"A pokol üres, mert minden démon itt van."

Ha egy év ilyen gyorsan eltelhet, akkor én most nagyon meglepődtem. A többi diák már kiszállingózott. A vizsgáztató tanár pedig csak bámul rám, hogy miért nem szaladok már ki én is a nagyvilágba?!
Másfél hónap múlva megkapom a diplomámat. Pont mint tavaly nyáron, most is kereshetek munkát! De mostmár ügyvédi irodánál. Már nagyon várom, hogy dolgozni kezdhessek! Hogy saját házat vehessek.

Anyám hazatért Európából és nagyon zsémbes lett! Egyre többet nyaggatott a tanulmányi eredményeim miatt. És folyton hangoztatja,hogy nekem kell majd átvennem  a helyét. Nade hol? Ilyenkor nem is nagyon szoktam figyelni rá. A boszorkány szörny tudásomat is folyton próbára teszi, amiből már nagyon elegem van! Egyszer egy mézelőt is hozott, hogy öljem meg. Természetesen nem tettem meg. Nem ölök ártatlanokat.
Anyám persze irtó dühös lett és elvitte valahová a mézelőt.
Mostanában nagyon szokott fájni a fejem. Anya minden reggel megitat velem egy kotyvalékot, amitől állítólag jobban kellene lennem... De én úgy érzem, csak rosszabbodik az állapotom.

Kimegyek az egyetem vaskapuján. Elsétálok a rózsabokrok mellett és a park felé veszem az irányt. Ha nem lennék keverék lény, tuti nem mernék erre egyedül sétálni. Dehát az vagyok szóval...
Az úton megyek. Zenét hallgatnék... Csakhogy megint otthon hagytam a fülesem. Maradnak a madarak. Komótosan ballagok az úton, mikor egyszerre csak egy autót látok meg. Nekiment egy fának. Odarohanok. A sofőr még a volán mögött ül. A légzsákra támaszkodik.
Kinyitom az ajtót és párszor meglököm a kezemmel. Felébred, majd rám néz. Elkerekednek a szemei. Szerintem akkor fogta fel, mi is történt.
- Basszus! - nyögi ki.
- Szerintem ki kellene szállnia, mert akár fel is robbanhat az autó!
Eleget tesz a kérésemnek. Nagy nehezen kikászálódik a kocsiból. Majd eltávolodik a szinte teljesen összeroncsolódott autótól.
Olyan ismerős nekem... Biztos tévedek!
- Mi történt?
- Azt hiszem egy szarvas...
Bólintok. Az biza meglehet.
- Hívok mentőt!
- Ugyan! Erre semmi szükség. A rendőrségen dolgozok! Nem akarom, hogy aggódjanak! Semmi bajom! Látja?!
- Lehet, hogy agyrázkódása van...
- Ugyan Sophie! Ne aggódjon annyit...
- Mit mondott? Honnan tudja a nevemet? - hátralépek! Honnan a francból tudja a nevemet?
- Tessék? Mi? Lehet egyszer egy ügyemmel kapcsolatban...
- Én inkább megyek! - a fejembe hasogató fejfájás nyilall. Elrohanok tovább az úton. Egyenesen haza.

Az ajtót az erőmmel nyitom ki. Szinte kitépem.
- Mit csin...
- Adj abból a gyógyszerből! Hallod?! - kiáltok rá átalakulva. - Nem bírom!
- Csak napi egyszer szabad!
- Nem érdekel! Anya! Nagyon fáj a fejem!
- Rendben! Rendben!
Elémtolja a gusztustalan fekete löttyöt. Egy huzásra lehajtom. Kellemes émelyítő érzés kerít hatalmába. Leülök a kanapéra és átadom az agyamat az ürességnek.
Egy óra múlva térek magamhoz. Habár nekem perceknek tűnt.
- Mesélj! - mondja anyám. - Milyen volt a napod?
- Jó! - mondom kábán. - Hazafelé az erdőn keresztül jöttem! Képzeld! Láttam egy szarvast! Olyan szépen énekeltek a madarak is! Csodálatos volt!
Anyám elmosolyodik, de közben mintha egy másik érzelmet is látnék az arcán... Csak tudnám mi az...
- Lassan kereshetnénk munkát nekem! Már nagyon várom, hogy dolgozhassak. - mondom mostmár tiszta fejjel.
- Nekem van egy ötletem. Csomagolj! Holnap Európába utazunk!

✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈

Spanyolországba utaztunk. Meglepett ez az utazás. Anya nem szokott ilyen hirtelen kiruccanásokat tenni. A repülőtéren egy fekete autó várt ránk. Ekkor jöttem rá, hogy anya már hónapok óta szervezi ezt a "kirándulást".
Hosszú óráknak tűnt az út, mire elértük a célállomást. Egy kastélyt? A királyi kastély? Mi a szar?
- Anya! Mit keresünk itt?
- Dehát már beszéltünk erről. A boszorkány szörnyek mindig királyi családokat szolgálnak... A mi családunk már évszázadok óta a spanyolokat.
- Erről eddig nemnagyon meséltél!
- Mert nem tehettem. Csak miután elvégezted az egyetemet és felkészültél!
- Mégis mire?
- Hogy szolgáld őket!
- Én nem szolgálok senkit!
- Ezt nem te döntöd el kincsem! 
Mégis mi folyik itt?! Anya világ életében azt hajtogatta, hogy egy boszorkány szörnyet nem lehet be skatulyázni! Akkor ez mi?! Akaratomon kívül szolgáljak egy olyan királyt akit mégcsak nem is ismerek! Hát erre ráfáztak, mert én aztán nem fogok...
- Ma még is ittad meg az adagodat! - nyújtja felém anya a fekete löttyöt. Egy húzásra kiiszom.
A kellemes émelygés azonnal hatalmába kerít. Most nem tart egy óráig.
- Megérkeztünk! - mondja a sofőr.
Anyám kifizeti, majd elindulunk a kastélyba.
- Milyen csodaszép... - suttogom.
Belépünk. Anya úgy tűnik már ismeri a járást. Felmegyünk egy lépcsőn utána egy hosszú folyosón. Egy széles vasajtónál anya megáll. Bekopog.
Egy mély férfias hang kiszól, hogy bemehetünk. Most esett le! Anya miért taníttatott spanyolra. Simán megértek mindent.  Bemegyünk. A helyiség nem túl nagy. A nagy faasztalnál ami a helyiség nagyját elfoglalja hárman ülnek. Jövetelünkre felállnak. Az egyikük egy a 40-es éveiben járó férfi. A másikuk szintén férfi. Annyi idős lehet mint én. A harmadikuk egy nő. Boszorkány szörny. Nem túl erős. Érzem.
- Jó napot! - köszön anyám spanyolul. - Ő itt a lányom! Sophie!
- Nagyon örvendek! - lép hozzám a fiatalabbik férfi, majd kezet csókol. - Azt elfelejtete megemlíteni - néz az anyámra - hogy ilyen gyönyörű lánya van!
Anyám csak vigyorog.
- Gyönyörű a kastély! - mondom nem túl szép spanyollal. Úgy tűnik berosdásodtam.
- Térjünk a tárgyra! - mondja a király. Mindannyian leülünk az asztalhoz. - A gondunk nem is kicsi. Van egy város ahol nagyon megnőtt a Grimmek létszáma! Már több királysággal is beszéltünk erről. Én magamra vállaltam a feladatot! Portlandben öt Grimm él. Ez elfogadhatatlan!
- Öt?! - vág közbe a másik boszorkány szörny. - Én csak háromról tudtam eddig!
Anyával jelentőségteljes pillantást váltunk.
- Itt vannak a szükséges információk - nyújtja át a vaskos aktát az anyámnak.
- Mit tegyünk velük? - kérdezi anya, az aktát pedig a kezembe nyomja.
- Csak annyit mondok! Legyenek kevesebben! - vigyorog ránk.
- Elintézzük! - mondja a másik boszorkány szörny.
- Remélem is! Most menjenek!
Elindulunk vissza az autóhoz.
- Ezt miért nem lehetett telefonon? - kérdezem, mostmár angolul.
- Néha muszáj megjelennem, hogy lássák, hogy élek és még...
- Most hová megyünk?
- Megszállunk egy hotelben.
- Ki volt az a csaj ott bent?
- Boszorkány szörny. De nagyon gyenge. Amandának hívják. Gőzöm sincs mit kereshet itt! Minden találkozón itt szokott lenni. Szerintem azért tartják,hogy minket figyeljen. Teljesítjük- e a kiadott feladatot, meg hasonlók.
- Szóval egy spicli!
- Igen! - mosolyog anyám.

