Shawn volt az aki mozdulatlanul a földön feküdt. Mintha darabokra törték volna a szivemet.

-Menjetek innen.-kiabáltam, majd megnéztem a pulzusát.-A rohadt életbe.-néztem fel Sofira, majd elkezdtem újraéleszteni.

30 mellkas lenyomás, 2 befúvás, közben értesítették a mentőt.

-Shawn, gyerünk már. Nehogy meghallj nekem, ébredj fel.-kiabáltam, miközben próbáltam újraéleszteni.-Nem veszíthetlek el, téged nem, TÉGED NEM.
Mendes, nem hagyhatsz így itt, érted? A kurva életbe, szeretlek, mindig is szerettelek. Ne csináld ezt velem, kérlek.-mondtam zokogva, majd jött a 2 befúvás.

Több tanár is kijött és áttuszakolta magát a diákokon. Az edző megfogta a derekam és elakart rángatni Shawntól.

-Engedjen el. Épp megakarom menteni az életét.-kiabáltam, majd elengedte a derekam.
-Hol van már az a mentő?-
-Úton.-

Tovább folytattam, amikor egyszer csak megmozdult a mellkasa, a mentő pedig ebben a pillanatban ért a helyszínre.

-Mi történt?-nézett rám az ápoló.
-Gázolás, újraélesztettem.-
-Eredményesen.-nézett fel az orvos, miközben Shawn pulzusát ellenőrizte.-Stabilizáljuk.-

Közben mellém lépett Derek és Jack.

-Szép volt.-
-Köszönöm,hogy visszajöttetek, de most tűnjetek el innen.-szipogtam.
-Velünk jössz?-nézett rám az ápoló.
-Igen.- majd megöleltem Dereket.-Viszlát.-

Ő bólintott, én pedig beültem a kocsiba, egész végig fogtam Shawn kezét.

-Soha többet nem hagylak magadra.-

Miután beértünk a kórházba, elvitték és megvizsgálták, addig kint kellett várnom. Azaz idő maga volt a pokol.

-Christy, tudsz már valamit?-futott felém Karen és Manuel.
-Még semmit.-álltam fel, és megöleltem Karent.

Kint várakoztunk még 1 órát. Aztán végre előkerült az orvos.

-Önök az elütött tini szülei?-
-Igen.-
-Az ütközés miatt leállt a szive, a mentősök beszámoltak róla,hogy egy lánynak köszönheti az életét. Ezen kívül belsővérzése is volt, megrepedt a lépe, de műtéttel rendbe hoztuk. 2 jobb oldali bordája és a bal lába eltört, és sajnos fent áll az esélye annak,hogy a gerince is sérült, és lebénult.-
-Tessék?-kerekedtek ki Manuel szemei.
-Az nem lehet, az én fiam nem bénulhat le.-kiabált Karen.
-Ezt még nem tudjuk biztosan, miután felébredt minden kiderül. Biztosat nem tudok mondani. Próbáljanak megnyugodni.-
-Rendben, köszönjük.-ölelte át Karent Manuel.

Az orvos elment, én pedig Shawn szülei felé fordultam.

-Sajnálom, ez mind az én hibám. Annyira sajnálom.-
-Christy, mi a fenéről beszélsz?-

Eljött az ideje,hogy beszámoljak nekik mindenről.

-Drágám, ne hibáztasd magad, te csak Shawnt próbáltad védeni.-ölelt meg Manuel.
-Te mentetted meg az életét, igaz?-
-Igen Karen, én voltam. De ha hamarabb elmondom az igazat nem fajulnak idáig a dolgok. Most nem lenne korházban és nem állna fent annak az esélye, hogy lebénult.-
-Az a fő,hogy Shawnnal minden rendben legyen mostmár. Nem szabad magadat hibáztatnod.-
-Christy.-kiabáltak a folyosó végéről.

Megláttam,hogy Sarah és Robb a folyosó végéből felénk jönnek.

-Jól vagy? Shawnnal mi van?-ölelt át Sarah.
-Belsővérzése volt, túl van egy műtéten, eltört 2 bordája és a lába.-mondta Karen.
-És az én hibámból lehet,hogy lebénul.-mondtam zokogva.
-Te miről beszélsz?-

Elmondtam nekik is mindent.

-De ez nem a te hibád, értsd már meg.-ölelt át Karen.
-Zacet őrizetbe vettük, de a másik srácot aki a kocsit vezette nem találjuk, még. Ezenkívül a srácok beszámoltak 2 férfiról.-
-Ők, segítettek. Próbálták megakadályozni ezt az egészet.-

Robb bólintott, majd megölelt.

-Bemehet hozzá 1 ember.-lépett oda hozzánk egy ápoló.
-Karen, menj.-fordultam felé.
-Nem, van miről beszélnetek. És azt hiszem neked sokkal jobban örülne most mint az anyjának.-mosolygott.
-Biztosan?-
-Christy, menj.-mondta Manuel.

Az ápoló megmutatta merre menjek, majd beléptem a kórterembe.

Odamentem az ágyához, és megfogtam a kezét.
Lassan nyitogatni kezdte a szemét, én pedig gyorsan letöröltem a könnyeimet.