Amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra, mondják sokan, de nem néznek a dolgok mögé. Ezt az egy mondatot könnyű emlegetni, viszont végrehajtani? Na az már nehezebb. Az emberek mondanak olyat, amibe bele se gondolnak. A szavak fegyverek az érzők ellen, szóval jól megkell fontolni kinek mit mondunk, mivel bármikor felnyithatunk egy sebet, amely nagy nehezen bezárult.

Az iskola könyvtárban ültünk egy nagy körben. Az osztályfőnök úgy döntött csapat építő órát tart, ugyanis nagy a viszály az osztályban. Ez nem meglepő, mivel a lányok többsége utál engem, főleg amióta tudják, hogy Aiden-el osztozom egy fedél alatt. Persze ez nem vetül ki Ice Tee és Roni felé.

- Nos akkor kezdjük először is a lányoknál, elmondhatjátok a problémáitokat.- dőlt hátra a tanárnő székében. Láttam azt az ördögi mosolyát, ami azt jelezte élvezi a kialakult helyzetet.

- Vanessa-val van a gond.- kezdte el Bethany mondandóját. A lány vékony ujjaival hátra simította festett, sötétbordó haját, amely hullámokban hullt a hátára.

- Velem? Tényleg? Nos, kedves Beth barátnőm mondd el mi a bajod velem.- szólaltam meg a dühtől reszketve gúnyos hangon.

A lány elmosolyodott, és zöld szemeivel lyukat égetett az enyémbe.

- Először is az, hogy ártatlannak mutatod magadat, hogy a fiúk csorgassák utánad a nyálukat, de mindemki tudja, hogy az álcád mögött ott rejtőzik a ribanc éned.-

Maradj nyugodt. Maradj nyugodt. Maradj nyugodt. Ne kelj fej. Ne kelj fel. Ne kelj. Ne akard leütni! Ne akard leütni!

A kezem automatiksan ökölbe szorult.

- Másodszor pedig az, hogy pletykákat terjessztesz az osztályban lévő lányokról.- szavai csak úgy csöpögtek a hazugságtól, ezt hogy csinálja? Hogy tud hazudni ilyen nyugodtan?

Nagyot nyeltem. Próbáltam lassan venni a levegőt, hogy a szívem lenyugodhasson, mert már az idegösszeroppanásnál tartottam.

- Más valami?- kérdezte a tanárnő, Beth megrázta a fejét, majd a barátnőire nézett.- Rendben. Más valaki megakarja osztani a problémáját?- itt különösen rám nézett, de én inkább félre néztem.- Értem. Hát ez nagy kár.- mondta.

A fiúknál könnyebb volt az elintézni való, hiszen közöttük semmilyen eltérés sem volt, mindenki jól kijött mindenkivel.

Óra végén a tanárnő komoly kérdéseket tett fel az osztálynak, viszont mindenkinek mást, hogy ne legyen belőle az, hogy valaki pont azt mondta, amit a másik akart.

- Roni, szerinted az emberek miért esnek depresszióba?- kérdezte a tanárnő.

A barátnőm alig észrevehetően összerezzent. Roni-nál ez a téma úgymond tabu, hiszen eléggé mély depresszióba esett még általánosban. Akkoriban mi nem voltunk neki, sőt akkor senki se állt mellette, és ennek tetejében még bántoták is őt.

- Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, mert ezt mindenkinél más váltja ki.-

Roni ezzel csak kiakarta kerülni a forró kását, amit meg is értek. Nekünk se mesélt sokat, hogy ő mit gondol erről az egészről, mit érzett, hogyan gyógyult ki belőle, mi váltotta ki nála.

- Értem. Tovább megyünk. Vanessa, rajtad a sor. Miért élnek szerinted az emberek?-

- Tanárnő maga nem örül, hogy élnek az emberek, jobb lenne, ha mindenki meghalna?- kérdeztem, ezzel felszakítottam a baleset okozta emlékeimet. A fának ütközést, anyuék üvöltő hangját, a sok vért, a mentőautó szirénázását, a tompa hangokat, aztán a sötétséget.