Egy csodaszép kis hotelben szálltunk meg. Van medence is, meg minden. Leülök az asztalhoz és magam elé teszem az aktát amit a királytól kaptunk.
Az első oldalon egy nő látható. Rövid fekete haja és barna szemei vannak. Mellé egy kis jellemzés.

Neve: Theresa Roubel. GRIMM!
Életkor: 38.
Családi státusz:
         gyermeke: Emma Juliette Porter. GRIMM!
         férje         : Joshua Frederick Porter. GRIMM!

Szóval az egész famíliája Grimm! Fantasztikus! Lapozok.
A következő oldalon egy ébenfekete hajú lány látható. Kedvesen mosolyog.
 
Neve: Emma Juliette Porter. GRIMM!
Életkora:  17.
Családi státusz :
             apja: Joshusa Frederick Porter. GRIMM!
             anyja: Theresa Porter. GRIMM!

A következő lapozás után szembe találom magamat a családfővel. Megértem Theresa miért ment hozzá. Kedvesen mosolyog, közben apró szarkalábak keletkeznek a szeme sarkában. A szemei olyan őszinték...

Neve: Joshusa Frederick Porter. GRIMM!
Életkora: 41.
Családi státusz:
               felesége: Theresa Porter. GRIMM!
               lánya: Emma Juliette Porter. GRIMM!

Kedves család. Szívesen megismerném őket. Elmegyek a hűtőhöz és kiveszek egy narancslevet. Anya valahol még intézi az ügyeit a belvárosban.  Madrid elég nagy, szóval nem tudom mikor fog visszaérni.
Előveszem a telefonomat, mert eszembe jutott valami!
- Tessék?! - szól bele anya a telefonba.
- Szia! Légyszi hozz nekem pár táblát abból a csokiból amiből mindig szoktál hozni!
- Rendben. Egyéb kívánság?
- Nincs! Siess haza! - kinyomom.
Visszaülök az asztalhoz és egy új oldalra térek át.
Egy nagyon szimpatikus férfi, zöld szemekkel.

Neve: Nickolas Burkhardt. GRIMM!
Életkora: 56.
Családi státusz:
                felesége: Adalind Schade.
                fia: Kelly Burkhardt. GRIMM!

Ez a név olyan ismerősen cseng... Basszus! Megint hasogat a fejem. Széthasad. Kortyolok egyet a narancslémből. Kicsit jobb.
Kövi oldal!
Egy nagymosolyú férfi néz szemei zölden fénylenek. Haja kuszán lóg mindenfelé.

Neve: Kelly Burkhardt GRIMM!
A fejfájásom nem akar szűnni! Sőt! Egyre rosszabb! De azért tovább olvasok.
Életkora: 24.
Családi státusz:
                     anyja: Adalind Schade. 
                     féltestvére: Diana Schade Renard.
                     apja: Nickolas Burkhardt. GRIMM!

Minden elsötétül, elájulok.

