A közösségi média megőrült: imádták Rebekát Mrs. Danversként, a kép alatt pedig egyre csak gyűltek a kommentek, miszerint milyen aranyos a három színész együtt. Rebeka az ágyban fekve nézegette a közös képet. Jobban megnézte a képet, s ráközelített úgy, hogy csak Szilveszter és ő látszódjon, mintha Zsuzsi ott sem lett volna. Hosszan nézte kettejüket, miközben hallgatta Szilveszter egyenletes szuszogását, mosolyogva figyelte telefonja kijelzőjét. Szilveszter Max de Wintere a kamerába mosolygott, s Rebeka szíve megdobbant, ahogy nézte a férfi kezét, ami gyöngéden fogta át a lány derekát. Látni akarta magukat smink és jelmez nélkül is, ahogy tényleg egymást ölelik a kamerák, a média előtt. Bár még ő sem tudta biztosan, és a férfinak sem mondta el nyíltan, mit érez, mégis arra vágyott, hogy kiálljon a tömeg elé, oldalán a férfival.
Szilveszter nagyot szusszant, s Rebeka derekát átkarolva bújt közelebb hozzá.
- Mióta vagy fent? – motyogta, de szemeit nem nyitotta ki, csak a lányt ölelte, és fejét Rebeka mellkasára fektette. Az utóbbi napokban már meg sem próbáltak úgy tenni, mintha nem vágynának egymás társaságára. Együtt, összebújva feküdtek le és boldogan keltek fel csak azért, mert a másik ott volt mellettük.
- Nem régóta – felelte halkan a lány. – Figyelj csak...
- Mi az? – motyogta, és nagyot sóhajtott, amiért megérezte Rebeka vékony ujjait a haján.
- Beszéltél Katával? – kérdezte halkan.
- Miért, kellett volna? – kérdezte, s hátára gördülve tenyerébe temette az arcát, hogy kidörzsölje az álmot szemeiből, majd oldalára fordulva felkönyökölt.
- Múltkor megköszöntem a ruhákat neki – mesélte a lány, és ő is az oldalán feküdt el, hogy szembe kerüljön Szilveszterrel. – És azt mondta, hogy a hálóing biztos nagy sikert aratott...
Még folytatta volna, de Szilveszter rekedtes kuncogása félbeszakította mondatát. A férfi újra tenyerébe temette arcát, s a matracon keresztül Rebeka is érezte, hogyan rázza a nevetés a férfit.
- Tudálékos boszorka – kuncogott Szilveszter.
- Mi?
- Azon csodálkoztam volna, ha nem jön rá, hogy valami van – mondta a férfi, mintha csak magyarázkodna.
- Talán igazad van – mosolyodott el a lány is.
- Na, figyelj – sóhajtott, de még mindig mosolygott. Rebeka derekát újra átkarolva, erősen húzta magához a lányt, hogy a feje mellett könyökölve magasodjon fölé. – Kata az egyik legjobb barátom, természetes, hogy észreveszi ezt.
- És mit is? – kérdezett vissza kuncogva a lány és kezét emelve simított végig a férfi arcán, miután félretűrt egy szemébe lógó tincset.
- Nem is tudom – lehelte Szilveszter. – Ezt – súgta, s lehajolva, lágyan megcsókolta a lányt.
- És még mit? – motyogta a lány két csók között, mire a férfi hümmögve mélyítette el a csókot, és erősebben nyomta száját a lány ajkainak.
Keze félve érintette a takaró szegélyét, s lejjebb húzta az anyagot, hogy már ne csak a takarón keresztül érinthesse a lányt. A vékony pizsamán keresztül simított végig Rebeka oldalán, s a lány ajkát egy túlfűtött sóhaj hagyta el, mire a férfi gyomra megremegett, s még szorosabban húzta magához.