- Vanessa, ne forgasd ki a szavaimat, ha nem akarsz válaszolni mondd azt.-

- Szerintem azért, hogy boldogak legyenek a körülöttük lévők, mert ha meghalnának, akkor a szeretteik búsak lennének.-

- Köszönöm a válaszod. Megyünk tovább. Ice Tee, szerinted milyen lehet a halál?-

Esküszöm ez a tanár egyre rosszabb kérdést tesz fel. Lassan úgy érzem magam, mint a pszichológusnál.

- Semmilyen. Úgy képzelem el, hogy nem érzünk semmit, körülöttünk minden fekete, és csak lebegünk a nagy semmiben gondolatok nélkül.- felelte a lány.

- Ez igazán érdekes.- gondolkodott el rajta a tanárnő.

________

Az ágyamon felüdtem magzatpózba helyezkedve. Fejemben semmilyen gondolat sem fogalmazódott meg, sőt még gondolkodni sem tudtam, csupán feküdtem íriszemet lehunyva. Ez aztán az idő pazarlás. Mióta is csinálom ezt? Talán egy órája, csoda, hogy nem szunyokáltam még el.

Hirtelen az ajtó nyitódást hallottam meg, majd cipő kopogást. Szememet lassan kinyitottam, és a hangforrás irányába néztem, ahol Aiden állt egy füzettel a kezében. Haja kesze-kúsza volt, arca pedig nyúzott volt, ez arra engedett következtetni, hogy szörnyű napja lehetett, akár csak nekem.

- Írtam össze matekból példákat, és mellé írtam hogyan kell megoldani őket.- emelte fel a füzetet.

Az íróasztalomhoz sétált, amire letette, amit a kezében tartott.

- Aiden.- szólítottam meg halkan a fiút a nevén.

- Igen?- kérdezte tekintetét rám emelve.

- Jelenleg van olyan lány, akibe szerelmes vagy?- kérdeztem gondolkodás nélkül.

A fiú arcán meglepődöttség suhant végig, majd rendezte arcvonásait, így nem tudtam leolvasni róla semmit sem.

Aiden kissé imbolyogva, de az ágyamhoz sétált, amire leült. Most, hogy kicsit közelebbről látom az arcát észrevettem, hogy a homlokát veríték teríti be, arca pedig kipirosodott. Talán lázas?

- Van. - mondta.

Azt hittem azt fogja mondani, hogy mi közöd hozzá, vagy valami hasolnó, de nem. Ez tényleg lázas?

Feltérdeltem az ágyra, majd a pulcsimat felhúztam, és karomat a homlokára tettem. Tűz forró, realizáltam magamban.

- Aiden, te lázas vagy.- jegyeztem meg.

- Igen, a szerelem belázasított.- mondta.

Eskü úgy nézett ki, mint aki bevan szívva.

- Rendben, úgy látszik nekem kell gondoskodni rólad.- kezdtem el nyaffogni. Még csak ez hiányzott ebből a napból, reggel semmi baja sem volt, akkor mégis hogyan tudott lebetegedni?

- Nem kell rólam gondoskodni.- kezdett el vitatkozni velem.

Legszívesebben pofon vágtam volna, de nem tettem meg, úgy láttam így is szenved eléggé.

- Hol tartjuk a lázmérőt?- kérdeztem.

- A szobámban van egy a.......a polcon valahol.- mondta nem túl biztatóan.

- Oké, mindjárt jövök.- mondtam.

_______

Félórával később a lázmérővel és egy bőgre jó forró zöld teával tértem vissza a szobámba.

Aiden a cipőit rendezetlenül hagyta az ágyam mellett, ő pedig a takarómat összegyűrve terült szét, úgy látszott aludt.

A bögrét letettem az éjjeliszekrényre, majd a fiúhoz léptem. Apró kezemet széles vállára tettem, ezután kicsit megráztam, hogy felkeltsem őt.

- Kelj fel!- mondtam parancsoló hangnemben.

Fél perc leteltével nyöszörögve nyitotta ki a szemeit, eléggé szarul festett az arca.

