Kiléptem Bakugouék házából, a fiú kíséretében. Végül majdhogynem sötétedésig maradtam náluk, igaz Bakugouval a közös gamer party nem jött össze, viszont az anyukája, Mitsuki, rengeteg kiskori képet mutatott a fiáról, amivel engem jócskán kárpótolt. Igaz, Bakugou ordítását kellett egész végig hallgatnunk, de megérte. Mitsuki, a fia tudta nélkül, még egy képet is adott a fiúról, mikor még csak pár hónapos lehetett, és épp a baba hordozóban szundikált. A képet azonnal a táskám mélyére süllyesztettem.

Szóval a bejárati ajtó előtt, a verandán álltam, Bakugou társaságában, aki idegesen a nyakát vakarászta. Végül megszólalt.

  - Most mondanám, hogy sajnálom, amiért az anyám miatt nem tudtunk játszani, de ahogy elnéztem a dolgokat, te ezt egyáltalán nem sajnálod.

  - Most mérges vagy? -kérdeztem-

  - N-Nem vagyok mérges, barom arc. Ha az lennék, már rég leüvöltöttem volna a fejedet..!

Igaz is... Eléggé visszafogodtan és idegesen beszélt, mintsem haraggal és gőggel.

  - Ez esetben valami más a gond? Micsoda?

  - Ne akard tudni! -vágta rá rögtön és határozottan-

  - Na, ne legyél ilyen morcos, Katsuki ~

  - "Katsuki"?! -ismételte meg a szavaimat a szőke, miközben az arca a vörös összes létező árnyalatát felvette- K-Ki engedte meg, h-hogy így hívj?! Barom!

  - Szóval már ennyivel is ki tudom belőled hozni a tsundere éned... Érdekes.

  - Ne szórakozz! -a jobb kezével robbantott egyet, ami valószínű nem szándékos volt, csupán zavarában véletlen "elsült" {írói megj.: elsült. El se hiszem, hogy ezt le írtam... Lmaoo bocsánat, de más szó nem igazán jutott eszembe. ElSüLt.}  -

  - A barátnőd vagyok. Az anyukáddal való beszélgetés során meg rájöttem arra, hogy pont emiatt a tény miatt nem kéne téged a vezetékneveden szólítanom.

  - De... Ugh... ÁÁÁGH! Rendben. -láthatóan sokat szenvedett ezzel, hogy kimondja- De csak akkor  hívhatsz így, ha négyszemközt vagyunk, világos?!

  - Miért? Mi történik akkor, ha mások előtt hívlak így?

  - Csak. Ne. Hívj. Így.

  - Rendben. -sóhajtottam egyet- Látom nem érek el úgyse ezzel a sok kérdezősködéssel semmit. -megrántottam a vállam- Akkor én megyek is! -épp, hogy elfordultam és emeltem volna a lábam, de eszembe jutott valami- Búcsú puszit nem kapok, Katsuki?

  - HOGY MIT AKARSZ?!

  - KATSUKI HALLKABBAN! -kiáltott ki a ház valamelyik szegletéből Mitsuki- ZAVAROD A SZOMSZÉDOKAT!

Krákogtam egyet - Szóval, visszatérve a dolgokra... Búcsú puszi!

  - De minek?! -a fiú arcán megint növekedni kezdett a pír- Utálom az ilyen nyálas cuccokat!

  - Hát, mit lehet tenni ez esetben... Akkor én adok! - egy röpke pillanat alatt felém húztam Bakugout és egy puszit nyomta az orcájára- By-by!

Azzal vigyorogva elsétáltam onnan, otthagyva Bakugout, vér vörös arccal és egy meglepett tekintettel.

Másnap jókedvűen mentem az iskolába, noha az időjárás pont az ellenkezőjére akart rávenni. Borús volt az ég, néha-néha dörgött is egy hatalmasat. Az pedig már csak a vonaton jutott eszembe, hogy nagy boldogságomban otthonhagytam az esernyőm.

