-Igazából szerintem nem szabály ellenes-vonta meg a vállát érdektelenül-De nem tudják, hogy rokonok vagyunk, szóval felesleges ezen lamentálni-tette hozzá.
-Hmm-szusszantott Kate a gondolataiba merülve, majd hirtelen felkapta a fejét-Beszéltél anyáékkal?-nyagatta ő is Aizawát, aki ennek hatására fáradtan megdörzsölte a szemét.
-Sajnos-sóhajtotta-Nem tetszik az ötlet. Előre szólok, hogy megpróbállak majd távol tartani titeket tőle, ha valami butaságot csinál. Vagy csináltok ti.
-Próbáld csak meg-horkantam fel.
-Meg is fogom-pillantott ránk sötét tekintettel.
-Najó.-mondta lassan Dae.-Ha megbocsájtotok én most elmegyek a többiek után, mert Scottékat riasztották-ölelt meg először engem, majd szép sorban a többieket is.-Írjatok, hogy mik a fejlemények-kötötte a lelkünkre-Na meg persze amúgyis. Írjatok mindenről.
-Tehát folytassuk a szokásos napi tevékenységet és beszéljük ki a családdal az életünket?-összegezte Kate-Igen nyugi kuzin, tudjuk, hogy ez fontos neked.
-Vigyázz rájuk-ölelte meg végül Dae Aizawát is.
-Mint a szemem fényére-suttogta a másik alig hallhatóan.
-Hát-húzta el a száját Dee végigmérve a csöves kinézetű nagybátyját, finoman megfogta az arcát majd mélyen, szomorúan a szemébe nézett-Meg ne haragudj, de annál azért egy kicsit jobban.-majd ezek után elvigyorodott, s megpaskolta az arcát, hogy tompítson a jelenet komolyságán, ugyanis rühelli a komoly és drámai dolgokat.
-Héj!-kiáltott fel méltatlankodva Melina-Daera ez nem volt szép!-szólt még a kis hiperaktív ezüst hajú után, aki komikusan behúzva a nyakát, pimasz vigyor kíséretében eltűnt egy portálon át.