–Vanessa, ne már! — kezdett el nyaffogni a legjobb barátnőm.

Megígértem neki hogy elmegyünk bulizni, de berezeltem. Mindigis utáltam ezeket az eseményeket, főleg, ha Aiden is részt vett bennük.  Roni pedig hiszti rohamot kapott. Kezével össze- vissza hadovált, miközben a képekben mondta, hogy beleegyeztem. Csak mosolyogva néztem az ideges lány rá, aki már lassan kilencedik óta legjobb barátnőm, de a Roni csak a beceneve, a rendes neve Veronica, Veronica Smith, az intézmény vezetőnek a lánya, de ez még nem semmi, Roni anyukája a leghíresebb divattervező az egész világon. Hűha, mi? Na, de van még egy említésre méltó legjobb barátnőm, Victoria Queen, de mi csak Ice Tee-nek hívjuk, hogy miért? Mivel az osztály ezt a ,, gúny'' nevet adta neki, mert minden adta napon ez a fajta tea van nála, de tényleg, ezen kívül semmit se iszik! Na szóval, Ice Tee , a legszókimondóbb lány, akit csak ismerek. Ez mellett kedves, aranyos és segítőkész, na meg persze buggyant is, mint én. A becses nevem pedig Vanessa Parker, egy hétköznapi lány, egy zűrös és tragikus múlttal.

Nagy sóhaj közepette leültem az ágy szélére, s onnan kezdtem el vizslatni a barátnőm. Lábam kereszteztem, közben ujjaim összekulcsoltam , és a combomra fektettem.

Roni hisztérikus állapotban hozzám fordult, és azon nyomban felrángatott kényelmes helyzetemből. Vészesen közel hajolt az arcomba, így szemtől szembe álltam vele.

– Vanessa, megígérted. —  biggyeszti le ajkát, és boci szemekkel néz rám.

Csak ezt ne! Utálom ezt a nézését, ettől még én se tudok nem-et mondani neki. Ilyenkor olyan aranyos, hogy te jó ég!

– Neeee! — szólalok meg nyaffogva.

– Kérleeek! —

– Jó, legyen!—forgatom meg szemem megadóan.

Barátnőm arca felvirult, s nagy lendülettel megölelt. Elveszítettem egyensúlyom, így mindketten a padlón kötöttünk ki.

–Au —fogtam meg sajgó fejem, amit sikeresen bevertem esés közben.

Az ajtó ekkor nagy hanggal csapódott a falnak, amiután Aiden lépett be. Szőke haja rendezetten állt feje tetején, persze csak azért, mert legalább egy kiló zselét rá kent. Amint belépett a szobámba , a belőle áradó parfüm egyből belepte az egész helyiséget, amiből szintén egy kilót sprickelhetett magára. Ő is a bulira készülődhetett. Lábát fekete farmerjába bújtatta, míg felső testén szokásos kék ingje díszelgett, amit nem gombolt be, így látszódott alatta a szürke pólója. Az ingjének ujjait a könyökéig feltűrte.

Ő lenne a hírhedt Aiden Knight, aki a suli rosszfiúja. Akiért a lányok oda-vissza vannak , de ő nem használja ki őket, ami valljuk be nagy csoda, hisz ezt minden fiú kihasználná.

– Nem láttad anya kocsijának a kulcsát?—kérdezte közömbös hangon, közben élénk kék szemével lenézően nézett rám.

– De képzeld, elvitte az a piciny zöld manócska, hogy ne tudj titokban másokat furikázni — feleltem szarkasztikusan, ellenben nagyon is jól tudtam hol van, hisz én dugtam el.

Aiden szemeit össze szűkítette, majd mély levegőt vett, amit szaggatottan fújt ki. Ezt akkor szokta csinálni, ha ideges, és úgy látszik most nagyon az. Általában , ha hozzászólunk egymáshoz mindig ez van.

– Nessa, most ne húzz fel kérlek!— figyelmeztett.

Utáltam mikor Nessa-nak hívott.

– Ne hívj így, vagy leütlek és eltemetlek a kertben, hidd el senki se keresne.—

–Most tedd félre, hogy akarsz kinyírni és segíts megkeresni azt a kibaszott kocsi kulcsot!— emelte fel a hangját.

A mellettem lévő barátnőm szép csendben csak hallgatott, ő se igazán bírta Aiden-t, de elkell fogadnunk azt a tényt , hogy vele lakom.

– Nagyfiú vagy, magad is megtudod keresni.— vontam vállat, majd az ágyhoz sétáltam, de mielőtt leülhettem volna elkapta a karom, amit egyre erősebben szorított meg. Szinte már láttam, ahogy ujjai elfehérednek, és nagyon is jól tudtam, hogy ennek holnapra nyoma marad.

– Au —

– Most jössz és segítesz. — nézett rám szikrát szóró szemmel, s  maga után próbált húzni.

– Biztos, hogy nem! — tiltakoztam, közben próbáltam kihúzni karom az erős szorításából.

– Aiden, ez már kicsit durva, nem gondolod?— szólt rá karba tett kézzel az én hős barátnőm.

