Már vagy egy hónapja dolgozok a kávézóban. Lassan hozzászoktam a korán keléshez. Már a törzsvendégeink kedvenceit is mind ismerem.
A zöldszemű betartotta az ígéretét, sajnos... Minden nap elkérte a számomat. És én egyik nap sem adtam oda neki. Meg kell mondjam, elég kitartó.
Az telefonom ébresztője kelt. Hajnali 5 óra van. Kipattanok az ágyból... Najó ez túlzás. Inkább nyögdécselve kikászálódok. A fürdőben megmosom a fogamat. Magamra kapok pár ruhát,meg egy kalapot, mert tuti ma is meg fog dőlni a melegrekord, mint tegnap. Leszaladok az emeletről. Kinyitom a hűtőt. Előveszek egy túrórudit a hűtőből, majd futok a buszra. Ez a reggeli rutinom. Naná,hogy otthon hagytam a fülhallgatóm. Mindegy. Túlélem.
A buszsofőr őrülten vezet. Szerintem tuti valami buta játékot játszik,hogy minden kátyúba bemenjen az úton. Néhányszor majdnem leesek az ülésről olyan élesen veszi be a kanyarokat.
Örülök amikor végre leszállhatok.
Bill már itt van. Ő a boltvezető akivel első nap beszéltem.
- Szia! - köszönök rá.
- Szia Sophie!  Hogy telt a hétvége?
- Köszi, jól! A feleséged anyukájának javul az állapota?
- Nem. Sajnos nem... - ekkor két férfi lép be az üzletbe. Egyikük fekete bőrű izmos alkatú, a másikuk nyúlánk csapzott vörös hajú. Rám néznek, majd Billre.- Elnézést! Még nem vagyunk nyitva!
Elvigyorodnak, majd mind a ketten átalakulnak. Az egyikük egy csirkefogó,míg a másikuk egy pikkelyes.
- Úristen! - kiált Bill. - Démonok! Démonok!
A pikkelyes ráveti magát és a nyakába mélyezti a fogait. Míg a csirkefogó felém közelít. Itt nem alakulhatok át. Vannak kamerák. Befutok a konyhába. A csirkefogó követ.
- Cica! Hová szaladsz?! - kérdezget mézesmázos hangon. - Csak nem megilyedtél tőlem?!
Szembefordulok vele, majd elmosolyodok.
- Láttam már ilyesztőbbet. - átalakulok. A csirkefogó teljesen lemerevedik. Nagyon meg lehet ilyedve.  Felemelem a kezemet, mire a teste nekicsapódik a falnak. Intek egyet, mire felüvölt. Eltörtem a karját.
- Gyere már Alan! - kiálltja a pikkelyes.
A csirkefogó kiszalad a konyhából.
Elmentek.
Bill hez rohanok, de már meghalt. Megnyomom a vészgombot.
A rendőrök nagyon gyorsan kiérnek. Kérdeznek pár dolgot,majd a holttesthez mennek. Valaki egy pokrócot terített rám. Amit leveszem, mert már így is eléggé melegem van. Beültetnék egy rendőrautóba amíg megérkeznek a nyomozók. Borzasztó ami Billel történt. A legrosszabb,hogy azt hitte démonok... Borzasztó halál. Meg kellett volna ölnöm mindkettőt. De akkor magyarázkodhatnék. Jobb ez így! Remélem.
Egy fekete autó áll meg a rendőrkocsik mellett. A zöldszemű száll ki belőle. El sem hiszem. Berohan az üzletbe,majd ki. Beletúr a hajába, majd kérdez pár dolgot az egyik rendőrtől. Rám néz. Olyan megkönnyebbülés van az arcán, amibe belepirulok. Ez durva. Mi boszorkány szörnyek nem szoktunk pirulászni...
Felém sétál. Közben a társa a holttestet figyeli.
- Hogy van? - kérdez engem. Magáz. Gondolom mint minden tanút.
- Megvagyok. - rántom meg a vállam. - Ketten voltak. - térek a lényegre -  Férfiak. Az egyikük fekete bőrű és nagyon izmos a másiknak vörös volt a haja és a keresztneve Alan. - fürkésző szemekkel néz rám. - van biztonsági kamera.
- Be kell jönnie az örsre tanúvallomást tenni. - bólintok.
- Felhívom az anyámat.
- Tegye azt! Utána beviszem.

Tárcsázom a számot.
- Anya! Figyelj csak...
- Sophie! De jó! Épp hívni akartalak. A reptéren vagyok. A nagynénédet magtámadta egy mézelő. Nyugi! Nem csípte meg, de oda kell mennem ápolni! Hagytam pénzt a szobában. Nem tudom előre láthatóan mikor fogok megérkezni, de hívlak ha ott vagyok!
- Van nagynéném? - ez az egyetlen amit hozzá tudok fűzni.
- Persze hogy van! Most mennem kell! Majd hívlak! - kinyomta.

