Teltek-múltak a napok, s Rebekának rá kellett döbbennie, hogy Mrs. Danvers megformálása sokkal nehezebb, mint elsőre látszott. A néhány nap alatt talán többet énekelt, mint az elmúlt fél évben összesen, mióta a színháznál van, és sokkal jobban el is fáradt.
A karácsony vészesen közeledett, és tudta, hogy addig minden pillanatot ki kell használnia, amit Szilveszterrel tölthet, hiszen az ünnep alatt mindketten hazautaznak a családjaikhoz, és csak előadásokon fognak találkozni. Hogy Rebeka visszamegy a férfi lakásába a két ünnep között, vagy esetleg utána, arról nem beszéltek. Nem merték felhozni a témát.
De még volt néhány nap, hogy ezt szóba kelljen hozniuk, és jelenleg mással voltak elfoglalva, hiszen Rebeka szólista bemutatkozása már a nyakukon volt. A lány egyre több emailt kapott, amiben interjúra kérték fel, és a privát üzenetei is megszaporodtak messengeren és instagramon is.

A jelmezes főpróbán úgy odatette magát, mint soha addig, s Kero meg is dicsére, azonban ez sem tudta megnyugtatni – borzalmasan izgult és félt az előadás miatt.
Rebeka már Mrs. Danvers jelmezében és sminkjében feszített, s fogalma sem volt, mit kezdjen magával a kezdésig még meglévő másfél órában. Úgy érezte, maga a szerep fojtogatja őt, s menten elájul, úgy izgult. Muszáj volt levegőznie, ha le akart nyugodni.
Ahogy a kilökte a művészbejáró ajtaját, azonnal beszívta a hideg, csípős levegőt.
- Mrs. Danvers, mi járatban errefelé? - ütötte meg fülét egy ismerős hang. Bár örült volna a magánynak, Szilveszter hangja mégis jobb hatással volt rá, mint a téli levegő.
A férfi sminkjét is megcsinálták már: borzasztóan nagy mennyiségű alapozó volt arcán, és egy kevés szemceruza szemei körül. Már a jelmezét viselte - ballonkabátot, szépen kötött nyakkendőt és egy lila sálat.
- Rohadtul izgulok - pillantott rá a nő, ki egyértelműen nem csak a hidegtől reszketett.
- Semmi pánik, Danny - intett Szilveszter. - Nincs miért izgulnia, bízzon bennem.
Rebeka kezdett rájönni, hogy a szerepbe való elhelyezkedés miatt, szándékosan szólítja őt a férfi a karaktere nevén, így belement a játékba.
- Kérem, adjon egy cigarettát, Mr. de Winter - lépett mellé, mintha csak ki akarná venni kezéből az általa szívott cigit.
- Szó sem lehet róla - prüszkölt a férfi, s szinte megnevettette őt a helyzet, hogy ez a fiatal nő cigarettát kér tőle.
- Miért? - sértődött meg Rebeka.
- Magának nem való ez a méreg, Danny - felelte Szilveszter úgy, mintha teljesen egyértelmű lenne a dolog. Egy pillanatra azonban elhallgatott, hiszen azt mégsem mondhatta neki, hogy túl fiatal és ártatlan ahhoz, hogy ő cigarettát adjon neki. - Szóval, ne is erősködjön, nem fog kapni!
- Akkor kérem, Mr. de Winter, legyen olyan kedves és forduljon fel! - köpte a szavakat Rebeka, s inkább visszament a meleg színházba. Tudta, hogy nem kellett volna így beszélnie Szilveszterrel, de azt is tudta, hogy a férfi nem fog megharagudni rá, mert megannyi átbeszélgetett éjszaka után már pontosan tudta ő is, mennyire fél a lány a mai estétől.

