Másnaposan ballagok le az emelet lépcsőjén, azon monfondírozva, hogy mi történt tegnap este. A szó szó szoros értelmében nem.emlékszem.semmire. A legutóbbi emlékem az, hogy csalódtam Josh-ban, akibe bele vagyok habarodva, de nem is kicsit, bár a suli legmenőbb fiújába ki ne esne bele? Utána pedig valami fura ürgétől kaptam a piákat, és ennyi. Másra nem is emlékszem, olyan, mintha átmentem volna egy alapos agymosáson az éjszaka közepén. Ráadásul lekéne majd fürdenem, ugyanis büzlök, mint egy alkesz.

Hajamba beletúrva billegtem be a konyhába, ahol Aiden érkezésemre felkapta a fejét. Szőke haja rendezetten állt feje tetején, miközben sötétkék melegítőben feszengett a hűtő előtt, éppen szendvicset gyártott magának.

- Jó reggelt!- mondtam ásítva.

A fiú nem köszönt vissza, csupán kék szemeivel fürkészet, ami szinte már idegesített.

Leültem a pultra, ahol a kaját csinálta.

- Kérek vizet.- mondtam érzelemmentes hangon. - Meg valami fájdalomcsillapított, mert mindjárt szétrobban a fejem.- közben a fájópontomat masszíroztam grimaszba torzult arckifejezéssel.

- Ebben a házban önkiszolgálás van, szóval szolgáld ki magad.- vetette felém érzelemmentesen.

- Bezzeg mikor te mondod, hogy szolgáljalak ki, akkor nekem engedelmeskednem kell, mert te vagy a mindenható Aiden Knight. - közöltem vele gúnyos hangnemben. Leugrottam a pultról kecsesen, jó nem, inkább imbolyogva érkeztem a padlóra.

- Ahogy mondod.- mondta vigyorogva.

- Szemét.- motyogtam, közben a hűtőhöz léptem, mikor Aiden mellé értem és kicsit összeért a vállunk ő összerezzenve araszolt odébb.- Vigyázz, mert fertőző beteg vagyok, és halálos, úgyhogy jobb, ha elkerülsz.- vetettem felé gúnyos hangnemben.

A fiú nem mondott semmit, csak beleharapott a legyártott szendvicsébe.

Nagyot sóhajtva kinyitottam a hűtőt, ami üres volt, viszont volt benbe bubi mentes víz, amit kivettem, mintha bárki ellophatta volna előlem bármelyik percben. A kupakot lecsavarva belekortyoltam a hűs italba, ami nagyon is jól esett.

- Amúgy, jó lenne, ha a nappalit kitakarítanád, úgy néz ki, mint a disznóól, sőt szerintem még az is tisztább. - jegyezte meg Aiden érzelemmentes hangnemben.

- Én ugyan nem takarítok, ugyanis mentesült vagyok ez alól.- húztam ki magam büszkén.

- Tényleg? Mégis mi jogon?-

- Tegnap volt a szülinapom. - szélesen elmosolyodtam, amit ő nem láthatott, mivel háttal állt nekem.

Nem tudom miért, de mintha ma távolságtartóbb lenne, mint valaha. Talán lehet, azért mert rossz napja van? Vagy bal lábbal kelt fel? Vagy nem jött össze neki tegnap este a csaj.
Na mindegy, nem az én dolgom, nem rám tartozik.

Megkerültem a pultot, majd a szekrényhez siettem, ahol a gyógyszereket tartjuk. Kivettem a fájdalomcsillapítot, nyomtam ki magamnak egy darabot, majd a víz segítségével le is nyeltem. Jól van, fél óra múlva a gyötrő fejfájás is elfog múlni.

- Amúgy, mire emlékszel a tegnapi buliból?- kérdezte Aiden.

Hirtelen felé fordultam, s felvont szemöldökkel néztem rá. Vajon miért érdekli?

- Öhm. Mindenre.- hazudtam, mire Aiden félrenyelte a narancs levet, amit éppen ivott, és elkezdett fuldokolni.

Ijedten futottam a fiúhoz, a vízzel a kezemben.

Aiden egyre csak köhögött, s a kíntól feje is vöröslött már. Arckifejezése fájdalmas grimaszba torzult.

Kezemet a hátára simítottam, mire összerezzent, és fulldokolva nézett rám. Először kör-körös mozdulatokkal elkezdtem simagatni, majd rá csaptam a hátára, de nem túl erőset, nem akartam, hogy még szívinfarktust is kapjon miattam.

Kezébe nyomtam a vizet, majd unszoltam, hogy igyon.

- Kösz.- mondta el-elcsukló hangon. Kezei remegtek az ijedtségtől. Szegényt most ebben az állapotában nagyon is sajnáltam, viszont nem sokáig.- És nem kértem a segítséged.- mondta mogorván, és még a pillantásával sem tisztelt meg.

Aiden vállal nekem jött, így jobbnak láttam, ha félre álljak, nehogy még felnyársaljon a kezeivel.

Emiatt pedig nagyon is mérges lettem. Éreztem ahogy a szívem zakatol, a füleimben pedig zsong a vér. Annyira elborult az agyam, hogy ökölbe szorítottam a kezemet, majd nagy erővel a pultra csaptam. Nem mondom, hogy nem fájt, mert nagyon is, viszont csak remélni tudtam, hogy nem tört el. A bennen tomboló méreg miatt szinte ez a kis fájdalom hangyányinak tűnt.

