~1980 Tél~

Nap mint nap rettegés fogott el ahogy megláttam az iskola kapuit. Tudtam, hogy a napi szenvedéseim folytatódni fognak. Ez volt az én poklom. És minden nap ugyan az a nóta szólt. Reggel bementem az osztályba leültem a helyemre és szinte remegve, gyomorgörccsel vártam, hogy gyűlölt osztályfőnököm és a még nála is jobban gyűlölt osztálytársaim belépjenek az ajtón.
Sajnos hárman várták a halálomat és a tanárnő ennek a ráadása volt.
A tél volt talán a legkegyetlenebb. Ahogy esni kezdett a hó és kinéztem reggel a szobám ablakán már tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok. Más gyerek talán boldogan ugrándozik, ha havat lát, de én nem. Ólomnak éreztem a végtagjaim ahogy öltöztem és könyörögnöm kellett a lábaimnak, hogy mozgásra bírjam őket. A meleg paplan alól amúgy sem lehet hirtelen kiszállni, mert emiatt már lett tüdőgyulladásom is. Szépen lassan kell, hogy a test hozzászokjon a fűtetlen szobához. Itthon csak egy helység van fűtve. A konyha, az is azért, mert a gázpalack fűti, mikor apa össze kotyvaszt valamit. A többi helység nincs. A fürdőszoba, ha annak lehet hívni a kis betonos helységet a lavórral és a gödörrel, szinte teljesen átadja a kinti hideget, mivel az ablaka hiányzik és csak egy rongydarab van, ami nem engedi a szélnek, hogy befújja a havat.
Mikor tüdőgyulladásos voltam, a szomszéd néni adott nekünk fát. Mai napig nem tudom, hogy honnan tudta meg a betegségem, de nagyon jó szívű volt. Arra kérte apát, hogy csak legalább nálam fűtsön be. De sajnos azt a fát mire hazaértem nem láttam. Apa eladta és az árából elment kocsmázni, szinte nevetve mesélte el nekem este mikor hazajött részegen és leült az ajtó mellé, hogy a szokásos egér látomásain nevessen, ahogy elkapkodja őket a láthatatlan egérfogó. A mai didergős nap is hasonló volt, egy valami kivételével. Apa nem volt otthon, mikor indultam. Kisebb bánattal indultam az iskolába, mert hát, lehet részeg volt, de a tudat, hogy itthon fekszik és nem az árokban megnyugtatott. Az ujjaimat tördelve, elvékonyodott talpú cipőmbe mentem a suli felé és közben mindenkit, akit ismertem megkérdeztem, hogy nem e látták édesapámat. Sajnos a válaszok mind azok voltak, hogy nem. Mikor leültem a padba akkor is magam elé merengtem, nem vettem észre mikor a három kegyetlen főnököm belép. Ősz óta szinte nyitáskor már ide kell érnem az osztályba, mert ők nagyjából fél órával utána érkeznek meg. Mikor belépnek le kell térdelnem eléjük és Nagyságos úrnak kell szólítanom mind a hármat külön-külön. Utána Végig kell csókolnom a cipőjüket, és ha nem teszem akkor megvernek. Sajnos nem maradt sok választásom. Viszont ezen a napon mégsem figyeltem. Már bent voltak és vártak egy ideig mikor én magam elé meredve gondolkodtam azon, hogy apa nem mondott-e nekem valamit arról, merre a fenébe fog ma kóborolni. Az taszított ki az elmélkedésből, hogy az egyik zsarnokom megunta a várakozást és elkapta a hajamat hátul a fejemet pedig a padnak vágta. Meglepetten kapkodtam levegő után és a fájdalom pontjához szorítottam a kezem. Mikor felnéztem ott tornyosultak mind a hárman elég dühös arckifejezéssel.
-Mégis mit képzelsz kutya? -üvöltött, aki még mindig a hajamat fogta és felrántotta a fejem-Hol marad a talpnyalás? -lerántott a székről maga elé és az arcomba tolta a sáros cipőjét. Kénytelen voltam megtenni az arcom így is fájt. Éreztem, hogy az orrom is vérzik ezért folyton visszaszívtam, nehogy véletlenül a cipőjére csöppenjen. Mikor végig mentünk a szokásos rituálén már álltam fel, hogy figyeljem a folyosót mikor jönnek tanárok, hogy addig a három füves cigit szívhasson az ablaknál. Az ajtóban állva dörzsölgettem a homlokom, ami szinte égett az ütéstől, pontosan úgy éreztem, mintha egy kést vágtak volna a szemeim közé. Szédültem és fájt a fejem is. Mind minden nap, negyven percet álltam megkövülve az ajtóban és mint minden nap az utánuk következő első érkezettel együtt ültem le a helyemre.
