A/N: Előszónak csak annyit, hogy az egész Park JinYoung szemszögéből játszódik és mint banda vannak jelen.

___________________________

Egy kellemes kora tavaszi délután. Az ég tiszta, a levegő kellemesen hűvös, a kabát még elfér. Végre szabadidőnk is van ezért autóba ülünk a srácokkal, elmenni kipihenni a hétköznapok monoton, fárasztó perceit. Ilyen sem volt még, hogy így heten egyszerre kapjunk kimenőt. Ez látszik is a társaságon.
Jackson új hobbiját űzve mindenkit filmez vadonat új kézi kamerájával amibe senki se rest a lehető legidiótább fejét mutogatni. Látszik mindenkin, hogy jól szórakozik. Egyszer csak kialakul egy kisebb párnacsata, ha jól emlékszem azt is Jackson kezdeményezi. De az biztos, hogy utána ő válik az áldozattá. Miután lenyugszanak a kedélyek se tart sokáig, ugyanis Yugyeom, kissé nagyra nőtt maknaenk valahonnan előás egy alkoholos filcet. Mint minden értelmes ember, mi is arra használjuk amire való: összefirkálni egy alvó ember arcát, ez esetben Bambamét. Új testdísze egy mosolygós smile, egy angol köszönés, bajusz, egy szemüveg, kecskeszakáll és szeme alatt valami kivehetetlen firka lesz. Ezt kedves leaderünk is megmosolyogja a vezető ülésből a visszapillantó tükör segítségével látva. Persze a két leghiperaktívabb emberünk nem hagyhatta sokáig pihenni a pórul járt thai gyereket, kinek összes bűne annyi, hogy alszik, felrázzák békés álmából. Természetesen mindenki nevet rajta, amit nem igazán tud hova tenni, amíg meg nem mutatják neki. Mint általában most is veszi a poént és ő is csak nevet saját magán.
Mark, aki idő közben zenét hallgatott, fél fülesét az én fülembe dugja, hogy megmutathassa azt a számot amiért már egy ideje nyaggat. És el is kell ismernem meglehetősen tetszik. Oly annyira, hogy a fiúk nagy hangja ellenére is álomra hajtom a fejem autónk ablakának dőlve. Akkor még csak meg sem fordul a fejemben, hogy ilyen lehetséges.

Mialatt alszom fenekestül felfordul az életem. Járművünk önálló életre kelt, bár ezt mindaddig titkolja, míg a hegyek felé vezető úton egy folyó felett kell áthaladnunk. Jaebum elveszíti a kontrolt a kocsi felett, miközben lassítani szeretne, de a hátsó kerék mást gondol és megpörgetve minket egyenesen a vékony szalagkorlátnak csapódunk, melyet a több tonnás monstrum könnyedén átszakít, ezzel vetve minket a mély, gyorsan áramló, fagyos vízbe. Ekkor még semmit se fogok fel. Nem is érzem, hogy bármi baj lenne. 

Álmomban egy ködös helyen vagyok. Elvesztem. Teljesen egyedül vagyok, a többiek semerre. Elfog a félelem, teljesen megzavarodok.Eddig itt voltak velem.
Ekkor egyik szobánkban kelek fel, amit kis idő után realizálok, hogy a nappalink és nézek szét a társaságon. Mark egy magazint lapozgat majd felém tekint. Erre néz, de mégse rám. Inkább keresztül rajtam. Meghallom a többiek hangját is és követem Mark tekintetét feléjük. Jackson most is a kameráját bűvöli, örökíti meg a beszélgetéseket és ökörködéseket. Bambam Yugyeommal dartsozik, aminél minden egyes dobás után, ami jól sül el megy az örömtánc. JB az új kismadarát mutatja, ami szerintem nagyon hasonlít rá. Igen, ha leaderünket kéne egy állathoz hasonlítanom, az mindenképpen egy világos színű madár lenne. Idő közben a gitár is előkerül, melyet most Yugyeom szólaltat meg egy kellemes, vidám, de nem pörgős dallamot előadva, mialatt Mark modellkedik Jacksonnak. Mosolyogva figyelem őket, mindaddig míg Jackson el nem halad mellettem anélkül, hogy észrevenne és a fiúkkal közösen pózol. Ez nagyon nem esik jól. Tudtommal én is közéjük tartozom. Számomra ők a legfontosabbak és azt hittem, ez kölcsönös. Ez fáj. Teljesen ignorálnak. Itt elsötétül minden. 