- Rebeka! Szilveszter! – harsant hirtelen egy oda nem illő hang.
Azonnal felismerték Homonnay Zsolt barátjuk őket kereső hangját, s bár a férfi még csak a nappaliban járt, mivel nem számítottak vendégre, nem csukták be a hálószoba ajtaját. Nem tudtak elég gyorsan szétrebbenni, Zsolt pontosan látta, ahogy Rebeka és Szilveszter nyelve összegabalyodik és szájuk elnyílik a csók közben, míg Szilveszter keze a lány takarója alatt matatott.
- Jesszusom! – kiáltott fel Zsolt, ahogy megpillantotta őket, s elfordult.
Az ajtóban álló férfi ijedt-meglepődötten kiáltott fel, ahogy meglátta legjobb barátját és Rebekát, amint éppen valami olyasmit művelnek, amit neki határozottan nem kellene látnia. Azt is látta, hogy a lány hogyan túr Szilveszter hajába vékony ujjaival, míg a férfi szorosan tartja a lány derekát, s elégedett, vágytól fűtött sóhaj hagyja el mindkettejük ajkát.
- Azt a kurva eget! - szajkózta egyre az ajtón kimenekülő Zsolt, aki még a kezében tartott mappák egyikét el is ejtette, de nem érdekelte, inkább hátrahagyta, csak ne lássa, amit nem akart.
- Zsolt! – szólt utána Szilveszter, s szinte kipattant az ágyból, míg Rebeka a párnák közé hanyatlott, miközben hangosan szitkozódni kezdett.

Szilveszter pólóban, tréningnadrágban, mezítláb sietett legjobb barátja után, akit a lépcsőházban kapott el, mielőtt a férfi elindult volna a lépcsőn lefelé. Karjánál fogva kapta el Zsoltot, s tartotta vissza.
- Zsolt, várj! – szólt rá, de a férfi a vártnál lendületesebben fordult vissza.
- Te normális vagy? – üvöltött rá úgy, hogy visszhangzott a kérdés az egész házban.
- Hogy mi van? – grimaszolt Szilveszter értetlenül.
- Te lefekszel Rebekával? REBEKÁVAL? – tajtékzott.
- Mi nem... - kezdte volna, de Zsolt a szavába vágott.
- Térj észhez, ember – üvöltötte. – Rebeka egy gyerek még szinte, húsz évvel fiatalabb nálad, és te arra használod, hogy az elfojtott szexuális vágyaidat töltsd ki rajta!
- Ezt most fejezd be – szólt halkan Szilveszter, s érezte, hogy elkezd felmenni benne a pumpa.
- Zsoci! – harsant hirtelen Rebeka hangja az ajtóból. A lány gyorsan kapta magára ruháit, így elég esetlenül nézett ki fekete farmernadrágjában, melynek az egyik szára feljebb csúszott a lábán, mint a másik, és pólója is ferdén állt rajta, egyik válla kilógott belőle, haja pedig kócosan omlott le derekáig.
- Te csak ne Zsocizz itt nekem! – mutatott rá dühösen, szeme szikrákat szórt. – Szilveszter az apád lehetne!
- Ez nem...
- De igen! – üvöltött.
- Most állj le! – emelte fel a hangját hirtelen Szilveszter, és kabátjánál fogva ragadta meg legjobb barátját. – Rebekával nem fekszünk le egymással, és ha így is lenne, neked rohadtul semmi közöd nem lenne hozzá!
- Hogy nem...? – kezdett volna bele ugyanolyan indulatosan, de nem tudta befejezni, mert Szilveszter a szavába vágott.
- Kussolj! Rohadtul nincs jogod hozzá, hogy így beleugass az életembe, vagy Rebekáéba – üvöltötte.
- Szilveszter! – Bár a hang halk volt, mégis mindannyian meghallották, hogy aztán egyként hallgassanak el, és nézzenek a negyedik alakra. – Mi ez a lárma?
- Bocsánat, Ibolya – lépett egyet hátra Szilveszter, s szinte ellökte magától Zsoltot.
- Csókolom, Ibolya – biccentett Zsolt is. Az elmúlt évek alatt, amióta Szilveszter ebben a társasházban lakott, azóta rengetegszer volt már itt, és jól ismerte a férfi idős szomszédját is.
- Mit kiabáltok itt, fiúk? Zeng tőletek az egész ház! – fonta össze köntösét maga előtt az asszony. – És Szilveszter, fel fogsz fázni így, vegyél fel legalább egy papucsot.
A férfi csak ekkor érezte meg, milyen hideg meztelen talpa alatt a kő, s eszébe jutott az ajtóban álló Rebeka, ám hátrafelé fordulva nem látta ott a lányt. Mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna, egy teljesen felöltözött, dühös Rebeka lépett ki az ajtón csomagja társaságában.