                                           🍫🍫🍫🍫🍫🍫

A csoki illatára térek magamhoz. A kanapén fekszek. Anya épp kibontotta az említett édességet.
- Végre fent vagy! Már aggódni kezdtem. Mi történt?
- Nem igazán tudom... Az az én csokim?! - kérdezem szemrehányóan.
- Nyugi! Vettem vagy hét táblával.
- Akkor jó. - mosolyodok el.

✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈✈

Otthon minden szerzeményemet kipakolom. Vettünk pár gyógynövényt is. Üvegekbe teszem a növényeket, majd lemegyek anyához.
- Hogy fogjuk kivitelezni a feladatot? - ülök le az asztalhoz.
- Nagyon lelkes vagy!
- Nem! Csak szeretnék gyorsan végezni!
- Aha. Arra gondoltam, hogy... - leteszi a bögréjét, majd a nappaliba megy. Behozza az aktát, majd random kivesz belőle két lapot. - Ezeket te intézed! A többit én.
Megnézem kiket kaptam. Joshusa és Emma.
- Mit tegyek velük?
- Két lehetőség közül választhatsz. Az egyik, hogy elveszed az erejüket! A második... Hogy megölöd őket.
- Te mit fogsz tenni?
- Még nem tudom. De elvenni az erejüket könnyebb, mint megölni. Szerintem próbálkozz azzal. Egy dologgal segítek neked! Aztán magadra maradtál! Gyere!
Lemegyünk a pincébe. Anya a széfhez megy ahol a pénzt, meg egyéb értékes dolgot tárolunk.
Beírja a kódot, majd kinyitja. Egy ősrégi bőrkötéses könyvet vesz elő.
- Ezt még a dédnagymamád hagyta ránk. Nagyon-nagyon régi! Ő Grimm könyvnek hívta. Keverék lények vannak benne. Én már áttanulmányoztam. Van róla fénymásolat is. Ezzel közelebb kerülhetsz a Grimmekhez!
- De akkor te mit fogsz használni, ha én ezt elviszem?
- Hidd el kincsem! Kitalálok valamit!
- Hogy fogjak neki?
- Férkőzz be közéjük! Légy a barátuk! És amikor a legkevésbé számítanak rá! Hátulról döfd sziven őket...
- Ez elég... Kegyetlenül hangzik.
Anya megrántja a vállát.
- Nekem is így tanította az anyám.
- És hogy férkőzzek közéjük?
- Mivel az apát és lányát kaptad... A lányán keresztül. Használd a könyvet! Sok sikert! Azzal otthagy a pincében.

Felviszem a könyvet a szobámba. Olvasgatni kezdem. Azt tudtam, hogy a világban több száz keverék lénnyel élek együtt, de nem gondoltam volna,hogy erről valaki könyvet is vezet. Fura.
Az első oldalon egy kéjencbak néz farkasszemet az olvasóval. Őket ismerem, szóval lapozok.
Rengeteg keverék lény van ebben a könyvben. Nem kellene odaadni egy grimmnek. Még a boszorkány szörnyek is benne vannak. Ilyesztő mennyi mindent tudott rólunk az a Grimm aki ezt a könyvet írta.
Félreteszem a könyvet és inkább elkezdek tervet kovácsolni a grimmek kiiktatásához.

