Nem tudom mit illik adni egy lány tizen hetedik születés napjára. Aki nem mellesleg egy Grimm. Nagy dilemma. Vegyek neki egy fejszét? Vagy egy csontvágó kést?
Egy kutyakalauz mellett döntök.
Becsomagolom egy csinos kis papírba egy csoki társaságában és már kész is vagyok.
Mégy egyszer végignézek magamon. A hajamat laza fonatba fontam. A ruhámon nincs kivetnivaló. Könnyű, virágmintás darab. Felkapom a táskámat és kimegyek az ajtón.

Furcsa egy grimm háza előtt leparkolni. Egy kicsit még ülök a kocsiban. Természetesen tettem óvintézkedéseket arra vonatkozóan, hogyha egy boszorkány szörny is lenne köztük. Elfedtem az erőmet.
Csengetek. Emma nyit ajtót hatalmas mosollyal az arcán.
- Boldog születésnapot! - ölelem meg mosolyogva.
- Köszönöm. Örülök, hogy eljöttél! Gyere! A hátsó kertben vagyunk.
A kiskutya a lábamhoz rohan és körülszaglász. Legugolok és megsimogatom.
- Mi lett a neve?
- Maya.
Kedves név. Nade mindegy. Követem Emmát a hátsó kertbe. Már egész nagy csoport gyűlt össze. Mindenki felém fordul. Rengeteg a Grimm. Ilyesztően sokan vannak. Próbálok természetesen viselkedni. Nemnagyon sikerül.
Emma odavezet a szüleihez, akik egy kisebb társaságban állnak.
- Ááá! Sophie! - köszön Josh. - Hadd mutassalak be pár nagyon kedves barátomnak! Ők itt Adalind és Nick. Ő pedig Hank.
- Nagyon örülök. - nyújtom a kezemet. A nő boszorkány szörny. Ő az akit anya látott. Hogy mehetett hozzá egy Grimmhez? - Milyen szép a ruhája! - dícsérem meg illedelmesen.
- Köszönöm. Had mutassam be a lányomnak. - egy magas szőke lányhoz vezet. - Ő idd Diana! Diana! Sophie. - az ereje szinte betölti az egész teremet. Olyan érzés, mintha búvárkodnék egy olyan tengerben, aminek nincs felszíne...
A lány szemei elkerekednek. Felismert. Tudja mi vagyok.
- Ha most megbocsátanak...
Elfordulok és a ház irányába indulok. Megkeresem a mosdót és bezárkózok.
Azonnal el kell tűnnöm!
- Tudom mi vagy! - előttem áll. Hogy kerül ide? Hogyan... - mit akarsz a családomtól?
- Én... Én csak...
- Meg foglak ölni!
- Nem! - kiáltom - nem fogsz... - olyan fálydalom hasít a fejembe, amihez foghatót eddig még soha nem éreztem. Felnézek Dianára, de az ő szemében meglepettséget látok. Széthasad a fejem. Muszály sikítanom...
Valaki kopog. Dörömböl...

♣♣♣♣♣♣

- Mégis mi bajod van Kelly? Fogd már fel! Ez egy átkozott boszorkány szörny. Meg akart ölni titeket! Ki kell iktatnunk!
- Nem csinálsz vele semmit!
- Dehát miért? Nem is ismered!
Óvatosan megpróbálom kinyitni a szememet. Nem sikerül. A férfi hangjától ismét hasogatni kezd a fejem.
- Felébredt! Kérjünk egy kis vért az apádtól és adjuk be neki! Elveszti az erejét, aztán...
- Kérlek ne! - suttogom. Végre sikerül kinyitnom a szememet. Egy kanapén fekszem a nappaliban. Odakint még javában zajlik a party. A szőke lány engem bámul. A férfi/fiú csak most fordul meg.
Olyan adrenalinlöketet kap a testem, hogy átalakulok. Gyorsan orvosolom a problémát, de ez akkor is kínos volt.
- Ki vagy te?! - kérdezi a szőke. - És mit akarsz a családoktól?
Én nem tudom levenni a szememet a másik alakról. Zöld szemei magával ragadtak. Olyan ismerősek... De nem tudom honnan.
- Van egy heg a karodon! - mutatok a sebére.
- Igen. - bólint - elütöttem egy szarvast... Azt hiszem. És ott szereztem.

