Bakugou mellett haladtam, aki feltűnően csendben volt. Nem szólt semmit, nem is nézett rám. Már épp nyitni akartam a számat, hogy egy kicsit elkezdjem szekálni emiatt, mikor éreztem két ujját óvatosan hozzáérni a felé eső kezemhez. A következő pillanatban már mind az öt ujjával megragadta azt és megszorította.

  - Talán, ha kicsit gyengédebben fognád...

  - Bocs...

Miután éreztem, hogy valóban lazított a szorításán, viszonoztam a kézfogását.

Kéz a kézben haladtunk, egészen addig míg a háza előtt meg nem álltunk. Bakugoun látszott, hogy ideges, miközben elővette a lakáskulcsát.

  - Valami baj van? -kérdeztem-

  - Semmi... Gyere!

Felléptünk a verandára, mikor a bejárati ajtó kinyílt és Bakugou anyukája lépett ki rajta.

  - El se hiszem, hogy tényleg hazahoztad! Ez az én fiam!

  - Franc... -motyogta Bakugou, majd elengedte a kezem és félrenézett-

  - {név}-chan, ugye? -kérdezte az anyja, miközben elém lépett- Nagynehezen, de a múltkor kiszedtem az én idiótámból a neved!

  - Örvendek... -motyogtam zavartan-

  - Most beszélünk először, de már most megmondom, hogy túl jó vagy a fiamhoz.

  - Ugyan, kérem.

  - Hol a fater? -törte meg a beszélgetést Bakugou-

  - Üzleti úton van, még mindig. -jött a válasz- Na, gyere be {név}-chan! Úgyis épp most főztem, egyél velünk!

  - Rendben van. -Bakugou anyja megfogta a kezem és szinte behúzott a házba-

  - Engem nem is akarsz beinvitálni?! -kérte számon Bakugou-

  - Te ígyis-úgyis bejössz, nem bírod sokáig korgó gyomorral!

Leültettek az étkezőben, ami a nappali egyik részében volt kialakítva. Az étel már készen, az asztalon volt, a tányérokkal együtt.

  - Ülj le valahova! Hozok neked is tányért! -azzal eltűnt a konyhában-

  - Köszönöm.

Időközben hallottam, hogy Bakugou ledobja a táskáját a kanapéra, majd felmegy az emeletre.

  - Hová mész? -kérdeztem, miközben ő éppen a lépcsőn haladt felfelé-

  - A szobámba. Majd jövök.

Eközben kijött a fiú anyja a konyhából, egy tányérral és evőeszközökkel a kezében.

  - Ne is törődj vele! -leült velem szembe az asztalhoz- Mellesleg Mitsuki vagyok! Újra örvendek a találkozásnak. -rám vigyorgott, túlságosan is látszott, hogy Bakugou az ő fia, a mosolyuk ugyan olyan volt-

  - Én is örülök Mitsuki-san. -mosolyogtam rá vissza-

  - Nem kell ide semmilyen "san". A Mitsuki simán megteszi, és nyugodtan tegezhetsz is! -hosszabb szünetet tartott- Szedek levest, add a tányérod! -oda nyújtottam a tányérom és Mitsuki bőségesen mert is nekem az ételből- Parancsolj!

  - Nagyon finomnak néz ki!

  - Mert az is! Visszatérve az én idióta fiamra, ugye tudod, hogy te vagy az első lány, akit hazahozott? Amennyire én tudom, még első barátnője is te vagy.

  - Valóban?

  - Valóban. Tudod, őt sokan kerülik a viselkedése miatt, de, ahogy elnézem, sikerült végül valaki olyat találnia, aki túl lát ezen a mogorva természetén!

  - Hát igen -elmosolyodtam- legbelül valóban... Valóban aranyos... -halvány pír kúszott az arcomra, miközben eszembe jutott, hogy milyen vörös volt az arca, mikor bevallotta nekem, hogy hogy érez-

  - Te tényleg túl jó vagy a fiamhoz. -jegyezte meg Mitsuki, miközben magának is szedett levest- Katsuki viszont még mindig nincs itt... KATSUKI! Gyere le enni! -kiabálta fel az emelet irányába, mire válasz ugyan nem érkezett, de hamar hallani lehetett, hogy a fiú elindult lefelé-

Mikor Bakugou le jött a lépcsőn mellettem foglalt helyet, duzzogó arccal.

  - Szedjél! -Mitsuki odanyújtotta neki a merőkanalat- Mi már elkezdtünk enni.

  - Látom, nem vagyok vak, a francba is! -kicsit felállt, hogy belelásson a lábasba-

  - Legalább a barátnőd jelenlétében modoráld meg magad! -Bakugou ezekután a szavak után elvörösödve helyet foglalt- Ó, szóval, ha felhozom {név}-chant, akkor már ilyen könnyen engedelmeskedsz?

  - Fogd be..!

  - Mióta vagytok, amúgy együtt? Kíváncsi vagyok!

  - De ne legyél!

  - Nos, {név}-chan? -fordult felém, a fiát figyelmen kívül hagyva- Mióta?

  - Nagyon kevés ideje... Még alig szoktunk össze.

  - Értem. Mindenesetre, Katsuki nálad aranyosabb lányt nem tudott volna hazahozni, az biztos.

  - ...Ő a legaranyosabb, még szép, hogy nem... -motyogta Bakugou érthetetlenül-

  - Mit mondtál? -fordultam felé- Nem értettem.

  - A-Azt mondtam, hogy én elkezdek enni, mert éhen döglök!