– Mit érdekel az téged?— kérdezett vissza flegmán a fiú.

– Engedj má...— nem tudtam befejezni ugyanis, nagyot rántottam a kezemen, de közben ő elengedett , így kibillentem az egyesúlyomból, és seggre estem, ami iszonyatosan fájt utána.

Aiden erőteljesen elkezdtett nevetni rajtam, közben egyik kezével a nem létező könnyeit törölgette.

Dühös pillantásokkal jutalmaztam őt, miközben próbáltam felkelni. Annyira utáltam, főleg akkor. Azt hittem, hogy az egy évvel ezelőtt történtek után kedves lesz velem, de ehelyett egyre bunkóbb, és köcsögebb lett. Semmi lelkiismeret furdalása nem volt, hogy megölte a szüleim, és velük együtt majd nem engem is. Csodák, csodájára megúsztam, de legbelül mégis úgy érzem, hogy meghaltam...

– Úgy utállak — motyogtam feltörekvő könnyeimmel küszködve.

Mindig mikor visszaemlékezek erre a szörnyű régi emlékre egyből elkap a sírógörcs, melyet aligha tudok kordában tartani.

– Nessa, leszarom, hogy utálsz. Mellesleg egy csomószor az arcomba mondtad. — forgatta meg unottan a szemét.

– Lehet jobb, ha most megyek. — szólalt meg félénken Roni, aki éppen az ajtó felé oldalazott. Na ennyit a megbízható barátnőkről. Kérdő pillantást vetettem felé, mire ő zavartan elmosolyodott és elment.

– Azta, de jó segge van a barátnődnek. — jegyezte meg a seggfej elismerően nézve az ajtó felé, ahol nem rég ment ki az említett személy.

Az ágyhoz sétáltam, majd kezembe fogtam egy kicsit sem puha párnát, és fejbe csaptam vele a kanos idiótát.

– Azért tudd hol a határ! — vetettem felé dühös pillantásokat. — már megmondtam sokszor, hogy a barátnőim számodra tabuk. Világos?—

– Te fejbe csaptál. — hagyta figyelmen kívül a mondandóm, közben egyik kezével a fájó fejebúbját maszírozta.

Nagyot sóhajtottam mielőtt bármit is mondtam volna.

– Igen, fejbe csaptalak. Na és?—

– És fájt!—

– Nyaffogos vadbarmot.— mormogtam az orrom alatt, közben hátat fordítottam neki , hogy az íróasztalomhoz sétáljak. De nem jutottam sokra. Hirtelen két kezét éreztem meg a derekamon, majd azt, hogy dőlök hátra és puhára érkeztem. És az a puha valami nem az ágyam volt, mivel az tudtommal nem ad ki hangokat.

Nagyot nyeltem miközben próbáltam kontrollálni a bennem tomboló dühöt.

Nyakamon éreztem Aiden meleg lélegzetét, mely csiklandózta a bőröm. 

– Nagyon pocsék az egyensúlyozó képességed, ugye tudod?— mondta, majd erőszakosan ledobott maga mellé az ágyra. Ezután könnyedén feltápászkodott, közben egy nagyot sóhajtott, melyet nem tudtam hova tenni. Talán ideges volt, de vajon miért is lett volna az? Csak nem a kocsikulcs miatt, amit talán véletlenül eldugtam, az íróasztalomon lévő dobozkámba?

– Nagyon kedves vagy, ugye tudod?— könyököltem fel nagy nehezen, szikrázó tekintetem rá szegezve.

Szemeit megforgatta, közben karbatett kézzel az íróasztalomra pillantott.

Basszus.

Íriszeit újból rám vezette, és amolyan ez komoly? nézéssel jutalmazott meg.

Ez pedig azt jelentette, hogy észrevette azt a dolgot, amit keresett.

– Előlem semmit sem lehet eldugni, ezt jegyezd meg kicsi Nessa.— nevette el magát, közben az íróasztalomhoz sétált, kezeügyébe vette a kisdobozkámat, melyben temérdek apróságot tárolók, majd kiburította és kivette a kocsikulcsot. — Ez nagyon gyerekes húzás volt, még tőled is. Ebből látszik, hogy egy éretlen kiskölyök vagy. — kacsintott rám. Teljesen megsemmisítve éreztem magam. Mindig eltudta érni, hogy tényleg úgy érezzem magam ahogyan állítja.

– Olyan bunkó vagy. — szűkítettem össze a szemem.

— Ezt nevezik adottságnak szívem. — mondta, majd újból elröhögte magát.— Olyan, hajnali kettő körül ne lepődj meg, ha zajokat hallasz.—

– Hidd el, nem fogok. — vetettem felé flegma stílusban, amit szokásához hívően figyelmen kívül hagyott.

– Na pá — ezzel a mondatával pedig el is hagyta a szobámat, ha nevezhetem egyáltalán annak.

Nagyot sóhajtva hátra dőltem a kényelmes ágyon. Behunytam a szemem, s kezem a homlokomra tettem, hogy ne égesse ki a retinám az erős fény.