Még Ibolya felbukkanása előtt lépett vissza a lakásba a lány, és pakolni kezdett. Néhány nappal ezelőtt találkozott Violával, akitől elkérte az egyik táskáját, amibe a cuccait teheti, mikor eljön Szilvesztertől karácsonykor. Most pont kapóra jött, ugyanis egy percnél többet sem volt képes itt maradni a két, vitatkozó férfival. Emellett pedig karácsony napja is volt, így az eredeti terv szerint is ma pakolt volna össze, hogy szokás szerint Daniéknál töltse a karácsonyt. Nagyon dühös lett, amiért így egymásnak estek, és bár tudta, hogy mások nem fognak jó szemmel nézni a kapcsolatukra, azt azért nem gondolta volna, hogy pont Zsolt lesz az, aki ilyen ocsmányságokat hord össze a füle hallatára. Még hogy gyerek...
Minden cuccát behajította a bőröndbe, minden ruháját, sminkcuccát, cipőjét és egyéb csecsebecséjét, amit a kollégium leégése óta vásárolt magának vagy épp kapott kollégáitól. Forrt a vére, őrjöngött, és tudta, hogy csak egyetlen hely van, ahol most lenni akar, és ahol lenyugodhat. Egyedül kellett lennie.
Három szempár kereszttüzében sétált ki a lakásból.
- Szerintem mindketten menjetek a picsába – adta ki magából a feszültségét a lány, és látványosan bemutatott a két férfinak. – Majd szóljatok, ha felnőttetek, és nem viselkedtek ilyen gyerekesen. Oh – pillantott a szomszédasszonyra. – Boldog karácsonyt, Ibolya.
- Boldog karácsonyt, kis drágám – integetett a néni kedvesen, mintha nem épp az előbb káromkodott volna úgy, mint egy kocsit.
- Rebeka – szólt utána még Szilveszter, akinek a hangján egyértelműen érezhető volt, hogy tudja, részben miatta megy el a lány. Rebeka nem nézett vissza, de sejtette, hogy Szilveszter elindulhatott utána a lépcsőn, mert Ibolya hangja csattant hirtelen, élesen.
- Szilveszter! Papucs! – utalt arra, hogy a férfi még mindig mezítláb állt a lépcsőház kövén, december huszonnegyedikén, a legnagyobb hidegben.
- Ibolya! – szólt vissza a férfi, mintha csak tinédzser lenne, a néni pedig az anyja.
Rebeka nem hallotta a folytatást, mert leért az alsóbb szintekre, majd hangosan csapódott be mögötte a társasház kapuja. Semmi kedve nem volt emberek közé menni vagy beszélni a történtekről, így keresett egy taxit, hogy aztán mogorván szólva a sofőrre, bediktálja a címet. Nem tudta elhinni, hogy Zsolt, az egyik legjobb barátja a színházból komolyan gyereknek tartja, és így beszélt róluk, ráadásul a lány szent meggyőződése volt, hogy a férfi észre sem vette, hogy megbántotta őt.