- Itt a lázmérő, csináltam teát is ott van a szekrényen. Lemegyek hozok fel lázlehúzót. -

Aiden a kezét felém nyújtotta, tenyerébe tettem a markomban szorongatott tárgyat. Sarkon fordultam, s sietős léptekkel a kijárat felé mentem. Lerobogtam a földszintre, és egészen a konyháig megsem álltam. A szekrényből kivettem a lázlehúzot, mindent a helyére tettem, majd visszamentem Aiden-höz.

A fiú póló, és farmernadrág nélkül terült szét. A ruhái a fotelemben hevertek rendezetlenül. Nem mondom, hogy a látványtól nem akartam dobni egy hátast, de...de kibaszott jól nézett ki. Felsőteste kidolgozott volt, és a bőre is makulátlan volt.

Ránéztem az éjjeliszekrényre, a teából nem ivott semmit sem. Nagyot sóhajtottam. Újból elkezdtem ébreszgetni Aiden-t, úgy éreztem magamat, mintha egy hat évessel lenne dolgom.

Nagy nehezen kinyitotta íriszét, mire a bögrét, és a gyógyszeres dobozt a kezébe nyomtam.

- Ezt vedd be! Mellesleg, minek vetted le a ruhádat? Így még jobban megfogsz fázni!- szóltam rá figyelmeztetően, mint egy aggodó anyuka.

- Nem szeretek ruhástól aludni.- vont vállat.

- Attól függetlenül nem kell magadról levenni a ruhákat.-

- Legalább élvezheted a kilátást.- kacsintott rám.

A fotelemhez lépdeltem, kezembe vettem a ruhadarabokat, amiből erős parfüm illat áradt. Hozzávágtam őfelségehez.

- Fogd a cuccodat, és húzz a szobádba!- hangom nyugodt volt.

- Most mi rosszat mondtam?- kérdezte.

- Csak menj!- szűrtem ki a fogaim közül.

A fiú értetlenül nézett rám, nyilván nem tudta hová tenni a viselkedésemet.

Én se nagyon értettem hirtelen mi lett a bajom, de dühbe gurultam, és azt akartam, hogy ne legyen itt. Nem értem néha magamat.

A fiú lenyelte a gyógyszert, megitta a zöld teát, felkarolta a ruháit, s egy szó nélkül elhagyta a helyiséget, ezzel egyedül hagyva engemet.

Az ágyhoz sétáltam, amire lerogytam. Zsebemből kihalásztam a telefonomat, és elkezdtem nézegetni a közösségi oldalakat, viszont semmi érdekfeszítőt nem találtam, úgyhogy gyorsan meg is untam. Aztán eszembe jutott az ofői óra, és hasonló kérdések ötlöttek fel bennem.

Mi is az élet értelme? Miért él az ember? Vajon mások hogyan látják a világot? Van élet a Földön kívül? Vajon az életünk egy nagy könyvbe van vésve, és aszerint élünk, vagy közben változtatjuk?

Szerintem számomra az élet értelme az, hogy boldoggá tehessem a szeretteimet, és hogy boldog legyek. Isten azért teremtett minket a Földre, hogy megtapasztalhassuk az élet rossz és jó oldalát. Lehet, hogy az élet történetünk könyvbe van vésve, viszont lehet, hogy nem, ezt nem tudhatjuk. Viszont, a dolgok haladásáról csak is jó magunk dönthetünk, mi alakítjuk ki hogyan élünk, milyen élményeket tapasztalunk meg, és hagyunk magunk mögött.

De ha van Isten, akkor a szüleim miért haltak meg, és én miért maradtam életben?

Nem tudom, hogy a szüleim miért jutottak ilyen sorsra, hiszen jó emberek voltak, viszont én kaptam egy esélyt arra, hogy egy szép életet élhessek, még akkor is, ha .... ha olyannal kell élnem egy darabig, akit nem szívlelek...

________

Sziasztok!

Ma kicsit nagyon beleéltem magamat az írásba. 😅
Igazán elgondolkodtató kérdések merültek fel a történet során, de ezek bennem is ott vannak néha.

Ha tetszett csillagozz, és kommentben írj véleményt! 😊❤