G Y Ű L Ö L V E S Z E R T N I

21.

Szeptember. Beköszöntött az ősz, a távoli hegyekben enyhe hótakaró borított fátylat a magasra tornyosuló hegyekre. Liát a félelem a hatalmába kerítette. Augusztusban minden szép volt, a férfivel néha összemosolyogtak, talán egy-egy érintést is megengedtek maguknak, netán egyszer-kétszer gyors csókot is loptak egymástól, nem bírva vámpíri énjükkel. Egészen addig a pillanatig minden szép volt, még el nem érkezett Lia emberi halálának időpontja. Onnantól kezdve rettegett, rosszat álmodott (Mindig ugyanazt; Carlisle feje Aro kezei között nyugszik, teste egy fáklya miatt ég el, s lelke üdvözli a pokolban szolgáló lényeket.) Nem volt már újszülött, teljes értékű vámpír volt, képesség nélkül. A hangsúly az utolsó szón volt. Lia egy év alatt nem kapott képességet, és rettegett, hogy ha teremtője megtudja, akkor véget vett életének. Elhitte, hogy megteszi, hiszen húgával is könnyűszerrel végzett, miközben tudta jól, hogy egy társvezetőjének felesége is volt.

A szeptember így minden volt, csak nem boldogságos. Pedig minden adott volt egy boldog őszhöz. A szerelem egyre inkább borította el rózsaszín köddel. Nem akart kiszabadulni ebből a megátalkodott sűrű masszából. Érezni szerette volna a férfi illatát, érintéseit, testének hidegségét, mely hiába is volt hideg, akkor mindig felhevült, ha Lia hozzáért. Liának hiányozott a július, mikor egy ágyban keltek fel, a halk, majd egyre erősödött nyögések, amik a férfi szájából buktak ki, miközben egyre intenzívebben szerette Lia estét. Semmihez sem hasonlíthatta azt a hangot, s saját hangjával egybeforrva valami olyan dallamot alkottak, mely mintha Liának komponálódott volna.

Kint csípős hideg mardosta a növényeket, az eső is hamarosan pergően dobolt a járda kövezetén, míg Lia a tágas erkélyen állva nézte, ahogyan szeretett csillagjai igyekeznek kibújni a masszív felhőburkok fogságából. Eső és avar illat járta be az erkélyt. Lia az erkély korlátján játszott ujjaival a korlát párkányán felgyülemlett esővel. Nem ment be a többiekhez, mint eddig. Kellett volna neki Emmett mindent megoldó humora, a két lány; Alice és Rosalie biztató tekintetei. Ennek ellenére egyedül most jobban érezte magát. Megnyugtatta az egyedüllét, cikázó gondolatait így rendbe tudta hozni. Több, mint egy hónap telt el azóta, hogy a kisfiút megtalálta az erdőben. (Időközben megkerültek a kisfiú szülei is, és zokogva ugrottak Lia nyakába, amiért megtalálta őt.) Azon a napon adott magának egy hónapot, hogy eldöntse, mit is szeretne a férfitől. Már az első héten rájött, mit szeretett volna. A szívét. Ami bár nem dobogott, kemény tégla volt a bal felében, mégis legnagyobb kívánsága volt, hogy megkaphassa azt a gyönyörű szívet. Hiszen Carlisle szíve gyönyörű volt, legalább annyira kedvelte azt, mint szeretett csillagjait. Az ő, Lia szíve azonban túlságosan eldeformálódott ahhoz, hogy szeretni merje. Félt, összetöri, úgy, hogy abból a férfi sosem fog szabadulni. De nem parancsolhatott a szívének. Hogy is parancsolhatott volna neki, mikor legyőzte az agyát, így az csak egy egyszerű szerv volt a testében?

Elhúzták az erkély ajtaját; Alice és Rosalie léptek az esőtől csillogó erkélyre.

– Hiányzik a hangod bentről! – lépett mellé a szőke hajú.