Az út nem volt hosszú, és Rebeka régi ismerősként köszöntötte a környéket, ahol kiszállt az autóból, miután kifizette a fuvart. Az utca sarkán állt meg, de úgy indult meg az ismerős környéken, mintha nem hét éve járt volna erre utoljára. Határozott léptekkel haladt végig az utcákon, és igyekezte nem elsírni magát, amíg odaért a régi, elhagyatott játszótérhez, ami most is üresen állt, mint emlékeiben. Ez volt az a hely, ahol felnőtt, ahova mindig menekülhetett, mikor otthon balhé volt.
Sóhajtva nyitotta ki a játszótér kapuját, behúzta a bőröndöt maga mögött, majd becsukta a kaput és szusszantva ült le az egyik hintára. Bőröndjét leállította maga mellé, és a hinta láncának döntötte a fejét.
- Leereszkedik a pornéphez, művésznő? – reccsent egy hang mellőle hirtelen, miután percekig ült néma csendben. Összerezzent, de aztán mosolyogva pillantott fel az ismerős hang hallatán.
- Ne hívj így – nevetett a lány és felállt. – Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Csiripelték a madarak, hogy az utcáinkat járod – vette ki a szájából a cigarettát a nő, és ölelésre nyitotta karjait.
- Az utcáinkat? – ölelte meg felvont szemöldökkel Rebeka. – Mi van veled, Maja?
Maja magas volt, rövidre borotvált fején hátrafordított baseball sapka volt, orrában piercing csillogott, száján fekete rúzs virított. Fekete nadrágjában látszódott, milyen vékony, több réteges, túlméretezett pulóvert viselt, és acélbetétes bakancsot. Rebeka pontosan emlékezett rá, honnan jött, és hogy Maja mindig segített neki, bármi történt is, az élet mégis másik irányba sodorta őket. Rebeka elmenekült, de Maja maradt az apjával, Robi bácsival.
- Elköltöztem otthonról – mondta, s újra szájába vette a cigarettát.
- Az igen! Gratulálok! – nevetett fel a lány.
- És veled mi van? Tényleg együtt vagy azzal a fickóval? – vigyorgott Maja.
- Milyen fickóval? – ráncolta szemöldökét a Rebeka.
- Hát, azzal a színésszel – vigyorgott továbbra is Maja, és farzsebéből elővette a telefonját, hogy régi barátnője elé tartsa az online cikket. – Azzal a Szilveszterrel, vagy kivel.
- Hogy mi van? – kapta ki barátnője kezéből a készüléket.
És akkor ott állt feketén-fehéren a cikk, aminek címlapján egy olyan kép volt Rebekáról és Szilveszterről, amit ő még nem látott.

A kép nem is lehetett volna ennél félreérthetőbb. A jótékonysági délutánon készült, mikor Rebeka először lépett fel énekesként, és ami a Margit szigeten történtek másnapján volt. Rebeka hatalmas vigyorral nézett Szilveszterre, míg a férfi halovány mosollyal pillantott vissza rá, egymás szemébe néztek, és kisujjukat összeakasztották.

Újabb operett-álompár, vagy botrány?
Első alkalommal a Variáns címet kapott jótékonysági délutánon láthattuk és hallhattuk együtt énekelni a Budapesti Operettszínház új üdvöskéjét, Gebhauer Rebekát (23) és Szabó P. Szilvesztert (39), aminek nem tulajdonított senki nagyobb figyelmet azon túl, hogy milyen sok közös kép készült kettejükről.
Ezután egy interjúban jelentek meg együtt, mely során elénekeltek egy szerelmes musical dalt is, ám még ekkor sem gyanított senki semmit.
A nemrégiben történt Szent Vitus Táncakadémia kollégiumi tűzeset óta azonban – egy magát megnevezni nem kívánó szemtanú szerint – Szabó P. Szilveszter otthont nyújt a fedél nélkül maradt Gebhauer Rebekának. Vajon mi történhet akkor, amikor senki nem látja őket a férfi budai lakásán?
A huszonhárom éves táncművészt még nem sikerült elérnünk, ám a szólista erősen cáfolja azt a feltételezést, miszerint ők ketten egy párt alkotnak, azonban többet nem kívánt hozzáfűzni a dologhoz, ahogy nyilatkozni sem volt hajlandó.
Vajon pletykáról van szó, vagy a két művész titkol valamit? Ez lehet az Operettszínház újabb botránya?

- Ez mikori? – ráncolta szemöldökét Rebeka, miközben lejjebb tekert a cikk alján lévő képhez.
- Csak néhány perces – vont vállat Maja.
- A kurva életbe... - csusszant ki a száján, ahogy megpillantotta az utolsó képet is, ami az interjún készült, mikor a Jöjj, szörnyű az éj-t énekelték, és egymásba kapaszkodva néztek a másik szemébe.