Mérhetetlen nagy fájdalmat érzek a mellkasomban. Nem kapok levegőt. Érzem, hogy nincs egy szabad négyzetcentinyi hely sem tüdőmben, de nem levegővel vagyok megtelve. Nem látok semmit. Be vagyok zárva, minél jobban szeretnék oxigénhez jutni, annál kevésbé megy. Én meghalok. Én ezt nem élem túl. Sehol senki, nem hallok semmit, nem látok sötétségen kívül mást, csak a hideget érzem bőrömön, na meg a fájdalmat. Alig pár másodpercbe telik és már ezeket sem észlelem.

Mikor ismét kinyitom a szememet a többieket látom. Megérkeztünk az uticélunkhoz, már mindenki kint van. Mark a lakókocsi tetején a telefonján játszik, Jaebum az őskövület biciklijével rójja a köröket a többiek körül, akik kosaraznak és baseballoznak. Mindenki vidám és felszabadult. Egyszer csak olyan történik amire senki nem számított. YoungJae a levegőbe emelkedik, mintha valamiféle emelő tartaná, ott is marad. A kezdeti illetődést követően a többiek is sorjában éreznek rá eme lehetetlen cselekvésre. Lassan mindenki a maga útján élvezi ki a gravitáció hiányát, csak én maradtam egyedül. Ismét. Én miért nem tudok velük szállni szabadon? Akárhogyan is próbálkozok, koncentrálok, engem köt a súlyom masszívan a talajhoz. 

Szemeim kinyílnak és erős, szúró fájdalmat érzek mellkasomban, még a könnyem is kicsordul. Nem fogok fel sokmindent. Ami biztos, az az, hogy valami nyomja az arcomat és már kapok levegőt, igaz fájdalmak árán. Fekvő helyzetben vagyok és emberek vannak körülöttem. Nem értem, hogy miről beszélnek, pedig majdhogynem kiabálva kommunikálnak. Hideg van, de a testem mégis ég. Valami megszúrta a kézfejemet, de nem tudom elrántani. Semmimet nem tudom mozdítani. Pilláim ismét elnehezülnek így kénytelen vagyok becsukni a szemeimet.

Egy magas épület tetején állok, amikor ismét körbenézek. Mind a hatan itt vannak a látókörömben, ki közelebb, ki távolabb. Az épület széléhez sétálok, majd lenézek. Magas. Az alját nem is látom, részben a köd - vagy felhők - miatt. Talán, ha levetem magam nekem is menne. Ha én is repülök, akkor talán megint észrevesznek. Tekintetemet a felhőkkel tarkított égre emelem és minden bátorságomat összeszedem. Repülni akarok. Veletek akarok lenni. Közétek akarok tartozni ahogyan eddig is. Lehunyom szemeimet, egy mély levegőt veszek és lassan dőlni kezdek a mélybe, kezeimet hagyom szabadon oldalra kitartva. Zuhanok. A szél fájdalmasan csapódik az arcomba, hajam a rézsút minden irányába száll. Amikor kinyitom eddig hunyva tartott pilláim egy rám mosolygó YuGyeom az akit elsőnek megpillantok. Utána kúszik be a látóterembe JaeBum, BamBam, YoungJae, Mark, de Jackson nincs itt. Riadtan nézek körül, de mire ismét a fiúkhoz fordulnék, már csak egyre távolodunk egymástól. YoungJae és Mark esik ki következőnek a látókörömből, a szemem szúrni kezd. JaeBum szemébe nézek, aki aggódó tekintettel vizslat és valamit üzenni akar vele, de nem értem. Egyet pislogok, már érzem a forró könnyeimet is de nem engedhetem ki. BamBammel még csak a szemkontaktust se sikerül felvennem, mert mire megtehetném őt se látom. Riadtan tekintek maknaenkra aki egy bíztatónak mondható mosolyt küld nekem, amire kiszökik engedély nélkül egy könnycsepp, a mellkasomban szorító érzéssel tartok tovább a mélybe.