Kedd délután az egyik portlandi iskola fociedzését nézem. Egy ébenfeketehajú lány nagyon jól véd. A kapuban eddig szinte egy labda se talált menedékre. Mindent kivédett.
Egy férfi ül a lelátón tőlem négy méterre. Hangosan biztatja lányát, pedig ez csak egy edzés.
Az egészet eltervezem. Az apa autója sajnos nem fog beindulni. Az én kutyám (anyám egyik barátnőjétől kértem kölcsön, három éves mopsz) oda fog szaladni a lányhoz. Kedves leszek, megkérdezem hazavihetem-e őket. Ők behívnak... stb. A többi gyerekjáték.
Vége az edzésnek. Megvárom amíg a lány lemegy a pályáról. Tíz percet adok neki, amíg lezuhanyozik és átöltözik.
Az autómhoz megyek ( Anyától kaptam a sikeres vizsgák miatt, diplomaosztóra akarta, de előbb lett rá szükségem. Fekete, terepjáró. Imádom.) úgy teszek mintha a bevásárlásból pakolnék be az autóba. Luna ( a mopsz ) körülöttem sompfordál. A lány és az apja mellettem parkolnak. Végre megérkeznek. A lány hangosan ecseteli apjának, hogy milyen volt az edzés.
- Indulhatsz! - suttogom a kutyának.
Amaz engedelmesen odafut a lányhoz és elkezdi összevissza nyaldosni.
- Luna! - kiáltok rá tettetett haraggal. - Sajnálom! - nézek az apjára. - Általában nem ilyen!
- Semmi baj! - mondja a lány. - Nagyon szép kutya. - megsimogatja a kutya fejét, majd feláll a kutya mellől.
Magamhoz hívom a kutyát, majd ráteszem a pórázt.
- Jó utat! - mondom mosolyogva, majd visszatérek a csomagokhoz.
- Magának is! - mondja a férfi, majd beülnek a kocsiba.
Párszor beindítja, de persze nem sikerül. Még szép! Kiszáll és a motorháztetőt felnyitva a motort kezdi el nézegetni.
- Nem indul?! - kérdezem a nyilvánvalót.
- Már nagyon öreg. - mondja fáradt arccal a férfi - Még az apámé volt.
- Merre laknak?
Megadja a címet, mire magamban elvigyorodok.
- Ha gondolja szívesen elviszem önöket! Lunát is arrafelé vinném állatorvoshoz.
- Mi baja?! - kérdezi a kislány aggódóan. Na basszus!
- Csak oltást kap! - remélem ez jó válasz. Soha nem volt még kutyám.
- Nos! Ha ez a helyzet, akkor megköszönnénk, ha elvinne minket! Josh vagyok! - nyújt kezet.
- Sophie!
Beszállnak a kocsimba. A lány cuccait a csomagtartóba teszem Luna ketrecével együtt.
Most jön a neheze. Beszélgetni velük az autóban.
- Maga is a közelben lakik? Ha kell szívesen sétàltatnám Lunát.
- Nem. Én a park mellett lakok. Szereted a kutyákat?
- Ha tudná... - sóhajt fel az apja.
- Van kutyád?
- Anya azt mondta a szülinapomra kapok egyet. Ő is szereti a kutyákat, csak apa nem szeretné, hogy a házban legyen.
- Luna is nagy rumlit szokott hagyni maga után. - mosolygok hátra a lányra, mire ő is elvigyorodik. Mikor mosolyog apró gödröcskék jelennek meg az arcán.
Továbbhajtok. Azért beírtam a GPS-be az utszát, de a térképen már annyiszor átnéztem, hogy vakon is odatalálnék.
Lefékezek a barátságos családi ház előtt. Rózsabokrok szegélyezik és kerítésként tujasor dobja fel a kertet.
Kiveszik a csomagokat hátulról. Na, mi lesz?! Kérdezzétek már meg!
- Köszönjük, hogy elhozott minket! - mondja az apa. - Viszlát!
- Nincs kedve bejönni? Anya fantasztikus sajtos szendvicset készít. Nagyjából csak azt tud, szóval... - kérdezi meg a kislány. - Addig Luna is futkoshatna egy kicsit a kertben.
- Egy sajtos szendvicsre nem lehet nemet mondani. Mosolyogva szállok ki a kocsiból. - Kiveszed Lunát? - mire a lány csak boldogan indul az említett állat ketrece felé.
A tervem tökéletes sikert aratott! (eddig)

Igyekeztem egy hosszabb fejezetet írni.
Ha egy kicsit zavaros volt nektek ez a rész akkor ne aggódjatok a folytatásokban ki fog derülni minden! 😊
Sietek a folytatással!😘