- Most mentettem meg az életedet bassza meg! Erre te...te....ilyen hangon beszélsz velem? Tudod mit? Legközelebb hagyom, hogy dögölj meg, ahogy te tetted a szüleimmel te nagyképű baromarc. -

Szinte észresevettem, hogy meleg könnyeim ellepték az arcomat. A vállam rázkodott a sírástól, azonban a torkomon egyetlen egy nyikkanás nem jött ki. A néma sírás, ez a legeslegrosszabb, amit egy ember átélhet.

Nem néztem rá a fiúra. Nem akartam látni az arcát. Nem akartam vele lakni. Nem akartam, hogy összesodorjon vele a sors. Semmit sem akartam, ami vele kapcsolatos, ugyanis tiszta szívemből gyűlöltem, úgy ahogy embert még soha.

Mozgásra késztettem magam, majd felfutottam a menedékül szolgáló szombámba. Ez volt az a hely, ahol nyugodt voltam, a másik ilyen hely pedig az álmaim.

________

Egész hétvégén a szobámban gubbasztottam teljesen megfeledkezve a kinti világról. Szinte alig ettem valamit annyira rosszkedvem volt, és mindez Mr. Tökéletességnek köszönhető, aki a hétvégét nem töltötte itthon. Legalább ez az egy jó volt ebben a két napban. Viszont a rossz, hogy egyedül maradtam a gondolataimmal, amelyek kínoztak, és csak sírtam és sírtam, míg végül el nem szenderedtem. Aztán bekövetkezett a hétfő. Ezt a napot nulla százalék életkedvvel kezdtem, plusz a sok bömböléstől, úgy néztem ki, mint egy zombi.

Ráadásul a folyosón botorkálva rájöttem arra, hogy mennyire is utálom a nevető, jókedvű embereket, főleg, ha borzasztó kedvem van. Nagyon idegesített.

Kifejezéstelen arccal a szekrényemhez léptem, mivel egy fekete kapucnis pulóver volt rajtam, a kapucnit a fejembe húztam, ezzel jelezvén mennyire is szar kedvem van. A helyzetet még fokozta az is, hogy a két legjobb barátnőm ma nem jött suliba. Roni az anyukájával van, aki ma reggel érkezett meg, Ice Tee pedig, nos ő nagyon beteg lett.

A felesleges cuccaimat bele gyömöszöltam a szekrénybe, majd erősen becsaptam az ajtót.

- Szerintem nem ártott neked szegény semmit sem.- hangzott egy nagyon ismerős hang, majd füleimet édes nevetése csapta meg.

Megijedve, és egyben csodálkozva néztem Josh-ra. Arra a fiúra, aki a világot jelentette számomra. Barna haja barna szemébe lógott, ami még szexisebbé tette az összhatást. Gyönyörű, szívdöglesztő mosolya, pedig még mindig ott éktelenkedett az arcán. Egyszerűen hihetetlen ez a srác.

- Öhm..ízé. Tényleg nem.- mondtsm zavartan, majd egy kósza hajtincsemet a fülem mögé tűrtem.

Éreztem ahogy az arcomat elönti a pír, és csak remélni tudtam, hogy nem veszi észre. Felkuncogott, oh, szóval észrevette, és nem csak ezt, hanem, hogy totálisan zavarba hozott.

Neki köszönhetően megfeledkeztem a rosszkedvűségemről, és arról is, hogy elég pocsékul festek.

- És szerintem az a csuklya sem kéne a fejedre.- mondta, ezzel a mondattal egy időben levette a fejemről.

A szívem...a szívem csakúgy zakatolt ettől a cselekedetétől. Az agyam nem tudott normálisan funkcionálni. Túl közel volt, túlságosan is közel, annyira közel, hogy azt hittem menten összefogok esni.

Mikor a fiú megpillantotta az arcomat meglepődött, valószínűleg a ki sírt szemeim miatt. Mikor tudatosult bennem, hogy észrevette gyorsan elnéztem másik irányba, ahová nagyon nem kellett volna. Tekintetem pont Aiden úraságra esett, aki a túl oldalt lévő falat támasztotta, nehogy eldőljön. Csupán egyedül állt, miközben érzelemmentesen nézett Josh-ra, aki még mindig meglepődve bambulhatott rám.

Hirtelen a testemre fonodó két kart éreztem, majd a fiúból áradó parfüm illatot. A szívem most sokkalta jobban dobogott, mint eddig, és az arcom szerintem paprika vörös lett. Tudtam, hogy ennek az egy ölelésnek lesznek még következményei. Az egyik az, hogy még jobban belehabarodok az iskola nőcsábászába, a másik pedig, hogy pletyka leszek még ma a suliban.

Josh eltávolódott tőlem, majd rám mosolygott.

- Ezt most....miért?- kérdeztem, úgy, mint egy hülye, aki még azt se tudja mennyi egy meg egy.

- Úgy láttam szükséged van rá. Vagy nem kellett volna?-

Halványan elmosolyodtam, de ez a mosoly nem olyan magamra erőltetett volt, hanem őszinte, ugyanis tényleg visszatért belém a boldogság, amit Aiden összerombolt, Josh pedig újra építette.

_______________
_______________

Halihó, emberek!
Végre eljutottam odáig, hogy hozzak ide is egy részt, ami egés❤zen elfogadhatóra sikeredett.

Ha tetszett kérlek csillagozz! Nagyon megköszönném! ❤🥰

Kinek hogyan tetszik ez a történet?

Ki bírja Aiden-t? Mi a véleményetek a fiúról?

Mi a véleményetek a főszereplőről, Vanessaról?

És végül eddig ki a kedvenc szereplőtök?