Az óra végeztével, mint mindig mentem a D.Ö.K.-be, hogy ne kelljen látnom a három kínzómat. Leültem a padra, amit kaptam és néztem a többieket, ahogy beszélgetnek. Mindig ez megy, én figyelek és hallgatok ők pedig az otthoni és az iskolai történéseket osztják meg egymással. Viszont volt egy tag, aki mindig beinvitált a beszélgetésbe. Nate. Olyan volt nekem, mint a bátyám. Felnéztem rá és a legjobb barátomnak tartottam. Ha csináltam valamit neki mindig úgy éreztem, hogy fontos dolgot tettem és jót cselekedtem. Nekem ebben a teremben lévő diákok számítottak a családomnak. Mind jószívűek és kedvesek voltak.
-Miért olyan vörös a homlokod? -kérdezte Nate és odasétált hozzám.
-Elaludtam órán és megnyomta a ruha. -hazudtam.
-Te aludtál?
-Sajnos este nem tudtam valami jól. Elég hideg volt.
-Na igen, én is az éjszaka mentem ki egy szál köntösben, hogy begyújtsak, különben megfagytam volna.
Mi az a köntös?
-Nekem a kutya nem maradt egész éjszaka nyugodtan. Ugatta a havat az ablak alatt. -nevetett Mike a kilencedikesek megszavazott képviselője. Én valahogy nem tudtam nevetni. Apa volt a fejemben, mint eddig végig.
-Mi a baj kölyök? -Kérdezte Nate-Olyan vagy, mint aki citromot evett. Ez nem álmosság, bántott valaki?
-Nem. -mondtam a legőszintébben-Csak...elveszett apa.
-Elveszett?
-Este elment...dolgozni...és reggel mikor indultam még nem ért haza.
-Biztos mire hazaérsz már otthon lesz.
Bólintottam és a ruhámat markolásztam-Én is ezt remélem. -nem akartam elrontani a hangulatukat pedig látszott, hogy sikerült. Csengetéskor visszamentem a terembe és ez folytatódott az ebédszünetig. Szünetbe lementem a menzára és a kisadagyni ételemmel leültem legjobb csevegő partnerem Lisa mellé. A lány mindenhez hozzá tudott szólni és nagyon jókat nevettünk az ebéd közbe. Még ezt a fancsali napot is feldobta nekem pár őrült megszólalással. Mivel apa egyedül nevel ezért az étel az iskolában nekem ingyen van. Az iskola ebben segít nekünk. Ha nem segítene már éhen haltam volna. Ez az egész napi étel, amihez hozzá tudok jutni, a többi pedig az a moslék, amit apa minden dologból, amit talál összerak. Egyszer, mikor üres volt minden szekrényünk füvet tépett az udvarról és azt tette vízbe. Öntött rá sót és azt ettük napokon keresztül. Magának öntött bele sört, így nem a fű kesernyés ízét, sokkal inkább a sörjét érezte. A menza végén egy pacsival búcsúztunk.
-A suli előtt megvárlak. Megnézzük a cicát ugye?
-Igen meg! -mondtam mosolyogva és a terembe futottam. A három drogos mikor vigyorogva besétáltam úgy nézett rám, mint akit menten megvernek. És tudom, hogy így is lett volna, ha nincsenek ott a többiek.
Utolsó óra után mikor futottam le a lépcsőről, hogy Lisahoz menjek valaki kigáncsolt. Előre estem és vagy öt lépcsőfokot csúsztam végig. Az orrom vérzett, a könyökömről és a hasamról pedig lejött a bőr. Azt se tudtam, melyikhez kapjak legelőször.
-Ó bocsánat. -hallottam a hangot mögöttem és megfordultam. Az egyik kínzó volt az, róka vigyorral az arcán, majd a másik kettő is megjelent mögötte. Azonnal remegés futott végig a testemen és felültem-Se...semmi baj...-mondtam dadogva és az ujjaimat tördeltem.
-Ó dehogy is nincs. -mondta a legnagyobb darab és felkapott-Azonnal el kell vinni a védőnőhőz mielőtt elmérged.
-Semmi...semmi szükség rá.
-Talán nem értékeled, hogy kedves vagyok? -vicsorgott rám és közel hajolt az arcomhoz. A neve Benjamin volt.
-De...de igen. Nagyon hálás vagyok.
Egy szelíd mosoly jelent meg az arcán-Remek. -mondta és elindult velem valamerre. Valóban a védőnő felé mentünk.
-Tudod, ma nincs itt a védőnő ezért mi fogunk leápolni. -mondta a leggonoszabb mind közül és tudom, hogy Joshnak hívták. Egy kulcsot vett elő, amivel kinyitotta az ajtót.
Megremegtem mégsem mertem menekülni. A nagydarab túl erősen fogott. Mikor beértünk a szobába bezárták az ajtót és az ágyra fektettek.