Viszont a vonaton valami más gyorsan elvette a figyelmem az esernyő hiányáról  illetve a jó kedvemről. Bakugou azt mondta tegnap, hogy ne szólítsam mások előtt Katsukinak. Ez valahogy rosszul esett, olyan érzést keltett bennem, mintha le akarná tagadni mások előtt, hogy együtt vagyunk. Hamar jött az ötlet a fejem másik végéből, hogy teljesen másról van itt szó. Hogy egyszerűen csak szégyenlős. Ettől a gondolattól viszont kuncogtam egyet halkan.

Sietve szálltam le a szerelvényről és haladtam az iskola irányába. Végül lihegve be is értem az épületbe. Már az osztályterem folyosóján voltam, mikor szembetalálkoztam Tsuyuval és Momoval.

  - Sziasztok lányok! -köszöntem nekik már messziről-

  - Jó reggelt, {név}-san. -biccentett egyet Momo-

  - Képzeld el, {név}-chan, -kezdte Tsuyu- hogy Bakugou-chan ma eléggé furcsa... Mármint, csendben van.

  - Igazán? -kérdeztem vissza- Vajon mi lelhette?

  - Ki tudja? -rántotta meg a vállait Momo- Mindenesetre, örüljünk annak, hogy végre csendben van, mégha esetleg kevés ideig is...

  - Én tudom mi a baja! - lépett oda hozzánk lelkesen Mina-

  -Valóban? -kérdezte Tsuyu- És? Mi lenne az?

  - Hehe... Segítek abban, hogy kitaláljátok! Már a többiekkel is megvitattam ugyanezt a témát, ugyanígy és ők kitalálták! És most mindenki emiatt duruzsol!

  - Csak mondd... -felelte Momo-

  - Okey-Dokey!  Szóval! Adott Bakugou, aki alapjáraton egy hangos fiú. Viszont! A mostani napokban fokozatosan csendesebb lett. Főleg ma, ma meg se szólalt. Mit lehet ebből leszűrni?

  -Beteg? -nézett értetlenkedve Tsuyu-

  - Dehogy-dehogy!

  - Áruld el, légyszíves Mina, számunkra korán van az ilyen találgatós játékokhoz. -mondta Momo-

  - Rendi~! Szóval! Szerintem, és mindenki szerint akivel megosztottam a véleményem, Bakugou barátunk szerelmes. És most jön a hab a tortán! Kirishima azt mondta, hogy ő ezt megkérdezi Bakugoutól, hogy van-e barátnője esetleg szimplán tetszik neki valaki, és mi volt a reakciója? Vér vörös fejjel ordította le szegényt, hogy ez bizony nem igaz, neki nincs barátnője.

  -Bakugout-chan mindig ilyen rossz hazudozó volt? -tette fel az újabb kérdését Tsuyu-

  - Ha zavarban van mindig. -feleltem-

  - He?

  - Megyek, -folytattam, a másik három megfagyott tekintetét figyelmen kívül hagyva- lepakolom a cuccaim, gyertek ti is velem!

  - Oké. -jött az egyetértő válasz-

Be kell valjam eszembe jutott egy csodás ötlet, hogy hogyan is szekálhatnám még egy kicsit Bakugout a tegnapi után.

Ahogy beléptem a terembe hangosan elordítottam magam.

  - BARÁTNŐD VAN, KATSUKI?TÉNYLEG, KATSUKI? KI A SZERENCSÉS KATSUKI? ELMONDTAD MÁR NEKIK KI AZ, KATSUKI? KATSUKI FIGYELSZ RÁM?

  - KÍGYÓ POFA, ROHADJ MEG! TEGNAP ESTE MEGMONDTAM, NEM?! NE HÍVJ A KERESZTNEVEMEN, CSAK AKKOR, HA KETTESBEN VAGYUNK!

  - Most pedig, drága Katsuki -elvigyorodtam- ugye nem felejtetted el, hogy az osztály előtt ordítottad ki mind ezt?

  - Ráadásul eléggé félre érthetően. -szólt közbe Kirishima- "tegnap este"? Mit csináltatok ti ketten, Bakubro?

Bakugou egyetlen pillanat alatt vér vörösre váltott.

  - BAZD MEG, KÍGYÓ POFA, EZT MIÉRT KELLETT?!

  - Piruló Katsukiért mindent!~