– És a jelenléted is! – folytatta Alice, szintén Lia mellé lépve. – Mindenki tudja, hogy nem menekülhetsz el a szerelem elől.

Lia szélesen elmosolyodott. Szomorú mosoly volt, de legalább őszinte.

– Gyűlölve szeretek. Ez nem normális – szorította össze ajkait.

– Melyiket? – kérdezte Rosalie.

Lia nagyot sóhajtott. Először fogalmazta meg a benne dúló gondolatait.

– Elszáradt virág voltam, aztán jött Aro. Megöntözött, pátyolgatott, mintha egy törékeny virág lennék, Szerelmes voltam. Jó lenne azt hinni, még mindig az vagyok, de nem. Nem hazudhatok saját magamnak. Az nem szerelem volt, hanem valami más. Nem őt szeretem, hanem valaki mást. A tiltott gyümölcsöt. Hozzányúltam, engedelmével bele is haraptam, és az istenért is! Élveztem! És vagy magamat fogom ezért büntetni, vagy fent találnak nekem valami mulatságos büntetést. Bármi is legyen a rám kiszabott büntetés, egy biztos; kevésbé fog fájni, mint az a tény, hogy beleszerettem. Gyűlölnöm kellene, ehelyett ő jár a fejemben. Gyűlölöm, hogy szeretem. Teljesen más, mint én. Össze fogom törni a szívét... Nem tudok úgy élni, mint ti. Arot gyűlölöm, Carlisle-t gyűlölve szeretem.

Csendben álltak egy darabig. A párkányon az eső intenzíven pergett.

– Egy próbát megérne a kapcsolatotok – vélekedett Alice. Rosalie bólogatott. – Edward és Bella között sokkal komolyabb veszélyek vártak, ha együtt maradnak. Most mégis boldogok együtt.

– Emberi vérre van szükségem, vagy rövid időn belül ki fogom irtani Forks vadállat-állományát. Míg ti nektek elég egy hónapban egyszer vadászni, nekem hetente legalább háromszor van szükségem vérre. Ti mentek el helyettem, mert én nem bírom végignézni egy állat halálát. Annyi mindent megtesztek értem. Én nem, önző vagyok, az életemet féltem. Nem vagyok idevaló.

Szaggatta szívét monológja, hiszen szerelmesen beszélt ilyen távolságtartóan. A két lány lehajtott fejjel megint hallgatott; ez a csend legalább elgondolkoztatta Lia makacsságát.

Lia a körmét tépkedte. Nem is zavarta, hogy sosem nőhet vissza már neki. Dilemmái ködében egyedül az foglalkoztatta, hogyan valósuljon meg, amit már ő is szeretett volna, ha minden megadatott volna hozzá: együtt lehessen a férfivel. A társával, akit mindennél jobban szeretett.

Újra kinyílt az erkélyhez tartozó üvegajtó. A férfi lépett ki rajta. Lia hátrafordult. Akaratlanul is sóhajtással díjazta a férfi kinézetét, majd beleharapott az ajkába.

A férfi elkuncogta magát, és közelebb merészkedett a lányhoz. Fehér ing volt rajta, fekete szövetnadrág, így Lia tudhatta, készül valahová.

A két lány hangtalanul visszaosont a házba. Lia és a férfi kettesben maradhattak újra. Nem tudta volna megmondani, mikor maradt ilyen egyedül a férfivel, azt viszont igen, hogy bármennyire is szeretett volna most egyedül lenni, a jelenlétének úgy örült, mint koldus a száraz kenyérnek.

– Vár a menyasszony? – kérdezte Lia viccesen, megtörve a rájuk telepedett nyomasztó csendet.

A férfi újra felnevetett, és megérintette Lia csípőjét. Liának az ég adatta világon semmi kifogása nem volt az ellen, hogy újra érintések kavarodjanak beszélgetésükbe. Carlisle hátulról átölelte, és nyakszirtjére csókot adott.