- Indulhatunk? - lép hozzám a zöldszemű.
Beszállok az autójába. Kellemes hűvösség fogad. Ő is beül mellém, majd elindulunk. Csendben végigülöm az utat. Habár többször észreveszem, hogy engem bámul. Még soha nem voltam a rendőrségen.  De nem is fogok belőle olyan sokat látni, mert azonnal beültet egy kihallgatóterembe.
- Hozhatok valamit?
-  Nem köszönöm.
Otthagy. Nem tudom a bűnözők miért nem gondolják hogy figyelik őket,hiszen minden filmben a tükör mögött árgus szemekkel figyelnek a zsaruk. Ha átalakulnék belátnék mögé, de nem őrültem meg! Majd pont egy rendőrőrsön...
Nemsokára visszatér a zöltszemű. És végre bemutatkozik.
- Kelly Burkhardt nyomozó vagyok! - nyújtja a kezét.
- Sophie Schröder.
- Mióta dolgozik a kávézóban. - lesütöm a szemem.
- Egy hónapja. De szerintem ezt tudja, nemde?! - ő is zavarba jön, majd próbál komoly arcot vágni.
- Adott személy leírást a támadókról. De valamit nem értek! Magát miért nem támadták meg? Egy ilyen csinos... Khmm szóval maga hol volt a támadás alatt? - elmosolyodok. De tényleg! Erre valami jó válasz kellene.
- A pult mögött álltam én is. Az egyikük elől bemenekültem a konyhába. Tudja jártam önvédelmi órákra. - ez még nem is hazugság - Eltörtem a támadóm kezét. - fürkésző tekintettel néz rám,majd bólint.
- Rendben. Ha elkapjuk a támadókat felhívjuk önt az azonosításhoz. Kérem adja meg a telefonszámát! -  Most nem mondhatok nemet. Felsóhajtok.
Megadtam neki a telefonszámomat.
- Elmehetek?
- Igen! Majd értesítjük. - egy névjegyet ad nekem - Ha bármi eszébe jutna! Kérem hívjon!
Kinyitja nekem az ajtót. Majd elindul a folyosón. Hogy fogok hazajutni? Nem ismerem ezt a környéket.
- Elnézést! - kiáltok utána. Olyan gyorsan fordul meg... Elmosolyodok. - Meg tudná mondani merre találok egy buszmegállót? Haza kellene jutnom.
- Elviszem. - ezt el akartam kerülni...
- Igazán nem szükséges! Nem akarok a terhére lenni!
Nem válaszol. Csak a kijárat felé kezd el terelni.
Kinyitja nekem a kocsiajtót. Kedves... 
A házunk elég messze van a rendőrségtől, de a GPS segít! Kelly egészen az ajtóig kísér.
- Be akarsz jönni? - mond hogy nem! Mond,hogy nem!
- Köszi,nem! - hál' istennek! - Tudod még el kell kapnom a roszzfiúkat.
Megforgatom a szememet. Majd kinyitom az ajtót.
- Akkor! Viszlát!
- Viszlát.
Becsukom magam után az ajtót. Meg sem várva,hogy elhajtson, majd felszaladok a szobámba. Anya tényleg hagyott pénzt az ágyamon.
Levetkőzök és beállok a zuhany alá. A víz jéghideg, de pont ez kell most nekem. A hajamat is megmosom, de nem fáradozok a megszárításával. Minek. Úgyis megszárad ebben a bőségben. Lemegyek a nappaliba és bekapcsolom a tévét. Ilyenkor dél fele mindig csak unalmas műsorok mennek? A híradón hagyom. Bemondják a kávézóban történteket. Már fotó is van az elkövetőkről. Tuti a nyilvántartásból. Lekapcsolom a tévét. Nem akarok most ezzel foglalkozni. A konyhába megyek és leveszek a polcról néhány boszorkány szörny könyvet. Imádom ezeket olvasgatni... Habár már kívülről tudom mindet. Sokszor mondom anyának,hogy szerezzen még valahonnan, de azt mondta ilyenek nem teremnek mindenhol. Az egyiket csak akkor tudom kinyitni,ha rácsepegtetem a vérememet. Az a kedvencem. Kinyitom és olvasgatni kezdem.