- Hé, jól vagy? – ütötte meg a fülét egy női hang, ahogy végigsietett az öltözői folyosón, hogy keressen egy csöndes zugot magának.
- Mi? – torpant meg. – Ja, persze, csak izgulok kicsit.
- Nincs miért – lépett közelebb hozzá a mosolygó Vágó Zsuzsi. – Nagyon ügyes vagy, elképesztő hangod van.
- Köszönöm – mosolygott vissza a nőre, s ez a dicséret mintha legördített volna egy roppant nehéz követ a lány szívéről. Erre volt most szüksége. – De attól még félek.
- Minden rendben lesz, hidd el – bizonygatta, és elé lépve megsimította Rebeka karját. – Gyere, keressük meg Szilvesztert – szólt hirtelen a nő és szórakozottan kezdte húzni Rebekát. Elég érdekes látványt nyújtott a folyosón botladozó Mrs. Danvers, akit Én rángatott.
- Minek? – kérdezte Rebeka értetlenül, de közben követte Zsuzsit. – Egyébként dohányzik éppen.
- Csinálunk egy képet – lelkendezett.
- Képet?
- Igen – bólintott komolyan Zsuzsi és megállt a művészbejáró előtt, s onnan figyelték Szilvesztert, aki éppen elnyomta a csikket. – Szilveszter! – intett a férfinek, amint az belépett az ajtón.
- Valami baj van talán? – ráncolta a szemöldökét.
- Nem, dehogy – legyintett Zsuzsi. – Rebeka mondta, hogy ideges, szóval gondoltam, elterelhetnénk a figyelmét. Csináljunk pár képet.
- Képet? – Most Szilveszteren volt a sor, hogy értetlenül tekintsen kolléganőjére, és Rebeka igyekezett nem elnevetni magát amiért ilyen hasonló reakciót produkáltak.
- Igen, instagramra, meg facebookra. Elvégre ez Rebeka első szólista produkciója – magyarázta Zsuzsi. – És róla még nem is készült kép Mrs. Danversként.
- Végül is, ez nem egy rossz ötlet – vont vállat Szilveszter, amire Rebeka egyáltalán nem számított.
- Jó, legyen – adta be a derekát Rebeka. – De akkor te állsz középen – mutatott a férfira, aki erre elnevette magát, ami elég abszurd látvány volt tekintve, hogy Maxim de Winter jelmezét viselte már. Rebeka ezeket a pillanatokat imádta előadás előtt, mikor már jelmezben volt mindenki, de még önmagaként viselkedett, s nem öltötte magára karaktere személyiségét.
Zsuzsi elővette a telefonját, Szilveszter pedig átkarolta mindkettejüket, s lejjebb hajolt a két alacsony nőhöz, az Én jelmezes Zsuzsi pedig elkészítette a képeket.
- Tedd fel a képeket – mondta Zsuzsi Rebekának. – Átküldtem őket.
- Jesszus – hőkölt hátra Rebeka, amint megnyitotta az üzenetet.
- Ennyire csak nem rossz – ráncolta szemöldökét Szilveszter.
- Nem, a kép jó lett – húzta el a száját undorodva a lány. – De azt hiszem, rájöttem, miért nem mosolyog soha Mrs. Danvers – mondta, majd Zsuzsi és Szilveszter felé fordította a telefonja kijelzőjét. – Még én is megijedtem magamtól.

Végül Rebeka kitette a képet, de ezután eltette telefonját, és nem láthatta, hogy a kommentszekció teljesen megőrült. Zsuzsi még elment egy utolsó igazításra, így kettesben Szilveszter és Rebeka maradtak.
- Ügyes leszel – szólt hirtelen a férfi.
- Gondolod? – húzta el a száját a lány.
- Tudom – nézett mélyen Rebeka szemeibe, mire a lány gyomra megremegett.
- Most úgy megcsókolnálak – súgta Rebeka, de nem lépett közelebb, tudta, hogy nem teheti meg.
- Az előadás után behajtom – suttogta vissza a férfi.

Rebeka kiénekelte a lelkét is a színpadon, úgy érezte, hogy száznál is több százalékot nyújtott, és minden energiáját a szerepbe ölte – csak remélni merte, hogy ez elég volt. Mikor a reflektorfény elvakította a tapsrend alatt, úgy érezte, menten kiugrik a szíve a helyéről. Képtelen volt abbahagyni a mosolygást, még az sem érdekelte, hogy Mrs. Danvers dühe és gyűlölete mardosta a lelkét, annyira beleélte magát a szerepbe, és nem foglalkozott vele, hogy milyen ijesztő lehet Mrs. Danvers mosolyogva. Mikor ő következett a meghajlásban, úgy érezte, a lelke menten szétrobban, szárnyra kel, és abban a pillanatban képes lett volna megölelni az egész világot. Szétvetette az öröm.
Ez volt az első színpadi szereplése színészként, így bár nem számított rá, a szólista kar külön megtapsolta őt. Félkört formáltak körülötte, és felemelt kézzel tapsolták meg, Rebeka pedig a színpad közepén állva hajolt meg, s kitárt karokkal hívta egy sorba kollégáit. Leeresztették a függönyt, Szilveszter félrehúzta, s mindenki, egyesével meghajolt még egyszer. Mikor Rebeka mellé lépett, meghajolt, s a taps, amit ekkor kapott, minden eddigit felülmúlt.
Mikor az utolsó meghajlásnak is vége lett, Szilveszter sehol sem látta Rebekát, így elindult az öltözője felé. El akarta mondani a lánynak, milyen büszke rá és mennyire ügyes volt odakint a színpadon. Megkönnyebbülten nyitott be öltözője ajtaján, hogy kifújja magát, és lemossa a sminkjét, ám bent nem volt egyedül.
- Rebeka – lepődött meg. A lány levette parókáját, az asztalra rakta, és az anyagot is lehámozta magáról, ami saját haját szorította le. Most ott állt a férfi öltözőjében egy barna, hosszú hajú, kócos Mrs. Danvers, ami elég különös látványt nyújtott.
- Tartozol nekem valamivel – mondta, s egyenesen a férfi szemeibe nézett. Egy pillanat erejéig csak néztek egymás szemébe, míg Szilveszter nem bírta tovább, és közelebb lépve, egy határozott mozdulattal magához húzta Rebekát, hogy forrón megcsókolta.