– A menyasszony nem, egy találkozó azonban igen – súgta nyakába, és Lia érezte, hogy a férfi arca fintorba torzul. – Hiányozni fogsz – emelte fel a kezét, és ráérősen lejjebb tolta Lia fehér kardigánjának ujját, megvillantva kulcscsontját.

– Csak pár órára mész el – nevetett fel Lia olyan jóízűen, hogy elfelejtett minden gondfelhőt, ami körülötte rohamosan nőtt. Carlisle óvatosan lehúzta a kardigán cipzárját, egészen Lia mellének határáig, majd hideg kezeivel gyengéden végigsimította Lia mellkasát. – Miattad melltartót kell felvennem! – nyafogta. – Pontosan ezekért a mozdulatokért! Szemtelen disznó vagy, mondták már?

– Nem, de a te szádból bóknak veszem. Egyébként is, miért lenne rá szükség, hogy felvedd?

Lia a szégyenben majd' belepusztult annyira kínosnak érezte, ahogyan korlátok nélkül beszélgetnek a teste jelzéseiről. Hátranyúlt, s a férfi tarkóját közelebb húzta nyakához, ezzel csókokra biztatva.

– Elrejthetem a szerelmet irántad, de a testem jelez – mondta, míg a férfi a nyakával foglalatoskodott. Gondosan fedezte fel Lia nyakának minden részét.

– Szeretlek nagyon!

– Jaj, már! Ne mondd ezt állandóan, olyan nyálas! Gyűlölöm az agyon romantikázott dolgokat. Inkább mondd azt, hogy dugnál. Az teljesen ésszerű és valóságos.

– Bizony, ez is igaz, de lényem megmaradt egy úriembernek. Nem fogok neked ilyeneket mondani, még ha igaz, akkor sem. De egyébként igen... – egy mozdulattal szinte magába olvasztotta Lia csípőjét olyan erővel húzta magához. Lia belenyögött az eső zajába, s a korlátba kapaszkodott. – Kívánlak.

– Hát, ha kívánsz, akkor megnézhetjük az ágyat – fordult a férfi felé.

A férfi szemei egy pillanatra a Sark csillag fényességében égtek, ám rögtön rájött, hogy Lia nem pontosan azt akarja, amit ő.

– Érzelem nélkül, hogy reggel arra keljek, hogy nem vagy mellettem? – húzta el a száját. – Én nem ezt szeretném.

– Ezt hívják se veled, se nélküled kapcsolatnak. Megpróbálhatnánk.

– Soha – ingatta határozottan a fejét. – Nekem nem a testiség kell, nem a testedet szeretem, hanem téged. A szex csak egy eszköz, amivel a legjobbat is megszépíted, de enélkül is tudnék élni. Nekem a te szereteted kell. Hogy minden reggel csókkal üdvözölhesselek, hogy együtt tervezzük a jövőt, azt a jó hosszút, ami megadatott nekünk. Te kellesz, nem a tested. Félre ne értsd; jó volt veled, de a szex érzelem nélkül csak arra jó, hogy csillapítsd a vágyat. Nem fejezi ki, mennyire szeretsz valakit.

– Pedig én csak azzal tudom elmondani neked, mennyire... – Éppen időben állt meg, hogy ne mondja ki – kedvellek.

– Sokkal fontosabb nekem, ha rám mosolyogsz, ha nincs jó napom vagy ha egy ideig csókolsz. Mindenemet odaadnám egy őszinte mosolyért.

– Félek... A szíved össze fog törni, miattam. Porrá fogom zúzni, mert ez itt bent – a férfi mellkasára simította kezét –, olyan gyengéden szeret, amivel nem tudok bánni. Én vagyok az elefánt, a szíved a porcelán.

– Porrá zúzhatod – mondta teljesen közömbösséggel a férfi. Lia úgy megijedt ettől a közönytől, hogy egyet hátrált, de a férfi a derekánál fogva tartotta kezével. – Tudod, miért engedném? Mert tudom, újra összeraknád, bármennyire is legyen apró darabokban. Szörnyetegnek gondolod magad, de közben te vagy az egyetlen, aki ezt kiválhatja nálam.