Az emlék olyan váratlanul hasít belém... Az emlékek a sok-sok emlék.
A sziklaszirt. A baleset... Minden, mi Kelly Burkhardthoz köthető.
Aki szeretett, de megtudta, hogy ki vagyok...

Az ő szemében is felismerést látok. Legugol mellém, és óvatosan végigsimít az arcomon, majd feláll és ellép.
- Miért nem emlékeztem rád annyi ideig?!
- Nem tudom... - elmelkedek fel a kanapéról. - Én nem is... Jobb lesz ha most elmegyek!
- Nem mész sehova! - kiált rám Diana. - Valaki elmagyarázná, hogy mi folyik itt?!
Hallgatok. Hiszem még én magam sem tudom.
- Miért vagy itt? - kérdezi Kelly.
- Válaszolj! - kiált rám Diana. A szemei lila színt öltenek. A hátamom végigfut a hideg. Habár nem olyan rémisztő, mint én, de van benne valami...
- Nem mondhatom el.
- Pedig el fogod mondani! - lép közelebb hozzám. - Ha kell, akkor...
- Nem bánthatod! - Lép elé Kelly. - El fogja mondani! De most menj! Emma már biztos hiányolja a keresztanyját.
- Ha egy újjal is hozzá érsz! - mondja Diana - Én magam öllek meg! - azzal otthagy minket. Aranyos lány.

- Szóval! Miért vagy itt?
- Mert... - el kellene mondanom neki. Végül is volt idő amikor szerettem. - azért jöttem, hogy Emma és Josh Grimm erejét elvegyem. - tesz egy lépést felém, de nem bánt. - Anyám után nekem kell az egyik királyi családot szolgálnom. Nem akarom... De anyám szerint minden boszorkány szörnynek tartoznia kell egy családhoz... Ez az első feladatom.
- És megtetted volna? Képes lettél volna...
- Emmát soha nem tudnám bántani... már. De anyámat és engem valószínűleg megölnének az engedetlenségünk miatt. És más végezné el a feladatunkat. Én annyira sajnálom! Még ma is így jöttem ide, hogy véghezviszem a terveket de...
- A tervedet?
- Igen. Az egészet megterveztem. Mindent. Azt ahogy velük találkoztam, ahogyan... Egyszóval mindent. - csengetnek.
Újabb vendégek! Szuper! Egy család. Öten vannak. A szülők az üdvözlés után azonnal a kert felé veszik az irányt. A két fiuk követi őket, azonban a lány megáll és engem kezd el bámulni.
- Sophie?!
- Emlékszel rám? - úgyan! Tuti csak véletlen!
- Persze! Nem is értem, miért nem jelentkeztél? Annyit tudtam, hogy szétmentetek Kellyvel... - itt óvatosan az említett személy felé pillant, amaz azonban csak mereven bámul rám - Nem is hoztam szóba... Ő sem említett...
- Mivel úgy húsz perccel ezelőttig nem is tudtam, hogy ki ő. Mary! Ő egy boszorkány szörny.
- Hogy mi van? - egyet hátra lép.
- Én nem tudtam, hogyan...
- Azért jött, hogy elvegye Josh és Emma erejét. Melyik családnak dolgozol?
- Nem dolgozok... Ez lett volna a "beavató" feladat. Én nem is akartam... Csak valahogy... Nem is tudom. Anya meggyőző tud...

Leesett. Ebben a pillanatban megértettem. Azt nem, hogy miért tenne egy anya ilyet a gyermekével... Akit a szíve alatt hordozott. Akit felnevelt. Miért drogozza be egy anya a lányát, hogy ne emlékezzen a szerelmére, miért kényszeríti olyan dolgokra amiket önszántából ne tenne meg? Miért? Egy év. Egy egész éven át. Az ital. Ami olyan bódító volt, akár egy mézédes virág illata, ami elvette tőlem annak az emlékét akit szerettem.

- Kelly! - suttogom - Mit ettél, vagy ittál ma? Ittál valami olyat aminek furcsa íze volt? Azonnal hívd ide az összes Grimmet!
- Honnan tudjam, hogy nem most akarod véghezvinni a tervedet?
- Biztos olyan hülye vagyok, hogy akkor az összes Grimmet idehívom, had nyírjanak ki! Tényleg! Egy lángelme vagy! Indulj már! Lehet már rég elkéstünk...

Sziasztok! Pontosan ezer szavas lett ez a fejezet!😎
Remélem tetszett ez a fejezet.😉😃