-Hadd nézzem, hol vannak azok a sebek. -mondta a harmadik Nicolas.
--E-e-elég lesz egy...f-f-fájdalom cs-cs-csillapító is. -remegtem és a szívem a fülemben dobogott. Nicolas elvigyorodott mikor Josh intett és befogta a száman. A szemem nagyra nyílt és figyeltem. Benjamin a lábaimat és a kezemet fogta le. Josh pedig felhúzta a pólómat-Ejha. De undorító. Jól feljött a bőr. Ez így soha nem fog begyógyulni. Mindjárt leápolunk. -monda és a táskájához ment, majd vett ki kölnit-Előbb eltávolítjuk azt a részt, ami lóg. -mondta halál nyugodtan és mellém tette a kölnit utána elém guggolt. Nicolas egy erőteljeset rántott rajtam, hogy kiegyenesedjek és Josh a sebem körül lógó bőrhöz ért majd megrántotta, hogy letépje. Felüvöltöttem a fájdalomtól, de nagyon tompán hallatszott a szám előtt lévő tenyértől-Kussolj! -szólt rám Nicolas és az ujját a számba dugta le a torkomon, amitől bokákolni kezdtem-Ha üvöltesz mindig ezt fogom csinálni kutya. Nicolas felnevetett és még egyet tépett. Ismét kiáltanom kellett mire mind a hárman felnevettek és az ujj ismét a torkomat csikizte. Ez ment egy jó ideig, a hasamról a könyökömre tértek át és addig csinálták, ameddig úgy látták, hogy van még mit tépkedni. A szemem már égett a könnyektől és a fájdalom lüktetett az egész testemen. Nicolas most felvette a kölnit és a sebre locsolta. Csípett, nagyon csípett. Ami félre folyt azt letörölte majd elővett egy gyufát. Megráztam a fejem, hisz előre tudtam mire készül. Kapálózni kezdtem és rugdalni, hogy eleresszenek, de ő csak nevetve meggyújtotta a gyufát és az alkoholos, kölnis sebemre nyomta. Nevettek én pedig émelyegtem. Mikor elérte az égett hús szaga az orromat nem bírtam tovább az egész ebédem a lefogóm tenyerében landolt. Azonnal elengedett mind a három és hátra ugrott.
-Fúj basszus ez undorító. -mondták majdnem egyszerre és mosni kezdték a kezeiket. Leszédültem az ágyról a földre és a hasamat fogtam miközben rázott a zokogás. Léptek visszhangoztak nagyon közel ezért ők is felkapták a fejket. A takarító nő volt az. Mellém dobták a kulcsot, összeszedték a holmijukat és elindultak ki azonban Benjamin megállt és a lábamhoz lépett. Levette a cipőmet és megnézte-Lyukas talpú cipőnek mi értelme mi? Nyomorék? -kérdezte és letépte a cipőt talpát, a fejemhez vágta majd elmentek, mielőtt a takarítónő benézne és ők lebuknának. Lassan a hasamat fogva feltápászkodtam és a cipőre néztem először is. Nem volt talpa. Majd utána felhúztam a ruhám. A seb szörnyű volt. Végig söpört rajtam a zokogás és jó ideig mozogni sem tudtam. Mikor mégis sikerült. visszavettem a cipőm és ráhúztam a zoknim majd kimentem Lisahoz és tettem, hogy semmi baj sincs. A cicához mentünk, akit mindig megszoktunk szeretgetni. Azt szoktuk mondani, hogy olyan árva, mint mi is. Megkérdezte, hogy miért kint van a zoknim és sajnos egy hazugsággal azt feleltem, hogy azért, mert lyukas a cipőm talpa és így nem érzem. Kicsit furcsállva nézett, de elfogadta a kifogásom. Mikor sötétedni kezdett hazamentem. Apa már otthon volt. Részegen. Levettem a cipőm és megkerestem azt, amit még tavaly kinőtem. Úgy néz ki ez a tél egy fájó lábujjas tél lesz. A leszakadt talpút az ágyam alá dugtam és legközelebb csak fürdésnél néztem rá a sebemre, ami még mindig piszkosul fáj. Itthon és az iskolában vissza húzódó vagyok, de Lisaval minden őrültségbe benne vagyok. Nevetünk, játszunk, cigány kerekezünk és a legőrültebb dolgokat is véghez visszük. Most ezekre nem voltam képes. És fájt a lelkemnek, hogy nem szórakozhattam a lánnyal olyan jót, mit amilyet szoktunk. Még alvásnál is ez ment az eszembe, és most az egyszer nem fáztam a takaró alatt sokkal inkább melegem volt és fojt rólam a víz. Biztos a seb miatt.

/ÚÚÚj borítóó! Köszönöm szépen a képet  tmeaglaszhutter -nek! Szeretlek nővérkém! ❤❤❤❤)