– Nem állok készen rá... – suttogta Lia. Fejét a férfi mellkasába fúrta.

– Tudom. Rettegsz, hogy Aro megtorolná, ha megtudja. Bevallom, én is, de túlságosan szeretlek, ahhoz, hogy a rettegés fogva tartson.

Lia a férfire ugrott. Úgy ölelte, mintha búcsúzkodni akarna, ehelyett igyekezett megfogalmaznia a mondatát, anélkül, hogy abba bármilyen dadogás került volna. Az égboltra nézett. Néhány csillag már megmutatta pompáját a fátyolfelhők takarásából. Egy hullócsillag is. Lia kívánt:

Bárcsak olyan bátor lennék, mint a szerelmem.

Tudta, hogy ez semmit nem ér, csak egy szájhagyomány útján terjedt babona, de mégis bátrabban állt a jövőjéhez. Voltaképpen egyszer, bár csak egy látomásban Cullenék legyőzték a Volturit. Miért ne sikerülhetne még egyszer?

– Hová mész? – kérdezte a lány.

– Egy unalmas évi találkozóra a polgármester házába. Ahol mindenki rám lesz szállva.

– A leggyönyörűbb vámpír vagy, ne mondd azt, hogy csodálkozol! – fészkelődött a férfi ölében.

– Maradnék inkább itthon. Itt én csodálhatnám a leggyönyörűbb lányt, akit világ életemben láttam – túrt Lia hajába.

– Várj, kitalálom! – tetetett gondolkodást. – Azon agyalsz, milyen lehetne az erkélyen... tudod, azt csinálni.

– Csak nem gondolatolvasó képességre tettél szert, drágám? Egy bőven elég a családban.

– Ó, kedvesem, férfiből vagy, tudom ám, hogy megy ez nálatok. Különben meg; szégyelld magad. Azt mondtad, elviszel, ha lesz egy találkozó – ráncolta dühösen homlokát.

A férfi letette, majd néhány pillanatig nézte Lia kiismerhetetlen arcát.

– Szeretnél jönni? Azt hittem, nem érdekelne. Mindenki szeretne téged látni.

– Megyek hát! Nem engedem, hogy valaki hálót vessen rád, te az enyém vagy! – A férfi szemei ragyogtak. – De ez nem randi. Csak megmutatjuk a világnak, hogy tényleg együtt vagyunk. – Megfogta a férfi kezét, és bevezette a szobába.

– És ha jól sikerül az este? – érdeklődött a férfi, miközben Liát nézte, ahogyan egy elfogadható ruhát próbál előbányászni szekrényéből. Lia különösebben nem gondolt arra, hogy a zöld ruháját vegye fel, amit Alice rátukmált. Sejtette, ez azért lehet, mert ennek a ruhának nem most jött el a főszerepe. Így kivett egy lágy esésű bordó ruhát a szekrényből, melynek uszályán apró virágok húzódtak végig, ejtett vállú ujjai láttatni engedte kulcscsontjait, a ruha szoknyarészén lévő bemetszés pedig Lia hosszú lábait engedték megmutatni a kíváncsi szemeknek.

– Ha jól sikerül az este, akkor az erkély lesz a fő célom – nézett sejtelmesen a férfire, majd meztelenre vetkőzve felvette magára a ruhát, és a férfi segítségével hátul össze is cipzárazta. – Ez hogy tetszik?

– Szerinted? – A két combja közé mutatott, ahol férfiassága vágyakozott Lia után.

Lia a hasát fogta a nevetéstől, úgy ment be a fürdőszobába, hogy arcát kissé kipingálja.

Sziasztok! <3
Gyorsan hoztam nektek a mostani részt, ami elég uncsira sikerült, de kárpótlásként szombaton érkezik egy sokkal izgalmasabb, érzelmekkel teli rész!
Szép estét Nektek!