Megdörren az ég. Ez most komoly?! Az ablakhoz megyek. A napot esőfelhők takarják el. Esni fog.
Imádom az esőt. A friss esőillatot. És a hűvöset amit magával hoz. Most végre a föld is fellélegezhet.
Elvigyorodok amikor az első esőcsepp koppan az ablakpárkányon. Átalakulok. Majd kicsit oldalra hajtom a fejemet, mire a ház összes ablaka kivágódik. Visszaalakulok és mosolygok az esőillaton ami beáramlik az ablakokon és lehűti a házat. Ekkor csörren meg a mobilom.
- Szia anya! Már meg is érkeztél? - ezt nagyon kétlem.
- Nem! Bostonban vagyok! Leszállították a gépemet a nagy vihar miatt. Ott is esik?
- Igen,zuhog! - ekkor egy villám csap le valahol. Majd minden villany kialszik a házban és az utcán is. - Basszus!
- Mi az?
- Elment az áram! Hívj ha már Németországban leszel!
Kinyomom. Már nagyon sötét van. Észre sem vettem,hogy ilyen sokáig olvastam. A konyhapultról elveszek egy gyertyát. Majd meggyújtom. Az egész utszában nincs áram.
Kinyitom a fagyasztót és előveszek egy doboz csokis jégkrémet. Ha úgyis leolvad a fagyasztó, legalább ez ne menjen kárba. Becsukom a könyvet és előkotrom az üstünket. Meggyújtom alatta a kempingtűzhelyt, majd egy pohár esővizet teszek bele. Előkotrom a hozzávalókat,majd nekiállok a pikkelyesek elleni főzethez. Lemarja a bőrüket és az átváltozás szőrnyű fájdalommal fog járni. Alig várom,hogy kipróbálhassam. Felemelem a kezemet és megvágom egy késsel az üst fölött. A vérem lesz benne a maró sav. Egy sötét üvegcsébe töltöm az üst tartalmát, majd a fagyasztóba teszem. Egy óráig ott kell pihentetni.
Elmosom az eszközöket amiket használtam, majd elpakolok mindent. Épp fel akarok menni a szobámba amikor csengetnek.
Mégis ki lehet az ilyenkor. Az egész utcában nincs áram, szóval nemnagyon látom jól. Férfi, az már biztos. Mivel a házban is ugyanolyan sötét van mint odakint, így nem láthat meg amikor kinézek az ajtó üvegén.
Rossz döntés volt. Az alak kiüti az üveget. Néhány szilánk végigszántja az arcomat.
Átalakulok, de már be is törte az ajtót és rámugrott. A nyakamba méllyesztette a fogait. Ökölbe csukom a kezemet,mire lerepül rólam. A pikkelyes az.
A konyhába rohanok. Kinyitom a fagyasztót és előveszem az üvegcsét. De addigra már ő is itt van. Újra rám akár ugrani. Megvárom amíg leérkezik a talajra. Nekidobom az üvegcsét ami széttörik a testén.
Felüvölt.
Ekkor egy másik alak ront be a házba. Naná,hogy a csirkefogó az. Először a társára néz aki még mindig a padlón vonaglik. Megérdemelte. Billért.
A csirkefogó rámront. Intek a kezemmel,mire nekicsapódik a hűtőnek. Felemelem a kezemet, a plafonnak nyomom. Leengedem. Leesik. De nem tudok újra kedveskedni neki,mert kiszalad az ajtón.
- Gyáva! - üvöltöm utána.
A pikkelyes már emberi alakjában vonaglik a padlón. Egy lágy mozdulatot teszek,mire felemelkedik. Lemegyek vele a pincébe. Előhúzok egy széket,majd leültetem rá. Egy vastag kötelet veszek elő az egyik fiókból. Feldobom a levegőbe és hagyom hogy a kötél rákösse támadómat a székre.
Visszaalakulok. Szuper! Most rakhatok rendet. És ha ez nem lenne elég a nyakamból dől a vér. Leveszem a pólómat és a nyakamra szorítom. Kinyitom a könyvet amiből az előbb a főzetet készítettem. Megkeresem a megfelelő oldalt,majd kántálni kezdek.
A seb a nyakamon és az egyéb zúzódásaim begyógyulnak. Csak a kezemen vágott seb nem. Mivel azt én okoztam. Becsukom a könyvet.
Az ajtóhoz megyek. Átalakulok és nekiállok a rendrakásnak.

A kádban ülök. Legalább melegvíz van. Nagyon hangulatos így gyertyákkal, meg minden de ez a fűrdő inkább a gyógyulásomat szolgálja. Újra csengetnek. Kiszállok és felveszem a hálóingemet. A hajam nagyon vizes és már szinte teljesen átáztatta a ruhákat, de mindegy. Gyorsan elzavarom azt aki az ajtó előtt áll,majd...
- Nyomozó! - már a nappaliban áll. A gyertyák fényében alig látom,de szerintem elvörösödött amikor meglátott. - Mit keres itt?
- Csak... szóltak,hogy látták a közelben a gyanúsítottakat ezért ide jöttem,hátha ide tartanak.
- Már voltak itt, - mondom,majd a konyhába megyek. - Az egyikük a pincében van. A másik elmenekült. - Basszus! Ezt nem kellett volna elmondanom. Most olyan szemekkel vizslat...
- Hogy tudtad megkötözni, levinni a pincébe? És a másik, miért futott el egy lány elől? Miért történtek ezek Sophie?
- Akkor már nem magázódunk?
A szeme a pulton lévő könyvre vándorol. Gyorsan megfogom és elteszem. Átjön a konyhapult innentső oldalára. A hűtőig hátrálok. Olyan aprónak érzem magam amikor fölém tornyosul.
- Mi történt Sophie? Hogy tudtál legyőzni két férfit egyedül? - kezd nagyon közel érni az ajka az enyémhez. Elfordítom a fejemet.
- Nem ismersz! - suttogom. - És én se ismerlek! - eljövök a hűtőtől. És kinyitom a pinceajtót. - Elviszed?

Tetszett ez a rész? Jelezd valahogy. 💜😉😃